"Olyan világ volt ez, amelyben a művészet még egy volt a tudománnyal és valóban része volt az ember mindennapi életének, s ha kellett, még gyógyított is.” (Diószegi Vilmos: Sámánizmus) A sámánizmus gyökerei több ezer évvel ezelőtti időkre nyúlnak vissza, általában az újkőkortól vagy a bronzkortól tekintik valószínűnek a meglétét, őshazája Belső-Ázsia, és az itt élő népeknél a sámánista gyógymódok napjainkig fennmaradtak. Az Európa keleti, Ázsia északi és középső régiójában és Észak-Amerikában élő, zömében vadász vagy nomád állattartó népek közös hitvilágáról van szó, amely a világvallások és magas kultúrák perifériáján, sok évezreden keresztül megőrizte önállóságát Egykor a finn-ugor népek, így a kereszténység felvétele előtti magyarság ősvallása is sámánhit volt, amelynek emlékét a folklór világa őrzi. Eredeti, tiszta formáját tekintve a sámánhit a 20. századra gyakorlatilag eltűnt; egyedül a szibériai kis népek körében - urali, altáji népcsoportok, burjátok, szamojédek - találjuk még meg ennek a vallási formának néhány millió követőjét. A sámánt a közösség, vagy egy-egy beteg kérte fel a belső utazásra, melynek során nem a tárgyak, emberek, események láthatók másképpen, hanem az éber tudat eddig sosem látott tájakra viszi el az utazni vágyót. Tevékenysége az "istenekkel", az állatősökkel, a holtak lelkeivel, az ártó és segítő szellemekkel való érintkezés. Képességei, közé tartozik az átváltozás: bikává, táltos lóvá változik, repülni képes. A zene és tánc által is stimulált szertartásban a sámán lelke kilép testéből: megmássza a világfát, amely az eget, a földet és az alvilágot köti össze: erre utal fontos szertartási kelléke, a létra is. Gyakori feladata az orvoslás, mint "halottlátó" pedig a szellemvilág üzeneteit tolmácsolja az emberek, az emberek kívánságát a szellemek felé. A sámán szó jelentése: "az ember, aki tud". A sámán szót arra az egyénre értik, aki megváltozott tudatállapotában, révülésében is ura tud, maradni önmagának. A sámánhit egyes elemei a vallásváltások után is fennmaradtak: a népi hiedelemvilágban éltek tovább. A sámán feladata, szerepe sokrétű volt: gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója, szellemi vezére volt. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák, énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója. A sámánizmus mint ősi hiedelemrendszer, kapcsolatba hozható a vallási fejlődés korai formáival, az animizmussal, és a totemizmussal. Az animizmus szerint minden élőnek és élettelennek lelke van, a kőnek éppúgy, mint egy fának. A betegségeket az árnyék megnyilvánulásainak tekintik. A szabadlélek leginkább az álmok alatt, sámánoknál a transzállapot idején, illetve a lélek elvesztésének különböző állapotainál (betegségeknél, ájulásnál) mutatkoznak meg. Például a betegségek, amelyek e természeti hiedelemvilág szerint ugyancsak szellemek, mégpedig rossz szellemek művei. A gyógyítás a természeti ember szemében annyi, mint az ártó szellemet kiűzni az emberből. A sámánokat más népek hasonló feladatú varázslóitól és papjaitól mindenekelőtt az különbözteti meg, hogy a sámán közvetlenül és tetszése szerint "érintkezik" a szellemekkel, hogy a sámánt a szellemek "kiválasztják", "elhívják" és akarata ellenére kényszerítik a sámánságra. Aki átesett a "betegségen", annak sámánkodnia kell, különben belehal. Ezen a voltaképpen jósló, jövendőmondó tevékenységen kívül a sámánnak a gyógyító ember, az orvos szerepét is be kell töltenie: meg kell állapítania, mi a beteg baja, és hogyan szüntethető meg a betegség. A vogulok képzete szerint, az élet folyamán, amíg az ember egészséges, a szabadlélek nála