hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A kézműves fotográfia


A kézműves fotográfia

| |
 

Különleges fotókiállítás nyílt Szentesen december 3-án a Tokácsli Galériában. A Fridrich János emlékkiállítás megidézi a régmúlt városi fényképészeinek világát, és bemutatja a régi technikák továbbélését is.

A digitális korszak fotósa ma leginkább azzal küzd, hogy számtalan felvétele közül melyikből és hogyan hozza ki a legtöbbet az utómunka során. A fizikai megterhelés, ami éri, egy átlagos hobbifotósnál annyi, hogy a fényképezőgép pántja dörzsöli a nyakát. Míg a száz-százötven évvel ezelőtti fotográfus nemcsak a jókora fényképezőgépével kelt útra, hanem cipelte magával a laborját, a sötétkamraként szolgáló sátrat, az üveglemezeit. És ciánkáliumos fixírben vagy higanygőzben pancsolt, hogy a világ kiválasztott darabkájának képe láthatóvá váljék. Mégis egyre többen vannak, akik újra a 19. század végének és a 20. század elejének technikáival kezdenek fényképezni.


Venczel Attila: Tomato stars (ambrotípia)

A nyolcvanas években muzeológusok kezdték összegyűjteni Magyarországon a régi eljárásokról szóló tudásanyagot, hogy helyesen tudjanak bánni a gyűjteményekben található régi fotókkal és negatívokkal. De nem állt meg itt a folyamat: az újrafelfedezett módszerek terjedni kezdtek. A kollódium, ambrotípia, antrakotípia, dagerrotípia, olajnyomat és a többi fényképezési és képkészítési eljárás ugyanis nem csak történeti és archiválási szempontból érdekes. Ma is eleven technikai lehetőségek, amelyeket bármilyen tartalommal megtölthet az, akiket elvarázsol a képi világuk.

Persze van, aki évek óta csiszolja az ezüsttel borított rézlemezeit, hogy dagerrotípiát készítsen, de még mindig annak kell örülnie, ha egyáltalán látszik valami a lemezen. Van, aki úgy szeretne megélni portréfotózásból, hogy másfél óra alatt tud elkészíteni egyetlen arcképet, és sokszor azt is ingyen odaadja, mert az alatt a másfél óra alatt összebarátkozott az alanyával. Kincses Károly muzeológus, fotótörténész ehhez hasonló élethelyzeteket sorolt a megnyitó beszédében, az archaikus technikák használatának viszontagságos voltát emelve ki.


Kis Lajos: Légyszárny (kollódium)

Az biztos, hogy felszabadítóan vagy lehangolóan – kinek-kinek a saját vérmérséklete szerint – ellentmond a teljesítményközpontú mindennapjainknak a lassú, babrálós technikák alkalmazása. Ahol az anyagnak lelke van, érzékeny, sértődékeny lelke, és a fotósok a tudásukat százéves könyvekből merítik, de főleg maguk kísérletezik ki az éterszagú fürdőszobájukban, műhelyükben.

Bár a kézműves fényképezés hőskora már a múlté, ezek az alkotók most élik az egyéni hőskorszakukat. Ami a legjobb dolog, ami valakivel történhet: hogy szenvedélyesen foglalkozni kezd valamivel, ami az egész lényét megmozgatja. Tanul, ügyesedik, ismeretségeket köt, megmozgatja a kreativitását, és eszközt talál az önkifejezésre. Aki régi eljárásokkal fényképez, idővel hobbivegyésszé válik, és közben művészi szándékkal készít képeket.


Szabó Maya: Tájtárgyak II. (antrakotípia)

A Szentesen megrendezett kiállítás a múltnak és jelennek erről az összefonódásáról szól. Az egyik terem annak állít emléket, hogy 111 évvel ezelőtt, 1905-ben megnyitotta műhelyét Fridrich János, Szentes város időrendben harmadik fényképésze, aki évtizedekig fényképezte a város életét. Fridrich egykori napfényműterme, amely a most megnyílt kiállításnak teret adó Tokácsli galériával szemben található, ma önálló iparművészeti- és helytörténeti emlékhely. Korabeli eszközökkel és felvételekkel rendezték be, és folyamatosan növekszik a fényképarchívuma. Az emlékkiállítás történeti része ebből a fotóanyagból válogatott.

