hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A kézműves fotográfia


A kézműves fotográfia

| |
 

Különleges fotókiállítás nyílt Szentesen december 3-án a Tokácsli Galériában. A Fridrich János emlékkiállítás megidézi a régmúlt városi fényképészeinek világát, és bemutatja a régi technikák továbbélését is.

A digitális korszak fotósa ma leginkább azzal küzd, hogy számtalan felvétele közül melyikből és hogyan hozza ki a legtöbbet az utómunka során. A fizikai megterhelés, ami éri, egy átlagos hobbifotósnál annyi, hogy a fényképezőgép pántja dörzsöli a nyakát. Míg a száz-százötven évvel ezelőtti fotográfus nemcsak a jókora fényképezőgépével kelt útra, hanem cipelte magával a laborját, a sötétkamraként szolgáló sátrat, az üveglemezeit. És ciánkáliumos fixírben vagy higanygőzben pancsolt, hogy a világ kiválasztott darabkájának képe láthatóvá váljék. Mégis egyre többen vannak, akik újra a 19. század végének és a 20. század elejének technikáival kezdenek fényképezni.


Venczel Attila: Tomato stars (ambrotípia)

A nyolcvanas években muzeológusok kezdték összegyűjteni Magyarországon a régi eljárásokról szóló tudásanyagot, hogy helyesen tudjanak bánni a gyűjteményekben található régi fotókkal és negatívokkal. De nem állt meg itt a folyamat: az újrafelfedezett módszerek terjedni kezdtek. A kollódium, ambrotípia, antrakotípia, dagerrotípia, olajnyomat és a többi fényképezési és képkészítési eljárás ugyanis nem csak történeti és archiválási szempontból érdekes. Ma is eleven technikai lehetőségek, amelyeket bármilyen tartalommal megtölthet az, akiket elvarázsol a képi világuk.

Persze van, aki évek óta csiszolja az ezüsttel borított rézlemezeit, hogy dagerrotípiát készítsen, de még mindig annak kell örülnie, ha egyáltalán látszik valami a lemezen. Van, aki úgy szeretne megélni portréfotózásból, hogy másfél óra alatt tud elkészíteni egyetlen arcképet, és sokszor azt is ingyen odaadja, mert az alatt a másfél óra alatt összebarátkozott az alanyával. Kincses Károly muzeológus, fotótörténész ehhez hasonló élethelyzeteket sorolt a megnyitó beszédében, az archaikus technikák használatának viszontagságos voltát emelve ki.


Kis Lajos: Légyszárny (kollódium)

Az biztos, hogy felszabadítóan vagy lehangolóan – kinek-kinek a saját vérmérséklete szerint – ellentmond a teljesítményközpontú mindennapjainknak a lassú, babrálós technikák alkalmazása. Ahol az anyagnak lelke van, érzékeny, sértődékeny lelke, és a fotósok a tudásukat százéves könyvekből merítik, de főleg maguk kísérletezik ki az éterszagú fürdőszobájukban, műhelyükben.

Bár a kézműves fényképezés hőskora már a múlté, ezek az alkotók most élik az egyéni hőskorszakukat. Ami a legjobb dolog, ami valakivel történhet: hogy szenvedélyesen foglalkozni kezd valamivel, ami az egész lényét megmozgatja. Tanul, ügyesedik, ismeretségeket köt, megmozgatja a kreativitását, és eszközt talál az önkifejezésre. Aki régi eljárásokkal fényképez, idővel hobbivegyésszé válik, és közben művészi szándékkal készít képeket.


Szabó Maya: Tájtárgyak II. (antrakotípia)

A Szentesen megrendezett kiállítás a múltnak és jelennek erről az összefonódásáról szól. Az egyik terem annak állít emléket, hogy 111 évvel ezelőtt, 1905-ben megnyitotta műhelyét Fridrich János, Szentes város időrendben harmadik fényképésze, aki évtizedekig fényképezte a város életét. Fridrich egykori napfényműterme, amely a most megnyílt kiállításnak teret adó Tokácsli galériával szemben található, ma önálló iparművészeti- és helytörténeti emlékhely. Korabeli eszközökkel és felvételekkel rendezték be, és folyamatosan növekszik a fényképarchívuma. Az emlékkiállítás történeti része ebből a fotóanyagból válogatott.

