Az ismert svájci pszichológiai és társadalomtudományi könyvkiadó, a Hans Huber új kézikönyvsorozatot indított Handbuch Gesundheitswissenschaften - vagyis szabad fordításban: az egészségtudomány kézikönyvei - címen. A már megjelent 17 kötetből a participáció témáját feldolgozó könyv igen figyelemreméltó szakmunka, jelentős fejleményt tükröz az interdiszciplináris egészségtudomány területén. Az érintettek, a polgárok, az emberek aktív és alakító részvétele az egészséggel kapcsolatos cselekvések, döntések folyamataiban és lényegi eseményeiben nem új elképzelés. De ilyen rendszerezett, és az egészség minden vetületére kiterjedő és sokrétű társadalmi kontextusba állított formája, amely egészségpolitikai fordulat elindítására alkalmas, teljesen új és megragadó, lebilincselő mindenki számára, aki valamennyire is azonosult az előző fordulattal, az egészségpromóciós (egészségfejlesztési) paradigmával, az „új közegészségüggyel”. Az egészségügyi ellátásban a minél nagyobb és autonómabb részvételi jog a döntésekben és a kontroll igénye a folyamatok felett egyfajta küzdelem a késői modernitásban és a posztmodern időszakban. A beteg és a hozzátartozók érzelemvezérelt és laikus törekvéseivel szemben áll az orvosi és ellátó professzionalizmus és a mindinkább tudományossá és racionálissá váló orvostudományi és egészségügyi rendszer. Az ellátás mellett azonban kifejlődött a megelőzés rendszere is, nagyobb részt az egészségügyön kívül, és az egyén, illetve a polgári élet aktivitásaira és szervezeteire épülő módon, és nyilvánvalóvá vált, hogy az egészségügy nem tudja kezelni a krónikus, illetve senyvedő betegségekből és a társadalom elöregedéséből származó életproblémákat. Az egészség kérdései tehát mind jobban kiterjednek a Habermas-féle társadalomszervezeti „rendszer” és az „életvilág” területeire, és témái a helyi és a különféle szakpolitikáknak, a médiában is nagy szerepet játszó egészségpolitikán kívül. A koncepció lényege az, hogy a küzdelem helyett az együttműködő, egyenrangúságon, de egyben a beleszólási kompetencián alakuló kezdeményezési, végrehajtási és döntési részvétel tudatos cél, amelynek feltételeit és eszközeit a társadalom minden főbb ágenciájának biztosítani és alkalmazni kell. Az új tudományos adatok arra mutatnak, hogy az egészség fenntartásához kell a személyiség autonómiája, a kontroll képessége és meggyőződése a saját egészség felett, a késztetettség és illetékesség tudata (empowerment) az egészséggel kapcsolatos akciókban, és természetesen kell a megfelelő informáltság, érdeklődés, tájékozottság, sőt a szükséges releváns szakismeret (health literacy, Gesundheitskompetenz) is. A participációs elvű egészségpolitika tehát szinte az egész társadalmat át kell hassa, hogy az emberek az egészség dolgait magukéinak érezzék, tegyenek értük, változzanak és kezdeményezzenek érdekükben. Az egészségfejlesztésből kiinduló globális egészségpolitikai kezdeményezésekben is nő a részvételi elv fontossága és paradigma „éltanulói” körében, az északamerikai és északeurópai országokban is, és úgy látszik, különösen Németország helyezi ezt előtérbe. A nagy berlini társadalompolitikai intézet, a WZB (Wissenschaftszentrum Berlin) a participácipáció és egészségügy témájában csaknem egy évtizeden át közel százfős szakembercsoportot foglalkoztatott, ennek eredménye a könyv. 32 fejezet, 53 – köztük sok neves szerző, a fejezetek négy nagy csoportba rendezve – ezek a könyv kerettényezői. Az első tanulmánycsoport különösen elméleti, tudományos szempontból izgalmas. A sok szakirodalomi idézettel ellátott fejezetek új egészségszociológiai felmérések, nemzetközi programok és minőségügyi, hatékonysági kutatások eredményeit foglalják össze. Csak a legfontosabb megállapítások: - A résztvevő egészségügyi aktivitás általában az életmódot, életszínvonalat fejleszti és kihat a közpolitikára is. Ezt több oldalról bizonyítják. Jelentős fejezet Michael Vester munkája, ő Hannoverben hosszú ideje új társadalmi rétegződéskutatást folytat, új elméleti modellt fejlesztett ki Bourdieu teóriái alapján. Ennek nyomán is az élethelyzet rétegspecifikus