hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Ügyeleti és bérpótlék saláta


Ügyeleti és bérpótlék saláta

| |
 

Elszabadultak az indulatok a Parlament egészségügyi bizottságának szerdai ülésén, ahol Gyenes Géza jobbikos alelnök az ágazati vezetés munka- és ügyeleti időbeosztásban történő változtatások ellen emelt szót, amelyek szerinte az amúgy is leterhelt egészségügyi dolgozók kiszolgáltatottságát növelik. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint azonban a salátatörvény keretein belül éppen azt igyekeztek elérni, hogy az új Munka Törvényköny hamarosan életbe lépő szabályozása ne hozza rosszabb helyzetbe a gyógyításban tevékenykedőket, s „minden maradjon úgy mint eddig”.

A jogszabályegyvelegből az államtitkár első sorban a nemrégiben bejelentett, júniusban esedékes, ám januárig visszamenőleg járó ágazati béremelést lehetővé tévő passzusokat emelte ki. Mint mondta, idén még bérpótlék, ám jövőre bértábla szerinti fizetés jár majd az orvosoknak is, az új szakdolgozói bértáblát már tartalmazzák a módosítások. A salátába kerültek azok az átírt szabályok is, amelyek az új Munka Törvénykönyvének ágazati leképezései. Mint ismeretes, az új munkaszabályozás hátrányosan érintette volna az egészségügyieket, ám a javaslatban foglaltakkal a most érvényben lévő terminusokat megtartva változtatás nélkül akarják átmenteni a szabályokat az ügyeleti- és munkaidőket illetően. Jogszabály harmonizációs elemeket is tartalmaz a csomag, amelyek a szolgáltatókkal kötendő finanszírozási szerződések átláthatóságát teremtik meg.

Míg a kormánypárti képviselők hozzászólásaikban azt hangsúlyozták, hogy az ágazati béremelés történelmi lépés a mai, válságos időkben, addig Garai István Levente MSZP-s politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a béremelés elégtelen, hiszen a szakdolgozói bértábla szerint a három éve betegekkel foglalkozó munkavállalók egyetlen fillér béremelést sem kapnak, míg a 4-6 éve a pályán lévők ezer forinttal kapnak többet havonta. Erre reflektálva Bene Ildikó, a bizottság fideszes alelnöke hangsúlyozta, hogy „lehet kritizálni a béremelést”, de ez az egészségügyiek bérrendezésének első lépcsője. Párttársa, Heintz Tamás pedig elmondta, az elmúlt tíz évben nem emelték a fizetéseket az ágazatban, s most nem hitelből teszik ezt, mint a Medgyessy-kormány idejében.

Az értelmetlen és fölöslegesen bonyolított szabályokkal csak azt érik el, hogy újabb kollégák fogják elhagyni a pályát – figyelmeztetett Gyenes Géza alelnök az ügyeleti- és munkaidőbeosztást, az önkéntes munkát szabályozó paragrafusokat olvasva, amelyek szerinte az egészségügyben dolgozók kizsigerelését teszik lehetővé a munkáltatóknak. Indulatoktól sem mentes felszólalásában azt is sérelmezte, hogy az egészségügyi törvénybe bekerülő, az „Egyes egészségügyi dolgozók szervezett érdekvédelme" című fejezetébe csak a központi gyakornokok és rezidensek kerültek be, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) nem.

„Tudjuk, hogy államtitkár úr objektíve nem nagyon szereti a kamarát” – jegyezte meg Gyenes, aki parlamenti képviselői megválasztásáig alelnöki teendőket látott el a köztestületben. Szerinte a szabály az oszd meg és uralkodj elve miatt került a salátatörvénybe, amely ellen „szakmai szempontokból tiltakozik”.

„Ne adjunk segítséget az emigrációhoz olyan szabályozásokkal, amelyek rontják a hangulatot” – fogalmazta meg véleményét az ülésen röviden felszólaló Éger István MOK elnök, aki Szócska Miklóstól azt kérte, még a salátatörvény parlament elé kerülését megelőzően üljenek le megvitatni a kritikus módosításokat. Csatlakozva Gyenes Gézához azt hangsúlyozta, a dolgozók eleshetnek a szombati és vasárnapi pihenőnapoktól, s a munkáltató a pihenőidőt is megvonhatja tőlük. „A pozitív szakmai közérzetet generáló béremelést nem kellene elrontani a közérzetet rontó intézkedésekkel” – vélte a kamara vezetője.

