hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A transzcendens felé, és tovább


A transzcendens felé, és tovább

| |
 

1986. december 29-én halt meg Andrej Tarkovszkij orosz filmrendező.
Nagyságához képest szinte észrevétlenül múlt el, nincs aki pótolhatná páratlan művészetét. Emberi léptékű, egy-egy beavatással fölérő, hasonló jelentőségű filmes világát.

Halálával - bár azt nem követte világméretű gyász és temetésén nem voltak tömegjelenetek - jelentős űrt hagyott maga után. Nem volt még egy ilyen autentikus és művészi eszköztárának minden filmjében ilyen összeszedetten birtokában lévő alkotó a kortársak között. Tarkovszkijnak nincsenek gyöngébb és kiválóbb alkotásai. Nincsenek gyöngécske korai filmjei, melyekben keresi a hangot, a filmművészetben való megjelenése kezdőpontján már teljes vértezetben indul pályafutása.

Nem szokványos filmrendező, filozófus és szent, akárcsak egykor az ikonfestők, aki tevékenységével az örök hitet jeleníti meg, spirituális erőket szolgál.

Zavrazsében született 1932. április 4-én. Zenét tanult, festett, a keleti nyelvek főiskoláján arabisztikát hallgatott. A moszkvai filmfőiskolán (1954-61) Mihail Iljics Romm tanítványa volt. A XX. század jelentős filmművésze, az orosz `új hullám` neves képviselője. Filozofikus tartalmú, jelképekben megfogalmazott drámai alkotásai hosszú ideig viták középpontjában álltak. Műveiben a lét értelme, a mai ember konfliktusai foglalkoztatták, s mesterien mutatta be különböző korszakok életét, hangulatát és tájképeit.

Legismertebb alkotásai az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov, a Solaris és a Sztalker című filmek. Színházi rendezése a Hamlet (1976), s 1983-ban Londonban megrendezte Muszorgszkij Borisz Godunov című operáját. 1984-től Nyugat-Európában élt és ott forgatta utolsó két filmjét a Nosztalgiát és az Áldozathozatalt, amely elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál különdíját. Párizsban hunyt el.

Habár sok elemző hangsúlyozza Tarkovszkij munkásságában a tradicionális pravoszlav hithez való visszatérés, a transzcendencia hagyománya felmutatásának motívumát, látni kell hallatlan modernségét is. Egész munkásságának alapvető és konzekvens kérdésfeltevése is egy a modernitásban megszülető dilemma:

„a személy semmi esetre sem kész adottság, hanem az ember feladata, ideálja.” A személy olyan abszolút dimenzió az ember számára, amely kiemeli őt a hétköznapi anyagi összefüggésekből, és egy másik világgal hozza kapcsolatba.
Tarkovszkij minden megnyilvánulása, interjúja egyfajta spirituális bizonyságtétel. Szinte megszállottan kutatja a művész és művészete helyét e korban, állandóan kommentálja az idevágó metafizikai kérdéseket.

„Bár a filmek, amiket idáig forgattam, eltérnek egymástól, mindegyik ugyanabból az okból született: arra hivatottak, hogy bemutassák az emberi lény belső kettősségét. Azt az ellentmondásos helyzetet, amelyben szellem és anyag, szellemi ideálok és az anyagi világban való létezés kényszerűsége között az ember leledzik. Ez a konfliktus a leglényegesebb számomra, mert ebből fakadnak a problémák a létezés minden szintjén.”- írja.



Az ember két világban él, és egyikben sincs otthon. Ez klasszikus orosz problémafelvetés, ám ugyanakkor a rendező utolsó filmjeiben megvizsgálja azt is, miként jöhet létre ez a fajta öntörvényű belső fejlődés egy spirituális hagyományok nélküli világban.

A személyiség megszületése és fejlődése a modern technikai civilizáció falanszterében minden eddigi kornál nagyobb próbatétel elé állítja az embert. Ennek az útnak a stációit jeleníti meg Tarkovszkij hét filmje konzekvens módon.

Bergyájevet tekinthetjük Tarkovszkij szellemi atyjának. Az ő elgondolása szerint az emberiség a humanizmus után az Istentől kapott kreatív szellemi energiákat saját önigazolására használta, s olyan kultúrát teremtett, ami egy újfajta barbársághoz vezetett. Az élet spirituális centrumától elszakadva az ember a mélységektől fordult el, egy felszínes, és a spiritualitás szempontjából periferiálisnak mondható élet kedvéért.
Bergyájev felfogása szerint: „A személy semmi másra nem hasonlít a világban, semmi mással nem lehet egybevetni és összehasonlítani.

Amikor a személy belép a világba, az egyetlen és megismételhetetlen személy, akkor megszakad a világfolyamat, s kénytelen megváltoztatni a menetét, bár ezt kívülről nem lehet észrevenni. A személy (...) nem lehet a világ evolúciójának momentuma vagy eleme.... A személy áttörést, szakadást jelent ebben a világban.” A személy a természettől való függetlenség, a társadalomtól és az államtól való függetlenség.... a személy belülről eredő determináció.”

A személlyé válás az a folyamat, amelynek révén az ember Bergyájev szerint kapcsolatba kerül a transzcendens szférával. Tarkovszkij ennek lehetséges, az emberi élet alatt megszülető egyre érettebb változatait dolgozza fel életművében.

NZS

Kapcsolódó anyagok

Előzetes rendelkezés

Biológiai terápiák hosszú távú terápiahűsége és a perzisztencia prediktorainak elemzése a teljes magyar psoriasisos betegpopulációban

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Élet után kutatnak egy csupán 11 fényévre lévő bolygón

A csillagászok egy csillag körül lakható zónának nevezik azt a távolságot, ahol a hőmérséklet olyan, hogy a víz folyékony halmazállapotban képes maradni a bolygó felszínén. A lakható zóna magától a csillagtól függ: a vörös törpék halványabbak, tehát hűvösebbek, mint a Nap, így lakható zónájuk közelebb van, mint a Naprendszerben a Nap körüli zóna.

Tovább


Több mint 15 ezer tudósa írt aggódó levelet a Föld állapotáról

A BioSciences című online lapban megjelent levelet író tudósok vezetője, William Ripple amerikai ökológus, az Oregoni Állami Egyetem kutatója szerint az emberiség most kapott egy második figyelmeztetést.

Tovább


Letették a mágneses-nulltér-laboratórium alapkövét Fertőbozon

Letették a mágneses nulltér laboratórium alapkövét a Sopron melletti Fertőbozon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézetének (MTA CSFK GKI) Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriuma területén csütörtökön.

Tovább


A transzcendens felé, és tovább