1640. május 30-án Antwerpenben, az akkori Spanyol-Németalföldön meghalt a nagy festő, Rubens. Élete utolsó szakaszában sokat szenvedett, rettenetesen gyötörte a köszvény, mely már akkor is népbetegségnek számított. Rohamai egyre súlyosbodtak egyre nagyobb fájdalmat okozva. Ahogy véget ért a tavasz, kihunyt élete is. Tudvalévő, hogy nemcsak művész, de diplomata is volt, s jelentős sikereket tudhatott magának ebben a minőségében. S nem véletlen mindez, hiszen igen jelentős műveltséget szerzett, aki öt nyelven beszélt, és kifogástalan, finom modora, kellemes stílusa elnyerte a legnagyobb uralkodók rokonszenvét is. Nagy tekintélynek örvendett azokban az udvarokban, ahol követként politikai feladatokat is végzett: francia, angol és spanyol honban. Rubens apja a neves felszabadító, Orániai Vilmos titkára volt, és a család csak halála után költözött vissza Antwerpenbe. Jezsuita iskolában tanult, katolikus neveltetésben részesült, de jelentős érdeklődéssel a humanizmus iránt, majd 21 éves korában, tanulmányai befejezése után önállósodott. Itáliai utazása során neves festőelődök képeit másolta, majd, Rómában nagy hatást tettek rá Michelangelo, Leonardo, Veronese és Caravaggio alkotásai. 1604-ben tért vissza Itáliába és elnyerte az olasz festők elől a megbízatást, a római Santa Maria Vallicella templom oltárképét. Így született meg a barokk egyik legjelentősebb alkotása, a Madonna a szentekkel és angyalokkal. Mellyel igen nagy hírnévre tett szert. 1608-ban anyja betegsége miatt hazatért, s Antwerpenben nagy műhelyt hozott létre, Németalföld helytartója, Albert főherceg udvari festője lett. Életműve hatalmas, korának legbefolyásosabb alkotójaként főként vallási, történelmi és mitológiai tárgyú képeket festett, de otthon volt a tájkép- és portréfestészetben is. Művei a barokkra jellemző kirobbanó vitalitás és dús érzékiség hordozói, legyenek vallási, avagy világi motívumok, amit megjelenít. Erős, világító színek és mozgalmas jelenetek, ez az ő világa, színpadiasság és bőség, dús idomok. Spanyolországban nemcsak diplomataként volt jelen Fülöp király udvarában, hanem kíváncsi mesteremberként is, Tiziano és Raffaello képei tettek rá mély benyomást a király óriási gyűjteményében. Hazatértekor megnősült, egy gazdag polgárlányt vett feleségül, és nagy házat építtetett könyvtárral és műkincsgyűjteménnyel. Minthogy egyedül már nem bírt a megbízatásainak eleget tenni, festőműhelyében a segédek hada dolgozott, hatalmas képek születtek, melyek kompozícióját és legfőbb alakjait formálta ő, és az útmutatásai alapján a többiek fejezték be ezeket. Európa-szerte nevet szerzett, és uralkodók megrendelésére dolgozott, 1622-ben Medici Mária életéről szóló képekkel díszítette Párizsban a Luxembourg-palotát. Felesége halála után diplomáciai színtereken és ügyletekben bontakoztatta ki tehetségét, hogy fájdalmát csillapítsa, magányát az új feleség, az elhunyt 16 éves unokahúga csillapított. Utolsó korszakában képein a családi boldogság és megnyugvás képe dereng fel, öt gyermeke született ebből a kapcsolatból, az utolsó már az halála után jött a napvilágra. . 2014. 05. 27. NZS