Hírvilág

Az innovatív gyógyszergyártók üdvözlik az új terápiák társadalombiztosítási befogadását

2020. JANUÁR 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az AIPM szerint a mostani pozitív döntést követően a befogadási rendszer régóta sürgetett egyszerűsítésére is szükség lenne

Több terápiás területen összesen 26 új gyógyszerkészítmény, illetve indikáció támogatásba történő befogadásáról határozott az egészségügyi kormányzat – jelentette be pénteken Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) minisztere. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) üdvözli a Kormány döntését, és bízik benne, hogy a döntések és befogadások üteme a jövőben tovább gyorsul, és a készítmények az eljárások lebonyolítását követően minél hamarabb eljutnak a betegekhez.

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter pénteki tájékoztatásából kiderül, hogy a Kormány január 15-től hatályos döntésével 26 készítmény, illetve indikáció társadalombiztosítási támogatását biztosította. Dr. Holchacker Péter, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója üdvözölte a döntést, amely újabb súlyos betegségek esetében teszi elérhetővé a korszerű terápiákat a magyar betegek számára.

A támogatásba most befogadott készítmények egyebek mellett olyan betegségek kezelésében kínálják a mai tudásunk alapján leghatékonyabb kezelési lehetőséget, mint a daganatos és a vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségek, a vérzékenység, a hepatitis C, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, az asztma egyik súlyos formája és szívelégtelenség, összesen 18 terápiás területen. Ezek a modern, innovatív gyógyszerek sok ezer beteg gyógyulását, életkilátásainak javítását segíthetik.

Dr. Holchacker Péter elmondta, hogy az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete üdvözli a döntést, és örömtelinek tartja, hogy a 2018 októberi gyógyszerbefogadás után újabb készítmények válnak hozzáférhetővé a magyar betegek számára. Kétségkívül pozitív, hogy az egészségügyi kormányzat mostani döntésével enyhíteni tudta az innovatív készítmények hozzáférhetőségével kapcsolatos hazai lemaradást, ugyanakkor az AIPM szerint a befogadást követően annak kedvező fogadtatására építve fontos lenne, hogy a magyarországi befogadások átlagos várakozási ideje tovább csökkenjen, hiszen az innovatív készítmények tekintetében nemzetközi összehasonlításban még így is lassúnak mondható a magyar döntéshozatal (V4-es szövetségeseink esetében az átlagos befogadási idő rövidebb a magyarnál). Az AIPM igazgatója kiemelte, hogy a befogadási idő csökkentéséhez elengedhetetlen a rendszer bürokratikus akadályainak lebontása, a döntési mechanizmus átláthatóvá és kiszámíthatóvá tétele. A betegek érdeke ugyanis, hogy minél gyorsabban hozzájussanak ezekhez a sokszor életmentő terápiákhoz.

Legutóbb 2018 októberében született döntés a legmodernebb gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, akkor 29, döntően innovatív gyógyszer vált hozzáférhetővé a magyar betegek számára. A mostani befogadások miatt az AIPM egyben bizakodva tekint arra is, hogy a megkezdett munka folytatható, és a korábban már pozitívan értékelt készítmények is mihamarabb elérhetők lesznek a magyar betegek számára.


Az alábbi készítmények kaptak normatív támogatást:


  • ABRAXANE

  • AFSTYLA

  • CABOMETYX

  • DACEPTON

  • ENTRESTO

  • FASENRA

  • HEMLIBRA

  • KEVZARA

  • KONAKION INIET OS

  • MAVENCLAD

  • MAVIRET

  • NINLARO

  • PLEGRIDY

  • STAYVEER

  • TREMFYA

  • VENCLYXTO

  • VOSEVI


  • Forrás:
    2019.január 16.
    Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, EMMI, NEAK és a PharmIndex.hu

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    0 hozzászólás

    A rovat további cikkei

    Hírvilág

    Mennyit ér a vesém?

    A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

    Hírvilág

    Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

    Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

    Hírvilág

    Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

    TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

    Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

    Hírvilág

    Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

    Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

    Hírvilág

    Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

    A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

    Kapcsolódó anyagok

    COVID-19

    Megjelent a COVID-19 ellátásával foglalkozó, az EMMI által kiadott kézikönyv újabb, módosított kiadása

    Nyilvánosságra hozták a Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr által kiadott, a 2020. évben azonosított új koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzések (COVID-19) megelőzésének és terápiájának kézikönyvét módosított változatát. Minden, a SARS CoV-2 okozta fertőzéssel és a COVID-19 ellátásával kapcsolatos kérdéskörre kitér és a jelenlegi legkorszerűbb ismereteket nyújtja. Köszönet a szakértő szerzőknek!

    Egészségpolitika

    Mostohagyerek az iskola-egészségügy

    LÓRÁNTH Ida

    A Miniszterelnökség, bürokrácia csökkentésként elhíresült projektjének következő lépcsője, újabb négy egészségügyi alapintézmény, április elsejével történő átszervezése/beolvasztása lesz. Ezek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ.

    Hírvilág

    Zombor váltotta Szócskát

    Zombor Gábor államtitkár: a betegnek mindig igaza van

    COVID-19

    Koronavírus: az innovatív gyógyszergyártók európai közössége egyesült erővel csatlakozik a küzdelemhez

    Az új koronavírus-járvány népegészségügyi és humanitárius jelentőségét figyelembe véve globális fellépést kíván mind a járványban már érintettek kezelése, a járvány megfékezése, és nem utolsósorban a jövőbeni járványok megelőzését tekintve. Ebben az erőfeszítésben aktív szereplőként kíván részt venni az innovatív gyógyszergyártók európai közössége.

    Hírvilág

    Kormány a kormányban: Emmi

    Az egészségügyi bizottság előtt Réthelyi utóda