hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A „Tudomány” és a tömeg


A „Tudomány” és a tömeg

| |
 

A nagy gondolkodókat időtlen idők óta foglalkoztatja a társadalmi valóság megragadása, megismerése, a társadalmi haladás, jobbító szándék ösztönzi őket.
A szellem- és művészettörténet különböző korszakai szorosan együtt haladnak a tudományos fejlődéssel. A vallás és teológia a 18. századig rányomja bélyegét filozófiára, melyből azonban a modern kor hajnalán a társadalomtudományok kiválnak.
Korunk meghatározó jellegzetes politikai-ideológiai áramlatai a 19. század elején születtek, s a Nagy Francia Forradalom korántsem makulátlan köpönyegéből bújtak elő.

A tudományos kutatás fejlődése, az egyre több rendelkezésre álló adat mind minőségi változást, tudományos forradalmakat, paradigmaváltásokat hoztak létre, előbb Angliában, majd az egész Európában végbemenő ipari forradalom után Franciaországban kirobbant a politikai-eszmei forradalom (1789–1799) is, mely jelentősen hozzájárult az európai rendszerek és társadalmak tőkés-polgári átalakulásához.

A 19 század elején a matematika, a fiziológia, az orvostudomány és a természettudományok mind-mind reális tudománnyá lettek. Ezt tekintve követendő példának, a pozitivista tudós elit úgy vélte, a folyamat átplántálható a filozófia, a politika és etika területére is, s ezáltal fölismerhetővé, kielemezhetővé válnak a társadalomra érvényes törvények. Hittek a társadalom számára előírható, újjáalakító elgondolások érvényességében, gyakorlati használatában, alkalmazhatóságában, a szociális tudományok fejlődését a reáltudományok struktúrájához igazítják. Saint Simon a társadalom átalakítására törekszik a pozitív tudomány alapján, s a szervezésre helyezi a fősúlyt. A szervezés elgondolásában még korlátlan fantaszta, aki európai tudósakadémia révén kívánja a világot megváltoztatni.

A pozitivista tudós nemzedék tagjai az egyénnel szemben a társadalom elsőbbségét hirdetik, követelve, hogy az egyén rendelje alá érdekeit annak. Így a pozitivizmus szelleme antiindividualista és társadalmi, „arra fog törekedni, hogy lehetővé tegye az egyénnek az összességgel való kapcsolatát, oly módon, hogy azt minden időben és helyen alkalmassá tegye az összességgel szemben kötelező szociális együttérzésre”(Comte).

A pozitivizmus jelentősége a társadalmi tényezők hangsúlyozásában rejlik, a társadalmat azonban nem biológiai, szerves megkötöttségében szemléli, hanem a maga intellektualizmusában azt hiszi, hogy a „Tudomány” szervezheti a tömeget, rábírhatja az egyéneket a társadalmi szempontok elismerésére.

Természetesen az a tudomány hivatott erre, amely magáévá teszi a „rend” és „haladás” feltételeit. Tehát nem az individualista XVIII. század „forradalminak” nevezett tudománya, melyben még oly sok a metafizikai jelleg, mely a népszuverénitás hamis dogmáját magáévá teszi, – hanem az új pozitivista irányzat fogja elvégezni a nagy feladatokat. A pozitivizmus a szellem nagyszabású kísérlete az irányban, hogy élet és értelem szintézisét megteremtse, hogy az új szociális helyzet problémáival megbirkózzék.

A szellem elhagyja a korlátlan spekulációk területét, tudatosan arra korlátozza magát, hogy az alkalmazott, reális tudományokon keresztül befolyásolja az élet menetét. Mindenekelőtt a modern kor nagy produktumával, a félelmetes Tömeggel kell foglalkoznia, azt kell szerveznie.

A társadalmi jobbító szándék Claude Henri Saint-Simon munkásságában is megnyilvánul, akit az első szociológusként, az ipari társadalom elméletének megfogalmazójaként, az utópista szocializmus előfutáraként tartanak számon.

Saint-Simon 1760-ban született Párizsban, és 1825. május 19-én halt meg. Munkássága szorosan összeforrt a természettudományok fejlődésével, hiszen társadalmi fiziológia szükségességét hirdette. Saint-Simon gróf a boldogságot a tudósok által irányított világban remélte megvalósulni.

NZS

2014. 05.17.

Kapcsolódó anyagok

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Hogyan tekintenek a vidéki páciensek a gyógyszerészi szolgáltatásokra?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Venczel Attila egy autonóm újrakezdő, aki az élete több területén is anakronisztikusnak számító eljárások felé fordult. Hagyományőrző fotográfiával foglalkozik, hagyományőrző lövészettel, és kézműves nyomdát üzemeltet

Tovább


Csecsemők a szeméttelepen

Diszfunkcionális családok: amikor több a torzulás, mint a szépség. Ahol a legjobb esetben is csak nő a gyerek, mint a gomba. „Mégis felnőttünk valahogy”, szokás mondani. Na igen, felnőttünk. Hiszen nő a gyerek, mint a futónövény, kapaszkodik a betonfal repedésein a fény felé.

Tovább


Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Tovább


A kézműves fotográfia

Különleges fotókiállítás nyílt Szentesen december 3-án a Tokácsli Galériában. A Fridrich János emlékkiállítás megidézi a régmúlt városi fényképészeinek világát, és bemutatja a régi technikák továbbélését is.

Tovább


A „Tudomány” és a tömeg