hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Új vállalatvezetési filozófia és etika



| |
 

A Planetáris Tudat 11.-ik világnapját Budapesten, a Várban ünnepelték a tudományos és művészeti élet jeles képviselői. Megnyitójában László Ervin professzor örömmel üdvözölte, hogy a világ egyre több pontján ülnek össze és tárgyalnak a Földet fenyegető veszélyekről. Az est témája a vezetésfilozófia volt.

Köszöntőjében Guido Fiolka (ELA) a poszt-konvencionális vezetéstechnikában rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet. A modernitás büvőletében elfelejtettük egyetemes felelősségünk. Az általunk kreált konvencionális intézmények rabjaivá váltunk. A gazdasági eszközeink kerékkötőjévé, nem pedig serketnőjévé váltak a szociális és egészségügyi fejlődésnek. Fiolka szerint a hagyományos eszközök ideje nyilvánvalóan lejárt, social harmony indexre és hasonló poszt-konvencionális eszközökre van szükség a jövő társadalmában.



Halm Tamás lendületesen vezette a kerekasztal-beszélgetést. László Ervin gondolatai a vezetésről feletébb provokatívak voltak, szerinte a hagyományos hatalom nemcsak korrumpál, hanem sok esetben uniformizál is. A jelenlegi konvencionális vezetés nem tud választ adni korunk égető kérdéseire, a kutató meglátása szerint releváns módon informált társadalomra, edukált vezetőkre és végső során egy "better informed humanity" a kiút a válságból. Az akadémikus a véleményvezérek (opinion leaders) és a gondolatvezérek (thought leaders)-ek nem-formális oktatását szorgalmazta.

Karl-Josef Does (ELA) az üzleti etika válságáról beszélt, főként a jusztifikáció szintjeiről és a morális fejlődés szükségeségéről. A német szakember kifejtette, hogy poszt-konvencionális vezetéshez, poszt-poszt-konvencionális etika szükséges, amelyet ő transz-konvencionális vezetésnek és etikának nevezett el, ennek lényege abban áll, hogy az ember az evolució szubjektumaként értelmezi magát, nem pedig objekutamként.



Radoje Lausevic (RKK) az EU hirtelen kiszélesítésével kapcsolatos környezetvédelmi dilemmákat emelte ki. A globális felmelegédés és a biodiverzitás eltűnése nem áll meg a határoknál és Közép és Kelet-európai régióra is ijesztő mértékben hat. Lausevic szerint térségünk ipari leéülése, talán esélyt adhat egy környezettudatos gazdaságra, ahol az organikus gazdálkodás és magas energiahatékonyságú építkezés is teret kaphat.

Szigetiné Bonifert Márta (RKK) beszédében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy zárt rendszerben élünk, gyakorlatilag nem létezik egy „másik bolygó” ahol folytathatjuk felelőtlen létünket. Rasmus Tenbergen (ELA) az e-demokrácia és a World Parliamentary Forum eredményeit ismertette.

Ursula M. Wagner (CCB) a bölcsesség fogalmát kutatja pszichológiai eszközökkel. Míg az európai gyermekek az „őszinte”, „okos” és „titokzatos” jelzővel írják körül a bölcsességet, üzleti vezetők inkább „világítótorony”-ként jellemzik a bölcs üzleti vezetőket, akik a trendeket a negyedéves jelentésen túli folyamatokat "érzik". A bölcsességet könnyű felismerni, de nehéz elérni és nincs egyértelmű élektori korrelációja. Wagner elmélete szerint a bölcs üzleti vezető képes az algoritmikus, empatikus és nonduális jelenlét közül tetszőlegesen választani. A nonduális jelenlét egyfajta módosult tudatállapot, ahol az intuiciónak a megérzéseknek jelentős szerepük van. A jelenlegi neurológiai modellek szerint neuro-mikrotubuláris hálózat kiterjedtsége, és mikroméretei alkalmassá teszi molekuláris szintű komputációs folyamatokra és nonlokális információfeldolgozásra, amely a nonduális állapotot eredményezheti. Ursula szerint az igazán áttörő üzleti-termékek a nonduális jelenlét termékei.

A résztvevők hozzászólásiakban praktikus tanácsokat szerettek volna hallani, illetve többen frusztráció fejezték ki a multinacionális cégek elidegenítő (social alienation) kultárájával szemben. Válaszok helyett inkább újabb kérdések merültek fel a felszólalásokkal kapcsolatban. László Ervin reakcióját emelném ki: az akadémikus szerint elképzelhető, hogy a rendkívül felelőtlen módon viselkedő multinacionális nagyvállalatok, a jelenlegi gazdasági „csúcsragadozók” nem külső hatásra, hanem „maguktól” halnak ki. Más út nehezen képzelhető el, egy emberi és planetáris szinten felelős intézményi forma dominanciájához.

A vita nem ért véget a panel berekesztésével az informális beszélgetés késő estig tartott, hazai résztvevők mellett, német, szerb, holland és brit szakemberek is kifejtették álláspontjukat.


eLitMed.hu


Kapcsolódó videoanyag:


Kapcsolódó anyagok

Előzetes rendelkezés

Biológiai terápiák hosszú távú terápiahűsége és a perzisztencia prediktorainak elemzése a teljes magyar psoriasisos betegpopulációban

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Élet után kutatnak egy csupán 11 fényévre lévő bolygón

A csillagászok egy csillag körül lakható zónának nevezik azt a távolságot, ahol a hőmérséklet olyan, hogy a víz folyékony halmazállapotban képes maradni a bolygó felszínén. A lakható zóna magától a csillagtól függ: a vörös törpék halványabbak, tehát hűvösebbek, mint a Nap, így lakható zónájuk közelebb van, mint a Naprendszerben a Nap körüli zóna.

Tovább


Több mint 15 ezer tudósa írt aggódó levelet a Föld állapotáról

A BioSciences című online lapban megjelent levelet író tudósok vezetője, William Ripple amerikai ökológus, az Oregoni Állami Egyetem kutatója szerint az emberiség most kapott egy második figyelmeztetést.

Tovább


Letették a mágneses-nulltér-laboratórium alapkövét Fertőbozon

Letették a mágneses nulltér laboratórium alapkövét a Sopron melletti Fertőbozon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézetének (MTA CSFK GKI) Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriuma területén csütörtökön.

Tovább


Új vállalatvezetési filozófia és etika