hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Szervadományozás – európai módra



| |
 



A szervátültetés helyzetének javítása céljából az Európai Parlament idén tavasszal csaknem egyhangú (96,4%) szavazással irányelvet fogadott el a transzplantáció biztonságának, minőségének emelésére. Ezen állásfoglalás mellett érvényben vannak az Európai Unió és a WHO egészségügyi bizottságainak ajánlásai, melyek arra szólítják fel a nemzeti kormányzatokat, hogy adott országban orvosi adatokkal, hiteles tájékoztatással segítsék a lakosság - a potenciális donorok - tudatos döntését. A jelenlegi helyzet bemutatására pedig júniusban nyilvánosságra hozták a 2009 októberében gyűjtött adatokat.


Az európaiak többsége támogatja a szervadományozás ügyét. Elméletileg, a megkérdezett EU-s polgárok nagyobb része arra is hajlik, hogy halála esetén átengedné egy-egy szervét transzplantációs célra, és igent mondana rá, hogy (pl. agy-halott) közeli hozzátartozója testéből kiemeljék a felhasználható egészséges szervet – ám ennek a humánus hozzáállásnak ellenére, az elmúlt években nem nőtt a szervadományozásra elszántak tábora, derül ki az Eurobarometer néven közzétett felmérésből.

Az egészségügyi szakbizottságok képviselői úgy fogalmaznak, mindez aggodalomra ad okot, ugyanis napjainkban gyorsan nő az igény a beültetésre, sokan várakoznak különféle szervekre.

A támogatási szint az EU-hoz már korábban (2004 előtt) csatlakozott államokban általában magasabb. A pozitív vagy elutasító hozzáállás nagyban függ az egyén iskolázottsági szintjétől, neveltetésétől, családja nyitottságától, attól, hogy a kérdés valaha terítékre került-e otthonában. A válaszokból az is kiderült, egyeseknél az anyagi helyzet is motiválja a döntést.

Az idegen szervek beültetését - 1954 óta - sikerrel alkalmazzák a súlyos állapotok kezelésére. Az eredmények nyomán folyamatosan és egyre nagyobb mértékben nő az igény, messze felülmúlva a felkínált szervek számát. Mivel a szervadományozásra vállalkozók száma kevés, az EU döntéshozói szerint, biztosítani kell, hogy a transzplantációs eljárás minden ponton magas minőségi és biztonsági követelményeknek (standardoknak) feleljen meg, ettől is azt remélve, hogy ennek nyomán majd nő a donornak jelentkezők száma.

Kulcskérdés a hatékonyság és a hozzáférés javítása, másrészt az is, hatékony-e a tájékoztatás, elég pontos, hiteles tudás áll-e akár az egészségügyi személyzet, akár a közvélemény rendelkezésére. Célként jelölik meg a lehetőségekről, feltételekről szóló informáltság javítását.


A felmérésben a 27 EU-s tagállam csaknem 27 ezer polgárától kértek véleményt, emellett a jelölt államokban (Horvátország, Törökország, Macedónia lakosai körében) 3,5 ezer interjút készítettek. A feltett öt kérdés között első helyen az szerepelt, téma volt-e valaha családon belül a transzplantáció. Az összesítések alapján úgy tűnik, 10 válaszadó közül 4 otthonában esett róla szó – 59 százalékuknál viszont sosem beszéltek ilyesmiről. Feltűnő, hogy a frissen csatlakozottaknál mennyivel alacsonyabb az arány. A legnagyobb számban a dán családoknál téma a szervadományozás (74%), a svédeknél 62% – ezzel szemben a görögöknél (32) és a portugáloknál (25%) igen alacsony. A nemek szerinti megoszlást tekintve, a 27 tagállamban a potenciális adományozók női-férfi aránya 44-36%, ami pedig az életkort illeti, a 40-54 és a 25-39 közöttiek foglalkoznak a témával (45, illetve 43% válaszolt igennel).

