hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Az utókor kiküldött tudósítója


Az utókor kiküldött tudósítója

| |
 


Charles Dickens művei azonban szinte sokkolták a korabeli angol társadalmat, radikális módon harcoltak az igazságtalanság ellen, s minden naivitásuk ellenére is páratlan láttató erővel fedték fel a polgári közönség számára, a bűn és nyomor fortyogó fertőjét, mely fölött élik életüket. Megmutatták, hogy milyen égbekiáltó igazságtalanságok sújtják a balsorsú nincstelen gyermekeket, s hogy gyakran a bűn és ármány milyen szövedéke árnyékolja be jövőjüket. Egyes kritikusok szerint Shakespeare után a legjobb karakterteremtő volt az angol irodalomban, nem csoda hát, ha művei megjelenése után a társadalmi felzúdulás jelentős módosításokat, vizsgálatokat követelt a dologházi körülményeket illetően. Egészen addig az irodalomban senki nem foglalkozott az ipari városok szegényeivel, Dickens társadalomjobbító harca igazán kézzelfogható eredményekkel járt, s e téren Dickens fáradhatatlan volt, a maga részéről minden alkotói erejét latba vetve küzdött azért, hogy leleplezze a dologház, az adósok börtöne, a jogszolgáltatás, a kíméletlen iskolarendszer működésének visszásságait.

Persze sokan vannak, akik a Karinthy-féle Dickens paródiát előbb ismerték magánál az írónál, így volnék ezzel én is…
„Nevem Kopperffy Dávid, egy kis házban születtem, a folyó közelében, ahol hajómunkások ácsoltak, és a köd állandóan befolyt az utcánkba. Születésem előtt három nappal anyám a mi kis dolgozószobánkban ült, és fejkötőcskét hímzett, miközben gyakran áttekintett a szomszéd-ablakra. A szomszéd-ablakban egy öreg hivatalnok címszalagokat írt; minden öt percben benyúlt a zsebébe, egy kis füstölt halat vett ki, és egyetlen harapásra megette, miközben a fejét csóválta, és minden hal után így szólt: "Ó, szerencsétlen Jemmy-m! Szegény, szerencsétlen gyermek!"
Álljon itt most egy idézet életrajzírója, Claire Tomali lehengerlő részletességű ragyogó művéből: A Marylebone szegényházat tíz évvel később, 1850-ben újra meglátogatta, amikor kétezren éltek ott újszülöttektől haldokló aggastyánokig, és erről a látogatásról fájdalmasan plasztikus leírást adott: a termekben összezsúfolt rengeteg test szagáról, az emberek fásultságáról, a szörnyű ennivalóról, s a mogorva öregek letargiájáról, akik már csak arra vártak, hogy meghaljanak. Dickens akkor egyetlen dolgot talált, ami miatt érdemes volt az intézményt fenntartani: hogy a szegények gyerekeivel jól bántak. Az egyik épület tetején lévő nagy, levegős terem volt az övék, és Dickens nagyon elevennek és vidámnak látta őket, ahogy ették a krumplit, miközben „a sarokban két ütött-kopott szegényházi hintaló ágaskodott”. De leginkább az egyik szegényházi gyerekgondozónő fájdalma hatott rá. A petyhüdt, kiálló csontú, rendetlen nő egy kitett gyereket ápolgatott akkor már egy ideje (akit az utcán találtak), és Dickens látogatása idején keservesen zokogott, mert a gyerek meghalt. Dickens most is igyekezett segíteni. „Ha bármi hasznosat tehetnék érte, én szeretném megtenni. Ha lehetővé tenné számomra, hogy segíthessek neki, kérem, szóljon, mi volna ennek a legjobb módja!” – írta Jacob Bellnek, aki parlamenti képviselő volt és ismert emberbarát. Most is egy szegény nő és egy halott gyermek indította meg Dickenset.”

Olyan hévvel élte életét, mint a polgárság szeme, élő lelkiismerete, az utókor k8iküldött tudósítója, ahogy életrajzírója mondta.

Dickens jómódú családba született, ám még gyermekkorában sorsára súlyos árnyék vetült, amit egész további életére meghatározó hatást gyakorolt. Miután apja felelőtlen pénzügyei miatt az adósok börtönébe került, a kiskamasz arra kényszerült, hogy otthagyja iskoláit, Dickens tizenkét éves, amikor kemény munkára elhelyezik egy cipőpasztagyárban. Nagy törést jelentett számára, hogy anyja az anyagi viszonyok rendeződése után is továbbdolgoztatta volna. Ebben az időszakban válhatott világossá számára: csakis magára számíthat az életben.
A nyomorban, piszkos és kizsigerelő munkával töltött évek kellőképpen ösztönözték arra, hogy kiemelkedjen kellő inspirációval és forrással szolgálnak Dickens számára, aki már fiatal újságíróként nevet szerez magának. Huszonöt évesen nősül, felesége tíz gyermeket szül neki, de házasságuk az ötvenes években zátonyra fut, miután az író beleszeret egy színésznőbe.
1870. június 9.én halt meg, ötvennyolc évesen, a páratlan, fáradhatatlan, utolérhetetlen, aki két végéről égette a gyertyát.


NZS 2013. 06. 12.

Kapcsolódó anyagok

Előzetes rendelkezés

Biológiai terápiák hosszú távú terápiahűsége és a perzisztencia prediktorainak elemzése a teljes magyar psoriasisos betegpopulációban

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Gyógyító szerkentyűk képeskönyve – nem csak orvosoknak

Akár fiatalon, akár idősebb korban ébred fel ez az igény az orvostörténelem iránt, kiváló ajándék minden gyógyító szakember számára Magyar László András Solenoid és Pelithe. Régi gyógyszerkentyű című könyve.

Tovább


A gyógyító alkotói láz – Beszélgetés M. Kecskés András pantomimművésszel

A pantomim, a mozgásművészet és színházművészet elemeit egyesítem. Például jellegzetes pantomimes eszközöket használok elvont fogalmak kifejezésére. Egyszerű példát említve, pantomimes alaptechnika a súly cipelésének megjelenítése, de ezt a lélek mázsás súlyának kifejezésére is lehet használni.

Tovább


Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.

Tovább


„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.

Tovább


Az utókor kiküldött tudósítója