hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A szüzesség megállapításának különös módjai



Magyar László András
| |
 


________________________________________

dr. Magyar László András: Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár,
1023. Budapest, Török u. 12.
LAM 2000;10 (6): 534-536.
________________________________________
A nőgyógyászok, törvényszéki orvosok számára a szüzesség biztos megítélése mindmáig nehézségekbe ütközik, hiszen sem a szűzhártya megléte nem bizonyítja az érintetlenséget, sem pedig hiánya nem utal feltétlenül lezajlott közösülésre (1-3). A múltban a helyzetet tovább bonyolította az a tény, hogy a XVII. századig a szűzhártya, vagyis a hymen puszta létezését is számosan kétségbe vonták. Olyan kiváló reneszánsz orvosok is, mint például Augenius, Paré, Fernel vagy Colombo egyszerűen mesebeszédnek tartották a szűzhártyáról szóló tudósításokat (4). Ráadásul nem csekélyebb tekintély, mint maga Szent Ambrus, Milánó hírneves püspöke tiltotta meg egykor, hogy a szüzességet nőgyógyászati vizsgálattal állapítsák meg. Ambrus ehelyett egyéb, illedelmesebb módszereket javasolt (Epistolae VIII. 44.). Nem csoda hát, ha az ókortól századunkig elevenek maradtak azok a részint a népi hiedelemvilágban, részint az antik orvostudományban gyökerező elméletek és módszerek, amelyekkel a szüzesség meglétét vagy vesztét kívánták megállapítani.
Márpedig erre a kérdésre feltétlenül választ kellett adni. Nem pusztán törvényszéki esetek kapcsán vagy azért, mert a kor erkölcsei így kívánták ezt meg, hanem nagyon is gyakorlati okból: a nemi betegségek (különösen pedig a XV század végén Európára törő szifilisz) ellen ugyanis csak két biztos védekezés volt: a teljes önmegtartóztatás, amire persze kevesen vállalkoztak, illetve az érintetlen menyasszony. Az orvosi és a népi hagyományban tehát (különösen, amíg a szűzhártya létéről folyó vita el nem dőlt) számos remek szüzességmegállapítási módszer maradt fönn: ezeket a metódusokat ismertetjük röviden.

Lepedővizsgálat
A szüzesség (jóllehet, csak utólagos) megállapításának a mózesi törvényekben is leírt módja a nászéjszaka, illetve az "elhálás" utáni lepedővizsgálat volt (Mózes 5.22.13-20.). A menyasszony érintetlenségét, illetve a vőlegény férfiúi erejét bizonyító, átvérzett lepedőt számos helyen azon frissiben, diadalmasan körbehordozták s bemutatták a násznépnek. Előfordult persze, hogy kijátszották a vőlegényt, illetve a rokonságot ügyes trükkökkel, seb ejtésével, előre odakészített vér használatával, különféle növények alkalmazásával (5), vagyis ez a módszer korántsem volt biztos, ráadásul profilaktikusan sem lehetett alkalmazni. A lepedővizsgálat szokása széles körben elterjedt, így a perzsáknál (6), szlávoknál, araboknál és nálunk is.

Szent helyek
Az ókor óta ismertek olyan szent helyek, amelyek valamiképpen a szüzességgel, a női tisztasággal álltak kapcsolatban. Aphrodité-Venus, vagy még inkább a szűz istennő, Artemisz-Diana, illetve Júnó-Héra szentélyeinek e funkcióját a középkorban Szűz Mária, Mária Magdolna, a rovott múltú Egyiptomi Mária, illetve egyéb szentek kegyhelyei vették át. Rómában ma is meglátogatható, némi bátorsággal ki is próbálható a Maria di Cosmedin (vagyis Egyiptomi Mária templomának) falán látható kőszáj, ("bucca veritatis"), amely állítólag a szeplős leányzók belényújtott kezét elkapja vagy leharapja (7). Hasonló szüzességmegállapító épület Angliában is állott. Martinus Schurig emlékezik meg Szent Wilfrid kapujáról (arcus sancti Wilfridi), egy templom titkos bejáratáról, amelyen csak a szüzek fértek át, a nem szüzek bennerekedtek (8). Ugyanitt olvashatjuk, hogy az epheszoszi Pán templomban egy grotta a falából kiálló cső vagy síp szüzek közeledtére kellemes hangot adott, ha viszont romlott hölgyek léptek a közelébe, iszonyút üvöltött. Az epheszoszi Sztür forrás vize pedig megzavarodott, ha nem szüzek fürödtek benne. Rómában a Júnó-templom szent kígyója egyszerűen nem fogadta el a táplálékot a megszeplősített hölgyek kezéből, állítólag így leplezte le őket.

