TARTALOM

 VISSZA

 


"Halálversből millió van, de szülésversből alig"



| |
 

A szülésről nehéz úgy beszélni, hogy ne kerülne szóba az egészségügy, az aktuális népesedéspolitika vagy a genderkérdések. Nem véletlen, hogy így van, hiszen egy gyermek világra hozása az egyénen és a családon túl kihatással van a társadalom életére is. A szülés milyenségét pedig – hiszen a halálhoz hasonlóan a születés is kikerült már az otthon, a hétköznapiság keretei közül – alapvetően meghatározza az az intézményi gondoskodás, amelyben lezajlik.

De néha mégiscsak jó volna néha magáról a személyes történésről beszélni, anélkül, hogy az elbeszélt események pro vagy kontra érvként szolgálnának például a kórházak szülési gyakorlatával kapcsolatban. Egyszerűen csak elmesélni, gondolatban újra végigélni, kielemezni, hogy mit jelentett az adott ember számára ez a végtelenül különleges és összetett folyamat. Odafigyelni a már szült nőkre, alkalmat adni nekik, hogy elmondják, mit éltek át – anélkül, hogy bármi ellen vagy mellett tanúskodniuk kelljen a történetükkel. Hiszen a szülés mindenekelőtt hatalmas élmény. Elsősorban a nőé és a babáé, de persze – amennyire lehetséges – az édesapáké is. Olyan esemény, amelyre a gyermekkel egy időben megszülető szülő sokkal erősebben fog emlékezni egész hátralévő életében, mint mondjuk a középiskolai ballagására vagy akár a szüzessége elvesztésére.



Egy nagy élményre pedig érdemes felkészülni, és feldolgozni sem árt utólag. Szerencsés esetben a társadalom könnyen hozzáférhetővé teszi a fontos információkat, és olyan „forgatókönyveket” és szerepmodelleket kínál, amelyek korszerű módon adnak mentális biztonságot és orientációt a történés átélőinek, az édesanyáknak és édesapáknak. A szülés fantasztikus élmény, de megpróbáltatást is jelent. Pszichológiai tény, hogy a nehézséggel, a testi-lelki fájdalommal való megküzdést nagyban segíti, ha az érintett ember értelmet tulajdonít a krízisnek, és része az önképének az, hogy meg tud vele küzdeni. Mennyire máshogy éli meg a táplálékmegvonást az, aki böjtöl, és aki éhezik! A szülésre való felkészülésnek része kell hogy legyen a várható érzések tudatosítása és az azonosulási minták, jó stratégiák megismerése is.

Szabó Réka koreográfus-rendező fogalmazott úgy, hogy halálversből millió van a kultúránkban, de szülésvers alig. A kevesek egyike Szabó T. Anna költő alkotása. Ez a téma vakfolt, egyelőre alig vannak rá szavaink. A művészetből éppúgy hiányzik, mint a közbeszédből. Több kutatás is foglalkozott már azzal, hogy a nők gyakran a televízióban látott szüléseket veszik kiindulási alapnak, még akkor is, ha ez nem tudatosul bennük – de utólag már nem tartják segítőnek az onnan származó benyomásokat. Az interneten pedig leginkább a traumatikus szülésekről szóló beszámolókkal szembesül az információéhes kismama (és kispapa): ez a téma előtérbe került mostanában, és az érintett nők élnek is az internet adta lehetőséggel, hallatják a hangjukat.

Fontos lenne azonban árnyalni ezt a képet, és a nehézségeken túl az egyéni megküzdésre is fókuszálni. A szülés folyamata sok ponton a megszokottnál sérülékenyebbé teszi a nőt, ezért különösen szükség van arra, hogy hozzáférhetőek legyenek olyan beszámolók, amelyekben valaki építően tudott számot vetni a saját félelmével, fájdalmával vagy sérelmével, ha érte olyasmi. De már a traumák megelőzésében is nagyban segít, ha hozzáférhetőek olyan leírások, előadások, filmek, amelyek a szülés euforikus és nehéz pillanatait egyaránt megmutatják.



