hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


MOK: holnap folytatják


MOK: holnap folytatják

| |
 

Holnapra hívta össze a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége azt az országos küldöttközgyűlést (OKGY), amelyen pontot igyekeznek tenni a köztestületben november óta dúló háborúskodás végére. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a Kamara Országos Felügyelő Bizottságának (OFB) elnöke, dr. Bánki Magdolna három hónappal ezelőtt a sajtóban hívta fel a figyelmet arra, hogy év eleje óta tartó vizsgálódásuk arra utal, valami nincs rendben az Országos Hivatal háza táján.

Mivel a Semmelweis Egyetem az utolsó pillanatban mégsem tudott termet biztosítani a MOK FB által február 8-ra összehívott küldöttközgyűléséhez, amelyet az OFB kezdeményezett, így Bánki Magdolna orvosgyűlésre invitálta kollégáit a Budapesti Lurdy Házba. Az összejövetelt követően kiáltványban fordultak az orvosokhoz és a döntéshozókhoz. Emellett mozgósításba kezdtek kollégáik körében annak érdekében, hogy minél többen vegyenek részt az elnökség által február 15-re összehívott OKGY-n.

A február 8-i rendezvényen megjelent mintegy hetven orvos nagy része budapesti küldött volt, mindössze ketten érkeztek vidékről, és nagyjából tizenöt „civil” érdeklődő hallgatta meg Bánki Magdolna összefoglalóját az elmúlt hónapok eseményeiről, az OFB tavaly óta folyó vizsgálatának eredményeiről. Az OFB több helyen is vizsgálatot kezdeményezett a MOK gazdálkodása, és adatkezelési gyakorlata miatt, ezek közül egyelőre egyedül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) született állásfoglalás, a törvényességi felügyeletet ellátó Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) úgy tűnik egyelőre nem kíván markánsan állást foglalni a MOK-ban folyó vitában.

Mindeközben az OFB elnöke arról számolt be, etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene az elnökség, olyan passzusra hivatkozva a MOK Etikai Kódexéből, amely csak orvosszakmai hiba esetén alkalmazható. Elmondta azt is, az elnök, dr. Éger István az elmúlt hetekben személyesen igyekezett befolyásolni, és félrevezetni a tagokat és küldötteket. Továbbra is firtatta annak a jutaléknak a sorsát, amely az elmúlt évben kötött a MOK valamennyi kamarai tag számára, s amely a MOK százszázalékos tulajdonában álló egyik kft. számláján landolt. Az OFB szerette volna vizsgálni a kft-k gazdálkodását is, ezt azonban az elnökség minden eszközzel akadályozta.

Ismét szóba kerültek Éger István parkolási büntetései, amelyeket a kamara fizetett ki, az egyik hozzászóló azonban felhívta a figyelmet arra, hogy ez a gyakorlat etikailag ugyan megkérdőjelezhető, azonban semmiképpen nem bűncselekmény. Ha ez utóbbinak gyanúja felmerül, akkor büntetőfeljelentést kell tenni az elnökség ellen a rendőrségen, illetve az ügyészségen.


Mit gondol a magyar orvos?


Azt hittük, csoda történik 25 évvel ezelőtt, a Kamara megújulásakor, mára teljes a bizalomvesztés – fogalmazta meg az egyik résztvevő. Más úgy vélte, „gatyarohasztóan szélsőséges” a tagdíj mértéke, amiért cserébe semmit nem kap a tagság. Embertelen, durva hangvételű felszólításokról, túlhatalmú központi irányításról, a küldöttválasztásokon a részvételi arányokat tekintve saját magukat megszavazó, majd a köztestületben különféle funkciókat betöltő küldöttekről panaszkodtak még az orvosgyűlés résztvevői. Az egyik hozzászóló felvetette, a mindenkori hatalomnak nagyon jó, hogy az orvostársadalom szervezhetetlen, így ugyanis azt tesznek, amit csak akarnak, 21 ember dönt negyvenezer orvos sorsáról, tagdíjáról.

Pedig most éppen szerveződésre lenne szükség dr. Komáromi Zoltán szerint, aki arra hívta fel a figyelmet a gyűlésen, mindössze a tagság egy százalékának kellene vennie a fáradtságot, hogy elmenjen a február 15-i OKGY helyszínére, és kifejezze nemtetszését. Négyszáz orvos tiltakozását sem az elnökség, sem a nyilvánosság nem hagyhatja figyelmen kívül.

Nehéz az OFB munkáját övező szimpátiát megítélni, hiszen a kamarai tagok dolgozó orvosok – magyarázta a tagság hozzáállását firtató kérdésekre válaszolva dr. Major László, az OFB alelnöke. A gyűlésen elhangzott hozzászólásokból azonban leginkább az derült ki, a kollégák többsége közönnyel szemléli a köztestületben folyó eseményeket. Dr. Matkó Ida, a kaposvári Kaposi Mór Oktatókórház aneszteziológus főorvosa arról beszélt, hiába igyekezett az elmúlt hetekben felhívni kollégái figyelmét a botrányos állapotokra, „a mai, gyakorló orvosok számára érdektelen a téma”. Míg dr. Papp Magor, budapesti küldött szerint a MOK-ban nem érvényesülnek a demokrácia alapelvei, addig Matkó szerint a területi és megyei szervezetek elnökein keresztül lenne lehetőség a változtatásra – ha a kollégák vennék erre a fáradtságot.


