A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-magyarországi Zöld Kör konferenciát szervezett 2013. november 15-én a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program (2014-2019) tervezetéről. A meghívott előadók, a társadalmi-gazdasági partnerek és a hozzászólók álláspontja, véleménye hozzájárult a Program végső változatának kialakításához, melyet a tervek szerint a környezeti ügyekért is felelős Vidékfejlesztési Minisztérium még az idei évben benyújt az Országgyűlés számára. Megnyitó beszédében Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese elsőként a szegénység-gazdagság környezeti kihívásaival foglalkozott, melyekből véleménye szerint a pragmatikus, tudományos szemlélet jelenthet kiutat. Az ennek kialakítását szolgáló műsorokra, médiaüzenetekre azonban nem állnak rendelkezésre megfelelő források, szemben a fogyasztást ösztönző médiajelenléttel. A 4. Nemzeti Környezetvédelmi Programból felvillantásra került kihívások körében elsőként említette a biodiverzitás-csökkenés megállításának problémáját, melyhez hozzájárul a monokultúrára épülő, főképp szántóföldi gazdálkodást megvalósító mezőgazdaság. Az ipari területek növekedésével együtt megfigyelhető a zöldterületek csökkenése, mivel sem a cégek, sem az önkormányzatok nem motiváltak a mintegy 12 ezer hektár barnamezős terület felhasználásában. Kiemelte, hogy jól jelennek meg a dokumentumban a biomassza üzemek kockázatai, valamint a termálvizek felhasználására vonatkozó információk. A helyettes beszédében említette még az erdők kapcsán fontos további tennivalókat (pl. magterületek kijelölése), a városi közlekedésben szükséges intézkedéseket (pl. dugódíj, a közlekedésszervezés javítása), valamint a hatóság szerepével kapcsolatos meglátásait. Hiányolta a forrásallokációra vonatkozó információk erőteljesebb megjelenítését, mindazonáltal jó irányjelölő, alapgondolataiban megfelelő dokumentumként jellemezte a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program tervezetét, mely remélhetőleg teljes szellemiségével áthatja majd a kormányzati munkát a jövőben. A 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program tervezetének ismertetésére Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára előadása keretében került sor. A helyettes államtitkár asszony először a Program elkészítésének főbb okait, majd a Program célját és az elkészítés menetrendjét ismertette, mielőtt rátért a benne foglaltakra. Előadása végén a döntéshozók felelősségvállalásának szükségességére hívta fel a figyelmet, illetve a hallgatóság aktív hozzájárulását kérte a Program megvalósításához. A 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program részét képező 4. Nemzeti Természetvédelmi Alapterv tervezetének bemutatására Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára igen részletes és alapos előadása révén került sor. A jogi háttér, az előkészítés menete után a program részletei kerültek ismertetésre úgy az intézkedések, mint a pénzügyi háttér esetében. A 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program EU finanszírozási lehetőségeiről Tégen Katalin, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási tanácsadója számolt be a hallgatóságnak. Mint előadásából kiderült, bár a KEHOP (Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Program) forrásainak nagysága az előző hétéves tervezési ciklushoz képest 1/3-dal csökken majd az elkövetkezendő időszakban, a természetvédelmi programokra fordítható források aránya nem változott. A források felosztására az Európai Bizottság elvárásai jelentős hatást gyakoroltak, pl. a klímacélok teljesülése kapcsán. A KEHOP átfogó célja a gazdasági növekedés biztosítása a környezeti elemek védelmével párhuzamosan. Ennek alapján kerültek meghatározásra az Operatív Program horizontális céljai. A hallgatóság azt is megtudhatta, hogy a dokumentum – a többi operatív programmal egyetemben - felkerült a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség partnerségi honlapjára december 15-i véleményezési határidővel. A szemléletformálás finanszírozása kapcsán elhangzott, hogy az EU tematikus koncentrációra vonatkozó elvárásai miatt csak a „prioritásokban” lesz erre elkülönített keret az adott tevékenységhez igazodóan, illetve az átfogó szemléletformálási feladatok megvalósítására a technikai segítségnyújtás keretből lesz még lehetőség a tervek szerint. A bevezető előadásokat követően nyílt lehetőség tisztázó kérdések felvetésére a közönség soraiból, melyeket az előadók tömbösítve igyekeztek megválaszolni. Ezek keretében esett szó a KAP zöldítéséről; a tájvédelem kapcsán a Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrás Minisztérium együttműködéséről; a szennyvizek, szennyvíziszapok energetikai hasznosításának lehetőségeiről; a megújuló energiaforrások támogatási lehetőségeiről; a szemléletformálás megvalósításának módjairól és eszközeiről, valamint hazánk energiahatékonysági vállalásairól. A szünet előtt Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára mondta még el észrevételeit