TARTALOM

 VISSZA

 


A tulajdonságok nélküli Musil


A tulajdonságok nélküli Musil
Nagy Zsuzsa



| |
 

„Az az ember, akinek az igazság kell: tudós; aki szubjektivitásának szabad játékát kívánja biztosítani: író; mit tegyen viszont az az ember, aki e két lehetőség között akar valamit?” (Robert Musil)

Egész életét áthatotta kettős énjének küzdelme: a végtelenül racionális és kifinomult elmejátékokban csiszolódott elméjé és a különösen érzékeny, sors- és útkereső kissé neurotikus személyé.

Musil megszállott célja hogy a kortárs gondolkodásmódokat számba vegye, feltárja és elévülésüket bebizonyítsa. Helyettük pedig egy elképzelt jövőfilozófiát telepítsen
Ehhez jelentős előtanulmányokat folytatott. Mmár gyermekkorából adódik a kellő életismeret, hiszen tizenkét éves korától katonaiskolában nevelkedett, majd gépészmérnöknek tanult a brünni műszaki egyetemen. Szakmájában sikeres volt, de ez nem elégítette ki, ezért filozófiát, matematikát és pszichológiát tanult Berlinben, ahol 1908-ban filozófiából doktorált. Mindent feladott, csakhogy író lehessen.

“A feladat – olvashatjuk az író hivatásáról szóló esszéjében – mindig új megoldások, összefüggések, konstellációk, variációk felfedezése, az események menetére prototípusok felállítása, laza minták kialakítása arra, hogyan lehet Ember az ember, a belső ember kitalálása”

Legfőbb műve, mely révén bekerült a modern regény megújítóinak panteonjába Proust és James Joyce mellé, A tulajdonságok nélküli ember című regényfolyam igazán nem könnyű olvasmány. Grandiózus szatirikus korképet rajzolt meg, mely egyben önmaga szellemes-ironikus kritikája is. „Máig a legkihívóbb támadás az eseményelbeszélő regény hagyományával szemben.”

Maga a fordító, Tandori Dezső írja, hogy maga sem értette végtelen eszmefuttatásaival hová is akar kilukadni a szerző, míg el nem olvasta Sükösd Mihály írását az esszéregényekről. Mert A tulajdonságok nélküli ember nem lélektani vagy társadalmi regény, hanem az emberi lét alapkérdéseit boncolgató ismeretelméleti írásmű, mely létezésünk ontológiájával szembesít.

“Életük derekán alapjában véve nagyon kevesen tudják már, hogyan is jutottak el önmagukhoz, élvezeteikhez, világnézetükhöz, hogyan jutottak feleségükhöz, jellemükhöz, hivatásukhoz és sikereikhez; azt azonban érzik, hogy most már nem sok minden változhat. Megállapíthatnánk továbbá, hogy csalódás áldozatai mindannyian, hiszen sehol sem lelhetjük elegendő okát annak, hogy minden épp úgy történt, ahogy történt; történhetett volna másképp is; mert az eseményeket ők maguk befolyásolhatták a legkevésbé, többnyire mindenféle körülményektől függtek ezek, más egészen más emberek hangulatától, életétől, halálától, és adott pillanatban legfeljebb csak feléjük sodródtak. ... Még sokkal furcsább azonban, hogy az emberek nagy többségének fel sem tűnik a dolog; adoptálják az új jövevényt, akinek élete beépült az ő életükbe, élményei mintha az ő tulajdonságaik kifejezései lennének, sorsa az ő érdemük vagy tragédiájuk”

A mű végtelenül modern, a dolgok számtalan aspektusának végtelen vizsgálatával elemzi a máig megválaszolatlan kérdést: hogyan élhetné saját belső sorsát valaki egy folyton elidegenítő közegben?

Főhőse, aki racionális és tudományos pályafutása során megcsömörlött személy, olyan egyéni életformát keres, melyben az ember tulajdonságai és nézetei valóban énjéből fakadnak, nem pedig a véletlenül adott körülmények függvényei. Szeretne magára ismerni életformájában, melynek valóban ura lehetne, nem pedig foglya.

A főhős, Ulrich szerint a valóság nem egyéb, mint számtalan lehetőség közül az egyik, sőt: valamely véletlenszerű és semmiképp sem az optimális lehetőség realizálása.
Az emberek az irracionális világban, egy haláltáncot járó önműködő közegben vergődnek tájékozódási pontok nélkül, kaotikus lelkiállapotban. A racionális gondolkodási szint és az irracionális élménybeli szint közötti szakadék egyre tágul.
Ulrich e két szféra harmonikus együttesére vágyik és ezért „az egzakt élet utópiájának” kidolgozásán fáradozik, melyben a misztikum és a kristálytiszta logika egységgé ötvöződne.

