TARTALOM

 VISSZA

 


Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába


Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

| |
 

2008 óta működik a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület, amely nemzetközi szervezetekkel együttműködésben több éve szomato-pszichoterápiás képzést is nyújt, rendszeres szakirodalmi referálókat szervez, e konferenciát szervez, és Szomato-pszichoterápiás Szemelvények címmel online folyóiratot is kiad.

2015-ben jelent meg Nick Totton kötete magyarul az Oriold és Társai Kiadó gondozásában, amelynek (magyarul némileg furán hangzó) címe „Egy bevezetés a szomato-pszichoterápiába” is talán azt kívánta kifejezni, hogy egy aktívan formálódó, gyorsan fejlődő és változó irányzatról van szó.

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára. Így hát a modern szomato-pszichoterapeuták testi érzetekkel dolgoznak, bízva abban, hogy ez megnyugvást, levezetést vagy új testi-élményformák felfedezését eredményezi a klienseikben és esetleg öngyógyító folyamatokat indukál, vagy kiteljesedési törekvéseiket segíti. Analitikus irányzat lévén a trauma koncepciója szintén központi jelentőséggel bír a szomato-pszichoterápia világában. Feltételezésük szerint létezik egyfajta szomatikus memória, testi emlékezet, amely főként (az affektív-percepcionális mezőt is befolyásoló) kora-gyermekkori emlékeket őrzi. [Ám, kis részben, léteznek hamis traumaemlékek is, amelyek feltehetően egy valódi testi emlékből (pl. több gyerekkori agresszív pelenkacsere) torzulnak.] A szemléletben szintén központi elem egyfajta testi bölcsesség, öngyógyító mechanizmus, amely megfelelő feltételek mellett aktiválható. (E feltételezésében hasonlít a rogersi humanisztikus szemléletben öngyógyító potenciálként megfogalmazott jelenségre.) Rendkívül diverz és ezáltal széles eszköztárral rendelkezik, de talán a feltétel nélküli odafordulás, az itt-és-mostra történő fókuszolás (ebben a Eugene T. Gendlin fókuszolás módszerére vagy a divatos mindfulness-módszerekkel hasonlítható), a folyamatközpontú megközelítés és a testmunka mindegyik gyakorlatára jellemző.

Habár alapvetően reichiánus irányzatnak tekinthető, a Reich által kidolgozott orgonelmélet, bionelmélet és sajátos karakterelmélet, energiaelmélet ma már nem jellemző a modern (neo-, vagy posztreichiánus) irányzatokra, mert a vizsgálatok Reich ezen felvetéseit cáfolták, továbbgondolták. Ám kiemelendő, hogy Reich tekinthető a szexuális forradalom atyjának, a klienseket nem fektette az analitikus díványra, hanem arra bátorította (kezdetileg érintés nélkül), hogy engedjék testi érzeteiket, késztetéseiket tudatosodni. Reich, Freuddal ellentétben, úgy vélte, hogy a neurózis a szociális struktúrák átalakításával megelőzhető és ehhez létezik a gyermekben egy önszabályzó felfedezés és önoktatás. (Illetve rendkívül korán felismerte a nácizmus káros hatásait is, ezért a Gestapo minden kötetét betiltotta és égette.) De a modern szomato-pszichoterápia a neo-, és posztreichánusok mellett a humanisztikus és transzperszonális pszichológiából, különböző keleti harcművészetekből és mozgásformákból, táncművészetből, a gyógytornából, a grofi transzlégzés gyakorlatából is merített. A kötet szerzője Nick Totton eredetileg pszichoanalitikus és neoreichiánus terapeuta, de később a szomato-pszichoterápia egyik jelentős elméletalkotója, több mint 30 év tapasztalattal bíró szomato-pszichoterapeuta.