Vizelet
A szüzességre a hagyomány szerint a hölgyek vizelésmódjából, illetve vizeletéből is következtetni tudtak. Christan Gottfried Gruner (1744-1815), jénai egyetemi tanár Semiotica című diagnosztikai munkájában felhívja a figyelmünket arra, hogy míg a szüzek vizelete vékony sugárban és sziszegve, az asszonyoké vastagon ömlik, sőt, sokkal hangosabban is csobog, mint az érintetlen leányoké. Ezt a megfigyelést a kiváló Michael Alberti (1682-1757) Jurisprudentia medicájában tovább pontosítja: szerinte a szüzek vizelete világos és tiszta, az asszonyoké ezzel szemben zavaros és zsíros. Az asszonyok továbbá egyetlen sugárban pisilnek, a szüzeknek ez nem megy (9). Josephus Scaliger állítja, hogy saját szemével látta, amint egy szűz lány magasan felpisil a falra, amire tudvalevőleg az asszonyok képtelenek (10). Paul A. Amman (1634-1691) lipcsei élettanprofesszor szerint nemcsak a vizelet állaga és a vizelés módja árulkodó, hanem az íze is, szerinte azonban az az orvos, aki ilyen vizsgálatot végez, nem nevezhető normálisnak (11, 12).

Növények, ásványok, állatok
A szüzesség megállapítására bizonyos növényeket, ásványokat és állatokat is alkalmaztak a tradíció szerint. A flamand Petrus Forestus (1522-1597) írja, hogy a mangoldot (ez egy répaféle, latin neve lapathum) össze kell zúzni, majd izzó szénre kell szórni: az így keletkezett füst szagától az asszony azonnal bevizel, a szűz leány viszont nem (13). Pliniusnál a gagátkő hasonló erejű, Caspar a Reyes viszont a porcsinnak, a zöld mályvának és a Bardana persanatának tulajdonít hasonló hatalmat. Placentinus szerint a porított akháttól a megszeplősítettek hevesen hánynak, a szüzek azonban nem. Sebizius szerint egy quentchen (körülbelül három uncia) aloéfa nem árt a szüzeknek, az asszonyok viszont bepisilnek tőle. A német néphit szerint, ha Borbála napján a leány által tört ág karácsonyig nem hajt ki, a leány nyilvánvalóan nem szűz - s ugyanez a helyzet, ha az asztalra dönti a sótartót (14). A porphyrio nevű, nehezen azonosítható madár kerüli a nem szüzeket: ha ugyanis házasságtörőt pillant meg, tüstént öngyilkos lesz (15). Kampffer leírása szerint a malabárok és a sziámiak, ha házasságtöréssel gyanúsítottak valakit, egy krokodilokkal teli folyóba küldték fürdeni: ha a krokodil megette a delikvenst, az azt bizonyította, .hogy már nem volt érintetlen. Sebizius (4) azt írja, hogy szüzeket soha nem csípnek meg a méhek. Egy Curieuse Handapothecke címen kiadott német munkában viszont arról olvashatunk, hogy a szüzek által ültetett olajág kihajt, a tisztátalan asszony által ültetett viszont elsorvad (16). A tisztátalan személy által viselt türkiz megfoltosodik, a tükör pedig elhomályosodik. Bonaciolus szerint, ha alvó szűz leány fejére egy mágnest helyeznek, nem ébred föl tőle, sőt erotikus álmot lát, a buja nőszemély viszont a mágnes hatására felriad vagy kizuhan az ágyból (16).

