Sokféle hatás érte Herbert Anikot, művésznevén Hanikot Rejtett kert című kiállításának megalkotásakor. Az inspiráció egy része könyv formájában ott hever a Zend installációként elnevezett asztalon, így például egy japán verses könyv, Borges angol nyelvű novelláskönyve a The Garden of Forking Paths. Mindezeken túl Radnóti Miklós Bori notesze, Szabó Magda Danaida és Abigél regényei, Kertész Ákos Makrája is fontos ihletforrás volt számára. Sőt, a kiállítás címének alapja is egy irodalmi mű, Krasznahorkai László megjegyezhetetlen című regénye, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó. A regény Kyotóban játszódik, ahová Genji herceg unokája azért utazik, hogy egy sugallat hatására megtalálja, amit mindig is keresett, egy kolostort, benne a világ legszebb kertjét. Egy kép után nyomoz, amely egyszer már láthatóvá vált előtte, de emlékezetének homályába vész. Ahhoz azonban, hogy megtalálhassa, méltóvá kell hozzá válnia. Az egész mindössze egy pillanaton múlik. Az irodalmi alakokon túl azonban Ferenczy Noémi gobelinművész és Henri Matisse is hatott Hanikora, elmondása szerint különösen vonzódik a nagy, egyedül járó művészekhez. A képek más művészeti alkotásokkal való összefonódása azonban itt nem áll meg. Az alkotó hét kortárs írót is felkért, hogy a képek alapján írjanak olyan szövegeket, melyeket egy exkluzív japánhajtásos, kétnyelvű kiadványban tettek közzé. Herbert Anikó tehát kívül, belül körbefalazta a Rejtett kertet más alkotók művészetével, de vajon hol is van ő? A kert toposza, ha leválasztjuk a Krasznahorkai műről – márpedig gyaníthatóan hozzám hasonlóan még jó páran nem olvasták még ezt a művet – igen gazdag szimbólum. Az első és legjelentősebb kert a kultúrtörténetben az édenkert, a paradicsom. Az édenre utaló paradicsomkert kifejezés a perzsa pairidaeza szóból származik, amely fallal körülvett, zárt kertet jelentett, de a kert még számos egyéb ponton kiemelt jelentőségű helyszín a Bibliában. De már a mitológiában is ott volt, gondoljunk csak a Heszperidák kertjére. De a későbbi kultúrkörökben és művészeti területeken is kiemelt helyszínné és témává vált. Összességében elmondható, hogy a kert egy olyan tér, amely kiválik a térből. Nem erdő, nem rét, hanem tudatosan kialakított és megszelídített természet. Zártságával leválasztódik, külön, védett univerzummá válik, szemben áll a külvilág rohanásával és zabolátlanságával, és belépve a zajos Bartók Béla útról Herbert kiállításának terébe, ezt a belső nyugalmat valóban élményszerűen lehet átérezni. Bár a Rejtett kert nem a zsidó-keresztény kultúrkör kertje, hanem egy hangsúlyozottan távolkeleti, letisztult és minimalista hagyományköré. Egyszerre vonzó és zavarba ejtő Herbert Aniko kiállításának tere. A tágas és világos K.A.S. Galéria részleteit, így például a Zend installációt, alaposabban megvizsgálva, nehéz eldönteni, hogy egy kisgyerek vagy egy idős ember szobájának hangulatát idézik fel. Spontán összevisszaságban hever egy nagy asztalon az erdő egy-egy darabja: zuzmókkal benőtt faágak, préselt levelek, továbbá – ma már inkább múzeumi értékkel, mint valós funkcióval bíró – régi kis tégelyek, könyvtári katalóguscédulák. Legyen szó, akár gyerekről, aki számára minden, látszólag lényegtelen kacat igazi kincs, vagy egy olyan öregemberről, aki tárgyak emlékezetében őrzi egy szebb kor lenyomatát, időtlen, idilli térbe lépünk. A nosztalgia és a leskelődés izgalma az egész teret intimmé varázsolja. Néhol azonban inkább lakberendezési kiállítótérnek érződik a képek együttese. Persze nem kérdés, hogy mi volt előbb, az egyszerűség és letisztultság vagy az Ikea-hangulat. Mindenesetre ez utóbbi olyannyira jelen van az életünkben, hogy a bekeretezett préselt levelek és virágok összességéről sokkal inkább a saját otthonunk juthat eszünkbe, mint a művész egyedi világa, hiába a név: Identity. A kiállítás öt nagyméretű festménye vegyes technikával készült akvarell, melyekbe papírkivágásokat applikált Hanikó, így teremtve rajtuk különleges térbeliséget. Ezek közül négy képen is ott látható egy sematikus nőalak, aki a Cuj Pen kertje huszonöt darabból álló kisméretű kollázssorozaton is feltűnik. Ez a figura már a korábbi Herbert-munkákon is feltűnt, csak időközben kissé megnőtt a haja, miként az alkotónak is. A referenciális értelmezés a hasonlóság láttán elkerülhetetlen. Ez a sematikus egyszerűségű alak egyetlen kép kivétellével csak egyedül látható. A Mozdulatlanul képen, amely talán a kiállítás leggyengédebb alkotása, feltűnik egy másik ember is. Itt szűnik meg egyedül a magány és kivetettség érzése. Két androgün alak pihen egymás közelében. Minimális színhasználat, letisztultság, pasztellnyugalom. Ember és táj csak egymás viszonylatában létezik. Az Óda a favágóhoz című képen ugyan nincs ember, itt hiányával, az általa megteremtett barbár pusztítás lüktető ürességével van jelen. Az agyag tiszteletéről árulkodik, hogy munkákhoz maradékpapírokat is felhasznált az alkotó. Az Önarckép kilátással akvarellen például az előző, azonos témájú kép egy rontott verziójának egy darabját is beépítette a képbe. A kiállítás másik nagy egységét a kisméretű képek alkotják. Haiku tömörségű a már említett Cuj Pen kertje, ahol sokszor felbukkan az áldózsinór, amelyet általában buddhista szertartások után ajándékoznak az arra alkalmasaknak, hogy közvetítse az erőt és védelmet, a mantrák és imák erejét. Szombathy Bálint költő, képzőművész erről másként vélekedik: „Az élő piros fonál pedig az elillanó szerelem, a kert vélt értelme.” A Zend installáción látható Borges-könyv alapján azonban eszembe jutott Ariadné fonala is, amely ugyan az antik görög kultúrához tartozik, de egy multikulturális térben igazán megengedhető több értelmezői réteg is. Az én értelmezésemben tehát sokkal inkább a keresőt segítő erő, amely hol érzékelhető, hol nem. A képeken és installációkon kívül még egy harmadik művészeti eszközt, a videót is felhasználta Haniko. Szép ez is, megnyugtatóan szép természeti képek lassú egymásutánja. Kellemes relaxációs zene szól közben, a kiállításra érkező valóban minden segítséget megkap, hogy beléphessen a rejtett kertbe, önmaga egy rendezett, békésebb énjébe. A kapu maga a kiállítás, hogy megpillantjuk-e benne magunkat vagy sem, az csak a jelenlétünkön múlik. Ha valamiért mégsem találnánk meg ezt a részünket, olvassunk el a felkínált művek valamelyikét, amelyek piros fonálként vezethetnek minket, majd nézzük meg újra és újra Herbert képeit. K.A.S. Galéria 2018.06.13. 19:00 - 2018.07.06. Ughy Szabina 2018. 07. 16.