A kötetből kitűnik, hogy a modern szomato-pszichoterápia a megtestesülés filozófiája (szoma vagy szomatofilozófia) mellett az affektív idegtudományi eredményeket is követi és beépíti rendszerébe. A hiánypóltó kötet e munkákat (Perry, Lakoff, Porges, Schore Stern stb.) részletesen ismerteti és meggyőzően érvel amellett, hogy az érzelmek, az emlékezet és a szocializáció kapcsán is a test aktív szerepet játszhat lélektani működésünkben és éppen emiatt eddig nem feltárt beavatkozási pont is lehet. Perry feltételezése szerint a szomato-pszichoterápia a motoros-vesztibuláris emlékeket képes aktív módon befolyásolni és talán ebben rejlik sajátos gyógyító potenciálja. Nem tekinthető tehát egységes módszernek, de a rendkívül különféle szemléleti terekből merített elméleteket és gyakorlatokat talán éppen ez a felvetés (Perry) tudja összehozni. Az általános elképzelést támogatja az is, hogy szinte minden kultúrában található önkifejező, gyógyító vagy művészeti mozgásforma. (Tánc, harcművészet, jóga stb.) A kötet nem nyújt kész átfogó elméletet, de megrajzolja ennek körvonalait és tisztán lefekteti, hogy egy átfogó szomato-pszichoterápiás elmélet milyen feltételeknek szükséges, hogy megfeleljen.

Jelenleg három átfogó elmélet létezik egymás mellett az irányzaton belül. A kiigazitási modell egyfajta korrektív szemlélet, amely a testelme saját gyógyulási képességit igyekszik mozgósítani. A trauma-modell, amely a traumatikus érzések és érzelmek testi lenyomataival dolgozik, a modern szemléletben igyekszik már elkerülni az intenzív emocionális levezetést, inkább erős konténert, bizalmat építve, érzékenyen közelíti ezen élményeket. Vegül a folyamatmodell, amely egyfajta nondirektív, kliensközpontú, testi-folyamatmódszer szintén a testelme öngyógyító bölcsességét kívánja felhasználni. Jellemzően egy terapeuta nem egy, hanem mindhárom elméleti keretet használja. Az irányzat termékeny eklektikusságát az alapfogalmakat tisztázó fejezet mellett a kötet által röviden ismertetett számos különféle (összességében több mint 25) gyakorlat és változat is kifejezi. Ezek közül több sajátos beállítódást igényel és így rendkívül kultúrafüggő, aminek következtében számukra, illetve általában a szomato-pszichoterápiás módszerek számára nehéz az evidence-based pszichoterápiában jelenleg elvárt „Effectiveness with Diverse Populations” feltétel teljesítése.

Habár a testmunka minden szomato-pszichoterápiás módszer része, önmagában (ha hiányzik mögüle a pszichoterápiás elmélet, etika és szaktudás) nem tekinthető szomato-pszichoterápiának. A folyamatnak a megértés és a verbalitás is szerves része, a kötet elején ismertetett eset érzékletesen bemutatja ezt. A szomato-pszichoterápiára is természetesen érvényesek a nem-specifikus hatóelemek (goal consensus, empathy, alliance, positive affirmation, Therapist, congruence, cultural adoptation, expectations) és a terapeuta a pszichoterápia általános szakmai és etikai ismereteivel rendelkezik, emellett a kötet felsorolja azokat a sajátos tudásokat és készségeket, amelyeket specifikusan el kell sajátítania: taktilis érzékenység, saját testismeret, testolvasás, affektív ráhangolódás, testmunka és légzésmunka és a testi viszontáttétel felismerése. Ám a szerző (a kötet elején) kiemeli, hogy a szomato-pszichoterapeuták esetében különösen jelentős a terápiás szövetség és a terapeuta segítőkészsége és együttérzése. A kulturális elfogadottság kiemelt tényező. (És talán leginkább a modern, az ellenkultúra, a nyugati szexuális forradalom sajátos folyamatán átment és már a modern nyugati kultúrában szocializálódott egyén számára elfogadható. Azonban általánosságban elmondható, hogy a test, a testtel való terápia kulturálisan és politikailag is rendkívül érzékeny terület. )

