hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Szervadományozás – európai módra



| |
 



A szervátültetés helyzetének javítása céljából az Európai Parlament idén tavasszal csaknem egyhangú (96,4%) szavazással irányelvet fogadott el a transzplantáció biztonságának, minőségének emelésére. Ezen állásfoglalás mellett érvényben vannak az Európai Unió és a WHO egészségügyi bizottságainak ajánlásai, melyek arra szólítják fel a nemzeti kormányzatokat, hogy adott országban orvosi adatokkal, hiteles tájékoztatással segítsék a lakosság - a potenciális donorok - tudatos döntését. A jelenlegi helyzet bemutatására pedig júniusban nyilvánosságra hozták a 2009 októberében gyűjtött adatokat.


Az európaiak többsége támogatja a szervadományozás ügyét. Elméletileg, a megkérdezett EU-s polgárok nagyobb része arra is hajlik, hogy halála esetén átengedné egy-egy szervét transzplantációs célra, és igent mondana rá, hogy (pl. agy-halott) közeli hozzátartozója testéből kiemeljék a felhasználható egészséges szervet – ám ennek a humánus hozzáállásnak ellenére, az elmúlt években nem nőtt a szervadományozásra elszántak tábora, derül ki az Eurobarometer néven közzétett felmérésből.

Az egészségügyi szakbizottságok képviselői úgy fogalmaznak, mindez aggodalomra ad okot, ugyanis napjainkban gyorsan nő az igény a beültetésre, sokan várakoznak különféle szervekre.

A támogatási szint az EU-hoz már korábban (2004 előtt) csatlakozott államokban általában magasabb. A pozitív vagy elutasító hozzáállás nagyban függ az egyén iskolázottsági szintjétől, neveltetésétől, családja nyitottságától, attól, hogy a kérdés valaha terítékre került-e otthonában. A válaszokból az is kiderült, egyeseknél az anyagi helyzet is motiválja a döntést.

Az idegen szervek beültetését - 1954 óta - sikerrel alkalmazzák a súlyos állapotok kezelésére. Az eredmények nyomán folyamatosan és egyre nagyobb mértékben nő az igény, messze felülmúlva a felkínált szervek számát. Mivel a szervadományozásra vállalkozók száma kevés, az EU döntéshozói szerint, biztosítani kell, hogy a transzplantációs eljárás minden ponton magas minőségi és biztonsági követelményeknek (standardoknak) feleljen meg, ettől is azt remélve, hogy ennek nyomán majd nő a donornak jelentkezők száma.

Kulcskérdés a hatékonyság és a hozzáférés javítása, másrészt az is, hatékony-e a tájékoztatás, elég pontos, hiteles tudás áll-e akár az egészségügyi személyzet, akár a közvélemény rendelkezésére. Célként jelölik meg a lehetőségekről, feltételekről szóló informáltság javítását.


A felmérésben a 27 EU-s tagállam csaknem 27 ezer polgárától kértek véleményt, emellett a jelölt államokban (Horvátország, Törökország, Macedónia lakosai körében) 3,5 ezer interjút készítettek. A feltett öt kérdés között első helyen az szerepelt, téma volt-e valaha családon belül a transzplantáció. Az összesítések alapján úgy tűnik, 10 válaszadó közül 4 otthonában esett róla szó – 59 százalékuknál viszont sosem beszéltek ilyesmiről. Feltűnő, hogy a frissen csatlakozottaknál mennyivel alacsonyabb az arány. A legnagyobb számban a dán családoknál téma a szervadományozás (74%), a svédeknél 62% – ezzel szemben a görögöknél (32) és a portugáloknál (25%) igen alacsony. A nemek szerinti megoszlást tekintve, a 27 tagállamban a potenciális adományozók női-férfi aránya 44-36%, ami pedig az életkort illeti, a 40-54 és a 25-39 közöttiek foglalkoznak a témával (45, illetve 43% válaszolt igennel).