Az érdeklődés növekedését mutatták ki Szlovéniában, ahol a 2006-os 30% 2009-re 35% lett, Cipruson pedig 19-ről 33%-ra mozdult el az arány. A lett (15), az észt (17) és a cseh (18%) lakosok foglalkoznak otthon legkevésbé a kérdéssel. A magyar adat arra utal, hogy alig minden harmadik családban (29%) lehet ez a kérdés beszédtéma!

Mivel a szervadományozás és a transzplantáció ügyében adott ország saját törvényei szerint jár el, a felmérés készítői a második helyen - értelemszerűen - arra voltak kíváncsiak, a megkérdezett polgár mennyire ismeri a rá vonatkozó érvényes rendelkezéseket. Az eredmény lehangoló volt.

Tíz európai közül még 3 sem volt tisztában a hazájában érvényes szabályozással. 28 százalékuk tudta egyáltalán azt, hogy a kérdésről törvények szólnak. A megkérdezettek 68%-a közölte, nem ismer ilyesféle szabályozást, 4% egyáltalán nem is tudott felelni a vonatkozó kérdésre.

A földrajzi megoszlás jelentős eltéréseket mutat, a régebbi EU tagországok polgárai lényegesen tájékozottabbak e téren, s körükben is leginkább a 40-54 évesek (33%). Talán nem véletlen, hogy a leginkább tudatlanok a 15-24 közöttiek voltak.
A legtudatosabbak a hollandok (64%), őket a dánok (45%) követik.

A 2004 előtt csatlakozó többi országban 20-40% közé esik a tájékozottsági arány – kivételt jelent Ausztria (19) és Görögország (14%). Az észtek rendkívül tudatlannak mutatkoztak a törvényi szabályozást illető kérdésekben (8%), őket a csehek követik (10%). Lettország, Bulgária 15%, Szlovákia 16, Románia 18%. A magyar adat (23%) átlagosnak mondható.

A harmadik kérdés arra vonatkozott, hogy az illető hajlandó volna-e arról rendelkezni, hogy halála után, valamelyik szerve, azonnal egy transzplantációs (donor) szolgálathoz kerüljön. A megkérdezettek – csekély – többsége (55%-a) erre igennel válaszolt. Négy emberből 1 azonban (27%) kategorikus nemet mondott, mondván, ellenzi az ötletet. Minden ötödik (18%) képtelen volt véleményt megfogalmazni az ügyben. A családon belül beszélgetések arányainak megfelelően, az újonnan csatlakozott országoknak az átlagosnál is alacsonyabb hajlandóságát nagyjából jól kompenzálja a régebbi EU-tagállamokban mutatkozó stabil, illetve növekvő tudatosság, ami elsősorban is Észak-Európát jellemzi. A szervadományozást leginkább a svédek támogatják (83%), Finnországban és Belgiumban 72, Dániában az emberek 70%-a segítene másokon halála után, saját szervével. A földrajzi osztályozásból kilóg a déli elhelyezkedésű Málta, ahol az emberek szokatlanul magas arányban (77%) ajánlanák fel haláluk esetén, egy-egy szervüket másnak.

A skála másik végére kerülnek a vonakodó kelet-európaiak: a lettek körében a többség (52%) mond nemet, Romániában is felülmúlja a tiltakozás (40%) a beleegyezést (31%). A cseh lakosok nagyobb része mond igent (45%) valamivel kevesebb a nemleges válasz (37%). Bulgáriában 42% a pozitív, 27% a negatív állásfoglalás a kérdésben. Míg a görögöknél több az igen (43%), mint a nem (38), addig meglepő módon, Ausztriában, többségben vannak az elutasítók (41), mint a beleegyezők (39%). A tagjelöltek közül egyedül Horvátországban átlagosak az adatok (53%-os támogatással), viszont Törökországban (32%) és Macedóniában (26%) alig nézik jó szemmel a halál utáni szervadományozást.

