TARTALOM

 VISSZA

 


„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek


„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

| |
 

Az egészség és betegség olyan általános emberi tapasztalat, amely az ősembertől napjainkig meghatározó. De nemcsak az egyénnek, hanem a kisközösségnek és a társadalomnak is fontos esemény, ha valaki megbetegszik, hiszen akkor kiesik a munkából, és felborul körülötte a hétköznapok rutinja. Nem csoda hát, hogy minden nép kultúrájának minden korban elemi része volt a gyógyításra való törekvés.

Gazdag, sokrétű téma a népi gyógyítás kutatása, különösen, ha teljes mélységében közelít a témához. Ha nemcsak a megelőzésnek és gyógymódnak szánt eljárásokat taglalja, hanem az adott népcsoport betegségekről való felfogását és a test felépítésére-működésére vonatkozó tudását is, figyelembe véve a betegségek mellett a természetes biológiai folyamatokat is (pl. terhesség, öregedés). Ráadásul a népi gyógyításban különféle hátterű ismeretek keverednek: empirikusan meg nem alapozott hiedelmek (amelyeknek a placebo hatás miatt azért lehet némi gyógyító hatásuk), tapasztalati alapon ellenőrzött népi tudáselemek és a mindenkori tudományos orvoslásból „leszállt” ismeretek. Az ismeretelemek forrásainak felderítése nagyon értékes kultúr- és társadalomtörténeti felismeréseket is jelent.

Most azonban e nélkül a mélység nélkül, csak az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.


A húsvéti ünnepkör

A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó nagyböjt a keresztény világban a húsvétra való felkészülés ideje. A 40 napos böjtöt 1091-ben II. Orbán pápa foglalta törvénybe, de akkor már évszázadok óta szokásban volt. A tavaszi böjt szokása a legtöbb kultúrában létezik, és gyógyító hatást is tulajdonítanak neki. Az egyházilag elrendelt böjtön kívül azonban egy sor népi szokás is kapcsolódik ehhez az időszakhoz.

A nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda (avagy szárazszerda, aszalószerda, böjtfogószerda) elnevezésében a hamvazás arra az egyházi szokásra utal, hogy az előző évi szentelt barka hamuját a pap megszentelte, és keresztet rajzolt vele a hívek homlokára. Ehhez kapcsolódott az az általános hiedelem, hogy aki részesült a szentelt hamuban, annak nem fog fájni a feje.


(Kodály Zoltán alkotása egy zoborvidéki villőző dal alapján.)


Az új barka megszentelése virágvasárnapon történik, azaz a húsvét előtti vasárnapon. Eredetileg pálmát szenteltek Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére, de nálunk ezt a helyenként ünnepélyes keretek között gyűjtött barka helyettesíti. A szentelt barkát a népgyógyítás rontás és villámcsapás ellen és gyógyításra is felhasználta. Bukovinában például a szentelés után lenyeltek egy-egy darabkát belőle, hogy ne fájjon a torkuk. Otthon pedig néhány barkaágat a szentkép mellé szúrtak, hogy a következő húsvétig távol tartsa a villámokat és a betegségeket.

Szintén virágvasárnapon történt a kiszejárás, kiszehajtás avagy villőzés a magyar nyelvterület egy részén. Leányszokás volt: a falubeli lányok felöltöztettek menyecskének egy szalmabábot, azaz a kiszét, énekelve végigvitték a falun, és a falun kívül megsemmisítették. A kisze a telet, a böjtöt, a betegséget szimbolizálta; a kiszi szó korpából készült böjti ételt jelentett. A bábu öltöztetéséhez és a falun való végigviteléhez különböző hiedelmek kapcsolódtak a férjhezmenetelt illetően is; Ipolyszécsénkén például az, hogy aki elsőnek emeli fel a bábut, hamarosan férjhez megy. Ha valamiért visszafordult a menet a faluban, az betegséget vagy jégesőt jelentett. Ha kiértek a faluból, szertartásosan levetkőztették a bábut, szétszedték, és vízbe szórták vagy elégették. A vizes szalmacsomóval több helyen, például Honton a lányok megdörzsölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek.