van, és rendszerint csak az álom idején hagyja el. Nyelvükben az "álomba merült" azt jelenti "elhagyódott", az "elalszom", azt, hogy "elhagyódtam". Délkelet-Ázsiaiak szerint is úgy tartják, hogy veszélyes az alvót hírtelen felébreszteni, mert álmában a lelke messze járhat, időt kell hagyni a biztonságos visszatérésre. Ha a lelke nem tud visszatérni, megbetegedhet. Csak rendkívüli ember lehet alkalmas arra, hogy sámán lehessen: erre a szerepre születni kell. A leendő sámán már kisgyermekként másképpen viselkedik a többiektől: patológiás tüneteket, révülési hajlamot mutat, "különös gyermek". Látomások gyötrik, természetfeletti lényekkel találkozik, sőt azok néha magukkal is ragadják. Gyakori, hogy a leendő sámán testi adottságként is magán viseli a sámán jegyeit: több foga van vagy farokcsonkja, kezén hat vagy hét ujja, esetleg a hiedelem szerint a szokásosnál több bordacsontja. Erre a (rendellenességre) emlékeztet a sámán felszerelésének egyik fontos darabja, a hatujjú sámánkesztyű is, amelyet szinte minden szibériai nép hagyományában megtalálható. A kiválasztottság és alkalmasság bizonyítéka az is, hogy a sámán nem tanulás által, hanem álmában jut tudományához, amikor a szellemek magukkal ragadják a túlvilágra. A sámán a dobszó, a csörgő, az ének, a tánc közvetítésével kapcsolatba került szellemi segítővel, ez egyben az eksztázis állapotának elérését is jelentette. Sámánnak bármilyen feladatot kell ellátnia, azt csak a segítő szellemei révén teheti meg. A "lélekutazásokat" gyógyítás céljából tették, vagy a halott lelkének túlvilágra kísérésének szándékából. A leendő sámánt megkörnyékezik a szellemek és tanítják, azt mondják a betegség is a tanulás folyamata. Ennek a folyamatnak során ismeri meg a sámán a segítő szellemeket, szellemi régiókat, ahol tevékenykedni fog. Itt megismeri a betegségek igazi természetét és a lehetséges ellenségeket. A sámánoknak nem csak a betegség szellemével kell hadakozni, hanem a varázslók és boszorkányok által megrontott ember gyógyításánál is küzd az ártókkal életre, halálra. A varázslók elküldik saját szellemeiket is, hogy megegyék a beteg lelkét. A hiedelem szerint a szellemek a sámánjelöltet gyakran feldarabolják, hogy meggyőződjenek róla: testében valóban feles számú csont van-e, és kipróbálják azt is, teste és lelke valóban képes-e elválni egymástól. Ettől a próbától fogva a sámán rendkívüli képességek birtokosa: vihart támaszt, földbe rejtett kincset talál meg. Révületében a táltos, a sámán a nép állatősévé válik, lelke annak lelkével válik azonossá: innen van az, hogy a szertartás során agancsot, állatbőrt, maszkot visel, és birokra kel az ártó erőkkel. A jó életről, jóllétről való sámánista elképzelés nem korlátozódik az orvosi értelembe vett fizikai egészségre, vagy a pszichiátriai értelembe vett mentális egészségre. Magában foglalja a bőséges táplálkozást a jó barátságot, a jó szerencsét, valamint a sikeres üzletet és hadakozást. Gyógyításhoz használtak növényi és állati eredetű gyógyszert is, mint pl.: rénszarvas agancsát általános erősítőként, páfrányt, ginszenget, nyírfarügyet, fájdalomcsillapításra és erősítésre. Betegséget a sámánjóslással is megállapíthatja a beteg álmából, majd saját álmából, és ha az álmában véres szellemet látott, a beteg sorsa halál volt, és aznap nem vállalt gyógyítást. Sámánok különböző rítusokat alkalmaznak, mert ezek segítségével megváltoztatja a beteg egészségi állapotát. A sámángyógyítás egyik formája a párbeszéd a beteg sámán vagy szellem között, de, az is előfordult, hogy a beteg beszélgetett a halottal, a sámán közvetítésével. A sámánizmus vallási hagyománya közös