a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program kapcsán. A Programot szakpolitikai, formai, metodológiai szempontból kiválónak ítélte, mely jó alapokra és irányokra épül, illetve a felvetett problémákra jó irányú megoldást kínál. Külön kiemelte, hogy értően hivatkozik az Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiára, bár a kapcsolatok erősítése még fokozható volna a két dokumentum között. Az intézkedések megfogalmazása komoly felelősséget jelent, hiszen a fenntarthatóság felé átmenetben sok tennivalónk van még, mely terepen hazánk nemzetközi szinten igen aktívnak mutatkozik. Már csak a nemzetközi presztízs megtartása miatt is a hazai tennivalók megfogalmazásakor proaktívnak kell lenni. A Program hiányosságaként említette, hogy számára nem elég markáns küldetésének teljesítéséhez, nem él eléggé az NFFS által teremtett felhatalmazásokkal, holott még erősebben hivatkozhatna rá, nem határoz meg prioritásokat, nem állnak mögötte társadalmi vagy közgazdasági elemzések. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy számos program és stratégia készül most a kormányzaton belül, melyek összehangolása, egymásra támaszkodása nagyon fontos lenne. Megvalósításuk során pedig kiemelten fontos a társadalmi részvétel, társadalmi összefogás, amihez elengedhetetlen egymás nézőpontjának megismerése. Zárásként megfogalmazta egy, a stratégiák és programok megvalósítását figyelemmel kísérő, mintegy kikényszerítő intézményrendszer létrehozásának igényét. A szünetet követően az érintett társadalmi és gazdasági csoportok részéről hangoztak el hozzászólások a programok tervezeteihez. Fekete-Nagyné Török Judit, az Országos Környezetvédelmi Tanács gazdasági oldalának tagja a globális problémák és az alapvető értékek kapcsolatával kezdte hozzászólását, mint a megújuló és fosszilis energiahordozók optimális együtt használatának igénye, a természeti értékek védelme stb. A globális problémák megoldása lokális cselekvéseket kíván, természetesen a helyi adottságok figyelembevétele mellett. Ezt követően áttekintette a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Programot megalapozó dokumentumokat, majd rátért a program rövid értékelésére. Mint mondotta, a dokumentum felépítése jó, kellő alapossággal készült, a feladatokat a helyzetértékelésből fakadóan határozta meg, a stratégiai területek megfelelően kerültek kijelölésre. A gyengeségek között a program finanszírozásának és a határidőknek a meghatározását jelölte meg. A finanszírozás kérdésének erőteljesebb megjelenítése már csak azért is fontos, mert az EU források csökkenése figyelhető meg, ami az integrált környezetvédelmi megoldások előtérbe helyezését igényli, illetve a zöld adórendszer bevezetését. A további fontos feladatok között említette a tervezés koordinációját, indikátorok megjelölését, prioritások felállítását, stabil jogrendszer megteremtését, kiszámítható finanszírozás és gazdasági alapok megalkotását. Beke Imre, környezetvédelmi tanácsnok, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége képviselőjeként, úgyis mint Nádudvar polgármestere három terület kapcsán említett problémákat a környezet- és természetvédelem, valamint a helyi gazdálkodók kapcsolatában. E megjegyzések a Natura 2000 területek védősávjaira, a vízgazdálkodás területére, valamint a megújuló energiaforrások támogatási szintjére vonatkoztak. A Natura védősávok kapcsán többször előfordult, hogy gazdálkodásból kivett területek, iparszerű állattartó telepek területei is bekerültek, melyeken a Natura védősávból adódóan bizonyos fejlesztések nem elvégezhetők. A vizek kapcsán a meliorációs csatornák karbantartási felelősségének kérdése, az Alföld ivóvizeinek minőségjavítása, valamint a termálvizek felhozatalát segítő gázok hasznosításának gazdasági akadályai kerültek említésre. Összefoglalásként kijelentette, hogy a környezet- és természetvédelmi intézkedések kialakítása és foganatosítása során az élhetőség kérdéseinek több figyelmet kellene szentelni. Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Kaposvári Egyetem egyetemi tanára szerint az elmúlt 20 évben a környezetvédelmi kérdéseket illetően sokat javult a közbeszéd, de sajnos megfigyelhető, hogy a cselekvéseink nem szavainkat tükrözik. Ez a „Csutora-paradoxon”: számos kis környezettudatos tettet hajtunk végre, de mindezek hatását leromboljuk egy-egy nagyobb káros, vagy nagy ökológiai lábnyomot képviselő tevékenységünkkel. Megállapítható, hogy sajnos a technológia fejlődésével ökológiai lábnyomunk egyre inkább növekszik. Az Agenda 21-et, mely feladatokat fogalmazott meg a 21. századra, sokan – sajátosan - emberi jogokat korlátozónak tekintik. Példaként említette, hogy az ökológiai folyosókat sokan a lakhatás szabadságának korlátjaként élik meg. Az üzleti világ legitimációs válságba került, a világ két részre szakadt, mely nem kommunikál egymással. A globalizáció a lakhelyét elhagyó emberek két típusát termelte ki. Az egyik az utazó, aki bárhol meg tudna élni, de hosszú távon nem akar, míg a másik a migráns, aki maradni