”A bor spirituális olajtartalmú ital. Minden borban kis angyal lakik, aki ha az ember a bort megissza, nem hal meg, hanem az emberben lakó megszámlálhatatlanul sok kis tündér és angyal közé kerül. Amikor az ember iszik az érkező kis géniuszt a már bent lévők énekszóval és virágesővel fogadják. A tündérke el van bűvölve és az örömtől majd meggyullad. Az emberben ez az örömláng árad el, és őt is elragadja. Ez ellen nem lehet védekezni. Ezért mondom, hogy egy pohár bor az ateizmus halálugrása.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája) A neves szerző e műve is igazi költészet, itt lírai hangvétellel sorolja fel a nemes nedű metafizikus tulajdonságait, vidékek szerint mutatva be a különböző fajták karakterét, s a bennük rejlő pszichés lehetőségeket. Hamvas Béla pontosan diagnosztizál, élénk képzelettel, színes szavakkal mindig megadja a választ, milyen szituációban milyen jellegű bort érdemes fogyasztani. "Az Almádi kedveli a könnyű ebédeket és a délutáni alvást. A Füredi a romantikus. Az Arácsi bájos és egyszerű. A Dörgicsei valamennyi között a leghuncutabb. A Révfülöpi a legigazabb lugasborok közül való. A lugasbor az én szememben azt jelenti, hogy főképp szeptemberben késő délután, ha az embernek szívbeli barátja érkezik, akkor a lugasban üldögél vele és ezt issza igen kicsiny poharakból, de sűrűn. Levélíráshoz is ezt a bort ajánlom. Szerelmeslevélhez persze, a viszony természete szerint mást és mást; szenvedélyes szerelemre csak Szekszárdit.” – írja. Hamvas azonban nemcsak azért különleges, mert meg tudja jeleníteni a jelenségek és dolgok mögött rejlő transzcendens szövedéket, azt a sajátos kulturális biztonsági hálót, ami a nemzedékek egymásra rakódó ismereteiből, hiedelmeiből, szokásrendjéből s a mítoszokból szövődik, s ami megakadályozza, hogy a mindennapokban végérvényesen kikössünk kilátástalanul szürke életünk padozatán, hanem azért is, mert a remény mellett ismereteket közvetít. Ki tudta eddig például, hogy mennyit kell inni ahhoz, hogy egy bor mint hatóanyag teljes szépségében kibontakozzék szervezetünkben? „Volt idő, hogy egész télen Csopakit ittam, egy kicsit sárgásrózsaszín pezsgő italt, amely bámulatra méltó arányérzékével állt az édeskés és a savanykás között. Mértéke, úgy vettem észre, pont három és fél deci volt. Kísérletet tettem másokkal is, és nem volt ember, akinél ne vált volna be. Ebből a borból három és fél deci! Ilyen a Csopaki. Ilyen egzakt, kétszer kettő négy bor ez.” Szóval három és fél deci -- ebben áll a nagy titok. Nem fél liter, nem három deci. Ki gondolná? Hogy nem kell vedelni literszám? Persze Hamvas Béla világának minden kultusza mellett, mely egyként tiszteli benne a hallatlan filológiai műveltségű tudóst, s a gazdag fantáziával megáldott írót, művészembert, van aki kifejezetten idegenkedik tőle. Nemes Nagy Ágnes például roppant zavarosnak vélte a hamvasi szövegeket. Olyan szerzőnek írta le, akinek kijelentései után az olvasók tán úgy érzik, egy életre megvilágosodtak, ám mélyebbre merülvén a szöveg értelmében nemigen találnak ott mást, csupán csak homályt. Mindez azonban már más téma, messzebbre vezető kérdés, világszemléletbeni különbség. Vágyunk-e oly nagyon a ráció reflektorfényére... A pácban (viszont) mindenki benne van – ahogy Hamvas mondaná. NZS 2013.04.05.