A recenzáns számára a kötet második fejezete (módszer alapjai) mellett utolsó két fejezete volt a legizgalmasabb, amely a klinikai és etikai kérdéseket, a módszer jövőjét, illetve erős önkritikáját tartalmazza. Az érintés a legtöbb kultúrában és a nyugati kultúrában is csak speciális feltételek mellett megengedett (orvosi vizsgálat, családi vagy romantikus kapcsolat stb.). Habár számos szomato-pszichoterápiás technikai létezik, amely érintés nélkül dolgozik, a legtöbb módszer érintéssel, így a kötet ismerteti az érintés által kiváltott reakciókat és értelmezési kereteket,és emellett hangsúlyosan kiemeli az etikai és szakmai felelősséget, illetve, hogy csak a megfelelő kulturális közegben és erős terápiás szerződés esetén alkalmazható. (Érdekes, hogy az érintés kapcsán növekvő neurobiológiai kutatásokat nem ismerteti.) A kötet kiemeli a regresszió elkerülésének fontosságát, itt Bálint Mihály tanácsához nyúl vissza, mely szerint a regresszióban lévő klienseknél kifejezetten káros kiszolgálni azt az igényt, hogy a terapeuta többet tud vagy hatalmasabb a kliensnél, hiszen ez korlátozza a felhatalmazást és az önkontrollt. Az intenzív testi élményekkel való munka egyik veszélye a retraumatizálódás: a modern szemlélet már megfelelő óvatosságot, hosszú előkészületet javasol. Itt Ferenczi Sándor elméletére támaszkodik, aki kiemelte, hogy a trauma újraélésének helyzete jelentősen előkészített és megfelelően különböző kell legyen az eredeti helyzettől: a merev autoritás és az ellenségesség nem elfogadható. Gyakorlati szempontból Babette Rothschild tapasztalataira támaszkodik, aki a terapeuta-kliens közötti bizalmi kapcsolatot tartja elsődlegesnek, amely hosszú évek etikus munkájának eredménye lehet. Különösen ezt a módszert, de általában a szomato-pszichoterápiát mint intenzív pszichoterápiás módszert nem javasolja a szerző pszichotikus vagy prepszichotikus állapotban lévő kliensek számára. A kötet kiemeli, hogy különös körültekintéssel alkalmazható testi bántalmazást átélt vagy poszttraumás stressz zavarban szenvedő klienseknél is.

A szomato-pszichoterápia jövője című fejezet kifejti, hogy a pszichoterápia történetében egy marginális és excentrikus módszerről van szó, amely rendkívül diverz gyakorlatokat foglal magában és számos visszaélés és tévedés is feltárásra került a történetében. A szerző szerint fejlődését nem biztos, hogy a modern pszichoterápiákra nehezedő (sokszor ellentmondásos feltételrendszerű) tudományos igazolási kényszerhez való igazodás segítheti, hanem olyan egységes elméleti keretrendszer kialakítása, mely jelentős kihívást jelent, mivel a verbális pszichoterápiákból keveset meríthet. „A halott fehér férfi aktor” című fejezet bátor önkritika, amely a többi pszichoterápiás irányzatra is nagyobb részt igaz: egyházszerű viselkedés, központi alakjai európai fehér férfiak, és elsősorban fehér, középosztálybeli nyugati ember számára testhezálló elméletek és gyakorlatok, a szerző szerint ezekkel fontos szembenézni és felülvizsgálni.

A kötet jól olvasható, szépen tördelt, rengeteg találó idézet segíti a megértést. Erre szükség is van, mert még a pszichoterápia irodalmában jártas olvasó számára is számos új alapfogalom és koncepció kerül bevezetésre. Ezen felül lektorok (Szemerey Márton és Kántor Árpád) és a kiváló fordító (Gonda Xénia) számos lábjegyzetekkel segítik az olvasó eligazodását. Sokkal több, e recenzióban nem ismertetett eredeti felvetést tartalmaz a kötet, ezek közül pár már megcáfoltnak tekinthető, ezt a lektorok ki is emelik a kötet elején.

Véleményem szerint a kötet összességében meggyőzően érvel amellett, hogy feltehetően maga a szemlélet, a test és a testi élmény mint önálló fogalom és beavatkozási lehetőség létjogosultsággal bírthat. Ellenérvként (bár erre részben a kötet is utal) talán az hozható fel, hogy régóta ismert, hogy koronként és kultúránként jelentősen változik a testi megnyilvánulások jelentése, amely mindig kontextusfüggő. [Marcell Mauss a Test technikáiban úszással és járással kapcsolatos példákon keresztül mutatja be, hogy a test használata is mennyire kor és kultúrafüggő. Norbert Elias arról ír, hogy az elmúlt századokban milyen jelentős átalakuláson ment át az étkezes és számos más testi viselkedés. Foucault a Szexualitás történetében részletesen ismerteti e folyamat szexualitást érintő részét, Steven Pinker pedig amellett érvel, hogy a Humanitáriánus forradalom hatására az agresszív megnyilvánulások összességében jelentősen csökkenek.] Feltehetően a testi jelenségek sohasem választhatóak le teljesen kultúráról, ahogyan a nyelv sem, a kötet mégis implicit amellett érvel, hogy önálló tartományként értelmezhető területről van szó. A recenzáns szerint a testtel való pszichoterápiás kísérleti munka, a test fenomenológiai kutatásának kibontakozása feltehetően akkor várható, amikor széles körben elfogadottá válik a kultúrában a jelenleg a testtel kapcsolatos tiltott jelenségek száma. Például az érintés a legtöbb kultúrában a legtöbb helyzetben tabu, számos pszichoterápiás iskolában a terápiás szerződés megszegésével egyenértékű. Számos foglalkozás megérinti a testet (orvos, masszőr, tánctanár stb.), de nem kezeli az így kiváltott lélektani hatásokat, a szomato-pszichoterápia erre is felhívhatja a figyelmet. (Persze várhatóan mindig is jelentős kulturális eltérések lesznek az érintés és más testi megnyilvánulások kontextusfüggő jelentésében. A köteti is kiemeli, hogy az érintéssel való munka kényes, sok előkészítést igényel, és nem mindig alkalmazható.) Elképzelhető, hogy az önfejlesztő, kísérletező testi-tudatosságot célzó bátor kiscsoportok munkájában történhet áttörés (talán ilyen lehet a hazai Goda féle Weight-Flow-Contact vagy a francia Underscore Research Series), de az irányzat talán meríthet a mindfulness-, az affektív idegtudományok és a pszichedelikumok „body-manifesting” kutatásaiból és eredményeiből is, illetve a megtestesülés (embodiement) kapcsán a filozófiából egyre inkább a lélektan és az orvoslás területére is átgyűrűző írásokból.