„Köszönöm Éger István elnök úrnak, hogy hangsúlyosan és nyilvánosan első ízben itt mondta ki, hogy rendben van a béremelés” – kezdte válaszát Szócska, aki Gyenes Gézának válaszolva úgy folytatta: „Bár tudjuk, hogy a MOK bizonyos ügyekben nehéz tárgyalópartner lehet, én ennek ellenére végigvittem a kötelező kamarai tagság helyreállítását szolgáló törvényt.” A szervezett érdekvédelmet szabályozó döntésekkel hallgatói képviseleti jelleget akartak adni az oktatáshoz és javítani a szakképzéshez való hozzáférést.

„Lehet, az a baj, hogy alelnök úr húsz éve foglalkozik a témával” – folytatta még mindig Gyenes Gézához fordulva Szócska, aki szerint a felindultság „politikai okból vagy tévedésből ered” így „az indulatok korlátozását” kérte a jobbikos képviselőtől. A munkaidőszabályozásnak csupán egyetlen részletében van változás, ám ez is a szakmai egyeztetéseket követően alakult így. „Nem tudom, hol végződik a köztestület és hol kezdődik a Jobbik” – jegyezte meg Szócska, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Gyenes Géza tagja annak a négytagú szakértői stábnak, amely a MOK részéről véleményezi a szaktárca törvénymódosítási javaslatait.

Az orvosi bélyegzők módosítása után fizetendő díj bevezetése ellen is szót emelő alelnöknek azt is elmondta, az első pecsét elkészíttetése továbbra is ingyenes. Itt arra emlékeztetett az államtitkár, hogy nemrégiben még a MOK sarcolta meg a kollégákat a kamarai regisztrációs díjjal, „akkor éppen én védtem meg az orvosokat a kamarától”.
„Évtizedek óta igyekszünk jelezni, hogy valami nincs rendben” – magyarázta indulatait Gyenes Géza, hozzátéve, a MOK szakértőjeként nem politikus, hanem szakember, aki meglátja a visszásságokat, a parlamenti szakbizottságban viszont politikus, akinek a kritizálás a dolga. Hangsúlyozta azonban, hogy mindig a szakmaiság vezeti és nem a rosszindulat.

Az ütésváltások után a szakdolgozói bértáblát illetően az államtitkár kiemelte, hogy azt a szakmai szervezetek állították össze, az emelések mértékét a törzsgárdára, a tömegekre súlyozva határozták meg, legtöbben húszezer forint fölötti emelésre számíthatnak. Ugyanakkor a 0-3 éve a pályán lévő, így a fizetésemelésből kiesőkre a minimálbér és a garantált bérminimum szabályai érvényesek.

Miután a grémium elnöke, Kovács József az indulatok lehűtésére megjegyezte, hogy mindenkinek politikai s erkölcsi felelőssége, hogy ne fordítsák a szakmai dolgozók ellen a társadalmat, az egészségügyi bizottság 14 kormánypárti igen, és az ellenzéki képviselők nem szavazatai mellett parlamenti vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslat-csomagot, amely várhatóan jövő héten kedden kerül a Ház elé.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2012-05-09


Kulcsszavak

béremelés, egészségügyi bizottság, salátatörvény

Kapcsolódó anyagok

Évtizedek óta böjtöl az egészségügy

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Csökkent Magyarország innovációs teljesítménye

Magyarországnak 2010 és 2016 között 3,5 százalékponttal csökkent az innovációs teljesítménye az unió átlagához viszonyítva.Magyarország a 23. helyen áll, előtte Görögország és Szlovákia, utána pedig Lettország, Lengyelország, Horvátország, Bulgária és Románia található.

Tovább


Lehetséges, hogy egy 10. bolygó kering a Nap körül a Naprendszer Plutón túli részén

Bolygóméretű objektum keringhet a Nap körül a Naprendszer Plutón túli jeges régiójában: ez lehet a Naprendszer 10. bolygója.

Tovább


Példaértékű együttműködés keretében nyílt meg a Váci Greens Egészségközpont

Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot. A Budapest egyik legjobban fejlődő, a General Electricnek (GE) is otthont adó üzleti negyedében nyíló egészségközpont korszerű képalkotó diagnosztikai ellátással és orvosi szakrendelések nagy választékával várja a pácienseket. A klinika a GE dolgozói mellett a Váci úti vállalatok munkatársai, valamint a kerület és az agglomeráció lakosai számára is könnyedén megközelíthető, elhelyezkedése kedvező, azonban regionális referenciaközpontként küldetése ennél sokkal messzebbre mutat.

Tovább


Magyar Neuroimmunológiai Társaság IV. Kongresszusa - Absztrakt-felhívás

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Neuroimmunológiai Társaság a IV. Kongresszusát 2017. szeptember 28-30-án rendezi Visegrádon.

Tovább


Ügyeleti és bérpótlék saláta