Tandori Dezső írta a Százegy-holdas pagony című költeményében, hogy:"Tanulom, amit elfelejthetek. Hanem akkor, ha már választhatok, én Micimackóékkal akarok egy osztályba járni", s ezzel a kijelentéssel minden bizonnyal mi is egyetérthetünk. Micimackó világa már az első olvasás után élni kezd bennünk, varázslata áthatja szellemünket. A figurák a gyerekkor édeni arculatát képviselik, némi melankóliával s humorral fűszerezve. A könyvet Karinthy Frigyes fordította magyarra, aki annak előszavában leírta, milyen különös élvezetet jelentett számára ez a feladat. „Praktikusabb is az volna, ha más írna róla, az legalább dicsérhetné a fordítót, amit én nem tehetek meg, pedig kedvem volna hozzá, mert mondhatom, hogy a magyar nyelven megjelent könyvet átolvasva, éppen úgy, vagy még jobban röhögtem és élveztem, mint amikor angolul került a kezembe. Hiába, más azért az, anyanyelven olvasni valamit, különösen, ha ilyen… bocsánat, most veszem észre…” Karinthy tehát lefordította, jelentősen át is dolgozta a Micimackót. A sokáig széles körben elfogadott és méltatott Karinthy-fordítás körül 1992-ben a Kortárs folyóiratban kitört a vihar. Egyesek szerint Kabdebó Tamás és Orbán Ottó azonban megvédték a szöveget. Való igaz, Karinthy gyakran új mondatokat applikál a szövegbe, máskor azonban zseniális módon feldúsítja az eredeti mondanivalót, mint például itt: "...But if I do that, it will spoil the balloon", you said. "But if you don't", said Pooh, "I shall have to let go, and that would spoil me." ...de ha ezt teszem, akkor elrontom a léggömböt, - mondtad te. - De ha nem teszed - mondta Micimackó, - akkor engednem kell elmenni a léggömböt, s akkor ez rontana el engem. - de akkor kilyukasztom a léggömböt... - Viszont - jegyezte meg Micimackó - ha eleresztem, oda lukadunk ki, hogy én lukadok ki. Micimackó karakterei igazán jelentős nyomot hagynak az olvasóban, minden bizonnyal megalapozzák embertáraink jellemvonásairól alkotott elemi emberi ismereteinket. A következőképpen írta le Halász László pszichológus a figurákat, mely meglehetősen kidolgozott karakterekben ugyebár nemcsak a regény szereplőire, hanem akár ismerőseinkre is ráismerhetünk: -- Kívül-belül kedves. Maga a jóindulat, az együttműködés. Önállótlansága, bizonytalansága, csacskasága és félénksége alapján elképzelhetetlen, hogy a saját lábán is meg tudna állni. Ő a kiegészítő, az örök famulus. Biztonságban így sem érzi magát, de a nagy és meleg barát állandó közelségében aggodalmai és félelmei egész kellemes közérzettel töltik el. Társának nincs terhére, azt ki nem használja. Legalább annyit ad, amennyit kap tőle. -- Az örök pesszimista, az örök kisemmizett-kirekesztett és örök meg nem értett. Mindig kívül van a körön. Mintha azt is tudná, hogy milyen elviselhetetlen sértődöttsége, agresszív borúlátása. Ugyanakkor türelmes, udvarias. Öniróniája már-már védőpajzsa. Bár nem a legjobbak a képességei, szeret gondolkodni, saját reakcióit megpróbálja tudatosítani. Pedig nem könnyű vállalnia magát. Ezért tudatos önkicsinyítéssel is rájátszik a dolgokra, ám rá kell ébrednie, hogy valójában kisebb, mint amekkorának magát szeretné látni és láttatni. -- Mivel bölcsnek nevezik, annak is tartja, s ami még fontosabb: tartatja magát. Ennek hosszú idegen szavak és körülményes mondatgörgetegek közlésével ad nyomatékot, amelyet ő maga épp úgy nem ért, mint a többiek. Tud vigyázni kivívott pozíciójára. Kevés képessége és ismerete van, de ebből a legtöbbet hozza ki. Tökéletesen otthonos a tudományos bürokrácia szótárában. Felismeri, hogy amikor reménytelen a beszéd, jobb a sokat jelentő semmitmondás, az állítás nélküli állítás, ami a maga módján mégiscsak bölcsesség. -- Nem túlságosan okos, ügyes, önálló, határozott, erőszakos. Jóságos és puhaszívű. Nem csak a valóságos, hanem a szellemi táplálékot is szívesen fogyasztja, és maga is készíti, ugyanakkor szívesen meghentergőzik a pocsolyában. -- Azzal tartja fenn testi-lelki egyensúlyát, hogy igyekszik a lehető legkisebb mértékben tudomást venni az elképzeléseinek ellenszegülő valóságról, de ezt agresszivitás nélkül és játékosan teszi. -- Távol áll tőle a pöffeszkedés, vagy a csekély képességűekre jellemző ártalmas nagyra törés. Nem túl bonyolult személyiség. A szerző, Alan Alexander Milne egyébként eléggé jónevű vígjátékszerző is volt, legnagyobb sikerét az 1919-ben bemutatott Mr. Pym továbbmegy című vígjátékával aratta, a háború után, az 1921-ben írt, a Kaland a nászúton című vígjátékával robbant be újra a köztudatba. Drámáit egyaránt játszották a londoni West End és a New York-i Broadway színházai. Élete végén borongva emlegette, hogy életművét maga alá gyűrte ez az egy könyv, a Winnie-the-Pooh. Meglepő módon abban az önéletrajzi regényben, amelyet Milne fia, Christopher Robin, alias „Róbert Gida” adott ki, Róbert Gida emlékei: a Milne-ház és lakói címmel az olvasható, hogy soha nem tudott közel kerülni hírneves apjához, aki elérhetetlen magasságokban trónolt fölötte. Ennyi gyöngédség és a gyermeki világot belülről láttató erő után mindezt ki hitte volna. Habár már nem lepődünk meg semmin. Tolsztojról is azt írta felesége, hogy ha az Anna Kareninában mutatott nőismeretének csak egy morzsáját tükrözte volna kapcsolatuk, talán nem lett volna olyan elviselhetetlen a házasság. NZS