Érdemes felsorolni, hogy 2006-09 között hol növekedett a támogatók aránya: e körbe sorolódik Olaszország, Spanyolország, Románia, Ciprus és Ausztria.
Foglalkozás szerint csoportosítva a válaszadókat, az derül ki, hogy a szervadományozásra leginkább a vezető beosztásúak (pl. menedzserek, 68%) hajlandóak. Őket követik a diákok (60%), a fehérgalléros értelmiségiek (58%), a vállalkozók (57%).

Az elvi hozzájárulást viszonylag sokan, csaknem minden második ember (49%) még a társadalmi „skála” másik végén, a munkanélküliek és a nyugdíjasok körében is megadja. (Az persze egészen más kérdés, hogy adott esetben, ha erről dokumentumot, például donorkártyát is ki kellene váltaniuk, nem gondolnák-e meg magukat.) Jelentős eltérés mutatkozik az iskolázottsági szintnek megfelelően is: sokkal inkább támogatja a donációt (65%) az, aki legalább 20 éves koráig, vagy még tovább tanult. Mindössze 18%-uk válaszolt úgy, hogy semmilyen szervét nem adná senkinek.


Azok körében viszont, akik már 15 éves korban, vagy még előbb kimaradtak az iskolából, 35% fogalmaz meg elutasító véleményt, és csak alig minden második (45%) mondana le halála után egy-egy szervéről. A mélyebb adatelemzés arra is fényt derített, hogy az idősebb és nyugdíjas emberek körében mutatkozó kisebb hajlandóság némiképpen iskolázottsági szintjük függvénye is egyben. A magyar adat 53 százalék.
Amiről eddig még nem volt szó, az anyagi nehézségek, az egyén társadalmi helyzete jelentős tényező a szervadományozással szembeni vélekedés, magatartás kialakításában.

Akik arról számoltak be, hogy gyakran ütközik nehézségbe a számlák kiegyenlítése, kevésbé adakozóak (48%) – még haláluk utáni állapotukra vonatkoztatva is! Aki viszont még nem szembesült anyagi nehézséggel, inkább hajlandó (58%) másokra is gondolni. A magukat alacsonyabb, illetve magasabb társadalmi helyzetbe sorolók között hasonlóan nagy az eltérés (49% szemben az 59 százalékkal)

Amennyiben azt kérdezik meg, mi volna a döntés, ha egy közeli hozzátartozó halála esetén kérik a kórházban valamelyik szerv kiemeléséhez a beleegyezést, úgy tűnik, hasonló arányú a hozzájárulás, mint saját halál esetén. Az európaiak 53%-a igent mondana. 2002 -06 között jelentős elmozdulás következett be, amikor 46-ról 54%-ra nőtt ez az arány. 2009-re is jellemző, hogy azon országokban döntenek többen „altruista” módon a hozzátartozó szervéről, ahol a saját szervről való rendelkezésben is pozitív választ adtak.

A beleegyezést tekintve továbbra is Svédország (73%) és Finnország (72%) áll az élen a 2004 előtti EU tagállamok sorában. A máltaiak hajlandósága itt is kiemelkedő (72%). E csoportban külön megemlítendő, mennyire alacsony, az európai átlag alatti Ausztriában a hozzájárulók aránya (35%). Görögországban pedig a 2006-os 54-ről 3 év alatt 41%-ra esett vissza. Ha a többi hátul kullogó ország arányait figyeljük, Romániában 34, Lettországban 36, a Cseh Köztársaságban 41% fogadná csak el, hogy hozzátartozója valamelyik szervét ne temessék el vele együtt.

Ugyanilyen alacsony arányok tapasztalhatók Horvátországban (45), Törökországban (36%) és Macedóniában (32%). Néhány országban azonban, mintha valami változás indult volna be az utóbbi 4 évben – az olaszoknál és a bolgároknál 3-3, Litvániában 5%-os növekedés történt a pozitív válaszadók számában. Érdekes fejlemény figyelhető meg Németországban – miközben a német családokban az európai átlaghoz mérhető (44%) beszédtémaként a szervdonáció, eközben, mind a saját szerv, mind az elhunyt hozzátartozó szervének adományozási hajlandósága átlagon aluli, akárcsak a hazai szabályozásról szóló ismeretek léte.

