hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


’Kész vagyok, ha kell, megyek...’



’Kész vagyok, ha kell, megyek...’

| |
 

– Mióta beteg?

– Másfél éve diagnosztizálták a hasnyálmirigyrákot nálam, majd áttétet fedeztek fel a májamban, a csontjaimban, a többit nem tudom, nem akarom tudni...

– Nem jár orvoshoz?

– Nem. Alaposan utánajártam ennek a dolognak. Minden létező szakirodalmat elolvastam, beszélgettem betegekkel, jártam a Kékgolyó utcai rendelőbe, meg máshová is, beültem a kemoterápiára várakozók közé, hallgattam a párbeszédeket, szóba elegyedtem velük. Kb. egy hónapos intenzív anyag- és élménygyűjtés után eldöntöttem, hogy én nem veszek részt a gyógyításnak ebben a formájában. A családom minden létező pszichikai trükkel megpróbálkozott, érzelmi zsarolással, fenyegetéssel, majd bevetették a fiamat is, aki miatt két kezelésre elmentem. A következőn már nem jelentem meg.

– Miért?

– Olyan állapotba kerültem, amit nem kívánok senkinek. Nem voltam magamnál a rosszulléttől, nem találtam semmit magamban, ami én lettem volna. Összehívtam a családomat, a szüleimet, a férjem szüleit, a testvéreit, a testvéremet, megkértem őket, hogy ne szóljanak közbe, elmondom nekik, mit miért, és miért nem. Nem mondom, hogy megértették, a végén volt sírás, könyörgés, de elfogadták, hogy ez az én életem, és az én döntésem.

– Mit mondott nekik?

– Felvázoltam a betegségem tüneteit, a lényegét, az esélyeimet, a kemoterápia és a gyógyszeres kezelések mellékhatásait, mutatóit és eredményességi arányait. A kórházakban szerzett tapasztalataimat, az interneten fellelhető kommentekből leszűrt ismereteimet. S azt, ha meg kell halnom, nem így akarok meghalni, hanem méltósággal és a családom körében. Csakis a végstádiumban vitethetnek be a kórházba, akkor is, csak akkor, ha én erre engedélyt adok. Kértem, hogy engedjék, hogy úgy éljem az életemet, ahogy addig, illetve nem ahogy addig, de ez későbbi történet. Ebben megállapodtunk. Kértem, hogy ne akadályozzanak, hanem segítsenek, ha szeretnek, akkor segítenek. Természetesen, meg fogok tenni mindent annak az érdekében, hogy meggyógyuljak, de nem ezen az úton járva.

– Melyik utat választotta?

– Mikor megtudtam, hogy beteg vagyok, rögtön belém nyilallt, hogy na most, megkaptam! Arról fogalmam sem volt, hogy mi az, amit megkaptam, de folyamatosan ez zengett a fejemben. Hazatámolyogtam a kórházból, elmentem a fiamért az iskolába, vacsorát főztem, a férjem hál’isten éjszakás volt, így aznap nem találkoztam vele. Reggel elvittem a fiamat az iskolába, bementem a munkahelyemre, beszéltem az igazgatómmal, s kivettem az összes addig felhalmozódott szabadságomat.

– A vezetője azonnal elfogadta ezt a helyzetet?

– Igen. Ő volt az első, akinek elmondtam mi van velem, időt kértem, és megkaptam. A férjemmel két hét elteltével beszéltem, aki azonnal szétkürtölte a családunkban, s akkor jött az áradat. Naponta több telefon, stb..

– A fiát hogyan avatta be a dolgokba?

– Rákérdezett, anya, mi van? Mi a baj? Persze, erre nem lehet nem válaszolni. Azóta persze, teljesen belekerült a közepébe. Sajnálom, hogy felnőtté tettem a fiamat.

– Hány éves?

– Most 12 éves. Mára felelősséggel viseli ő is a betegségemet, segít, ápol, ha kell, komolyan beszáll a gondozásomba.