A kiállítás másik terme pedig a ma archaikus technikákkal alkotó fényképészek seregszemléje. Nemcsak technikai bravúrként, de műalkotásként is értékelhető fényképeket csodálhatunk meg. Számomra az volt a legizgalmasabb a kiállított anyagban, hogy megfigyelhettem a kreatív hozzáállás és az alkotói szándék különbségeit. Hiszen teljesen különböző hátterű és ambíciójú emberek kezdtek bele a fényképezésnek ebbe a válfajába. Bár akadnak hasonlóságok, mégsincsenek olyan mértékben kialakult trendek, szinte kötelező ízlésirányzatok, mint más művészeti területeken. Mindenki maga tapogathatja ki, hogy a választott technikájával mit tud megragadni a világból, vagy milyen világot szeretne teremteni vele.


Nagy István: Jelkép - Amorf (antrakotípia)

Van, aki organikusnak tűnő gépalkatrészeket fényképez, mert lenyűgözi a finom rajzolatuk, és van, aki a legszemélyesebb belső valóságát akarja láthatóvá tenni. Van, akit a régimódiság, van, akit az elmúlás, és van, akit az örökkévalóság fog meg a régi eljárások látványvilágában. Fantasztikus megfigyelni az egyes technikák különbségeit is. Elcsodálkozhatunk azon, mennyire más hangulatú, világú lehet egy kép az készítés módjától függően, nem beszélve az objektív eltérésekről, például a mélységélesség vagy a tónusvilág sokféleségéről.



Zalka Imre: Oh, my family! (ambrotípia)

És ha már idéztem Kincses Károly kedvesen karikírozó mondatait a kézműves fényképezéstől menthetetlenül megfertőzött emberekről, rögtön árnyalnám is. A megnyitón összegyűlt szép számú közönség rendre felismerte, hogy kire utalnak a mondatok. Olyan közösség alakult ki ugyanis az országban szanaszét élő fotósok között, ami ritkaság az egyénekre széthulló életformánkban. Másrészt pedig, bár Kincses a sziszifuszi munkát hangsúlyozta, számtalan sikeresen befejezett alkotás jött már létre az elmúlt egy-két évtizedben. Kerekes Gábor kiváló, sajnos már lezárult életművében nagy hangsúlyt kapott az archaikus technika, és más elismert kortárs fotó- és képzőművészek is használják.


Gál András: 3 (zselatinos ezüst)

Hogy miért? Erre nézőként is, fényképészként is hasonló a válasz. Lelassít, fennakadást kelt, elmélyít. Kézzelfogható, a folyamat elejétől a végéig saját alkotás, amiért cserébe oda kell adnia magát az embernek. Egyedi és egyszeri. Elemek harca és elemek játéka. Akit érdekel a fényképezés, tegyen egy kitérőt Szentes és az archaikus technikák felé.

A kiállítás 2016. december 22-ig látogatható (Tokácsli Galéria, Szentes, Kossuth tér 5., I. emelet).

Cziglényi Boglárka
2016. december 10.



Kulcsszavak

fotóművészet, kiállítás, ollódium, ambrotípia, antrakotípia, dagerrotípia, olajnyomat

Kapcsolódó anyagok

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

A kézműves fotográfia

„Nem torzítás, hanem a valóság egy másik vetülete”

Válogatott - kiállításmeghívó

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A gyógyító alkotói láz – Beszélgetés M. Kecskés András pantomimművésszel

A pantomim, a mozgásművészet és színházművészet elemeit egyesítem. Például jellegzetes pantomimes eszközöket használok elvont fogalmak kifejezésére. Egyszerű példát említve, pantomimes alaptechnika a súly cipelésének megjelenítése, de ezt a lélek mázsás súlyának kifejezésére is lehet használni.

Tovább


Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Tovább


„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.

Tovább


Egy közös történet: Az Olaszliszkai

Egy színházi előadás arról, hogy miért érzi valaki annyira reménytelennek az életet ebben a pillanatban Magyarországon, hogy véget vessen az életének. És bár ez nem lehetett az alkotók szándéka, de egy előadás arról, hogy miért lett öngyilkos Borbély Szilárd.

Tovább