szeretne, de életkörülményei miatt nem tud. Hazánk még a két világ között középúton van. S bár sok országnál jobb az anyagi helyzetünk, mégis felfelé irigykedünk. Karsay Eszter, református lelkipásztor, az NFFT tagja az egyházak képviselőjeként két területet emelt ki, melyben aktívan kapcsolódhatnak a fenntarthatóság megvalósításának feladatihoz. Az egyik a szeretetszolgálat, a szegények segítése, míg a másik a környezetvédelem, vagy az egyházak szóhasználatában inkább teremtésvédelem. Az egyház tagjainak felelősségük van a teremtett világ értékei kapcsán Teremtőjük felé, az igazi hívó nem háríthatja a cselekvés felelősségét Istenre. Az örök élet távlatában a jelen igenis fontos. Ebből a felelősségből adódóan minden hívő számára jelentős dokumentum a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program, mely átfogó, holisztikus, horizontális megközelítéseket alkalmaz. Az egyház ehhez még a vertikális szemléletet is hozzáteszi, hiszen a hívő lét mély motivációt jelenthet a megvalósításban. Az, hogy a világ jelenleg ilyen helyzetben van, az eredménye az Istentől, embertársainktól és önmagunktól való elidegenedésnek. Az egyház fontos szereplője lehet az együttgondolkodásnak és a megvalósításnak. Lényeges terepe az oktatás, szemléletformálás, hiszen a hívőket a bölcsőtől a sírig kíséri, elérése tehát teljes körű az értékrend kialakítása terén. Fontos azon szemlélet kialakítása, hogy akkor is felelős vagyok, ha nem én fizetek. Az igazán nehéz feladatot álláspontja szerint az jelenti, hogy az ökológiailag jó termékek még drágák, illetve nagyon nehéz a reklámokkal szemben haladni beszerzéseink terén. Nagyon fontos azonban, hogy amit megtehetünk, azt tegyük meg, illetve amit bár megtehetnénk, de nem szolgálja a fenntarthatóság érdekeit, azt ne tegyük meg. Beliczay Erzsébet, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese három fontos világszintű problémát fejtegetett hozzászólását. Ezek az interszektorális megoldások hiánya, a zöld adóreform meg nem valósulása, valamint a környezeti szempontoknak a társadalmi gondolkodásba való be nem épülése. Az interszektorális megoldások alkalmazását segítené a jó kormányzás, melynek tényezői lennének a készülő programok és stratégiák összehangolása, egymáshoz igazítása, egymásra épülése; a jogszabályok harmonizációja; a komplexitás; megfelelő célok kitűzése; a kiemelt beruházássá nyilvánítások megszüntetése annak érdekében, hogy az elfogadott törvények teljes körűen érvényesülhessenek kivételek nélkül. Égető problémaként említette a zöldterületek hiányát, a szennyvízkezelés nem a helynek megfelelő alkalmazását, a készülő programokból és jogszabályokból a valódi K+F, a jó gondolatok hiányát. A zöld adóreform segítené a hatékony forrásallokációt, egyúttal támogatná, hogy a környezetvédelem ne drága luxuscikk legyen, hanem motiváló és gazdaságilag is támogatott szempont. A társadalmi gondolkodást a folyamatos szemléletformálás során lehet környezetorientáltabbá tenni, ami később ösztönzi és támogatja a politikai döntéshozók környezetileg felelős döntéseinek megszületését is. Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke szerint a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program jól írja le a hajtóerők mentén a problémákat, jó és helyes célokat fogalmaz meg, jó struktúrát követ. A kérdés csak az, megvalósul-e majd a gyakorlatban. Mi az oka annak, hogy több jó program született az elmúlt évek során, melyek végrehajtása akadozik, vagy félbeszakadt. Az alapprobléma talán az, hogy nagyon akarunk boldogok lenni, s épp ezáltal akadályozzuk annak megvalósulását. Említett néhány ügyet, melyek megvalósulása szándékfüggő és nem a gazdasági válság által akadályozott pénzügyi lehetőségek függvénye. Ilyen a kompetens intézményrendszer működtetése, a környezeti elvek integrációja az EU források elköltését szabályozó Operatív Programokba (melyhez a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program jó vezérfonal lehetne), a rendelkezésre álló források megfelelő strukturálása (jelenleg környezeti szemléletformálásra még az előző program által biztosított 0,1% sem jut), a megfelelő együttműködés és partnerség megvalósítása a végrehajtás során (bár ez a tervezés során is fontos szempont lett volna); valamint politikai akarat a megvalósításra. A nap végeztével a hallgatóság fogalmazhatta meg hozzászólásait a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Programhoz és az elhangzottakhoz, melyekre Prém Krisztina, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető helyettese adott választ. A felvetések között szerepelt a talaj és a benne élő mikroorganizmusok szerepe erőteljesebb hangsúlyozásának igénye; a hagyományőrzés hiánya az anyagból, mely az életszerűség kárára megy; a területrendezési programokkal való összehangolás; adórendszerrel történő harmonizáció (főként közlekedés területén); a helyi természetvédelem érvényesülésének nehézségei; illetve a Program megtermékenyítő hatásának hiánya a gyakorlatra, a mindennapok valóságára. Hargitai Katalin dr.