A varázsfonál
A szüzesség megállapításának sajátos módja a mérés fonallal. E szerint a leány nyakáról fonallal kell mintát venni: ha a nyakat épp körülérő fonál a lány fején átvezetve orrhegyétől a nyílvarrata kezdetéig ér, akkor az illető bizonyosan szűz, ha azonban ennél tovább ér, már nem az (17). A liberálisabbak szerint a fonálnak a metszőfogtól kell a nyílvarratig érnie. Vannak, akik esküvő előtt és után is megmérik asszonyuk nyakát: ha ugyanazt a méretet kapják, az ara nem volt szűz. Carolus Musitanus (1635-1714), olasz orvos azt állította, százszor kipróbálta már a módszert és mindig stimmelt. A szokásról a Kr. e. I. században élt költő, Catullus is megemlékezik Péleusz és Thetisz nászáról szóló költeményében [V 377, (64.) "Non illam nutrix orienti luce revisens / Hesternum collum poterit circumdare filo"].

Külső jegyek
A kora újkori orvosi irodalomban gyakran olvasható az a bölcsesség, amely szerint a nem szüzek hangja rekedtebb és mélyebb, mint a szüzeké - bár Capivacceus szerint ez csak a szűz fiúkra jellemző (1). Az asszonyoknak (különösen a friss feleségeknek) ráadásul bakszaguk van - ez azonban nem tekinthető biztos jelnek, hiszen egy bizonyos Bohn nevű orvos szerint a buja gondolatoktól gyötört szüzek is bakszagot (Bocksgeruch) árasztanak (18). A kiváló reneszánsz polihisztor, orvos és matematikus Hieronymus Cardanus, saját állítása szerint, a szüzességet a nők illatából is meg tudta állapítani. Az elterjedt vélekedés úgy tartja, hogy a szüzesség elvesztése az arcberendezést is megváltoztatja: a szüzességüket vesztett hölgyek orra laposabbá válik, a közepén enyhe bemélyedés jelenik meg. A fehérmájú hölgyek orra egyébként is széjjelebb húzódik, orrlikaik is szélesebbek lesznek (18). Ami az arc elváltozását illeti, a gyakorlott fiziognómus egy szempillantás alatt felmérheti a helyzetet: mint mesélik, az abdérai Démokritosz például Hippokratész szolgálóját egyik este még lányomnak, reggel viszont már asszonyomnak üdvözölte, mert a leányzó arcának változásából rájött, mi történhetett az éjjel (17). Galénosz közvetetten utal egy ismérvre, hiszen De remediis parabilibus (Peri euporisztón) című munkájának második könyvében olyan szert ajánl, amely a hüvelyt összehúzza, hogy "a nő szűznek tűnjék", vagyis a szűk hüvelyt szintén a szüzesség jelének tartja (19). Caspar a Reyes (XVI-XVII. század fordulója) szerint az asszonyok szeméremszőre durvább, göndörebb és rövidebb lesz, mert a szextől felmelegszik és megperzselődik (magis adusta redditur) (20). Mindig akadtak hölgyek, akik éppen azért szőrtelenítették nemi szervüket, hogy még érintetlennek látszódjanak: ilyen praktikákra a XVII. századból is található adat (21). A szüzek továbbá köztudottan soványabbak, amiből sajnos az következik, hogy az asszonyok molettebbek, különösen a csípőtájékon. A szüzek elpirulnak, kezük hideg és nyirkos lesz, ha férfi nyúl hozzájuk, sőt állítólag a csiklandozást is kevésbé tűrik, mint tapasztaltabb társaik. Az asszonyok szemében látható vékonyka ér immár nem piros, hanem kék lesz (14). Michael Bernhard Valentini (1657-1729) annak módjáról és lehetőségéről ír, hogy a köpölyözés és a vér állaga segítségével miként állapítható meg a szüzesség, illetve a teherbe esés (22). A nőgyógyászati szakíró, Severinus Pinaeus (?-1619) a női szeméremtestet különféle virágokhoz hasonlította, s azt állította, hogy a szűz leány nemi szerve bimbózó, az asszonyé pedig kinyílt rózsára emlékeztet (23). Kenyeres Balázs említi Törvényszéki orvostanában, hogy "régebben" az orvos a nagyajkak helyzetéből, színéből és a hüvely redőzöttségből is következtetéseket vont le - ugyanitt Kenyeres azt is megerősíti, hogy a szűzhártya megléte, illetve hiánya nem tekinthető a szüzesség, illetve a meg- szeplősítés bizonyítékának (2).
