hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A sport pszichológiája


A sport pszichológiája

| |
 

A sport, a test, a lélek, az egészség és a testmozgás, a fizikai terhelés hatása a lélekre. Mindezekkel a témákkal foglalkozik az a hiánypótló könyvújdonság, amelyet szerdán délután mutattak be Budapesten, a Magyar Sport Házában. A sport pszichológiája című kötetben dr. Frenkl Róbert két, eddig soha nem publikált írása is megjelent. Az egészségtudomány és sportorvoslás 2010-ben elhunyt kiválósága a sportlélektan élettani alapjairól szóló fejezet mellett a könyv záróakkordjaként tudományos távlatokba helyezte a sportlélektan jövőjét.

Külön kell választani az egészséges és a versenysport pszichológiáját, hiszen míg a hobbi-testmozgásnak többnyire csak pozitív hozadékai vannak az emberi testre és lélekre, addig a versenysport kiemelt terhelést ró mind a szervezetre, mind az élsportoló pszichéjére – kezdte bevezetőjében Kurimay Tamás pszichiáter, a kötet egyik szerkesztője. A kiemelt sportteljesítmények kockázatként is jelentkezhetnek, amelyek negatív lelki folyamatokat indíthatnak el.

Ennek igazságát hangsúlyozta Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára is, aki egykori élsportolóként szakember segítsége nélkül dolgozta fel testi épségének elveszítését – derül ki a kötetben vele készült interjúból. Ugyanakkor a szakpolitikus a sajtótájékoztatón kiemelte, sok szakember a háttérben segíti a versenysportolókat úgy, hogy méltatlanul kevés szó esik róluk, közéjük tartoznak a sportpszichológusok is, akik kevesen vannak ugyan, de munkájuk éppen úgy nélkülözhetetlen, mint az edzőké, vagy a szakorvosoké.

A sportlélektan határterületeit körbejáró 16 fejezetet többek között olyan neves szerzők jegyzik, mint dr. Bagdy Emőke, dr. Horváth Szabolcs, dr. Túry Ferenc, vagy Monspart Sarolta. A könyv nem csupán a sportolóknak, de a környezetükben élőknek, így a családtagoknak, edzőknek is irányt mutathat a kiemelkedő teljesítményt nyújtók lelki folyamatainak, egyedi reakcióik megértéséhez. De nem csak a szakemberek, hanem a laikusok is haszonnal forgathatják a lapokat, amelyek a sport árnyoldalait sem kendőzik, a függőséggé alakuló mozgásigényt, vagy akár az ide kapcsolódó evészavarokat is körbejárják a szakemberek, ahogyan az élsportból kikerülők lelki folyamatairól is íródott fejezet. De nem maradhatott ki a sport egészségre gyakorolt hatása sem, az egyik tanulmányból azt is megtudhatjuk, hogyan használható kiváló eredménnyel a testmozgás a pszichiátriai rehabilitációban.

Egy hiánypótló, magyar nyelvű könyvsorozat ötlete már 2003-ben megfogalmazódott, és bár az elképzelés különböző akadályok miatt akkor nem valósulhatott meg, az előkészületeknek számos, e könyvben is elérhető pozitív hozadéka volt – mondta dr. Kovács Róbert, a kötet szerkesztője. Ekkor készítette el Frenkl Róbert professzor a könyvben olvasható két fejezetét, amely csak halálát követően jelenhet meg.

Magyarországon az 1970-es évektől napjainkig, a 2012-es Londoni Nyári Olimpiai Játok kezdetéig a sportlélektan szerepe sokat változott – egyetemi képzés és doktori iskola is indult –, azonban a szakterület még mindig nem került az őt megillető, megfelelő helyére. A sportpszichológia nem csupán az élsport és azon belül is az elit sportok nélkülözhetetlen feltételrendszerét alkotja, de fejlődése igényli, hogy elméleti és gyakorlati kutatásainak eredményei a hazai sportéletben is felhasználásra, alkalmazásra kerüljenek.

A szerzők és szerkesztők szándéka szerint „A sport pszichológiája – Fejezetek a sportlélektan és határterületeiből” című könyv a sportpszichológia akadémiai spektrumát helyezi fókuszba, és igyekszik bemutatni azt a széles palettát, amely a versenysportokon túl valamennyi területen és valamennyi szereplő számára hasznosítható.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2012-06-07


Kulcsszavak

Frenkl Róbert, pszichológia, sportpszichológia

Kapcsolódó anyagok

A transzgenerációs tünetekről - interjú Olga Szuligával

Pszichoonkológia a mindennapi gyakorlatban

HIV-fertőzött személyek neurokognitív eltérései - hazai prevalenciavizsgálat előzetes eredményei

Traumán átesett gyermekekkel való munka hatása a gyermekápolókra

A boldogságkeresés tévútjai

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

A tengerfelszín nyári hőmérséklete mintegy 3 Celsius-fokkal nőtt nyolc év alatt Dél-Korea térségében

Mintegy három Celsius-fokkal nőtt nyolc év alatt a tengerfelszín nyári hőmérséklete Dél-Korea partjainál, ami azt jelzi, hogy az országot sújtó idei tartós hőség súlyosbodik a következő években - közölte az állami meteorológiai ügynökség.

Tovább


Kihalt emlősöket is összegző világtérkép

A nagy emlősöket, például az oroszlánt és az elefántot manapság Afrikához kapcsoljuk, de az elmúlt 30 millió év nagy részében a nagy emlősök az egész Földön megtalálhatóak voltak. Csak a közelmúltban következett be, hogy az ember a kihalásba kergette ezeket az állatokat.

Tovább


Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor

Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor. Az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztőjét, Kaposvár díszpolgárát életének 86. évében érte a halál,

Tovább


Éghajlatkutató: melegrekordok évről évre lesznek

Melegrekordokra számítani kell évről évre, csak azt nem lehet pontosan tudni, hogy melyik országban fordulnak majd elő - mondta Mika János éghajlatkutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Tovább


A sport pszichológiája