Megtisztulás, tisztújítás


Az OKGY tagjait a tagság három százaléka választotta meg, a tagság számára a választott küldöttek elérthetetlenek, és látszik, hogy az elnökség akadályozza az OFB munkáját – foglalta össze Papp Magor a tényeket, amelyek szerinte arra utalnak, hogy a kamarában nem érvényesülnek a demokrácia játékszabályai. Úgy vélte, az OFB a vizsgálat befejeztével hátrább léphet, és javasolta, hogy február 15-én az OKGY kezdeményezze saját visszahívását, s olyan alapszabály elfogadását, amely lehetőséget ad arra, hogy az orvosok minél szélesebb körben vehessenek részt egy rendkívüli választáson.

Nem Éger leváltása a cél, hanem a megtisztulás, ezért az OKGY-n fel kell szólítani a küldötteket, az elnökséget és az elnököt a lemondásra – folytatta Papp Magor. Ezért mind a küldötteknek, mind pedig a tagságnak nagy számban meg kell jelennie február 15-én, ehhez azonban országos mozgósításra van szükség, ahhoz hasonlóan, ahogy azt korábban a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) is tette céljai elérése érdekében.


Állást nem foglal, de mozgósít a Rezidens Szövetség


Elkötelezett egy transzparensen működő, tisztességes, a tagok jogait szem előtt tartó és érdekeit szolgáló, erős kamara iránt a MRSZ, amelynek elnöke, dr. Dénes Tamás lapunk megkeresésére elmondta, tagságukat igyekeztek pártatlanul tájékoztatni a MOK-ban folyó eseményekről, ennek érdekében álláspontjuk kifejtését kérte mind Éger Istvántól, mind Bánki Magdolnától. Az írásos válaszokat hírlevélben küldték ki tagjaiknak.

Saját jövőjük érdekében minél többen vegyenek részt, és adjanak hangot véleményüknek a február 15-én, szombaton fél tízkor kezdődő országos küldöttgyűlésen, amelynek a budapesti Dürer Rendezvényház ad otthont (Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.) – áll az MRSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalásában. Mint közleményükben írják, a MOK vezetősége ellen indult belső vizsgálat során komoly vádak hangzottak el, az eljárásba várhatóan külső hatóságok is bekapcsolódnak. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a vizsgálat lefolytatása, az esetleges szankciók kiszabása és végrehajtása az illetékes szervek, hatóságok feladata, így a MRSZ a vizsgálat befejeztével, a tények birtokában alakítja ki végleges álláspontját a helyzettel kapcsolatban.


Új elnökséget jelöltek


Múlt hét szombati gyűlésükön egy kiáltványt is megfogalmaztak a résztvevők, amelynek tíz pontjával az orvosokhoz és a döntéshozókhoz fordultak. Ebben tisztességes Orvosi Kamarát, a törvények maradéktalan betartását, valódi képviseleti demokráciát, új alapszabályt, átlátható gazdálkodást, törvényes tagdíjakat, és májusban kezdődő teljes tisztújítást követelnek. Felszólítják a törvényességi felügyeletet ellátó minisztériumot is, hogy állítsa helyre a MOK jogszerű működését, s végül követelik a február 15-re összehívott OKGY sajtónyilvánosságát.

Időközben új elnökséget is jelöltek a MOK élére, a jelöltek névsora a Kamara Alapszabályának megfelelően egy héttel a választások előtt felkerültek a köztestület hivatalos honlapjára:

Elnökjelölt: dr. Lotz Gábor
Alelnökjelölt: dr. Koncz Levente
Főtitkárjelölt: dr. Fejér László
Titkárjelölt: dr. Cseh Áron

OFB elnökjelölt: dr. Komlóssy Attila
OFB tagjelölt: dr. Dóbi István

Hogy az elmúlt héten eredményes volt-e a mozgósítás, sikerült-e felkelteni a tagság érdeklődését annyira, hogy szombaton délelőtt perdöntő létszámban jelenjenek meg az OKGY ülésének helyszínén, illetve hogy leváltható-e a jelenlegi elnökség, az holnap derül ki a Dürer Rendezvényközpontban.

Lapunk beszámol az eseményekről.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2014-02-14

Kulcsszavak

MOK, tisztújítás, felügyelő bizottság, küldöttgyűlés

Kapcsolódó anyagok

Cardiovascularis biztonságossági vizsgálatok SGLT-2-gátló antidiabetikumokkal 2-es típusú diabetesben

A célzott terápiák hatékonyságának megítélése képalkotó eljárásokkal

A lázas neutropenia ellátása az onkológiai gyakorlatban

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Pálinkás József a magyar-francia tudományos együttműködések fejlesztéséről tárgyalt Párizsban

Franciaország részéről megvan a támogatás Magyarország irányába, de a következő időben is jelentős munkát kell befektetni ahhoz, hogy a magyar kutatás-fejlesztés egésze és a szegedi ELI lézerközpont sikeres vállalkozás legyen - mondta csütörtökön az MTI-nek Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a francia tudományos élet képviselőivel Párizsban folytatott tárgyalásait követően.

Tovább


Megtalálták a szalamiszi csatában részt vevő görög hajóhad gyülekezési helyét

Görög régészek megtalálták azt a helyet Szalamisz szigeténél, ahol Kr.e. 480-ban a görög hajóhad gyülekezett a perzsák ellen vívott tengeri csatához.

Tovább


Idén is folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek

A 2016-os rekordmeleg után folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 2017-ben is a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi jelentése szerint.

Tovább


Széchenyi-díj - Szathmáry Eörs biológus

"Nagyon boldog vagyok, hogy a díjon keresztül a szakterület láthatóbbá válik Magyarországon is" - mondta el az MTI-nek a világ egyik legismertebb evolúcióbiológusaként számon tartott Szathmáry Eörs, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europaea tagja, akit szerdán Széchenyi-díjjal tüntettek ki a Parlamentben.

Tovább


MOK: holnap folytatják