hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A nihilizmus mint belső valóság


A nihilizmus mint belső valóság

| |
 

A huszadik század egyik legrejtélyesebb költője minden bizonnyal Gottfried Benn volt. A 125 évvel ezelőtt született orvos költői életműve máig viták forrása. Első kötetének, a Hullaház és más költemények (1912) megjelenésekor azzal hökkentett meg az irodalmi közvéleményt, hogy orvos lévén saját emberi tapasztalataiból vett példákból, sokkoló természettudományos leírásokból, élettani folyamatok higgadt és brutális ábrázolásából teremtett költészetet, a visszatetszőt ábrázolta, tabutémákról írt.

A teológiát és orvosegyetemet végzett Benn korai művészetét sokan cinikusnak és perverznek nevezték. A kor nehezen fogadta be ezt a fajta, orvosi kórtan-alapú szemléletet, mely az embert mindenestül biokémiai folyamatok edényeként és végül az elbomlás alanyaként mutatja be. Mások viszont lelkesen üdvözölték az irodalmi életből eleddig hiányzó szemléletmódot:

A költőtárs, Ernst Stadler (1883 – 1914)például úgy vélekedett, hogy „csak a filiszter rekeszt ki a művészetből olyasmit, ami van és ami belenyúl az életünkbe. Itt csak a költő életet keltő ereje számít, és ez igazolja Benn verseit.”

Az első világháborúban Benn katonaorvosként tevékenykedett, 1935-ig Berlinben magánpraxist folytatott, a második világháborúban ismét katonaorvos volt.

Egész hivatalos tevékenysége extrém emberi szenvedéshez kapcsolódik, nem véletlen tehát, hogy ebből meríti lírája alapanyagát.

A művészetében alkalmazott orvosi, tudományos szóhasználat és fogalomtár is utal természettudományos képzettségének és hivatásának elemeire, s a korban virágzó pszichoanalízis nagy alakjainak születő-félben lévő gondolatai is tetten érhetők. Ahogy egyik esszéjében megfogalmazta: "lelkünkben hordozzuk a régebbi korokban (élt) embereket, és amikor később a racionalitás felhagy a működéssel, álomban és eufórikus állapotban, ők támadnak fel rituáléikkal, prelogikus szellemiségükkel, és mi osztozunk velük a misztikus részesülés óráiban".

Az expresszionizmus jegyében induló írói pályáját, a kezdeti cinikusan nyers, excentrikus megnyilvánulásokat a világháború után felváltja egy magasabb rendű világ megteremtésének igénye. Benn az európai szellem őrzőjeként a absztrakt, hermetikus formai tökélyig, tiszta artisztikumig jut el és a tiszta poézis nagy hatású példája és képviselője lesz.

Nagy Zsuzsanna
eLitMed.hu
2011.EF455.EG7


Férj és feleség átmegy a rákbarakkon

A férj:
Ez a sor itt szétrágott ölek, és
ez a sor oszló mell. Ágy bűzlik ágy
mellett. A nővér óránkint cserél.

Hajtsd fel nyugodtan ezt a takarót.
Látod: e kupac zsír és rothadó nedv
egykor nagy volt egy férfinak.
S úgy is hívták, hogy mámor és haza.

Jöjj, nézd ezt a heget a mellen. Érzed
a puha csomók rózsakoszorúját?
Csak tapints rá. A hús puha s nem érez. –

E nőnek szinte harminc teste vérzik.
Emberben ennyi vért? Soha. –
Ennek előbb még
gyereket vágtak ki rákos hasából. –

Altatják őket. Éj-nap. Az újaknak
azt mondják: ez a gyógyálom. –Vasárnap,
vizitkor, kissé enyhébb az adag.

Táplálék? Nem, már alig fogy. –A hátuk
sebes. Látod a legyeket. A nővér
néha lemos. Ahogy padokat mosnak. –

Itt már sír reng minden ágy körül.
A hús sárrá terül. A hő tűnik.
Nedvek csörgedeznek szét. Hív a föld.

Szabó Lőrinc


Búcsú

Betöltesz mint friss sebet a vérzés,
s lefolysz, követve mélysötét nyomát,
kiterjedsz, mint az éjben az az éj-rész,
mikor az árnyon tompa szín üt át,
nyílsz, súlyos rózsa, minden kerti ágyon,
magány Te, veszteség, múlt idő,
Te sarjú-lét, mikor elhull az álom,
a túlsokat-tudó és szenvedő.

Korán szakadva rögeszmés valóktól,
gyorsan-adott tárgytól idegenül,
fáradtan részletektől, a csalóktól,
mert mélyebb énnel egy sem ízesül:
most a mélyből, amely érinthetetlen,
s amit se szó, se jel ki nem beszél,
kell csönded venned, lefelémenetben
oda, hol éj, gyász, s késő rózsa kél.

Néha gondolsz magadra-régi monda.
Ez voltál hát? Hogy felejted magad!
Ez volt a képed? kérdésed, kimondva,
mind, mi tiéd volt, égboltod, szavad?
Szavam, égboltom, pusztuló, esett-
kivel ez történt, magát elfelejtse,
s ne érintse a régmúlt perceket.

Egy végső nap - késő-izzású, tág nap,
a rejtett célhoz egy patak vezet,
magas fény fürdet régi-forma fákat,
s árnyból teremt játék-ellenfelet,
gyümölcsöt ama nap nem vár, sem érő
kalászfüzért, sem termésből magot –
játszik csak, fényét érzi, s visszanéző
emlék nélkül – minden kimondatott.

Nemes Nagy Ágnes


Kapcsolódó anyagok

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Hogyan tekintenek a vidéki páciensek a gyógyszerészi szolgáltatásokra?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Venczel Attila egy autonóm újrakezdő, aki az élete több területén is anakronisztikusnak számító eljárások felé fordult. Hagyományőrző fotográfiával foglalkozik, hagyományőrző lövészettel, és kézműves nyomdát üzemeltet

Tovább


Csecsemők a szeméttelepen

Diszfunkcionális családok: amikor több a torzulás, mint a szépség. Ahol a legjobb esetben is csak nő a gyerek, mint a gomba. „Mégis felnőttünk valahogy”, szokás mondani. Na igen, felnőttünk. Hiszen nő a gyerek, mint a futónövény, kapaszkodik a betonfal repedésein a fény felé.

Tovább


Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Tovább


A kézműves fotográfia

Különleges fotókiállítás nyílt Szentesen december 3-án a Tokácsli Galériában. A Fridrich János emlékkiállítás megidézi a régmúlt városi fényképészeinek világát, és bemutatja a régi technikák továbbélését is.

Tovább


A nihilizmus mint belső valóság