Buñuel 110 éve, 1900-ban született egy aragóniai kisvárosban, Calandá-ban, Zaragoza közelében, egy hétgyermekes család első fiaként. A jezsuitákhoz járt gimnáziumba, s ez élete végéig meghatározta a valláshoz való viszonyát, mely heves volt: eleinte lelkes, később csalódott s kissé ellenséges. A madridi egyetemen ismerkedett meg Dalival és Lorcával, a kor két meghatározó alakjával, s kapcsolatuk hosszú évekre termékenynek és inspirálónak bizonyult. 1923-ban, apja halála után szakított a vallással, és Párizsba költözött. Dalival való nagy barátsága jelentős törést szenvedett, amikor Dalí nyilvánosan megvádolta vallás- és egyházellenességgel, továbbá azzal, hogy a francia kommunista párt titkos ügynöke. Buñuel az árulást harmincöt évig nem bocsátotta meg. „Rovartannal akart foglalkozni, de igazában csak a testedzés érdekelte” – írja róla később egyik diáktársa. A filmezés titkait Párizsban a neves Jean Epstein és Abel Gance mellett tanulja, és lelkes szürrealista. A szürrealizmus kifejezést Apollinaire találta fel, aki a Tiréziász emlői című drámája alá írta műfaji meghatározásnak: „szürrealista dráma”. André Breton köre terjesztette ezt az új kifejezést, mintegy Apollinaire emléke előtt tisztelegvén, s a tudat alatt lejátszódó pszichikai folyamatokat jelenítették meg általa. Buñuel később így nyilatkozott: „Több filmem született már egyetlen kép alapján, mely meghökkentett, melyet sosem elemeztem, sosem igyekeztem megtudni, honnan származik: gondolatok asszociációjából, érzelmekből, álmokból, vagy emlékekből. Szürrealista vagyok, és a szürrealisták hagyják hatni magukra a képeket.” Buñuel filmjeiben konzekvensen nem a valóságot mutatja meg nekünk, hanem annak az álomban, a tudatalattiban jelentkező csupasz mását, eleget téve ezáltal a szürrealizmus céljainak, mely nem más, mint a tudatalatti képek áradásának felhasználása „az értelem ellenőrzésétől mentesen és minden esztétikai és erkölcsi meggondolástól függetlenül”. Buñuel többször is megjárva Amerikát, Hollywoodot végül 1947-ben Mexikóban kötött ki, 21 kiváló filmet rendezett, melyek a filmtörténet jelentős alkotásai. Élete utolsó szakaszában visszatért Franciaországba. „Szeretném megismételni, hogy egyik filmem sem alapszik előzetes elméleten. Szeretem a groteszket, az akasztófahumort, de nem törekszem szándékosan belevinni a filmekbe.”- nyilatkozta. Buñuel filmjeiben a tudatalattit befolyásoló elemek, archetipikus alakok, tárgyak, a különös jelentőséggel bíró motívumok meghatározó szerepet játszanak, mondhatni a film szövetét alkotják. Legtöbb filmjében szerepel leskelődés, megerőszakolás, megvakítás, fetisizmus, testi fogyatékos, megalázott és megnyomorított emberek, álomszerű képek és levágott testrészek, mindez bizarr, szórakoztató gegekkel vegyítve, irracionális, őrült figurákkal jelenetekkel tarkítva. A Viridiana című antiklerikális filmjében, mely a vallási álmok teljesíthetetlenségét jeleníti meg, fetisizmus, súlyosan fogyatékos személyek, megrontott gyermek, keresztény szimbólumokkal forgatott sokkoló jelenetek szerepelnek. S egy feszületről kiderül, hogy belsejében rugós kés működik. Filmjeiben Buñuel mindig harsány és szórakoztató, sok a felháborítóan eleven váratlan csattanó vagy az éppenséggel oda nem illő elem. Valaki mindig jön, és – megszakítva a cselekményt – elmeséli, mit álmodott. Mert az nagyon fontos. Talán az egyik legfontosabb történés az ember életében. Afféle megmeritkezés a transzcendens birodalmában.… Olyan filmjei születtek utolsó alkotói korszakában, mint A nap szépe, A vágy titokzatos tárgya, A burzsoázia diszkrét bája – hogy csak a legismertebbeket említsük. Bizarr, fekete humorral teli alkotásai felszabadítóan hatnak az emberi szellemre. Nemcsak polgárpukkasztásban nagy, de a gondolat és asszociáció szabadságának megőrzésében is úttörő szerepet vívott ki magának. „A világ túlnépesedése, a fogyasztás, a környezet szennyeződése és a környezet védelme, a pusztítás jelensége kimondhatatlanul izgat…Nem vagyok tudós és a filmem kezdődhetne akár egy vak képével is, aki egy széles, forgalmas úton megy. A többi majd lassan-lassan kialakulna bennem később” – mondta 1972-ben. Anarchista szellemére jellemző, hogy a Le Monde még 1977-ben is ezt a címet adta A vágy titokzatos tárgyáról írt kritikájának: „Buñuel, a felforgató.” NZS.