Bár válogatásunk korántsem tekinthető teljesnek, annyit bizonyosan elmondhatunk, hogy ötletekben és metódusokban sosem volt hiány Ám talán éppen a különféle eljárások feltűnően nagy száma utal arra, hogy valójában egyik módszer sem bizonyult megbízhatónak. A nősülni szándékozó férfi mindig kockázatot vállalt; e kockázatok közül nyilván nem is az volt a legnagyobb, amelynek elhárítását egykor a fent felsorolt számtalan remek trükk célozta.
Irodalom
1. Capivacceus H. Opera omnia. Venetiis, Sessa, 1598. p. 166-8.
2. Kenyeres B. Törvényszéki orvostan. Bp.: Magyar Orvosi Könyvkiadó Társ., 1909. I. p. 273-4. Ui. Kenyeres érdekes történeti adatokat is közöl (p. 271-5).
3. Riolanus J. Anthropographia. Paris, 1618. 148.
4. Sebizius M. De notis virginitatis. Lugduni Batavorum, Mogaert 1650. p. 291.
5. Ploss H. Das Weib in der Natur- und Völkerkunde. Leipzig: Grieben, 1897. p. 394-5.
6. Gmelin JG. Reisen durch Russland und Sibirien. Göttingen, 1752. III. 168.
7. Venette N. De la generation de I'homme ou tableau de I'amour conjugal Cologne, Joly, 1696. 81-82 (Partie ll., Chapitre 1., Article 1.)
8. Schurig M. Parthenologia. Dresden und Leipzig, Zimmermann, 1729. p. 275.
9. Alberti M. Jurisprudentia medica. Leipzig, 1744. I. liber, 3. caput 7. paragrafus.
10. J. Scaligernek Arisztotelész. Historia Animalium 11.1 . (550b 19)-hez írott jegyzete, ahol Arisztotelész azt állítja, hogy minden nőstény emlős hátrafelé vizel.
11. Amman PA. Irenicum Numa Pompilii cum Hippocrate. Lipsiae, 1689. p. 128.
12. Zacchias P. Quaestionum medico-legalium. Francofurti ad Moenum, Bencard, 1688. 378. (Lib. IV., Tit. 2., Quaestio 2).
13. Forestus P. Observationum et curationum medicinalium centuriae. Francofurti: Palthenius, 1602. p. 707-8. (Obs. 28., cap.5.)
14. Bachtold-Staubli H. (Hrsg) Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens. Berlin-New York: De Gruyter 1987. Bd. IV. p. 846.
15. Aelianus Claudius. De natura animalium. lII. 42.
16. Curieuse Handapothecke. Frankfurt am Main, 1700. 135.
17. Mercurialis H. Variarum lectionum. VI.6. in: Opuscula aurea et selectiora. Venetiis: lunta et Baba, 1644. p. 467.
18. Medizinisches Vademecum. Frankfurt und Leipzig. Nicolai, 1795. Theil I., 57.
19. Galénosz. Opera Omnia. Ed. C.G.Kühn. Lipsiae, Knoblochius, 1827. XIV. 478. (II./XXVI/12.)
20. Reyes, Caspar A. Campus Elysius jucundarum quaestionum. Francofurti ad Moenum, Palthenius, 1670. p. 476.
21. Bonetus Th. Sepulchretum, sive anatomia practica. Genevae, Chouet 1679. 1370. (Lib.3., Sectio.38.Obs.Vll.)
22. Valentini MB. Pandectae medico-legales. Francofurti ad Moenum, Jungius, 1701. p. 44-7.
23. Pinaeus S. Opusculum physiologicum. Francofurti, Palthenius, 1599. p. 23-44.



Kapcsolódó anyagok

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

Dr. Baloghy Mária Emlékkiállítás

A szív majdnem … gyilkosa

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI