„Minden mosoly az unalom ásítását takarja, minden öröm egy-egy átkot, minden élvezet a csömört, s a legízesebb csókok sem hagynak egyebet az ajkon, mint egy magasabb gyönyörűség megvalósíthatatlan ábrándját” – mondja Flaubert. E rezignált hang, mely semmi mással nem összetéveszthető, korai műveiben még csak egy halkan pendülő húr, később azonban egyre erőteljesebb és hidegebb szólóként, utolsó, befejezetlen művében, a Bouvard et Pécuchet-ben, melyet 1881 adott közzé, pedig ez a szenvtelenség már kegyetlenül távolságtartó idegenkedéssé erősödik. Az emberi butaság kisenciklopédiáját nehezen alkotta, és nem is fejezte be, s maga a mű is nehéz és unalmas olvasmány, egyszersmind korszakos mű, és zseniális alkotás. Olyan könyv, mely műfaji megújulásra is készteti az új irodalmat. Az irodalmárok szerint első erős törekvés megnyilvánulása annak, ahogy az író kivonul alkotásából: voltaképpen tudománytörténeti áttekintés regényes köntösbe bújtatva. Tudvalévő, a szerző megírásával roppant mód szenvedett, minden fejezetért megküzdött, jelentős előtanulmányokat is folytatott, például majd harminc szaklapra fizetett elő, csak hogy főhősei meg tudják valósítani dilettáns tervüket: szanaszét szórni és elvetni a fölhalmozott emberi tudást. Flaubert élete végéig gyűjtötte a közhelyeket. A Bouvard ésPécuchetben mondja el legkegyetlenebbül kétségbeesett ítéletét az emberi ostobaságról; a regény két megkergült kispolgár szánalmas kalandjainak és még inkább a kor tudományos irányzatainak szatirikus kicsúfolása. Érdemes belepillantani a könyv mellékleteként megjelentetett közhelyszótárba, Dictionnaire des idées reçues-ba, melynek tanulmányozása mindenképpen üdvös az önkifejezéssel bíbelődő személyek számára. s mindenkinek, aki szellemileg valamit is ad magára: „PRÓZA: Prózát írni könnyebb, mint verset. ÖNGYILKOSSÁG: A gyávaság bizonyítéka. KÉKHARISNYA: E megvető jelzővel kell illetni minden olyan nőt, aki érdeklődik a tudományok vagy a művészetek iránt. eddig rendben. Ámde vannak köztük ma már meglepő, kevéssé szokványos kitételek: KLARINÉT: A klarinétozástól megvakul az ember. Példa: minden vak klarinétozik. Vagy: KOZÁKOK: Gyertyát esznek. némelyik már nyilván kiment a divatból: NYÚLPÖRKÖLT: A nyúlpörköltet mindig macskából készítik.” A két nyárspolgár, miután majd minden tudományágba beleártotta magát, a harmadik fejezetben vegytant, anatómiát, élettant és orvostudományt is tanulni kezd. Az író pellengérre állítja a minden lében kanál, kotnyeles dilettantizmust, a nyárspolgár ügybuzgó loholását a valódi tudás után. De Flaubert nem ilyen, halált megvető bátorsággal, rendíthetetlen kitartással rója egymás alá sorait, hajmeresztő kutatásokba merül a cél érdekében. Ezt írja például George Sandnak. [68. levél; George Sandnak] „Két héten belül visszatérek a kunyhómba, és hozzálátok megírni a Két írnokomat. Pillanatnyilag a Könyvtárban töltöm napjaimat. A jövő héten kimegyek a Clamart temetőbe hullát boncolni. Igen, asszonyom, még ilyesmire is rávisz az irodalom szeretete. Láthatja, milyen messze vagyok azoktól az egészséges eszméktől, amelyekből Taillandier tanácsai szerint erőt kellene merítenem.” Ő az az író, akinek stílusán, ismeretein senkinek nem sikerült fogást találni, hasonlatainak ereje és kidolgozottsága páratlan, szövegének sajátos hullámverése, belső ritmusa azóta is ösztönző erőként hat az írónemzedékekre, Munkáit hallatlan műgonddal írja. 1875-ben, négyévi munka után jelent meg főműve, a „Madame Bovary” című regénye. Kundera véleménye szerint: „Flaubert a butaságot fedezte fel... ez a legnagyobb felfedezése annak a századnak, amely oly büszke volt tudományos szellemére. Regényeiben a butaság az emberi léttől elválaszthatatlan dimenzió. Szegény Emmát elkíséri szeretkezéseinek ágyától halálos ágyáig, mely fölött két félelmetes agélaste ('humorérzék nélküli'), Homais és Bournisien, mintegy gyászbeszédként, hosszasan fejtegeti sületlenségeit, de Flaubert-nek a butaságról szóló látomásában az a legmeghökkentőbb, legbotrányosabb, hogy az ostobaság korántsem enyészik el a tudomány, a technika, a haladás, a modernség hatására, épp ellenkezőleg, maga is együtt halad a haladással!” NZS 2012. 05.03.