Az érdeklődés növekedését mutatták ki Szlovéniában, ahol a 2006-os 30% 2009-re 35% lett, Cipruson pedig 19-ről 33%-ra mozdult el az arány. A lett (15), az észt (17) és a cseh (18%) lakosok foglalkoznak otthon legkevésbé a kérdéssel. A magyar adat arra utal, hogy alig minden harmadik családban (29%) lehet ez a kérdés beszédtéma!

Mivel a szervadományozás és a transzplantáció ügyében adott ország saját törvényei szerint jár el, a felmérés készítői a második helyen - értelemszerűen - arra voltak kíváncsiak, a megkérdezett polgár mennyire ismeri a rá vonatkozó érvényes rendelkezéseket. Az eredmény lehangoló volt.

Tíz európai közül még 3 sem volt tisztában a hazájában érvényes szabályozással. 28 százalékuk tudta egyáltalán azt, hogy a kérdésről törvények szólnak. A megkérdezettek 68%-a közölte, nem ismer ilyesféle szabályozást, 4% egyáltalán nem is tudott felelni a vonatkozó kérdésre.

A földrajzi megoszlás jelentős eltéréseket mutat, a régebbi EU tagországok polgárai lényegesen tájékozottabbak e téren, s körükben is leginkább a 40-54 évesek (33%). Talán nem véletlen, hogy a leginkább tudatlanok a 15-24 közöttiek voltak.
A legtudatosabbak a hollandok (64%), őket a dánok (45%) követik.

A 2004 előtt csatlakozó többi országban 20-40% közé esik a tájékozottsági arány – kivételt jelent Ausztria (19) és Görögország (14%). Az észtek rendkívül tudatlannak mutatkoztak a törvényi szabályozást illető kérdésekben (8%), őket a csehek követik (10%). Lettország, Bulgária 15%, Szlovákia 16, Románia 18%. A magyar adat (23%) átlagosnak mondható.

A harmadik kérdés arra vonatkozott, hogy az illető hajlandó volna-e arról rendelkezni, hogy halála után, valamelyik szerve, azonnal egy transzplantációs (donor) szolgálathoz kerüljön. A megkérdezettek – csekély – többsége (55%-a) erre igennel válaszolt. Négy emberből 1 azonban (27%) kategorikus nemet mondott, mondván, ellenzi az ötletet. Minden ötödik (18%) képtelen volt véleményt megfogalmazni az ügyben. A családon belül beszélgetések arányainak megfelelően, az újonnan csatlakozott országoknak az átlagosnál is alacsonyabb hajlandóságát nagyjából jól kompenzálja a régebbi EU-tagállamokban mutatkozó stabil, illetve növekvő tudatosság, ami elsősorban is Észak-Európát jellemzi. A szervadományozást leginkább a svédek támogatják (83%), Finnországban és Belgiumban 72, Dániában az emberek 70%-a segítene másokon halála után, saját szervével. A földrajzi osztályozásból kilóg a déli elhelyezkedésű Málta, ahol az emberek szokatlanul magas arányban (77%) ajánlanák fel haláluk esetén, egy-egy szervüket másnak.

A skála másik végére kerülnek a vonakodó kelet-európaiak: a lettek körében a többség (52%) mond nemet, Romániában is felülmúlja a tiltakozás (40%) a beleegyezést (31%). A cseh lakosok nagyobb része mond igent (45%) valamivel kevesebb a nemleges válasz (37%). Bulgáriában 42% a pozitív, 27% a negatív állásfoglalás a kérdésben. Míg a görögöknél több az igen (43%), mint a nem (38), addig meglepő módon, Ausztriában, többségben vannak az elutasítók (41), mint a beleegyezők (39%). A tagjelöltek közül egyedül Horvátországban átlagosak az adatok (53%-os támogatással), viszont Törökországban (32%) és Macedóniában (26%) alig nézik jó szemmel a halál utáni szervadományozást.

Érdemes felsorolni, hogy 2006-09 között hol növekedett a támogatók aránya: e körbe sorolódik Olaszország, Spanyolország, Románia, Ciprus és Ausztria.
Foglalkozás szerint csoportosítva a válaszadókat, az derül ki, hogy a szervadományozásra leginkább a vezető beosztásúak (pl. menedzserek, 68%) hajlandóak. Őket követik a diákok (60%), a fehérgalléros értelmiségiek (58%), a vállalkozók (57%).

