hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


"Ez nem Rio de Janeiro"



| |
 

"Ez nem Rio de Janeiro" - állapítja meg rezignáltan Osztap Bender, kedvenc szélhámosunk, amikor körülnéz kalandos vándorútja egyik állomása során a jellegzetes szovjet kisvároson.
Ezt a mondást sokáig mi is rezignáltan ismételgettük egymás között a szocializmus visszásságaira utalva.

Ilja Ilf, írótársával, Jevgenyij Petrovics Katajevvel, vagyis Petrovval 1925-ben ismerkedett meg, és ez gyümölcsöző találkozásnak bizonyult: műveik zömét együtt írták és világsikert arattak e közösen írt regényeikkel.
Odesszai születésűek voltak, de Moszkvában ismerkedtek meg. A Gudok című lapnál dolgoztak, ahol munkatársak voltak. (Itt dolgozott többek közt Jurij Olesa és Mihail Bulgakov is).

A szerzőpáros eredetileg regénytrilógiát akart írni Osztap Bender kalandjairól, de a tervezett elemek közül csupán két rész készült el: az első rész, a 12 szék 1928-ban, a második rész, az Aranyborjú pedig 1931-ben. Az igazi sikert azonban a könyv folytatása, a Magyarországon `Aranyborjú` címmel ismert regényük jelentette.

Munkamódszerükről így értesítenek bennünket e könyv bevezetőjében:

„A mi társadalmasított irodalmi gazdálkodásunkkal kapcsolatban gyakran fordulnak hozzánk avval a teljesen jogos, de túlságosan egy kaptafára szabott kérdéssel: "Hogyan írnak maguk kettesben?"
Kezdetben aprólékosan válaszoltunk, részletes tájékoztatót adtunk, sőt elmeséltük azt a nagy vitánkat is, amely a következő kérdésben merült fel: megöljük-e a "Tizenkét szék" hősét, Osztap Bendert, avagy életben hagyjuk? Eközben nem feledkeztünk meg annak megemlítéséről sem, hogy hősünk sorsát sorshúzás döntötte el. Egy cukortartóba két papírszeletet tettünk, egyikre reszkető kézzel egy halálfej és két csirkecsont volt rajzolva. A halálfejet húztuk ki, és félóra múlva a nagy kombinátor nem volt többé. Nyakát borotva metszette át.”

Osztap Bender, a `nagy kombinátor`, a nagystílű szélhámos a főhős, akinek célja mind a két kalandos pikareszkregényben azonos, és csakis egyetlen cél lebeg a szeme előtt: könnyen meggazdagodni. A NEP korszak zavarosában halászva ez a cél elérhetőnek látszik e cél érdekében zseniális konspirációs játékba fog.
Zsenialitására álljon itt egy példa:

"Osztap Bender, a nagy kombinátor, kalandozásai során Vaszjukiba, ebbe a Kazanyhoz és Európa széléhez egészen közeli kitalált kisvárosba ért. Miután több napja nem evett, rendkívüli retorikai képességeivel a helyi sakkegylet tagjait egy világverseny megszervezésére veszi rá (előtte egy fizetős szimultánt tartana, pusztán csak azért, hogy felmérje az erőviszonyokat).

"- Ne aggódjanak - mondta Osztap -, elgondolásom a termelőerők hallatlan felvirágozását biztosítja városuk számára. Képzeljék csak el, hogy mi lesz, amikor a verseny véget ér, s amikor valamennyi vendég elutazik. A moszkvaiak, akiket lakásínség köt gúzsba, egyenesen meg fogják rohanni az önök pompás városát. Vaszjukiból automatikusan főváros lesz. A kormány ide költözik át. Vaszjuki nevét New-Moszkvára, Moszkváét pedig Ó-Vaszjukira változtatják. A leningrádiak és harkoviak fogukat csikorgatják de semmit sem tehetnek. New-Moszkva legelegánsabb központjává válik Európának, sőt hamarosan az egész földnek.

- Az egész földnek!!! - sóhajtoztak az elkábított vaszjukibeliek.

- Igen! És utána az egész világmindenségnek! A sakkeszme, amely a járási székhelyet a földgömb fővárosává fejlesztette, praktikus tudománnyá változik, és kitalálja az interplanetáris érintkezés módszereit. Vaszjukiból jelzések fognak repülni a Marsra, a Jupiterre és a Neptunra. A Vénusszal ugyanolyan könnyű lesz érintkezni, mint Ribinszkből Jaroszlavlba utazni. S ki tudja... nyolc-tíz év múlva Vaszjukiban talán megtartjuk a világtörténelem első interplanetáris sakk-kongresszusát!"

(Fordította: Gellért Hugó)

Az Aranyborjúban Osztap Bender kinyomozza, hogy egy szinte láthatatlan kisember, egy könyvelő milliárdokat sikkasztott. Mivel nála vannak a bizonyítékok, egymillió rubelt kér cserébe. Ezért a pénzért még a sivatagba is elmegy.

A pénz utáni hajsza során városról városra bejárja az országot, s kalandjai folyamán pedig lehull a lepel a korabeli orosz élet megannyi visszásságáról.

A két könyv meghódította a világot, készült belőlük színdarab, rádiójáték és film is, 1974-ben Szinetár Miklós is rendezett egy tévéjátékot a regényből, Darvas Ivánnal a főszerepben.
Ilja Ilf tüdőbajban halt meg Moszkvában, 1937. április 13-án.

NZS

Kapcsolódó anyagok

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Hogyan tekintenek a vidéki páciensek a gyógyszerészi szolgáltatásokra?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Venczel Attila egy autonóm újrakezdő, aki az élete több területén is anakronisztikusnak számító eljárások felé fordult. Hagyományőrző fotográfiával foglalkozik, hagyományőrző lövészettel, és kézműves nyomdát üzemeltet

Tovább


Csecsemők a szeméttelepen

Diszfunkcionális családok: amikor több a torzulás, mint a szépség. Ahol a legjobb esetben is csak nő a gyerek, mint a gomba. „Mégis felnőttünk valahogy”, szokás mondani. Na igen, felnőttünk. Hiszen nő a gyerek, mint a futónövény, kapaszkodik a betonfal repedésein a fény felé.

Tovább


Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Tovább


A kézműves fotográfia

Különleges fotókiállítás nyílt Szentesen december 3-án a Tokácsli Galériában. A Fridrich János emlékkiállítás megidézi a régmúlt városi fényképészeinek világát, és bemutatja a régi technikák továbbélését is.

Tovább


"Ez nem Rio de Janeiro"