kötöttségeit a társadalmi részvétel és a vele járó kompetenciakör tágítja ki és ellensúlyozza. A rétegződési modell igen érdekes, újszerű, az első, amely szakít a régi osztályfelfogásokkal ill. az amerikai leegyszerűsítő empíriával. - A participáció egészségjavító jelentőségét minden egészségfejlesztési elmélet alátámasztja. Különösen a szalutogenetikus modellhez és az önhatékonysági koncepcióhoz illeszkedik, hiszen a részvétel segít az események jelentésének, értelmének megértésében és fokozza az élmények koherenciaszintjét. - A hátrányos élethelyzetekben a participáció-orientált speciális szociális munkának kell a részvétel feltételeit megteremtenie. A könyv második részében a tanulmányok az egészségmegőrzés és fejlesztés színterein történő alkalmazásról szól. Érdekes három fejezet foglalkozik a munkahelyi egészségfejlesztéssel. Ebből kitűnik, hogy az egészségi participáció javítja a munkahelyi közérzetet és teljesítményt, és összefér minden új munkaszervezési rendszerrel. A lakóhelyi aktiválás a német térben nagyon sok újfajta, helyi és regionális kísérlet, sokszor játékos program szerint zajlik, ez kiterjed a környezet formai viszonyainak meghatározásától egészen a beleszólásig a távlati városfejlesztésekbe. A lakóközösségben az idősek és a korlátozott emberek bevonása a minél sokrétűbb részvételbe különösen a rájuk vonatkozó döntéseket illetően kulcsfontosságú. Kiterjedten használnak ehhez egy módszertani modellt, Matha Nussbaum Grundbefähigungen (kb. az alapvető képességek kialakítása a szó jelentése) elnevezésű rendszerét. A részvétel aktiválása érdekében az iskolában a politikai nevelés az egészségneveléssel szinergikusan összehangolható. Az egészség jegyében komoly társadalmi mozgalmak indíthatók és működtethetők, ennek jó példája a női egészség mozgalma, amely már országos hálózattá bővült, a bevándorlók számára hasonló irányba fejlődik egy HIV/AIDS megelőző mozgalom, ezekről jó fejezetek adnak tájékoztatást. A harmadik rész tanulmányai a legérdekesebbek a gyakorló orvosok számára, kár, hogy itt annyi próbálkozás történt, hogy az összefoglalások viszonylag elvontak, holott az érdekességek a részletekben, a módszerekben lennének. Itt az említett ellentét – egyszerűsítve: a beteg és az orvos perspektíváinak ellentéte- a téma. Itt az egészségügyi irányítói posztok és személyek a felelősek a betegek, hozzátartozók fokozott részvételéért. Egy érdekes fejezet szerint az önsegítésben is az egészségi állapot feletti kontroll igénye (akár kölcsönös segítésen vagy érdekképviseleten át) a döntő tényező. Egyre több olyan tanácsadóhely működik, amelyben a beteg autonómiájának a növelése a cél, ezek hatékonyan segítik a terápiákat. A tapasztalatok és adatok minden vonalon arra mutatnak, hogy a kompetencia szintjén tájékozott beteg és család és a döntési részvétel kidolgozott folyamatában történő kezelés, ápolás, gondozás vagy rehabilitáció sokkal hatékonyabb a korábbi ellátási módoknál. A fejezetek tárgyalják a háziorvosi gyakorlat, a fogorvoslás és több más terület mellett a pszichiátria terén lehetséges részvételi formákat, az utóbbi esetében központba állítva a „trialógust”, vagyis a páciens, a családtag és az ellátó párbeszédét. A könyv utolsó részében csak két fejezet van, egyik a terjedő gyakorlatról szól, amely a participáció szervezési modelljeit az adott terület főleg ellátási, minőségügyi és eredményességi - alapkérdéseit participációs programokban kutatja, a másik Ilona Kickbusch zárócikke, aki az egészségfejlesztési megközelítés folyamatos fejlődését látja a participációs elv ember- illetve polgárközpontú politikájában. A könyv tehát kitűnő munka, valóságos mérföldkő a szakemberek számára. Nem könnyű olvasmány, de a szemlélet, melyet közvetít, mindenkinek fontos, aki az egészségpolitika közelében dolgozik, és az egyes fejezetek valóságos szakirodalmi és adatbázis nyújtanak az egyes partikuláris területeken működőknek. (Rolf Rosenbrock, Susanne Hartung (Hrsg.): Handbuch Parizipation und Gesundheit.. 2012. Verlag Hans Huber, Bern, 451 old. Ára:49.95€ ill 66.90 SFr.) Buda Béla dr. eLitMed.hu 2012.10.29.