hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Varázslatos realista


Varázslatos realista

| |
 

Művészete mindazok számára mesés kincset rejt, akik a csillogó felszín mögött maguk is érzékeli a misztikus világ jelenlétét, mely az emberen túlról alakítja a dolgok menetét. Tamási Áron hívő volt, ám nem dogma szerint élő vallásos ember, hanem olyan, aki a belső utakat választja, misztikus sejtésein túl mégis a valóság igényei szerint élő, az okosan döntő emberek pártján álló személy, alkotó. Hiszen a mennyei segítség sem érkezik meg csak úgy…, tudják ezt jól hősei, akik a székely falvak világában élnek szakadatlan küzdelemben, s az erdélyi szegénység furfangjait vetik be a megélhetésért; egyszerre kell úrrá lenniük a természeten, s a gazdagokon. Tamási tehetsége és fantáziája a komor valóságot ötvözi a humorral, drámát a tünde könnyedséggel és játékos derűvel.

Egy székely faluban, Farkaslakán született 1897. szeptember 20-án. 1922Személyes útja a városi, polgári életforma felé vezeti, végül Erdélyt is szűknek érzi, s huszonhat éves korában kivándorol Amerikába.

Első novellája 1922-ben jelent meg. 1923 és 1926 között az Egyesült Államokban él, s a messze idegenben sajátos tükröződések miatt találja meg írói önmagát, és onnan küldözgeti írásait haza. Hazatérte után Kolozsváron telepszik le, már a korabeli erdélyi magyar irodalom egyik központi alakja ekkor, aki különböző lapok munkatársaként a szellemi élet meghatározó személye lesz. 1926-ban az Erdélyi Helikon alapító tagja. Erdélyben él a háború végéig, majd Magyarországra költözik.
Az irodalomtörténet leginkább prózai műveit ismeri el, „tündéri realizmusa, népi szürrealizmusa” sajátos elegyeként alkotott egyedit, s az Ábel-trilógiával a székelység sokszínű karakterológiája ölt alakot a magyar irodalomban. Az első mű, az Ábel a rengetegben, egy varázslatos, szinte mesei történet a székely favágólegényről, a második, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában a főhős kalandozását, majd a tapasztalt világlátó hazatérését, és visszavonulását jeleníti meg a természetbe. Novelláiban a kisebbségi lét bonyolult összetevőit elemzi:

„Bolond vagy, gondolom magamban, hogy még fel is teszed a kérdést. Hiszen a napnál világosabb, hogy nem azért van az ember, sem egyenkint, sem együttvéve, miszerint gondolkozás nélkül elfogadja és bétöltse a törvényeket, amelyek a testé és a testi ösztöné. Sőt minél emberibb és minél inkább emberiség, annál inkább nem azért van! Mert emberibb a szellem, mint a test; és a művelődés is inkább lényege az emberiség fogalmának, mint a javak. Töltse bé hát mindenki és töltsék bé a nemzetek is a szellem törvényeit, amelyek az igazság, a jog és a tudás. S legfőképpen az erkölcs! Ez hát számodra is az út, s többé ne hozakodj elé a vadmacskával. Taníts mindenkit erre, hogy jobb lehessen a világ. S ne csüggedj, mert ha nézed a nemzeteket, jelenleg is azt fogod látni, hogy minél jobban bétöltik a szellem törvényeit, annál inkább szabadságot adnak a te nyelvednek és a más nyelvének, s úgyszintén az eszed és a két kezed munkájának. Lám, az angolok ilyenformán csinálják. S emlékezzél csak vissza, hogy amikor Amerikában voltál, ott beszélhettél, ahogy tudtál s ahogy akartál; iskolát állíthattál volna fel, amilyen tetszett; és a hivatalból nem dobtak ki, amiért nem tudtál elég jól angolul, hanem éppen felvettek, hogy legyen, aki a magyarokkal magyarul beszéljen. Pedig volt-e az őseid közül egy is, aki harcolt volna vad indiánusokkal? Ugye hogy nem! De ezt az erdélyi földet művelték, éltek és haltak érte. S húsz esztendő alatt mégis annyira mentél ezen a földön, hogy már-már a vadmacskára gondolsz, nemhogy bétöltenéd a szellem törvényeit, s ügyelnél arra, hogy mások is bétöltsék. Miféle dolog ez! Hát szabad eléfordulni annak, hogy nem szólasz bátran a te nyelveden, csakhogy megkíméljed magad a kellemetlenségtől? Vagy már annyira elcsüggedtél, hogy Makkai Sándorral tartasz, aki sok vívódás után arra jött rá, hogy kisebbségnek lenni erkölcsileg lehetetlen, s hogy erre az életformára nincsen megoldás sehol! Ügyelj, mert ő is első osztályon utazott, mivel püspök volt; s utaztában ilyenformán tusakodhatott sokszor, ahogyan te is...”
(Tamási Áron: Szülőföldem)

1949-1953-ig kiszorították az irodalmi életből, majd ismét megjelenhettek cikkei, elbeszélései. Tamási Áron 1966. május 26-án halt meg.


Kapcsolódó anyagok

Előzetes rendelkezés

Biológiai terápiák hosszú távú terápiahűsége és a perzisztencia prediktorainak elemzése a teljes magyar psoriasisos betegpopulációban

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Gyógyító szerkentyűk képeskönyve – nem csak orvosoknak

Akár fiatalon, akár idősebb korban ébred fel ez az igény az orvostörténelem iránt, kiváló ajándék minden gyógyító szakember számára Magyar László András Solenoid és Pelithe. Régi gyógyszerkentyű című könyve.

Tovább


A gyógyító alkotói láz – Beszélgetés M. Kecskés András pantomimművésszel

A pantomim, a mozgásművészet és színházművészet elemeit egyesítem. Például jellegzetes pantomimes eszközöket használok elvont fogalmak kifejezésére. Egyszerű példát említve, pantomimes alaptechnika a súly cipelésének megjelenítése, de ezt a lélek mázsás súlyának kifejezésére is lehet használni.

Tovább


Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Tovább


„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.

Tovább


Varázslatos realista