hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A tulajdonságok nélküli Musil


A tulajdonságok nélküli Musil
Nagy Zsuzsa



| |
 

„Az az ember, akinek az igazság kell: tudós; aki szubjektivitásának szabad játékát kívánja biztosítani: író; mit tegyen viszont az az ember, aki e két lehetőség között akar valamit?” (Robert Musil)

Egész életét áthatotta kettős énjének küzdelme: a végtelenül racionális és kifinomult elmejátékokban csiszolódott elméjé és a különösen érzékeny, sors- és útkereső kissé neurotikus személyé.

Musil megszállott célja hogy a kortárs gondolkodásmódokat számba vegye, feltárja és elévülésüket bebizonyítsa. Helyettük pedig egy elképzelt jövőfilozófiát telepítsen
Ehhez jelentős előtanulmányokat folytatott. Mmár gyermekkorából adódik a kellő életismeret, hiszen tizenkét éves korától katonaiskolában nevelkedett, majd gépészmérnöknek tanult a brünni műszaki egyetemen. Szakmájában sikeres volt, de ez nem elégítette ki, ezért filozófiát, matematikát és pszichológiát tanult Berlinben, ahol 1908-ban filozófiából doktorált. Mindent feladott, csakhogy író lehessen.

“A feladat – olvashatjuk az író hivatásáról szóló esszéjében – mindig új megoldások, összefüggések, konstellációk, variációk felfedezése, az események menetére prototípusok felállítása, laza minták kialakítása arra, hogyan lehet Ember az ember, a belső ember kitalálása”

Legfőbb műve, mely révén bekerült a modern regény megújítóinak panteonjába Proust és James Joyce mellé, A tulajdonságok nélküli ember című regényfolyam igazán nem könnyű olvasmány. Grandiózus szatirikus korképet rajzolt meg, mely egyben önmaga szellemes-ironikus kritikája is. „Máig a legkihívóbb támadás az eseményelbeszélő regény hagyományával szemben.”

Maga a fordító, Tandori Dezső írja, hogy maga sem értette végtelen eszmefuttatásaival hová is akar kilukadni a szerző, míg el nem olvasta Sükösd Mihály írását az esszéregényekről. Mert A tulajdonságok nélküli ember nem lélektani vagy társadalmi regény, hanem az emberi lét alapkérdéseit boncolgató ismeretelméleti írásmű, mely létezésünk ontológiájával szembesít.

“Életük derekán alapjában véve nagyon kevesen tudják már, hogyan is jutottak el önmagukhoz, élvezeteikhez, világnézetükhöz, hogyan jutottak feleségükhöz, jellemükhöz, hivatásukhoz és sikereikhez; azt azonban érzik, hogy most már nem sok minden változhat. Megállapíthatnánk továbbá, hogy csalódás áldozatai mindannyian, hiszen sehol sem lelhetjük elegendő okát annak, hogy minden épp úgy történt, ahogy történt; történhetett volna másképp is; mert az eseményeket ők maguk befolyásolhatták a legkevésbé, többnyire mindenféle körülményektől függtek ezek, más egészen más emberek hangulatától, életétől, halálától, és adott pillanatban legfeljebb csak feléjük sodródtak. ... Még sokkal furcsább azonban, hogy az emberek nagy többségének fel sem tűnik a dolog; adoptálják az új jövevényt, akinek élete beépült az ő életükbe, élményei mintha az ő tulajdonságaik kifejezései lennének, sorsa az ő érdemük vagy tragédiájuk”

A mű végtelenül modern, a dolgok számtalan aspektusának végtelen vizsgálatával elemzi a máig megválaszolatlan kérdést: hogyan élhetné saját belső sorsát valaki egy folyton elidegenítő közegben?

Főhőse, aki racionális és tudományos pályafutása során megcsömörlött személy, olyan egyéni életformát keres, melyben az ember tulajdonságai és nézetei valóban énjéből fakadnak, nem pedig a véletlenül adott körülmények függvényei. Szeretne magára ismerni életformájában, melynek valóban ura lehetne, nem pedig foglya.