A kiállítás másik terme pedig a ma archaikus technikákkal alkotó fényképészek seregszemléje. Nemcsak technikai bravúrként, de műalkotásként is értékelhető fényképeket csodálhatunk meg. Számomra az volt a legizgalmasabb a kiállított anyagban, hogy megfigyelhettem a kreatív hozzáállás és az alkotói szándék különbségeit. Hiszen teljesen különböző hátterű és ambíciójú emberek kezdtek bele a fényképezésnek ebbe a válfajába. Bár akadnak hasonlóságok, mégsincsenek olyan mértékben kialakult trendek, szinte kötelező ízlésirányzatok, mint más művészeti területeken. Mindenki maga tapogathatja ki, hogy a választott technikájával mit tud megragadni a világból, vagy milyen világot szeretne teremteni vele.


Nagy István: Jelkép - Amorf (antrakotípia)

Van, aki organikusnak tűnő gépalkatrészeket fényképez, mert lenyűgözi a finom rajzolatuk, és van, aki a legszemélyesebb belső valóságát akarja láthatóvá tenni. Van, akit a régimódiság, van, akit az elmúlás, és van, akit az örökkévalóság fog meg a régi eljárások látványvilágában. Fantasztikus megfigyelni az egyes technikák különbségeit is. Elcsodálkozhatunk azon, mennyire más hangulatú, világú lehet egy kép az készítés módjától függően, nem beszélve az objektív eltérésekről, például a mélységélesség vagy a tónusvilág sokféleségéről.



Zalka Imre: Oh, my family! (ambrotípia)

És ha már idéztem Kincses Károly kedvesen karikírozó mondatait a kézműves fényképezéstől menthetetlenül megfertőzött emberekről, rögtön árnyalnám is. A megnyitón összegyűlt szép számú közönség rendre felismerte, hogy kire utalnak a mondatok. Olyan közösség alakult ki ugyanis az országban szanaszét élő fotósok között, ami ritkaság az egyénekre széthulló életformánkban. Másrészt pedig, bár Kincses a sziszifuszi munkát hangsúlyozta, számtalan sikeresen befejezett alkotás jött már létre az elmúlt egy-két évtizedben. Kerekes Gábor kiváló, sajnos már lezárult életművében nagy hangsúlyt kapott az archaikus technika, és más elismert kortárs fotó- és képzőművészek is használják.


Gál András: 3 (zselatinos ezüst)

Hogy miért? Erre nézőként is, fényképészként is hasonló a válasz. Lelassít, fennakadást kelt, elmélyít. Kézzelfogható, a folyamat elejétől a végéig saját alkotás, amiért cserébe oda kell adnia magát az embernek. Egyedi és egyszeri. Elemek harca és elemek játéka. Akit érdekel a fényképezés, tegyen egy kitérőt Szentes és az archaikus technikák felé.

A kiállítás 2016. december 22-ig látogatható (Tokácsli Galéria, Szentes, Kossuth tér 5., I. emelet).

Cziglényi Boglárka
2016. december 10.



Kulcsszavak

fotóművészet, kiállítás, ollódium, ambrotípia, antrakotípia, dagerrotípia, olajnyomat

Kapcsolódó anyagok

Aki bújt, aki nem

Psychart - Művészet és pszichiátria Kiállítás a szegedi Fekete Házban 2017. május 5. - szeptember 1.

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Merj segítséget kérni!

Magyarországon ugyan csökken az öngyilkosságok száma, de még mindig az élmezőnyben vagyunk. Társadalmi beágyazódás, a magyar virtus, vagy a tabuk felelősek a rossz statisztikákért? Megannyi oka van annak, hogy miért állunk még mindig ennyire rosszul. Pedig az öngyilkosság megelőzhető, ezt vallja Oriold Károly, a 11 éve működő Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója, aki minden lehetőséget megragad, hogy ledöntse a tabukat és közbeszéd tárgyává tegye ezt az ügyet.

Tovább


Frida Kahlo a Magyar Nemzeti Galériában

Az eredetileg orvosnak készülő Frida Kahlo kisgyermekkorától kezdve betegeskedett. Hatéves korában egy vírusos betegségben a jobb lába eltorzult, majd tinédzser évei végén egy buszbaleset során a gerince és a medencecsontja több helyen eltört...A budapesti kiállítás kapcsán dr. Bellák Gábor művészettörténészt kérdeztük.

Tovább


A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni.

Tovább


Aki bújt, aki nem

Sokféle hatás érte Herbert Anikot, művésznevén Hanikot Rejtett kert című kiállításának megalkotásakor. Az inspiráció egy része könyv formájában ott hever a Zend installációként elnevezett asztalon, így például egy japán verses könyv, Borges angol nyelvű novelláskönyve a The Garden of Forking Paths. Mindezeken túl Radnóti Miklós Bori notesze, Szabó Magda Danaida és Abigél regényei, Kertész Ákos Makrája is fontos ihletforrás volt számára.

Tovább