Az elvi hozzájárulást viszonylag sokan, csaknem minden második ember (49%) még a társadalmi „skála” másik végén, a munkanélküliek és a nyugdíjasok körében is megadja. (Az persze egészen más kérdés, hogy adott esetben, ha erről dokumentumot, például donorkártyát is ki kellene váltaniuk, nem gondolnák-e meg magukat.) Jelentős eltérés mutatkozik az iskolázottsági szintnek megfelelően is: sokkal inkább támogatja a donációt (65%) az, aki legalább 20 éves koráig, vagy még tovább tanult. Mindössze 18%-uk válaszolt úgy, hogy semmilyen szervét nem adná senkinek.


Azok körében viszont, akik már 15 éves korban, vagy még előbb kimaradtak az iskolából, 35% fogalmaz meg elutasító véleményt, és csak alig minden második (45%) mondana le halála után egy-egy szervéről. A mélyebb adatelemzés arra is fényt derített, hogy az idősebb és nyugdíjas emberek körében mutatkozó kisebb hajlandóság némiképpen iskolázottsági szintjük függvénye is egyben. A magyar adat 53 százalék.
Amiről eddig még nem volt szó, az anyagi nehézségek, az egyén társadalmi helyzete jelentős tényező a szervadományozással szembeni vélekedés, magatartás kialakításában.

Akik arról számoltak be, hogy gyakran ütközik nehézségbe a számlák kiegyenlítése, kevésbé adakozóak (48%) – még haláluk utáni állapotukra vonatkoztatva is! Aki viszont még nem szembesült anyagi nehézséggel, inkább hajlandó (58%) másokra is gondolni. A magukat alacsonyabb, illetve magasabb társadalmi helyzetbe sorolók között hasonlóan nagy az eltérés (49% szemben az 59 százalékkal)

Amennyiben azt kérdezik meg, mi volna a döntés, ha egy közeli hozzátartozó halála esetén kérik a kórházban valamelyik szerv kiemeléséhez a beleegyezést, úgy tűnik, hasonló arányú a hozzájárulás, mint saját halál esetén. Az európaiak 53%-a igent mondana. 2002 -06 között jelentős elmozdulás következett be, amikor 46-ról 54%-ra nőtt ez az arány. 2009-re is jellemző, hogy azon országokban döntenek többen „altruista” módon a hozzátartozó szervéről, ahol a saját szervről való rendelkezésben is pozitív választ adtak.

A beleegyezést tekintve továbbra is Svédország (73%) és Finnország (72%) áll az élen a 2004 előtti EU tagállamok sorában. A máltaiak hajlandósága itt is kiemelkedő (72%). E csoportban külön megemlítendő, mennyire alacsony, az európai átlag alatti Ausztriában a hozzájárulók aránya (35%). Görögországban pedig a 2006-os 54-ről 3 év alatt 41%-ra esett vissza. Ha a többi hátul kullogó ország arányait figyeljük, Romániában 34, Lettországban 36, a Cseh Köztársaságban 41% fogadná csak el, hogy hozzátartozója valamelyik szervét ne temessék el vele együtt.

Ugyanilyen alacsony arányok tapasztalhatók Horvátországban (45), Törökországban (36%) és Macedóniában (32%). Néhány országban azonban, mintha valami változás indult volna be az utóbbi 4 évben – az olaszoknál és a bolgároknál 3-3, Litvániában 5%-os növekedés történt a pozitív válaszadók számában. Érdekes fejlemény figyelhető meg Németországban – miközben a német családokban az európai átlaghoz mérhető (44%) beszédtémaként a szervdonáció, eközben, mind a saját szerv, mind az elhunyt hozzátartozó szervének adományozási hajlandósága átlagon aluli, akárcsak a hazai szabályozásról szóló ismeretek léte.