A főhős, Ulrich szerint a valóság nem egyéb, mint számtalan lehetőség közül az egyik, sőt: valamely véletlenszerű és semmiképp sem az optimális lehetőség realizálása.
Az emberek az irracionális világban, egy haláltáncot járó önműködő közegben vergődnek tájékozódási pontok nélkül, kaotikus lelkiállapotban. A racionális gondolkodási szint és az irracionális élménybeli szint közötti szakadék egyre tágul.
Ulrich e két szféra harmonikus együttesére vágyik és ezért „az egzakt élet utópiájának” kidolgozásán fáradozik, melyben a misztikum és a kristálytiszta logika egységgé ötvöződne.

Musil evvel az ábrázolásmóddal a valószínűég feltárására törekszik, és nem valamiféle örökbecsű igazság földerítésén fáradozik. Módszerét gyakran összefüggésbe hozzák a „Heisenberg-féle koegzisztáló lehetőségek” tézisével, a relativitáselmélettel és a kvantumfizikával, mert rögzített fogalmak helyett sokoldalúan megvilágított folyamatokkal, azonosságok helyett analógiákkal operál.


Robert Musil, miután otthagyta minden állását és egyébirányú elfoglaltságát, csak a nagy regény, A tulajdonságok nélküli ember megírására koncentrált. Tíz évig írta. Egy nap, állítólag odaszólt feleségének, úgy érzem, hamarosan elkészülök vele, majd a fürdőszobába ment és meghalt.
Musil a valóságot a lehetőségek egyik variánsaként értelmezi, és művével máig ható, ijesztő üzenetet postáz: tulajdonság nélküli emberek vagyunk mindannyian, ha napjaink eseményeinek sodrására bíztuk azt, akit teremtenünk kellett volna: magunkat.

Elvesztettük azt a paradicsomi állapotot, mely után a ritka misztikus élményektől hajtva kívánkozunk: “... ebben a világban nincs sem mérték, sem pontosság, sem cél, sem ok, jó és rossz egyszerűen megszűnnek... és minden ilyen vonatkozás helyére létünk dolgokkal és más élőlényekkel való áradó-apadó összefolyása lép. Olyan állapot, melyben a dolgok képe nem praktikus céllá, hanem szótlan élménnyé válik”.

Nagy Zsuzsanna

Kapcsolódó anyagok

Pszichiátriai és az orvostudomány mainstream kutatásai

Hozzászólások:

1.,   Dlustus Péter mondta   2011. December 07., Szerda 09:35:23

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Invazív -- Kiállításajánló

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeuma tisztelettel meghívja Önt Szabó Beáta: Invazív című kiállításának megnyitójára. Időpont: 2018. április 17. 19:00

Tovább


Amikor az orvos egyben filozófus is volt

Habár a filozófusok, a bölcsesség szeretői minden korban kevesen vannak, a filozófiának léteznek sűrűsödési időszakai. Ilyen koncentrált periódus volt az ókori görög (athéni) civilizáció aranykora. A medicina értékrendjét, metafizikáját (az aktív eutanázia és a magzatelhajtás tilalmát, „a beteg java a legfőbb törvény” -t) az aszklépioszi hagyomány alapján kinyilatkoztató, s az empirikusan vizsgálható fizikai hatóokról szóló kórtani elméletét (humorálpatológia) úgyszintén megteremtő Hippokratész kilenc évvel volt fiatalabb Szókratésznél, s amikor meghalt, Platón már az ötvenedik életévébe lépett.

Tovább


"Halálversből millió van, de szülésversből alig"

A szülésről nehéz úgy beszélni, hogy ne kerülne szóba az egészségügy, az aktuális népesedéspolitika vagy a genderkérdések. Nem véletlen, hogy így van, hiszen egy gyermek világra hozása az egyénen és a családon túl kihatással van a társadalom életére is. A szülés milyenségét pedig – hiszen a halálhoz hasonlóan a születés is kikerült már az otthon, a hétköznapiság keretei közül – alapvetően meghatározza az az intézményi gondoskodás, amelyben lezajlik.

Tovább


Gyógyító szerkentyűk képeskönyve – nem csak orvosoknak

Akár fiatalon, akár idősebb korban ébred fel ez az igény az orvostörténelem iránt, kiváló ajándék minden gyógyító szakember számára Magyar László András Solenoid és Pelithe. Régi gyógyszerkentyű című könyve.

Tovább


A tulajdonságok nélküli Musil