A humanizmus, humanista írók után koslatva megkerülhetetlenül belebotlunk Karinthy Frigyesbe. Bár őt más okokból is, mindig olvassuk. Nemcsak mint a humor és szórakozás forrását, hanem mint nagy gondolkodót is. Habár a viccmester szerepe rajtaragad, melyben minden bizonnyal a gazdasági kényszer is közrejátszott életében. Ezt fizették meg jól, és neki, zavaros magánéleti vonatkozások miatt mindig nagyon és gyorsan kellett a honorárium. Mindenki „humort” rendelt tőle, és ő erre kapható volt. Különösen miután megjelentette az Így írtok ti című művét.

“Ez olyasvalami, mint a könyvvigéc” – írja a műről Ady a Nyugatban. – “Élelmesen és sokat csatangol az író és a publikum között. Hasznos, derék, kedves kulturális szerep, s úgy szeretném már látni, hogy Magyarországon is nagyon kelljen és elkeljen. Mihelyt többet olvasnának, rögtön megteremnének a több és tehetségesebb csúfolók is. És nagy gyönyörűség volna, ha minden magyar írót kicsúfolnának.”
Persze Karinthy több volt ennél. Minden olyan témát is feldolgozott, ami a humanizmus gondolatkörébe vonható, meggyőződéses pacifista volt, haladó gondolkodó, ám soha sem radikális, a tudomány, a józan ész és emberség szószólója maradt abban a korban, melyben egyre jobban eluralkodott a gonoszság, a nagyravágyó illúzió és az irracionalitás. Karinthy azon ritka elmék egyike, akiben a természettudományos műveltség és az irodalom, a bölcselet szeretete egy tőről fakad. Orvosnak is készült egy darabig. Kutató elméjét lenyűgözte a tudomány.

Karinthy Frigyes a magyar irodalom és humor meghatározó alakja, ám a nagyközönség jobbára csak irodalmi karikatúráit és a kisdiák szenvedő életének archetípusait felvonultató Tanár úr kéremet ismeri. Holott szinte minden műfajban alkotott maradandót, életműve a közismertnél jóval sokrétűbb és gazdagabb.

Itt vannak példának okáért a versei. Viszonylag későn jelentek meg, holott már húsz éves korában érett költőnek számított, s e korai művei formai szempontból sem maradnak el a Nyugat nagyjai mögött. Élete utolsó éveiben állt csak elő vékonyka versesköteteivel, a Nem mondhatom el senkinek című 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig halála évében (1938).

Még ma is bukkannak fel versei folyóiratok oldalain, s itt van például ez a kis gyöngyszem, polgárpukkasztás gyanánt, mely modernségében Kassák verseivel vetekszik. Osváth Ernő orra alá van tolva, minden bizonnyal. Osváth a kor meghatározó alakja volt, kényesen igényes kritikus, aki jelentősen befolyásolta a Nyugat szerzőinek ízlését és kezes báránnyá szelídített számos rakoncátlan nagy írót.

Sokak egyenesen őneki kívántak megfelelni, s ez az idomulás mindennél jobban bosszantott Karinthyt, hiszen a zabolátlan elme nem bírja a konvenciókat, az elvárásokba való belesimulást, az opportunizmust.

Nihil

Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz
És beszélgettem vele a lépcsőházban:
Bementünk, mert kint nagyon fújt a szél
És kemény csöppek estek.

Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem:
Aztán lementem a Rottenbiller-utcán,
Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni,
Találkoztam Biró barátommal.

Biró beszélt a neo-impresszionizmusról,
Én mondtam: mindent abba kell hagyni:
A művészetnek ne legyenek korlátai -
Se ütem, se vonal, se szín.

Vagyis az a művészet, amit az ember gondol,
És ha nem gondol semmit, az is művészet -
És ha csak érez valamit, az is művészet
És ha neked nem, hát nekem.

És ha neked ez nem képez művészetet
Kedves Ernő: hát akkor nem művészet -
Nem is az a fontos, hogy művészet-e
Vagy sem; - nem az a fontos.

És ha ez nem művészet: hát nem az,
De akkor nem is kell művészet -
Mert az a fontos, hogy figyeljenek
Az emberek és jól érezzék magukat.

Biró dühösen ott maradt az utcán,
Én meg bementem egy kávéházba:
Akkor egy szélroham jött veszekedve
És bevágta az ajtót.

A szélnek mondtam egy gorombaságot,
Kávét ittam és olvastam egy lapot:
Valami cikk volt a versköltészet céljáról,
De nem egyeztem meg vele.

Ja igaz: a lépcsőházból lejövet
(Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam,
Hogy most meg kellene dögölni
És kiölteni a nyelvemet.

NZS 2013. 08.29.