Nagyhéten, a húsvéti időszak utolsó hetében a gyakorlati és átvitt értelemben vett tisztításon volt a hangsúly, és ebben nagy szerepet kapott a víz, amelynek betegségelhárító és termékenységvarázsló hatást is tulajdonítottak. Bukovinában aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdött a folyó vizében, bízhatott abban, hogy nem fogja elkapni a betegségeket. Máshol ehhez elégnek tartották a mosdást. Csépán a folyóról vittek haza vizet erre a célra, méghozzá „szótlan vizet”, azaz menet közben nem volt szabad megszólalni.

Húsvétvasárnapon sok helyen piros tojást tettek a mosdóvízbe, és az egész család a tojásos vízzel mosakodott, hogy mindannyian egészségesek legyenek. A moldvai magyarok a piros tojást egymás homlokához ütötték, hogy ne fájjon a fejük. (A tojás ősi termékenységszimbólumként van jelen a húsvéti szimbólumok között, a keresztény jelképrendszerben pedig a feltámadást jelenti.)





A húsvéthétfői locsolkodásnak is egészségmegőrző, termékenységfokozó és szépítő hatást tulajdonítottak. „Egészségére váljon, haja nagyra nőjön!” – így hangzott egy Békés megyei locsolómondás. A hajnövesztés több locsolóversben is előfordult: „Szépen kérem az anyját, / Adja elő a lányát, / Hadd locsolom a haját, / Hadd nőjön nagyra, / Mint a csikó farka, / Még annál is nagyobbra, / Mint a Duna hossza! / Szabad-e locsolni?” A kölnivel való locsolkodás egyébként csak a két világháború között terjedt el. De a vödörrel való locsolásnál is jobban meglepné a mai lányokat és asszonyokat a vesszőzés szokása, amit helyenként a vízzel való öntözés helyett gyakoroltak. Az észak-dunántúli szlovák falvakban, például Tordason ez a mondóka járta a fűzfavesszővel való csapkodás mellé: „Keléses ne légy, / Bolhásos ne légy, / Esztendőre még frissebb légy!”.

A mai lányok és asszonyok annak viszont valószínűleg megörülnének, hogy sok helyen szokás volt, hogy kedden a lányok visszalocsolták a legényeket. Persze csakis azért, hogy ők is részesüljenek a megöntözés mágikus jótéteményeiben.


Szent György napja (április 24.)

Európa keleti részének néphagyománya a Szent György-naphoz köti a tavasz kezdetét (míg Németország nyugati fele és a nyugatabbra eső országok május elsejéhez). Ez nem Szent Györgyhöz kapcsolódik, hanem ahhoz, hogy az ókori Rómába a Palilia pásztorünnepét ülték ezen a napon, aminek a nyomai a hazai állattartási szokásokban sok-sok évszázaddal később is megmutatkoztak. Ekkor hajtották ki először az állatokat, a jószágok egészségét és a tej jó minőségét célzó rítusokkal kísérve (pl. tűzön áthajtás, zöld gallyal való csapkodás). A Szent György-naphoz olyan izgalmas hiedelmek is kapcsolódtak, mint a földbe rejtett, lángot vető kincs keresése, de a betegség-egészség szempontjából a hüllőknek és kétéltűeknek volt jelentősége.

Általános hiedelem volt ugyanis a magyar nyelvterületen, hogy Szent György-nap előtt fogott gyíkot, békát vagy kígyót rontás- és betegségmegelőzésre lehet használni. Nagykőrösön a gyík torkánál háromszor végighúzták gyűrűsujjukat, majd végigsimították vele háromszor a saját torkukat, hogy megelőzzék a torokgyíkot. A moldvai magyarok szerint aki Szent György előtt kígyót üt meg, az nagyon erőssé válik – csakhogy ha a kígyó elmegy, akkor magával viszi az illető erejét. A medvesaljai térségben (ma Szlovákia) kiszárított békával szemölcsöt gyógyítottak.