A Tünet Együttes vezetője, Szabó Réka, aki kilenc évvel ezelőtt maga is világra hozott egy kislányt, tisztában van azzal, hogy ez az élmény a maga teljes egyediségében elmondhatatlan – de szerinte meg kell próbálni átadni, kifejezni belőle valamit. Ezért négy olyan táncosnővel összefogva, akik maguk is édesanyák már, létrehozták a Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadást.

Szelíd radikalizmussal úgy döntöttek, hogy a fizikai emlékeikből kiindulva fogják felépíteni a koreográfiát. A szülés közvetlen testi-lelki valóságára fókuszáltak, amelyet nem rendeltek alá ideológiáknak vagy a megszokott érzelmi vagy elbeszélésbeli sémáknak. A próbafolyamat elején mélyinterjúkkal és a felidézést segítő gyakorlatokkal elevenítették fel a saját emlékeiket, majd alkotóelemeire bontották a szülés testi történetét.

Milyen a légzés, a tágulás, az összehúzódás, a periodikusság, az idő, milyenek a hangok? Hogyan kell átadni magunkat a tágulásnak, hogyan nyílik meg a test? Mi történik kívül, és mi történik belül, amikor elakad a tágulás? Milyen érzés az, amikor kicsusszan a baba? Ezeket és ehhez hasonló mozzanatokat alakítottak át táncmozdulatokká, majd a mozgást szavakkal, humorral egészítették ki.

Így jött létre egy olyan előadás, amely nemcsak lelkileg, de szó szerint testileg is átélhető a nézők számára. A férfiaknak is. Ha rábízzák magukat, akkor - Szabó Réka szavait idézve - ez élmény elkalauzolja őket az élet egyik legnagyobb dimenzióváltásába, amelyhez talán csak a születés és a halál fogható.


A Tünet Együttes Burok – a táguló idő összehúzódásai című előadása 2018. február 2-től látható a Trafóban.

Cziglényi Boglárka
eLitMed.hu
2017.január 31.


Kulcsszavak

szülés, színház, kifejezhetetlenség, szelíd radikalizmus

Kapcsolódó anyagok

"Halálversből millió van, de szülésversből alig"

Mitől válik a szülési fájdalom szenvedéssé? Az egyéni megküzdés módjai

A gyógyító alkotói láz – Beszélgetés M. Kecskés András pantomimművésszel

Az anatómiai színház - A felnyitott test nyilvánossága

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Ha gyógyítani akarunk, akkor hallgassunk a megérzéseinkre is!

„Vidéki orvosként ilyen díjat kapni, óriási elismerés. Igaz: nekem a legfőbb kitüntetés a beteg, a hozzátartozó mosolya”— vallja az Év Onkológusának választott dr. Bánhegyi Róbert János, a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának osztályvezető-helyettes főorvosa, aki két fontos dolgot tart mindig szem előtt: a beteget, a daganatos betegséget mindig holisztikusan kell megközelíteni és tudni kell örülni az apró sikereknek is. A fiatal orvos csaknem háromezer szavazattal lett a legelismertebb doktor, ami rekord a díj történetében. Pedig, ahogy ő mondja: vidékről mindig sokkal nehezebb az érvényesülés.

Tovább


Merj segítséget kérni!

Magyarországon ugyan csökken az öngyilkosságok száma, de még mindig az élmezőnyben vagyunk. Társadalmi beágyazódás, a magyar virtus, vagy a tabuk felelősek a rossz statisztikákért? Megannyi oka van annak, hogy miért állunk még mindig ennyire rosszul. Pedig az öngyilkosság megelőzhető, ezt vallja Oriold Károly, a 11 éve működő Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója, aki minden lehetőséget megragad, hogy ledöntse a tabukat és közbeszéd tárgyává tegye ezt az ügyet.

Tovább


Frida Kahlo a Magyar Nemzeti Galériában

Az eredetileg orvosnak készülő Frida Kahlo kisgyermekkorától kezdve betegeskedett. Hatéves korában egy vírusos betegségben a jobb lába eltorzult, majd tinédzser évei végén egy buszbaleset során a gerince és a medencecsontja több helyen eltört...A budapesti kiállítás kapcsán dr. Bellák Gábor művészettörténészt kérdeztük.

Tovább


A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni.

Tovább