Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Még soha nem fordult elő, hogy az orvosi kamara elnöke tárgyalt volna a pénzügyekért felelős tárca vezetőjével, azonban az ágazat helyzetére való tekintettel Éger István felkereste a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) első emberét. Míg a néhány nappal ezelőtti találkozón Matolcsy György meggyőzte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökét arról, hogy az egészségügy főbb gazdasági mutatóit jól ismeri, addig a humánerőforrás katasztrofális helyzetéről és annak várható következményeiről nem volt tudomása. Éger ez utóbbit azért tartotta furcsának, mert szerinte „az NGM tartja rajta a kezét az ágazaton” – hangzott el a kamara keddi sajtótájékoztatóján. A találkozó létrejöttét többen azzal magyarázták, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság visszautasított egy, a bérek rendezésére szánt összeget, azonban ezt a MOK elnöke határozottan cáfolta. Ugyanezt tette Szócska Miklós ágazati államtitkár is, aki szerint a találkozó inkább azért jött létre, mert „utolsó fázisába érkezett a kamarai elnökválasztás”. A szakpolitikus, aki más témában szintén kedden tartott sajtótájékoztatót, kérdésre válaszolva a hír határozott cáfolata mellett azt is hozzátette: „én adok ötleteket az NGM-nek arra, hogyan lehet forrást teremteni az ágazatban.” A forrásteremtésről szólva Éger István elmondta, úgy tűnik, végre meghallgatásra talált korábbi javaslatuk, amely szerint a fogyasztás terhelésével kell plusz pénzt biztosítani az egészségügy számára is, ezt bizonyítja a kormány ÁFA emelési terve is, a forgalmi adó 1 százaléka lendületet adhatna a helyenként már működésképtelen rendszernek. A közeljövőben nem lesz hasonló találkozó, de a MOK elnöke elmondta, a későbbiekben nyitott a lehetőség arra, hogy konkrét ügyekről tárgyaljanak az NGM képviselőivel, és eljuttassák szakmai adataikat a pénzügyi kormányzatnak. Büntetik azokat, akik hálapénzt fogadnak el kollégáktól „Nincs tovább!” ezzel a címmel fogadott el kiáltványt a MOK szeptember 24-i országos küldöttközgyűlése, s emellett a megújult alapszabályra és etikai kódexre is 90 százalékos többséggel szavaztak igennel a küldöttek – számolt be Éger István, hangsúlyozva, a figyelemfelhívásra azért volt szükség, mert az egészségügy nem csődközelben, hanem csődben van. Miközben exponenciálisan növekszik a kórházak adósságállománya – jelenleg 45 milliárd a lejárt határidejű adósságuk –, az állandósult munkaerőhiány mellett is egyre több dolgozó hagyja el az ágazatot, és az elkerülhető halálozások száma is megugrott. Az elnök szerint „ma már csupán szerencse kérdése, hogy a beteg kap-e egészségügyi ellátást vagy sem.” „Jó iskolát lepusztítani kevés, helyreállítani évtizedes munka” – mondta az elnök, aki arra figyelmeztetett, az ellátórendszerből mára hiányzik az orvoskar középkorú derékhada, ezzel megszakadt a képzésben nélkülözhetetlen mester-tanítvány kapcsolat. A túlterheltség mellett egyre több terhet jelentenek az elszaporodó peres ügyek, amely nem csak a dolgozókat sújtják, de az amúgy is nehéz gazdasági helyzetben lévő intézményeket is terhelik. Várhatóan nem javul a bérhelyzet sem, hiszen a munka törvénykönyvének módosításával sok orvos csupán az államilag deklarált minimálbért fogja megkapni. Mindezek figyelembevételével támogatta az országos küldöttközgyűlés, hogy az ágazatban dolgozók az ellátás minőségének érdekében nem vállalnak túlmunkát, és patronálják mindazokat a kollégáikat, akik letétbe helyezték felmondó nyilatkozatukat, mert „így nincs tovább”. Míg az új orvos kamarai alapszabály az elfogadást követően azonnal, addig a megújult etikai kódex 2012. január 1-ével lépne életbe. Utóbbi etikai vétségként rendeli büntetni a túlmunkát, ahogyan az az orvos is szankcionálható a jövőben, aki egészségügyi dolgozótól hálapénzt fogad el. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2011-09-27

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Főnix, avagy MOK 5.0

KAPÓCS Gábor

Nekünk kell eldöntenünk, hogy akarunk-e egy tudatos, korszerű elveket valló, nemcsak a szakma érdekeit, hanem a betegeink és klienseink szempontjait, az egész társadalom jóllétét is figyelembe venni akaró és képviselni hivatott MOK tagjai maradni. Azért, hogy a jövőbeni generációkra egy jobb, boldogabb, igazságosabb, élhetőbb és egészségesebb világot hagyjunk annál, mint amiben most élünk.

Hírvilág

Újraválasztották a régi elnököt

Utolsó négy éves ciklusát kezdheti meg a MESZK elnökeként Balogh Zoltán

Hírvilág

Jól teljesítenek a kamarák

Az ágazati hivatásrendek segítségével tették rendbe az egészségügyet

Hírvilág

A béremelés sem csökkenti a migrációs kedvet

Az elvándorlás mértéke továbbra is riasztóan magas a szakmai szervezetek szerint.

Őrségváltás a Magyar Orvosi Kamara élén