hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Az emberhez méltó halál európai jogállása


Az emberhez méltó halál európai jogállása

| |
 

2010. elején német nyelvű európai konferencia volt Budapesten, ennek anyagát rendezte kötetbe a szervező, Filó Mihály professzor (ELTE), aki a kérdésnek ismert szakértője, és adta ki kötetben a Literatura Medica Kiadó. A könyv német nyelvű.

A témakör nem igazán a szakterületem, de sok ponton érintkezik azokkal a témákkal, amelyek foglalkoztatnak. Igy az öngyilkossággal, annak határeseteivel, az öngyilkosságot elősegíteni akaró társadalmi mozgalmakkal, a hospice gyakorlattal, a gyászterápiával és a hozzátartozók elvesztésével kapcsolatos traumák terápiájával is.

Érdeklődéssel olvastam tehát a könyvet, bár ez nagyon nehéz feladat volt. Jogtudományi szakkönyv és ezen belül is magas-tudomány. Óriási irodalmi apparátus támogatja a kiadvány. Azonban a szövegben elhelyezett idézetek nélkül, egyes fejezetekben jelentős főleg törvényi helyeket tartalmazó jegyzetapparátussal ellátva. Több utalást (pl. a híres Fall Kusch) az adott német-nyelvű országban dolgozó szakemberek ismerhetnek. A hivatkozások nélküli irodalomjegyzék egyfajta német-betegség, ahogy a könyv kiadójának nevét sem tüntetik fel az irodalomjegyzékben csak a megjelenés városáét, ami szintén nehézséget okoz, hiszen ma már a nagy európai kiadók is nemzetköziek. Az irodalomjegyzék követése tehát nehéz feladat.

De a szövegek a konferencia előadásai sok érdekeset tartalmaznak. A fő német fogalom a “Sterbehilfe” – halálba segítés. Bár a szerző ír a fogalmak jelentőségéről és érezhetően sokat tud a kérdéskör lélektanáról és társadalomtudományi kutatásairól, láthatóan megmarad a jogelmélet és az összehasonlító jogtudomány talaján, csak úgy mint a többi szerző is. Ugyanakkor nem kritikus, nem “lázad”, nem veti fel, hogy több dolog mosódik itt össze. Egyik az aktív segítés (kívánatra ölés) az öngyilkosságban ("Tötung auf Verlangen") ezt mindenütt tiltják. Szó van itt egy magyar esetről is, egy gyógyíthatatlan beteg és csillapíthatatlanul szenvedő gyerek halálát – annak kérésére és meghiúsult próbálkozása nyoma – anyja idézte elő. Elítélték, ám Göncz Árpádtól elnöki kegyelmet kapott. De a hasonló eset nagyon ritka. Egy osztrák esetben a szenvedő és gyógyíthatatlan feleségét valaki Svájcba szállította vonaton, hogy ott orvosi segédlettel lebonyolítsák az önkezű távozását az életből. Az olvasóban automatikusan felmerül a kérdés, “ott vajon, hogy csinálják?” – erről nincs szó a könyvben, mint ahogy nincs szó a holland joghelyzetről sem, pedig ott tízezres nagyságrendben történnek hasonló esetek. Jogállás, bonyolítási gyakorlat, amely nyilván szabályozott és megfelel a több szerző által is felvetett “proceduralizáció”, vagyis a folyamati szabályozás kritériumainak. Az “aktív” esetek mellett nagy téma a “passzív” eutanázia illetve a Sterbehilfe. Ezt is tovább kellene proceduralizálni. A tanulmányok mélyre mennek a jogtörténetben, jogdogmatikában, elmélyednek az öngyilkosság büntetőjogi megítélésén, itt köztudott, hogy az öngyilkos (illetve az önpusztítást megpróbáló) nem büntethető. A passzív halálba segítés tárgyalása nem világos, ez “übtre” megy, de lehet nem beszélni róla, illetve az egyes országban jogilag szabályozott (living will).

Nálunk az orvos szánalmán múlik. Ismerősi körben szaporodnak az esetek, hogy hiába van meg az érvényes önrendelkezés, és hiába kérik a hozzátartozók, nem hajtják végre, még ott se mindig, ahol korábban kezelték. Talán az adminisztráció túl nagy, vagy ellenőrzéstől kell tartani, talán lelkiismereti kérdés. Viszont menthetetlen esetben néhány pillantás és hangmodulációs változás is elég az orvos és a hozzátartozó között, hogy megtörténjen, aminek már ilyenkor is sokkal előbb kellett volna megtörténnie. Ráadásul nálunk a living will-hez friss elmeorvosi igazolás kell az illető épelméjűségéről. Értelmetlen, mert a közjegyzőnek ezt meg kell tudni ítélni és nyilvánvalóan kellene olyan szolgáltatás, hogy a közjegyző felkeresse a súlyos beteg embert, ha az már nem tud elmenni hozzá. A reménytelen szenvedés, a vegetálás, súlyos trauma, az emberhez méltó elv megcsúfolása lehet. Itt is volna mód a “proceduralizációra”, hiszen megállapítható az agyhalál, amely fellép a klinikai halál bizonyos időtartama után. Pontosan tudjuk, hogy milyen agykárosodás visszafordíthatatlan, ha kegyeleti vagy más okok miatt még rászánják a vegetatív élet éveit. Ha transzplantálni akarnak akkor van mód és procedura döntésre.