Musil evvel az ábrázolásmóddal a valószínűég feltárására törekszik, és nem valamiféle örökbecsű igazság földerítésén fáradozik. Módszerét gyakran összefüggésbe hozzák a „Heisenberg-féle koegzisztáló lehetőségek” tézisével, a relativitáselmélettel és a kvantumfizikával, mert rögzített fogalmak helyett sokoldalúan megvilágított folyamatokkal, azonosságok helyett analógiákkal operál.


Robert Musil, miután otthagyta minden állását és egyébirányú elfoglaltságát, csak a nagy regény, A tulajdonságok nélküli ember megírására koncentrált. Tíz évig írta. Egy nap, állítólag odaszólt feleségének, úgy érzem, hamarosan elkészülök vele, majd a fürdőszobába ment és meghalt.
Musil a valóságot a lehetőségek egyik variánsaként értelmezi, és művével máig ható, ijesztő üzenetet postáz: tulajdonság nélküli emberek vagyunk mindannyian, ha napjaink eseményeinek sodrására bíztuk azt, akit teremtenünk kellett volna: magunkat.

Elvesztettük azt a paradicsomi állapotot, mely után a ritka misztikus élményektől hajtva kívánkozunk: “... ebben a világban nincs sem mérték, sem pontosság, sem cél, sem ok, jó és rossz egyszerűen megszűnnek... és minden ilyen vonatkozás helyére létünk dolgokkal és más élőlényekkel való áradó-apadó összefolyása lép. Olyan állapot, melyben a dolgok képe nem praktikus céllá, hanem szótlan élménnyé válik”.

Nagy Zsuzsanna

Kapcsolódó anyagok

Eddig ismeretlen neuro-immun axis

A machiavellizmus lélektana - a könyörtelen taktikusok

Gyökérgümőkből antibiotikumok

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

Hozzászólások:

1.,   Dlustus Péter mondta   2011. December 07., Szerda 09:35:23

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Bevezetés a szomato-pszichoterápia szerteágazó világába

A szomato-pszichoterápia szemléletében a test és az elme nem különválasztható jelenségek, hanem egyazon dolog, a testelme két aspektusa. Ám ebben a szemléletben mégis a test az elsődleges, a „bölcsebb fél”: a test, a testi élmény biztosíthatja a biztonság, az önbizalom, az önkontroll és a lelki gyógyulás és öngyógyítás lényeges elemeit az egyén számára.

Tovább


O tempora, o mores!

Steven Pinker Az erőszak alkonya című könyve nemzetközileg is jelentős hozzájárulás a globalizálódó világ civilizációjának megértéséhez. Magyar nyelvű megjelenése azt ígéri, hogy nálunk is többen éreznek hajlandóságot egy effajta átfogó értelmezéshez.

Tovább


Ha gyógyítani akarunk, akkor hallgassunk a megérzéseinkre is!

„Vidéki orvosként ilyen díjat kapni, óriási elismerés. Igaz: nekem a legfőbb kitüntetés a beteg, a hozzátartozó mosolya”— vallja az Év Onkológusának választott dr. Bánhegyi Róbert János, a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának osztályvezető-helyettes főorvosa, aki két fontos dolgot tart mindig szem előtt: a beteget, a daganatos betegséget mindig holisztikusan kell megközelíteni és tudni kell örülni az apró sikereknek is. A fiatal orvos csaknem háromezer szavazattal lett a legelismertebb doktor, ami rekord a díj történetében. Pedig, ahogy ő mondja: vidékről mindig sokkal nehezebb az érvényesülés.

Tovább


Merj segítséget kérni!

Magyarországon ugyan csökken az öngyilkosságok száma, de még mindig az élmezőnyben vagyunk. Társadalmi beágyazódás, a magyar virtus, vagy a tabuk felelősek a rossz statisztikákért? Megannyi oka van annak, hogy miért állunk még mindig ennyire rosszul. Pedig az öngyilkosság megelőzhető, ezt vallja Oriold Károly, a 11 éve működő Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója, aki minden lehetőséget megragad, hogy ledöntse a tabukat és közbeszéd tárgyává tegye ezt az ügyet.

Tovább


A tulajdonságok nélküli Musil