– Mit jelent, hogy komolyan beszáll a gondozásába?

– Erre csak akkor tudok válaszolni, ha egy kicsit visszamegyek az időben. Először is meg kellett találnom az okát, hogy miért lettem beteg. Azt gondoltam, ha rájövök, képes leszek magam gyógyítani.

– Veszélyes vállalkozás...

– Az, de eredményes. Ezt a betegséget, a kezdetektől úgy értelmezem, mint bizonyosfajta büntetést. Ha valamit nem követtem volna el, nem lennék beteg. Ezt kezdtem el kutatni magamban. Isten felé fordultam. Nem követtem el azt a hibát, hogy rögtön segítséget kérek tőle, mert félek a haláltól, kizárólag őt kerestem magamban. Megtaláltam.

– Mi segített ahhoz, hogy felismerje, mi lehet az oka a betegségének?

– Amikor közel kerülsz magadhoz, rálátsz olyan dolgokra is, melyekre addig sosem. Láttam a döntéseim következményeit, azokat a történeteket, melyeket cipelnem kell, amiatt, mert másfele mentem, mint ami felé mennem kellett volna. Többek között egyáltalán nem foglalkoztam magammal. Én mi vagyok, mit szeretnék, mi az én utam?

– Mire gondol?

– Elvégeztem egy főiskolát, olyat, melybe a szüleim erőszakoltak bele, férjhez mentem, de nem vagyok boldog a párommal, nem egyezünk, szültem egy gyermeket, mert ott volt az ideje, elvállaltam olyan munkát, melyhez valójában nincs közöm...

– Most mi történik?

– Betegségemnek köszönhetem, hogy közel kerültem a fiamhoz, olyan egységben létezünk, melyet soha nem gondoltam volna, hogy lehetséges. Közel kerültem a férjemhez, nem mint férj, mint barát, jelenleg ennél többet nem tudunk adni egymásnak, de ez most rengeteg. Közel kerültem a barátaimhoz, akikről eddig azt hittem, hogy közel vagyok hozzájuk, most derült ki igazán, hogy mi a valódi közelség, mi az ember legmélyebb intimitása. És közel kerültem Istenhez, értem a szándékait.

– Furcsa paradoxon, az életet feldolgozni egy ilyen betegség során...

– Igen. Én ezt kaptam, és hálás vagyok. Javulnak az eredményeim, bár ez még semmit nem jelent, csakis kontrollra járok vissza, a gyógyszeres, és kemoterápiás kezeléseket elutasítottam.

– Mi az a megfogalmazható, amit tanult a történetből?

– Hogy kész vagyok, ha kell, megyek. Persze, rossz lenne azzal a tudattal meghalni, hogy nem oldottam meg, azt amit meg kellett volna oldanom, de akkor így megyek. Már ezt is el tudom fogadni. Biztos vagyok abban, ha megoldom, még maradok.

Gyimesi Ágnes Andrea



Kapcsolódó anyagok

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

A cilostazol hatékony és biztonságos lehetőség a claudicatio intermittens kezelésére - A NOCLAUD vizsgálat eredményei

Dr. Baloghy Mária Emlékkiállítás

A szív majdnem … gyilkosa

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A baloldali könyvkiadó: Cserépfalvi

Cserépfalvi Imre könyvkiadó, könyvkereskedő 115 éve, 1900. július 28-án született.

Tovább


A számítógép atyja

Konrad Ernst Otto Zuse német tudós, feltaláló, a számítógép egyik "atyja" 105 éve 1910. június 22-én született Berlinben.

Tovább


A szemlencse-átültetés úttörője

Szvjatoszlav Fjodorov orosz szemorvos, a szemlencse-átültetés úttörője 15 éve, 2000. június 2-án halt meg.

Tovább


A zabolátlan költő

1431. április 8. Megszületett Francois Villon francia költő

Tovább


’Kész vagyok, ha kell, megyek...’