gyökerő kozmológiai világszemléletet is hordoz. Nézete szerint a világegyetem hármas tagolású, három szintű, korong alakú képződmény. Középpontjában áll a "világfa" vagy "világtengely", az "arbor mundi" vagy "axis mundi", amely elválasztja, de össze is köti a felső, a középső és az alsó világot. A felső világ az égitestek, a jó szellemek birodalma, a főisten vagy főistenek otthona. A sámánnak képesnek kell lennie arra, hogy megmássza a világfa égbe emelkedő törzsét ("az égig érő fát"), hiszen csak így tud érintkezni az égiekkel. A középső világban élnek az emberek, állataikkal és a közéjük ereszkedő vagy kapaszkodó - segítő vagy ártó - szellemekkel együtt. Az alsó világ a gonosz szellemek és a holtak lelkeinek birodalma: a sámánnak alkalmanként a világfa gyökerein ide is le kell ereszkednie. A sámán elkíséri a beteget egy útkereszteződéshez és ott egy kettős nyílású gödröt ás, ahol átfér egy ember, és ezen a nyíláson áttolja a beteget háromszor oda vissza a nyíláson, és ott hagyja a bőrt és a csontokat, aztán hazamennek a beteg ruháját a sámán kapja meg. Másik gyógyítási mód, a sámán megszerzi egy elhullott állat csupasz koponyáját vörösre, és korommal feketére festik. Ezután hét bábut és hét mécsest készítenek és egy hétágú útelágazáshoz vezetik a beteget, koponyára kötözik a bábukat, viszályára font színes fonallal, majd meggyújtják a hét mécsest és a beteget a koponyára ültetik, és ezzel a betegséget a bábura ruházzák. Amikor a mécsesek elégnek a sámán és a betege elfutnak, nem néznek vissza, és azt mondogatják „sattim, sattim” (jelentése: eladtam, odaadtam). Vogulok és az osztjákok embernél és állatnál más gyógyfüveket alkalmaztak, égő taplódarabot, izzó szenet tesznek a fájó testrészre, hogy a bőr megrepedjen és gennyhólyagok keletkezzenek, vagy medvefoggal, vagy medveepehólyaggal is lehet dörzsölni. A jurákoknál a sámán a sebekre gyógyírként porokat tesz, amelyet késsel kapar le a kagylóról és a vérzést tapló rászorításával, állítja el. A köhögésre a nyírgumót használják. A szamojédok és osztjákok sámánjai tokhal epéjét használják a szembetegség ellen, és a vörösfenyő fehérgombájával, amit teának, vagy húslevesnek készítenek galandférget, hajtanak ki. A sámánok azt tartják, hogy a skorbut kórokozója emberszerű, magas, sovány, csúnya szellem, aki megeszi az emberek ételmaradékait és azzal űzhető el, hogy a beteg a rénszarvas vérét megissza, a szánját pedig, kutyavérrel bekenik. Az obi-ugorok sámánja szerint az ember akkor is megbetegedhet, ha olyan részét használják fel bántalmazás céljára, amely már vele nem függ össze, például a levágott haj, köröm, a váladék. Az emberről készített kép, báb, ha abba haját, körmét beleteszik, akkor az ábrázolt személyhez tartozik, és ebből az következik, ha azt bántalmazzák, visszahat arra, akit a báb, vagy kép ábrázol, mert az megbetegítheti és halálát is, okozhatja. Ezeknél a népeknél a gyógynövényen kívül más eszközük nem volt a gyógyításra, csak a sámán tevékenysége, ami tulajdonképpen az egész nemzetség testi-lelki igényét kielégítette. A modern kor véget vetett a sámánhitnek, például a sarki eszkimóknál a XIX. sz. végén halt meg az utolsó olyan sámán, aki a hiedelem szerint még tudott az égbe és a tenger mélyére utazni - és sok más korábbi sámánképesség is eltűnt ekkor már. Bér a New Age korszak gyógyító irányzatainak forgatagában újra meg újra feltűnnek az ősi technikák, hogy az emberek spirituális éhségét és a szellemi hatalmakkal való kapcsolatteremtési vágyát kielégítsék. Ezekre azután virágzó iparágak is épülhetnek napjainkban. De ez már egy másik történet. NZS Forrás:Diószegi Vilmos: Sámánizmus