Gondolat

Szöveg nagyítása:

-
+

Nagy Bernadette kettős életet él. Dettiként évtizedekig az Írók Boltja művészeti vezetője volt, a mai napig tulajdonosa, Nadeként pedig 2004. óta készít geometrikus absztrakt stílusú digitális képeket, amelyeket időnként fotókkal párosít, így például Kassák, Bartók, Hitchcock arcképével, vagy Caravaggio, Schöffer művével. Monokróm festményeket is alkot. Rendszeresen részt vesz a MET csoportos kiállításain és az Arnolfini Mini Mail Art online tárlatain. Legutóbb a Nyitott Műhelyben láthattuk 108 színfogó című kiállítását. A nyolcvanas évektől a kortárs irodalmi rendezvények házigazdája az Írók Boltjában. Egy korábbi interjújában azt olvastam, hogy szinte a kezdetektől fogva dokumentálta is az ott megrendezett könyvbemutatókat, beszélgetéseket. Mekkora képanyag gyűlt össze? Amikor ’86-ban elkezdtem a könyvbemutatókat, ötletszerűen kattintgattam, aztán Parti Nagy Lajos javasolta, hogy vezessek naplót ezekről a rendezvényekről. Talán azért, mert már akkor is sok író vett körbe, nem mertem lejegyezni semmit. Egy idő után ráébredtem, hogy fotókkal is megörökíthetem a bolti életét, az ide járó írókat, művészeket. Húsz kötetnyi fotóalbum gyűlt így össze, holott az analóg gépek időszakában csak öt képet készítettem egy estről. 2006-ban vettem aztán egy digitális fényképezőgépet, és onnantól kezdve már jóval több fotót lőttem az irodalmi bemutatókról. A papír képek digitalizációja hatalmas munka, ezért is örültem az Országos Széchényi Könyvtár megkeresésének, akik ezt a feladatot átvállalták. Ez a jelentős irodalomtörténeti kordokumentum számomra is rengeteg munkát jelent, szerkesztem, nevesítem a fotók számtalan szereplőjét, köztük sok neves írót. Rendszerező típus? Balerinának készültem, de gerincbántalmak miatt nem tudtam folytatni a pályát. Azóta lazán, nyitottan, ötletszerűen élek, de alkotni rendszerben szeretek. Így dolgoztam a könyvesboltban is. Ezt követően jött a fotózás. Az első kiállításom címe Idegpályák volt. Akkoriban kizárólag az eget szétszabdaló drótokat, villamosvezetékeket, vonalakat fotóztam. Innen egyenes út vezetett a geometrikus absztrakt képek világába? A letisztultságot kerestem. Egy olyan formát, amely megtart, nem engedi, hogy kilengjek, mert ha ez megtörténik, akkor nagyon szélsőségessé válok. Ez a munka tanított meg a fegyelmezettségre. Nagyon ösztönösen és szenvedélyesen dolgozom, szeretek elégni a munkában. Rögtön látom, érzem, hogy mi a jó, mi az, aminek ereje van. A geometriához is ezért kezdtem vonzódni. Egyszerűen kiszakadtak belőlem ezek a formák. Rövid idő leforgása alatt több képet készítettem egymás után. Kezdetben tubus alapszíneket használtam: zöldet, sárgát, kéket vöröset, majd a Színművek című kiállításomon már világosabb, pasztózusabb képeket alkottam. Legutóbbi kiállításod, a 108 színfogó felől nézve az az érzésem, mintha egyre szabadabban bánna a színekkel és az eszközökkel. Honnan jött az ötlet, hogy színfogókat használjon fel ebben az installációban? Ez a téglalap alakú textil a mosógépben a mosás során véletlenszerű színeket vesz fel. A kendő magához vonzza a színes ruhákból kioldódó színeket így nem azok lesznek rózsaszínűek, vagy szürkék, hanem a színfogó. A színfogó egy csodálatos dolog, olyan, mint egy papírlap, aki emlékszik még, a hajdani általános iskolában volt ilyen az itatós, amire a töltőtollat folyattuk. A színfogó hasonló tapintású anyag, képes magába szívni a mosóvízben kioldódott festékanyagokat és szennyeződéseket. Amikor elkezdtem őket gyűjteni, még nem tudtam, hogy egy nap összeáll majd belőle egy táblakép sor. Elsőként háromszor három színfogót rendeztem egymás mellé, és így helyeztem el őket egy táblán. Végül kilenc ilyen tábla készült. Tudni kell, hogy a piszkos színfogó kendők használat után a szerves kukában landolnak általában, de nem így nálam. Elég hamar rácsodálkoztam ezekre az érdekes, változatos színű és mintázatú gyönyörű lapocskákra. Megszállottan kezdtem gyűjteni őket, és kértem barátaimat, ismerőseimet, hogy ők is tegyenek így. Sikerült is összegyűjtenem közel 300 darabot jó egy év alatt. Ezek az érzékeny felületi jelenségek, törések, elmozdulások, ismétlődések, amelyeket a színfogókon megláttam, és remélem mások is észrevesznek, egyre jobban izgattak. Elkezdtem kirakóst játszani a kendőkkel egy nagy fehér asztalon. Tologattam, kevertem, válogattam. Fontos volt a színek, törések, egymástól eltérő felületek összehangolása, egymásra hatása, viszonya. Természetesen jelentős szerepet játszottak a gyorsan forgó mosódob önkénye okozta véletlenek, ugyanakkor törekednem kellett az egyensúlyra is. A legnagyobb kihívás az volt számomra, hogy kitaláljam, hogyan lényegül át 108 színfogóm egyetlen képpé. A végeredmény egy hosszú, keskeny folyam, tenger, vagy meditációs út lett. A 108 darab kiválasztás szándékos volt, vagy ez is ösztönszerűen alakult így? Munka közben még nem voltam tudatában, hogy miért is pont 108 színfogóból állt össze a művem, ösztönösen éreztem, hogy ez így kerek egész, így jó. Utólag tudtam csak meg, hogy a 108 misztikus egységszám az indiai kultúrában. A körülöttem lévő történések sajnos egyre szorongatóbbak, ezzel szembe menve próbálok egy másik világot teremteni. Ughy Szabina eLitMed.hu 2019. július 1.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Lukrécia öngyilkossága

NÉMETH István

Bizonyos esetekben az öngyilkosságot elkövető személy, mint a körülmények áldozata, egyfajta tragikus hőssé, erkölcsi példaképpé magasztosulhatott az utókor szemében, akinek a tette immár nem emberi gyengeségnek vagy megfutamodásnak, hanem éppen ellenkezőleg, a bátorság, az állhatatosság, a szilárd jellem meggyőző bizonyítékának minősült.

Gondolat

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Hírvilág

KOL-LABOr kiállítás

A Godot Labor a hazai kortárs képzőművészeti élet legújabb színtere, amely első kiállításán a galéria állandó művészkörét mutatja be. A KOL-LABOR című tárlaton (megtekinthető: 2020. szept. okt. 1. - nov. 29.) szereplő 11 fiatal képzőművész a galéria programjaként is megfogalmazott friss, egyedi, kísérletező, érzékeny szemléletmódot képviselik minden műfajban, legyen az festmény, szobor vagy installáció.

Gondolat

Némelyek posztumusz születnek

Goya művészete a modern irányzatok első nagy tárháza. S az alkotó a valószerűen iszonyatos témák megalkotásának egyik nagymestere.

Létezési szférák belső pulzálása