Habár a kötet egyes fogalmai, kifejtései megütközést kelthet a szigorúan természettudományos szemléletű olvasókban, bizonyos felvetései nehezen hagyhatóak figyelmen kívül, így széles körben ajánlható, nem csak orvosok, pszichoterapeuták, hanem masszőrök, táncosok, illetve talán a lélektan iránt érdeklődő mindennapi ember számára is.

Nick Totton: Egy bevezetés a szomato-pszichoterápiába (Fordította: Gonda Xénia)
Budapest, Oriold és Társa Kiadó, 274 oldal, 2015
3300HUF



Brys Zoltán
2019.március 18.


Kulcsszavak

recenzió, szomatopszichoterápia, pszichoterápia, Reich, pszichoanalízis

Kapcsolódó anyagok

Holnaplányok

A terápiák társadalmától a teremtő vágyakig

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

Nyolc kérdés és válasz az időskori szorongásról a háziorvosi gyakorlatban

O tempora, o mores!

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Holnaplányok

Borgos Anna azonban teljesen új, és eddig a nemzetközi irodalomban is mellőzött szempontból mutatja be ezt az érdekfeszítő, tanulságos és tragikus történetet: mégpedig a pszichoanalízis budapesti iskolájához kapcsolódó nők szempontjából.

Tovább


A terápiák társadalmától a teremtő vágyakig

Gerevich doktor sokrétű érdeklődési körére világít rá a jelen kötet tanulmányainak sokszínűsége a szakmán és annak határterületein belül és azon túl, továbbá azt is ábrázolja, hogy a pszichiátria és a pszichológia tudománya mennyire átszövi a hétköznapjainkat is és jelen van az élet minden területén, legyen szó pszichiátriai kórképek gyógyításáról vagy az ezirányú kutatómunkáról, esetleg éppen arról, hogy vajon hol a határ az egészséges és a beteg psziché között, mi jelent már devianciát vagy fogadható el a normalitás keretein belül.

Tovább


O tempora, o mores!

Steven Pinker Az erőszak alkonya című könyve nemzetközileg is jelentős hozzájárulás a globalizálódó világ civilizációjának megértéséhez. Magyar nyelvű megjelenése azt ígéri, hogy nálunk is többen éreznek hajlandóságot egy effajta átfogó értelmezéshez.

Tovább


Ha gyógyítani akarunk, akkor hallgassunk a megérzéseinkre is!

„Vidéki orvosként ilyen díjat kapni, óriási elismerés. Igaz: nekem a legfőbb kitüntetés a beteg, a hozzátartozó mosolya”— vallja az Év Onkológusának választott dr. Bánhegyi Róbert János, a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának osztályvezető-helyettes főorvosa, aki két fontos dolgot tart mindig szem előtt: a beteget, a daganatos betegséget mindig holisztikusan kell megközelíteni és tudni kell örülni az apró sikereknek is. A fiatal orvos csaknem háromezer szavazattal lett a legelismertebb doktor, ami rekord a díj történetében. Pedig, ahogy ő mondja: vidékről mindig sokkal nehezebb az érvényesülés.

Tovább