A Gyimes-völgyi magyarok pedig úgy vélték, aki Szent György-nap előtt megfürdik a szabadban, az egész évre megmenekül a rühességtől.


Szent Márk napja (április 25.)

Az április 25-i búzaszentelés szintén egy római ünnep, Rogibus gabonavédő istenség napja miatt kötődik ehhez a naphoz, nincs köze Szent Márk evangélistához. A búza ilyenkor már olyan fejlettségi állapotban van, hogy könnyen megtámadják a betegségek. A keresztény egyház mindmáig búzaszentelő körmenetet tart ezen a napon, amelyhez népi hiedelmek is kapcsolódtak.





A szentelt búzát nagy becsben tartották. Tápén szentelés közben koszorút kötöttek belőle, amelyeket a keresztekre és templomi zászlókra tettek 8 napra, aztán a szántóföld négy sarkába helyezték jégverés ellen. De a betegek feje alá is tették, hogy meggyógyuljanak. A bukovinai székelyek pedig lábfájás ellen használták a megszentelt búza főzetét.

Cziglényi Boglárka
eLitMed.hu
2017. 04. 19.


Kulcsszavak

néprajz, magyar, Magyarország, szokás, hiedelem, gyógyítás

Kapcsolódó anyagok

Lelkierőt, kitartást ad és összekovácsol a szakmai megmérettetés

Az ischaemiás szívbetegség, a diabetes mellitus és a krónikus vesebetegség előre jelző tényezői hypertoniás betegek körében a Magyar Hypertonia Regiszter 2011., 2013. és 2015. évi adatai alapján I. r

Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

„ Ilyen hely nincs még egy a világon” - Tárgyak élete az MTA Művészeti Gyűjteményében

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Filmet varázsolni az életből

A For Sama (Kislányomnak, Samának) valódi kordokumentum, amelyben testközelből szembesülhetünk egy háború börtönszerű csapdahelyzetével. Amikor egyik napról a másikra kell eldöntenünk, hogy maradunk, ahol vagyunk, vagy mindent feladunk, és új életet kezdünk - mindezt hihetetlen gyorsasággal, a halál veszélye pedig mindkettőnél fennáll. Hamza Al-Kateab egyike azon kevés orvosoknak, akik hivatásukhoz és esküjükhöz ragaszkodva még nem hagyták el háború sújtotta hazájukat, Szíriát, egy szebb jövő érdekében. Felesége, Waad Al-Kateab rendezőnő a saját szemszögéből követi nyomon életüket a szíriai civil háború idején. A lányuknak, Samának címzett dokumentumfilm az első a műfajban, amit négy kategóriában is jelöltek BAFTA-díjra, mostanra pedig egy Oscar-díj várományosa is. A For Sama (Kislányomnak, Samának) január 27. és február 2. között lesz látható a VI. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, ennek apropóján beszélgettünk Sós Ágnes dokumentumfilm-rendezővel. Tovább


A Lényeg elérése

Herbert Aniko aka Haniko júniusi, a Rugógyár Galériában megrendezett pop up tárlata, a Hirundo arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Haniko fecskelánnyá szellemülve, öt nagyméretű képben és egy kilenc kisebb alkotásból álló ún. kísérő sorozatban, vegyes technikával dolgozta fel ezt a fontos témát.

Tovább


Mindenki a saját szenvedéstörténete felől ismerhető meg

Hegedűs Gyöngyit a Fragmentum csoportos kiállításon bemutatott művei alapján az orvoslás és a művészet kapcsolatáról, az alkotás funkciójáról és magáról a kiállításról kérdeztük.

Tovább


Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább