Albrecht Dürer (1471–1528) magyar származású nürnbergi ötvös fiaként látta meg napvilágot. Apja a magyarországi Ajtósról vándorolt Nürnbergbe, és szülőfalujából származó nevét, az Ajtósit fordította németre, így lett előbb Thürer, majd Dürer a családnevük. Művészete a német gótikus festészet eredményein alapul, annak rajzbeli hagyományait fejlesztette tovább a valóság teljes megismerésére irányuló reneszánsz törekvések szellemében. A valóságot nagy egyszerűséggel visszaadó vízfestményeit a korai tájképfestészet remekeinek nevezhetjük. Rézmetszetei között pedig új műfajt képviselnek a népi életképek. De minden műve közül a leghíresebb 1498-ban készült, Apokalipszis címmel, mely fametszet 15 lapja a középkort idéző mozgalmas, kavargó grafika. Dürer a képzőművészet minden műfajában maradandót alkotott, rajzai legalább olyan híresek, mint rézkarcai és festményei. Metszeteit világszerte ismerik, Az Apokalipszis négy lovasa, a Melankólia című művei számos formában felbukkannak a különböző kiadványokban. 1511-ben adta ki Nagy Passio és Kis Passio, valamint Mária élete című fametszetsorozatait, ezekben a reneszánsz művészet formanyelvének teljes elsajátítása tükröződött. Dürer nemcsak művésznek volt kiváló, hanem szenvedélyesen foglalkozott különböző elméleti kérdésekkel, arányelméleti-geometriai kutatásokkal, melyeket ki is adott, több könyv őrzi nevét, az Arányelmélet című művében például a tökéletességben rejlő változatosságot írta le. Igen jelenős sikert aratott az 1528-ban megjelent Tanulmány az emberi test arányairól című értekezése is. Dürer élete orvostörténetileg is érdekes, ha lehet ezt részvétlenül mondani. Az ókor folyamán a malária a Római Birodalom útvonalain egész Európában elterjedt, egyetlen ország sem menekült meg tőle: elterjedt Itáliában, majd Németországban és Franciaországban, eljutott a Németalföldre és Angliába is. Habár számos egyéb lázas betegség is pusztított a századok során, mint például a vérhas, a kiütéses- és hastífusz, mégis ismeretes néhány olyan eset, melyben biztos a diagnózis: egy-egy híresség életét, pályafutását kétségkívül a malária döntötte romba. A páratlan művész, korának kiemelkedő tehetsége és egyik legnagyobb művésze, Albrecht Dürer is maláriában szenvedett. Vándorlásai során, a németalföldi csatornák közt kalandozva érte utol ez az akkoriban rejtélyes, az orvostudomány számára gyógyíthatatlan betegség. 1520-ban Németalföldre ment, hogy jelen legyen az ifjú V. Károly császár koronázásán; jelentős nemzetközi hírnévre tett szert már a művész, s így Antwerpenben, Brugesben és Ghentben is nagy tisztelettel fogadták. A németalföldi csatornák között azonban úgy tűnt, lázat kapott, s ettől többé megszabadulni már nem tudott, mert egészsége rohamos romlásnak indult. Fennmaradt a vázlatkönyve, amelyben szereplő festményterveinek zömét már nem tudta megvalósítani. Mindössze két festmény készült el, a német művészet legnagyobb remeke, a négy apostol” néven ismeretes alkotás. Az egyik vázlatrajzán, amelyet orvosának küldött diagnózis céljából, egyenesen megduzzadt lépére mutat. Itt érez fájdalmakat. A rajzon ez áll: a fájdalom ott fészkel, ahová az ujja mutat. Nyolc évig küzdött a betegséggel, mely elvette egészségét, megmérgezte alkotóerejét, még legendás haját is le kellett vágatnia. A természet rútul elbánt vele, habár Dürer a művészetet tekintve ezt vallotta: „Vezessen a természet. Ne térj el tőle, azt gondolva, hogy egyedül többre jutsz, mert tévútra kerülsz. Az igazi művészet a természetben rejlik, és csak az kerülhet birtokába, aki elő tudja csalogatni.”- írta tanítványainak. Nürnbergben halt meg 1528. április 6-án. NZS 2013. 05.20.