Óriási jelentősége van az élet szentségének, ad extremum lehet ez demonstrálni, sok család képes ezt lelkileg és szervezésben megvalósítani, és bizonyos, hogy a túlélők lelki egészségének ez jót tesz. Nagyszerű palliatív ellátás lehetőségek vannak. A hospice lehetővé teszi a búcsút, a tudat és a általában kontaktus megszületik ebben a folyamatban. Az emberek nagyobb része azonban emberségéhez nem illő módon – és gyakran egyáltalán az emberhez méltó körülmények nélkül – hal meg. Nem méltó szerintem az orvoshoz, orvosláshoz, egészségügyi munkához sem, hogy ehhez csak asszisztáljunk.

Különös - vagy talán érthető – hogy nagyon kevés tudományos kutatás folyik a meghalás mai valóságáról, különös tekintettel annak méltóságára. Pedig tudjuk, hogy humán tudományok is kutatási “iparágakat” tartanak fenn, és ha valamilyen téma politikai vagy egyéb okból érdekessé válik, akkor grant-ok révén elkezdenek vele foglalkozni. Néhány irodalmi feldolgozás borzolta egy ideig a kedélyeket. 2010-ben Kőszeg Ferenc tanulmánya az élettársa haláláról, az özvegy dokumentumregénye és rádiójátéka Lázár Ervin szenvedéseiről. Ki látott már kutatást a krónikus osztályról, elfekvőről, öregotthonokról, hátrányos helyzetű vidéki közösségekről. A bennük zajló senyvedő halálokról és azok méltóságáról.

A magyar esetek elit-kórházakban és az átlagnál jobb szakma feltételek között kaptak ellátását, csak az emberi lélektani, morális körülményekben voltak zavarok. A halálesetek döntő többsége azonban méltatlan orvostechnikai és környezeti viszonyok között következnek be.

Senki se tudja, mit kellene a társadalomnak tennie, a jog itt láthatóan nem vállalja a közreműködést. A közvélemény hányódik a média hullámain, változik, hol és mikor mi jelent szenzációt, kinek az érdeke tükröződik a tematizációban, valamilyen szép erkölcsi elvé vagy a lehangoló gyakorlaté. Filozófia, etika, láthatóan tehetetlen.

Ezt a bonyolult problémakört a könyv elénk tárja, megismerhetjük a német, svájci, osztrák jogviták és szabályozási elképzelések részleteit és természetesen a magyar helyzetet is. Akit a téma behatóan érdekel, követheti a bonyolult gondolatmeneteket, és bizonyosan sok impulzust kap a könyvből a töprengéshez.

/ Mihály Filó: Menschenwürdiges Sterben. Zur Rechtslage der Sterbehilfe in Europa. 2010, Literatura Medica, Budapest, 117 old /

Buda Béla dr.


Könyvrendelés:

Menschenwürdiges Sterben – Rechtslage zur Sterbehilfe in Europa


Kapcsolódó anyagok

Korai pszichózis – mit tegyen a nem-pszichiáter orvos?

Encephalitis lethargica

Üzleti menedzsment modul beépítése a gyógyszerészképzésbe

Metronidazol kiváltotta reverzibilis neurotoxicitáseset

Reverzibilis posterior encephalopathia szindróma mint a szisztémás lupus erythematosus kezdeti megjelenése

Hozzászólások:

1.,   Antal József mondta   2012. Március 27., Kedd 19:49:07
Na ennyit a magyar médiáról!
Nemrégen még telekürtölték, hogy Magyarországon szándékosan morfiummal adagolják túl a gyógyíthatatlan daganatos betegeket.
Szánalmas.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Megkezdődött a digitális nyelvstratégia kidolgozása

Megkezdődött a digitális nyelvstratégia kidolgozása - jelentette be a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója a témával foglalkozó pénteki budapesti konferencián.

Tovább


Csaknem ötezer éve érkezett a pestis Európába az eurázsiai sztyeppéről

Már a késő újkőkor vége és a bronzkor kezdete között, 4800-3700 éve is jelen volt a pestis Európában - állapították meg német kutatók ősi maradványok vizsgálata során.

Tovább


Tíz fiatal tudóst tüntettek ki Junior Prima díjjal

Tíz fiatal tudóst tüntettek ki Junior Prima díjjal pénteken, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

Tovább


Nyolcezer éves edényekben találták meg a világ legrégibb borának nyomait

Két georgiai ásatási helyen nyolcezer éves agyagedények cserepein találtak kanadai tudósok olyan vegyületeket, amelyeket a borkészítés legrégibb nyomainak tartanak - számolt be róla a BBC.

Tovább


Az emberhez méltó halál európai jogállása