TARTALOM

 VISSZA

 


Az utókor kiküldött tudósítója


Az utókor kiküldött tudósítója

| |
 


Charles Dickens művei azonban szinte sokkolták a korabeli angol társadalmat, radikális módon harcoltak az igazságtalanság ellen, s minden naivitásuk ellenére is páratlan láttató erővel fedték fel a polgári közönség számára, a bűn és nyomor fortyogó fertőjét, mely fölött élik életüket. Megmutatták, hogy milyen égbekiáltó igazságtalanságok sújtják a balsorsú nincstelen gyermekeket, s hogy gyakran a bűn és ármány milyen szövedéke árnyékolja be jövőjüket. Egyes kritikusok szerint Shakespeare után a legjobb karakterteremtő volt az angol irodalomban, nem csoda hát, ha művei megjelenése után a társadalmi felzúdulás jelentős módosításokat, vizsgálatokat követelt a dologházi körülményeket illetően. Egészen addig az irodalomban senki nem foglalkozott az ipari városok szegényeivel, Dickens társadalomjobbító harca igazán kézzelfogható eredményekkel járt, s e téren Dickens fáradhatatlan volt, a maga részéről minden alkotói erejét latba vetve küzdött azért, hogy leleplezze a dologház, az adósok börtöne, a jogszolgáltatás, a kíméletlen iskolarendszer működésének visszásságait.

Persze sokan vannak, akik a Karinthy-féle Dickens paródiát előbb ismerték magánál az írónál, így volnék ezzel én is…
„Nevem Kopperffy Dávid, egy kis házban születtem, a folyó közelében, ahol hajómunkások ácsoltak, és a köd állandóan befolyt az utcánkba. Születésem előtt három nappal anyám a mi kis dolgozószobánkban ült, és fejkötőcskét hímzett, miközben gyakran áttekintett a szomszéd-ablakra. A szomszéd-ablakban egy öreg hivatalnok címszalagokat írt; minden öt percben benyúlt a zsebébe, egy kis füstölt halat vett ki, és egyetlen harapásra megette, miközben a fejét csóválta, és minden hal után így szólt: "Ó, szerencsétlen Jemmy-m! Szegény, szerencsétlen gyermek!"
Álljon itt most egy idézet életrajzírója, Claire Tomali lehengerlő részletességű ragyogó művéből: A Marylebone szegényházat tíz évvel később, 1850-ben újra meglátogatta, amikor kétezren éltek ott újszülöttektől haldokló aggastyánokig, és erről a látogatásról fájdalmasan plasztikus leírást adott: a termekben összezsúfolt rengeteg test szagáról, az emberek fásultságáról, a szörnyű ennivalóról, s a mogorva öregek letargiájáról, akik már csak arra vártak, hogy meghaljanak. Dickens akkor egyetlen dolgot talált, ami miatt érdemes volt az intézményt fenntartani: hogy a szegények gyerekeivel jól bántak. Az egyik épület tetején lévő nagy, levegős terem volt az övék, és Dickens nagyon elevennek és vidámnak látta őket, ahogy ették a krumplit, miközben „a sarokban két ütött-kopott szegényházi hintaló ágaskodott”. De leginkább az egyik szegényházi gyerekgondozónő fájdalma hatott rá. A petyhüdt, kiálló csontú, rendetlen nő egy kitett gyereket ápolgatott akkor már egy ideje (akit az utcán találtak), és Dickens látogatása idején keservesen zokogott, mert a gyerek meghalt. Dickens most is igyekezett segíteni. „Ha bármi hasznosat tehetnék érte, én szeretném megtenni. Ha lehetővé tenné számomra, hogy segíthessek neki, kérem, szóljon, mi volna ennek a legjobb módja!” – írta Jacob Bellnek, aki parlamenti képviselő volt és ismert emberbarát. Most is egy szegény nő és egy halott gyermek indította meg Dickenset.”

Olyan hévvel élte életét, mint a polgárság szeme, élő lelkiismerete, az utókor k8iküldött tudósítója, ahogy életrajzírója mondta.

Dickens jómódú családba született, ám még gyermekkorában sorsára súlyos árnyék vetült, amit egész további életére meghatározó hatást gyakorolt. Miután apja felelőtlen pénzügyei miatt az adósok börtönébe került, a kiskamasz arra kényszerült, hogy otthagyja iskoláit, Dickens tizenkét éves, amikor kemény munkára elhelyezik egy cipőpasztagyárban. Nagy törést jelentett számára, hogy anyja az anyagi viszonyok rendeződése után is továbbdolgoztatta volna. Ebben az időszakban válhatott világossá számára: csakis magára számíthat az életben.
A nyomorban, piszkos és kizsigerelő munkával töltött évek kellőképpen ösztönözték arra, hogy kiemelkedjen kellő inspirációval és forrással szolgálnak Dickens számára, aki már fiatal újságíróként nevet szerez magának. Huszonöt évesen nősül, felesége tíz gyermeket szül neki, de házasságuk az ötvenes években zátonyra fut, miután az író beleszeret egy színésznőbe.
1870. június 9.én halt meg, ötvennyolc évesen, a páratlan, fáradhatatlan, utolérhetetlen, aki két végéről égette a gyertyát.


NZS 2013. 06. 12.

Kapcsolódó anyagok

Elfogadható-e az elfogadhatatlan? - Michael Haneke: Szerelem

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

O tempora, o mores!

Steven Pinker Az erőszak alkonya című könyve nemzetközileg is jelentős hozzájárulás a globalizálódó világ civilizációjának megértéséhez. Magyar nyelvű megjelenése azt ígéri, hogy nálunk is többen éreznek hajlandóságot egy effajta átfogó értelmezéshez.

Tovább


Ha gyógyítani akarunk, akkor hallgassunk a megérzéseinkre is!

„Vidéki orvosként ilyen díjat kapni, óriási elismerés. Igaz: nekem a legfőbb kitüntetés a beteg, a hozzátartozó mosolya”— vallja az Év Onkológusának választott dr. Bánhegyi Róbert János, a Békés Megyei Központi Kórház Onkológiai Centrumának osztályvezető-helyettes főorvosa, aki két fontos dolgot tart mindig szem előtt: a beteget, a daganatos betegséget mindig holisztikusan kell megközelíteni és tudni kell örülni az apró sikereknek is. A fiatal orvos csaknem háromezer szavazattal lett a legelismertebb doktor, ami rekord a díj történetében. Pedig, ahogy ő mondja: vidékről mindig sokkal nehezebb az érvényesülés.

Tovább


Merj segítséget kérni!

Magyarországon ugyan csökken az öngyilkosságok száma, de még mindig az élmezőnyben vagyunk. Társadalmi beágyazódás, a magyar virtus, vagy a tabuk felelősek a rossz statisztikákért? Megannyi oka van annak, hogy miért állunk még mindig ennyire rosszul. Pedig az öngyilkosság megelőzhető, ezt vallja Oriold Károly, a 11 éve működő Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója, aki minden lehetőséget megragad, hogy ledöntse a tabukat és közbeszéd tárgyává tegye ezt az ügyet.

Tovább


Frida Kahlo a Magyar Nemzeti Galériában

Az eredetileg orvosnak készülő Frida Kahlo kisgyermekkorától kezdve betegeskedett. Hatéves korában egy vírusos betegségben a jobb lába eltorzult, majd tinédzser évei végén egy buszbaleset során a gerince és a medencecsontja több helyen eltört...A budapesti kiállítás kapcsán dr. Bellák Gábor művészettörténészt kérdeztük.

Tovább


Az utókor kiküldött tudósítója