Ebből az a következtetés vonható le, hogy önmagában az a tény, hogy a társadalomban nyíltan folyik diskurzus a témáról, még nem fogja megnövelni a támogatottságot. Az előremozduláshoz a hozzáállás megváltoztatása és a jogi lehetőségek ismerete is elengedhetetlen. A válaszok társadalmi-demográfiai elemzése azt tükrözi, hogy az iskolázottság, képzettség adja a legerősebb motivációt a szervdonációs hajlandóságban. Ismét utalunk arra, hogy aki 20 éves kora után is tanult, 64%-ban kapható, aki viszont 15 éves korában kikerült az iskolapadból, csak 45 százalékban.

A felmérés ötödik kérdése arra vonatkozott, hogy milyen okból utasítja el a saját vagy rokona szervének átengedését. A megkérdezett európaiak csaknem harmada (31%), alig hihető, de nem volt képes megmagyarázni döntését. A további 69%-ba tartozók negyedének legfontosabb aggálya, a testével való „manipulációtól” való félelem. 21% hivatkozott arra, hogy bizalmatlan a rendszerrel (a transzplantációs, a beleegyezési, a jóváhagyási vagy csak általában a társadalmi szisztémával) szemben. A válaszadók 7%-a vallási okot nevezett meg, ez átlagosan jellemzi az EU-t. Törökországban ez a hivatkozás 29%. Meglepően átlagon felüli számban jelölték meg ezt okként Romániában (17%), Ausztriában (15), Macedóniában (12) és Szlovákiéban (11%). A rendszerrel szembeni bizalmatlanság viszont igen magas a görögök körében (45), a cseheknél (33%), szlovákoknál (31), az olaszoknál (30%).


A szervátültetés helyzetének javítását várják szakemberek az Európai Parlament, az EU és a WHO állásfoglalásainak széles körben való megismertetésétől.


Fazekas Erzsébet



Kapcsolódó anyagok

Twitter használatába a gyógyszerészi oktatás

Dénes Tamás: El kell döntenünk, mennyire fontos a magyar társadalomnak az egészségügy

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Dénes Tamás: El kell döntenünk, mennyire fontos a magyar társadalomnak az egészségügy

Fordulatot hozott a RESZASZ és a Szinapszis közvélemény kutató friss felmérése. Ebben nemcsak azt mondta ki a megkérdezett, csaknem ezer orvos, hogy hálapénzmentes egészségügyet szeretne, de elismerte: nem hálából, sokkal inkább félelemből és a jobb ellátás reményében csúszik a boríték. Kiderült az is: szerintük a béremelés önmagában nem váltja ki ezt a számukra is megalázó gyakorlatot, átlátható, kiszámítható és tiszta rendszert akarnak. Dr. Dénes Tamás, a szervezet elnöke munkatársaival egy megoldáscsomagot állított össze, amit valamennyi politikai pártnak és természetesen a kormánynak is átad, szerinte az egészségügyben nagyon kockázatos kérdés, hogyan nyúlnak hozzá, de a változtatás mára már halaszthatatlan.

Tovább


Egy városnyi ember élhetne még

Számos hazai, egészségügyi nyilvántartással, elemzéssel foglalkozó hivatal és hatóság szakértőinek közreműködésével készült átfogó értékelést a napokban hozták nyilvánosságra. Az elemzés címe a MÉRTÉK mozaikszó, amely a magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelésére utal, mégpedig a 2013-16 közötti periódusban fellelhető adatokra és tendenciákra támaszkodva. Számos országban már bevett gyakorlat és rutinszerűen készülnek ezek a jelentések, Magyarországon a mostani az első.

Tovább


Nosocomialis infekció : ha nem tudunk róla, akkor nincs is?

Idén február végén a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kampányt indított a kórházi fertőzések ellen. Magánembereket szólított fel arra, hogy írják le, őket, vagy közvetlen hozzátartozóikat melyik kórházban, mikor és milyen fertőzés érte és annak milyen következményei lettek.

Tovább


Save the NIH!

Több ezer tudós és tudományszerető ember gyűlt össze április 22-én Washingtonban, hogy Donald Trump politikája ellen tiltakozzon. „Save the EPA”, és „Save the NIH”, így hangzott a két legfontosabb rigmus. Azaz két kiemelt költségvetésű kormányzati szerv, az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) és a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) megmentését követelték.

Tovább


Szervadományozás – európai módra