Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács által szervezet Jövőkereső elnevezésű konferenciára idén az Iparművészeti Múzeumban került sor. A főbb előadókat és személyes benyomásaimat összefoglaltam. A konferencia elején Gyulai Iván ökológus röviden bemutatta az NFFT által készített Jövőkereső című jelentést, mely Magyarország fenntarthatósági „mérlege”. Habár a felmérések szerint a magyar társadalom értékválasztásában a testi, a szellemi és a lelki egészség a legfontosabb helyen szerepel, komoly egészségügyi kihívást jelent, hogy a 0-15 éves korosztályban a népesség közel 25% a szegénységi küszöb alatt él. A jelentés szerint emellett a válások magas száma és a külső függőségünk (társadalmi és energia) is jelentős veszélyeket rejt magában. Herczog Mária szociológus az ország humán erőforrásának jelentős csökkenése kapcsán kiemelte, hogy 0-6 éves korban történő empatikus és szeretetteli odafordulásban lát kiaknázatlan lehetőségeket, hiszen ez jelentős anyagi ráfordítások nélkül is véghezvihető, és az empatikus személélet sokszorosan „visszafizeti” az árát. A konferencia során Bogár László és Jelenczki István a privatizáció és IMF hitel kapcsán vetett fel kételyeket és potenciális visszásságokra hívta fel a figyelmet. Gyulai a konferencia végén hangsúlyozta, hogy a globalizáció kapcsán változóban lévő intézmények és intézményrendszerek (kiemelten a pénz) alapvetően erodálnak morális és erkölcsi értékeket, amely aztán összetett és komplex módon hat az emberi interakciókra, viselkedésre, értékekre. A kutató szerint az intézményrendszerek változtatásán keresztül kibocsájtott pozitív és multiplikálodó üzenetek és mechanizmusok segítségével lehetséges a világot egy fenntartható pályára állítani. A konferencián a lélektani hatások és elemek nem kerültek tárgyalásra. Sem a Jövőkereső, sem pedig a beszélgetések során nem merült fel ennek fontossága. Még nemzetközi párbeszédekben is alulértékeltnek látom a szerepét. Bízom benne, hogy az NFFT vitáiban helyet fog kapni a jövőben. eLitMed.hu, Brys Zoltán

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Karbonpénz a jövőért – interjú Papp Zoltán professzorral

"Egy dán felmérés kimutatta, hogy a szegény családokban annak a kockázata, hogy a kisgyermek forró víztől, teától, kávétól égési sebeket kapjon, két és félszer nagyobb, mint a tehetős családok esetében. Közép-Anglia városainak szegénynegyedeiben háromszor annyi gyermek kerül kórházba mérgezés miatt, mint akiknek szülei jómódúak. Valószínűleg ezek az arányok Magyarországra is érvényesek."

Ökológia

NFFT jelentés: siker?

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács megtartotta ciklust záró, értékelő ülését.