Ebből az a következtetés vonható le, hogy önmagában az a tény, hogy a társadalomban nyíltan folyik diskurzus a témáról, még nem fogja megnövelni a támogatottságot. Az előremozduláshoz a hozzáállás megváltoztatása és a jogi lehetőségek ismerete is elengedhetetlen. A válaszok társadalmi-demográfiai elemzése azt tükrözi, hogy az iskolázottság, képzettség adja a legerősebb motivációt a szervdonációs hajlandóságban. Ismét utalunk arra, hogy aki 20 éves kora után is tanult, 64%-ban kapható, aki viszont 15 éves korában kikerült az iskolapadból, csak 45 százalékban.

A felmérés ötödik kérdése arra vonatkozott, hogy milyen okból utasítja el a saját vagy rokona szervének átengedését. A megkérdezett európaiak csaknem harmada (31%), alig hihető, de nem volt képes megmagyarázni döntését. A további 69%-ba tartozók negyedének legfontosabb aggálya, a testével való „manipulációtól” való félelem. 21% hivatkozott arra, hogy bizalmatlan a rendszerrel (a transzplantációs, a beleegyezési, a jóváhagyási vagy csak általában a társadalmi szisztémával) szemben. A válaszadók 7%-a vallási okot nevezett meg, ez átlagosan jellemzi az EU-t. Törökországban ez a hivatkozás 29%. Meglepően átlagon felüli számban jelölték meg ezt okként Romániában (17%), Ausztriában (15), Macedóniában (12) és Szlovákiéban (11%). A rendszerrel szembeni bizalmatlanság viszont igen magas a görögök körében (45), a cseheknél (33%), szlovákoknál (31), az olaszoknál (30%).


A szervátültetés helyzetének javítását várják szakemberek az Európai Parlament, az EU és a WHO állásfoglalásainak széles körben való megismertetésétől.


Fazekas Erzsébet



Kapcsolódó anyagok

A random variancia mint karcinogén tényező?

A gyógyszerészi gondozás a magas vérnyomás kezelésében

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

A hypertonia története - Paul Dudley White (1886-1973)

Társasági hírek

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Csökkent a születéskor várható élettartam Magyarországon

A legfrissebb, tavaly márciusi demográfiai adatokat az Eurostat tavaly év végén hozta nyilvánosságra. Abból feketén-fehéren kiderül, hogy a magyarok, hosszú idő után, megint rosszabb kilátásokkal indulnak az életbe: 1993-óta, tavaly első ízben csökkent a születéskor várható élettartam.

Tovább


Rövidülő kórházi várólisták

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, akkor még OEP, 2016 utolsó negyedében tette nyilvánossá legújabb statisztikáját, miszerint csökkent a kórházi műtétekre várakozók létszáma és a várakozás ideje is. Pár évvel korábban, olyan extrémeset is volt, amikor a csípőprotézisre váró betegnek a kórház a műtétre 6-7 éves várakozási időt jelölt meg és például a szürke hályog operációnál is előfordult a sok hónapos, esetleg éves várakoztatás.

Tovább


Praxisközösségek ereje

Kétszázezer ellátási esemény, nyolcvan százalékos átszűrtség, 12 százalékkal kevesebb szakorvoshoz küldött beteg — néhány szám az alapellátás-fejlesztési modellprogram eredményeiből. A négyéves ,,kísérlet” most zárult, de a kormány bejelentése szerint folytatódik.

Tovább


A borítékok mindennemű csúsztatása

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete az igazságügyi miniszterhez fordult, hogy a "borítékok mindennemű csúsztatását" is nevezzék törvénysértőnek —ne legyen mód munkaadói engedéllyel sem a felmentésre.

Tovább


Szervadományozás – európai módra