hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Mikola István: Az orvos a belső tartalék


Mikola István: Az orvos a belső tartalék

| |
 

Négy évvel ezelőtt tűnt el a hazai egészségpolitikából Mikola István, aki sokak várakozásával ellentétben 2010-ben nem lett szakminiszter, és a Parlament Egészségügyi Bizottságát is csupán néhány hónapig vezette, majd Orbán Viktor miniszterelnök kérésére hazánkat képviselte az OECD-ben, nagykövetként Párizsban. Június óta a Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára.

– Elég messze sodródott az egészségügytől.

– Itt is foglalkozom egészségügyi kérdésekkel, hozzánk tartozik például az ebola is.

– Tudatosan tartják távol az egészségpolitikától?

– Nem vagyok én az az alkat, akit bármitől távol lehet tartani, de most biztonságpolitikai feladataim vannak. Semmiféle frusztráció nincs bennem emiatt, más teendők jöttek, ugyanakkor a politikai családom tagja maradtam. Elfogadtam ezt a helyzetet, a mostani munkám is nagy kihívás, érdekes, izgalmas. Jól érzem magamat.

– Négy évvel ezelőtt már amúgy is csak államtitkár lehetett volna.

– Szerettem volna, ha az ágazat irányítása megtarthatja az önállóságát, és külön tárcát kap, próbáltam is érvelni emellett, de nem voltam sikeres. Más volt a politikai elképzelés.


Fotó: Manek Attila




– Végre nem csak két, hanem tíz évre lehet tervezni az egészségügyben - vélte 2010-ben. Úgy érzi, az elmúlt ciklusban sikerült kihasználnia az ágazat vezetésének a politikai stabilitást?

– Nagyra becsülök mindenkit, aki az egészségüggyel foglalkozik, ez nagy kihívás, amelynek csak erős érdekérvényesítő képességgel lehet megfelelni. Értékelem az előző négy év erőfeszítéseit is, Szócska Miklós nagyon nehéz helyzetben vette át az irányítást. Zombor Gábort régóta ismerem, az elképzelései most körvonalazódnak, amelyekhez a politikai támogatottsága is megvan.

– Mit jelent ma az élelmiszerbiztonság, különösen, hogy újabb és újabb élelmiszerek kerülnek a polcokra, és folyamatosan változik a gyártási technológia?

– Fogyasztóként hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a gyártó törődik az igényeinkkel. Friss áruk helyett tartós élelmiszert, konyhakész termékeket vásárolunk. Pihenés helyett energiaitalt, mozgás helyett fogyasztószereket, zöldségek és gyümölcsök helyett pedig étrend-kiegészítőket veszünk. Amikor ezek már nem hatásosak, a gyógyszeripartól várjuk a segítséget. Tudatos fogyasztóként mértékkel kell használnunk azokat az egyébként hasznos szolgáltatásokat, amelyeket az élelmiszerágazat a fogyasztói elvárásokra válaszul kínál. A kényelmi termékek nem válthatják ki a változatos táplálkozást, a testmozgást, a pihenést.

– Sok, kezdetben egészségesnek mondott élelmiszer később „bűnösnek” minősül. Hogyan tájékozódhat hitelesen a vásárló?

– Az új élelmiszerek vizsgálata a gyógyszeripari engedélyezési eljárásokat idézi, ezért valójában kevés az a termék, amelyet „újnak” nevezhetünk. Sokszor inkább a változó receptúra, tartósítási mód, formázás, csomagolás áll az innovációk középpontjában. Magyarországon hagyományosan erős az élelmiszerágazat hatósági felügyelete, az elsők között vagyunk, ahol megvalósult a teljes élelmiszerlánc-felügyelet integrációja, és jól felkészült szervezetek foglalkoznak a járványüggyel, az élelmezés- és táplálkozás-egészségügy kérdéseivel. Az elmúlt két évtized valamennyi élelmiszerbotránya kellett ahhoz, hogy a hazai fogyasztók is nyitottabb szemmel járjanak, gondosabban válogassanak a termékek között. Azonban ezt a fajta tudatosságot gyermekkorban kell megalapozni, egy felnőtt ember szokásait már nehezen változtathatjuk meg.

– Van arra valamiféle stratégia, hogy a hazai termelők is kiváló minőségű árut kínáljanak?

– Nem igaz, hogy a magyar áruk általában silányabbak, vagy kevésbé biztonságosak lennének, azonban valóban előfordulnak a boltokban rosszabb minőségű termékek. Az élelmiszerreklámok ma első sorban az alacsony árakról, kedvezményekről szólnak, mintha ez lenne az egyetlen tényező, amelyet a vásárláskor mérlegelnünk kell. Sajnos van egy olyan társadalmi réteg, amely nem engedheti meg magának, hogy a kicsivel drágább paradicsomot emelje le a polcról, a probléma az, hogy az is így gondolja, aki egyébként többet költhetne a minőségre. Ha megértjük, hogy nem feltétlenül az olcsó ajánlat a jó ajánlat, közelebb kerülünk ahhoz, hogy kiegyenlítettebb minőséget találjunk a boltokban. A hazai szakigazgatás védjegyekkel, az emelt szintű élelmiszerkönyvi előírások bevezetésével igyekszik segíteni a fogyasztók jobb tájékozódását.

– Évekkel ezelőtt egy konferencián szó volt arról, hogy narancs színű matricával jelzik a GMO-kat. Ilyen hazánkban – állítólag – nincsen, de tovább lehet-e vinni az elképzelést a bizonyos stabilizálókat, állagjavítókat tartalmazó termékekre?

– A genetikailag módosított élelmiszerek hazai jelenlétét szigorúan szabályozzuk, a feldolgozott élelmiszerekre jellemző állományjavítókat és más adalékanyagokat szintén nyomon követjük. Alapvetően nem az E-számokkal van baj, hiszen ezek között számos természetes anyag található, és valamennyi alapos vizsgálatokon esett át az engedélyezést megelőzően. Probléma azokkal a termékekkel van, amelyek előállítása, forgalmazása illegális, akár egy udvari garázsban, akár professzionális, laboratóriumi háttér mellett történik az élelmiszerhamisítás. Valójában senki nem tudja megmondani, hogy ezekben a termékekben mi van, és attól milyen egészségkárosodást szenvedhet el a fogyasztó.

– Az állam komoly bevételekre tesz szert a népegészségügyi termékadóból (NETA), amelyet az egészségügyben dolgozók jövedelmi viszonyainak javítására használ, egészen addig, amíg a termékskála át nem alakul, és csökken az adótömeg. Feloldható ez az ellentmondás?

– Ha a kérdés arra irányul, hogy a NETA, mint többletforrás az egészségügyben végleges megoldás lehet-e, akkor azt gondolom, hogy nem. Az egészségügy finanszírozási struktúrájának átgondolása még előttünk álló feladat. Annak viszont kifejezetten örülnék, ha azért folyna be kevesebb adó, mert a fogyasztók tudatosabban vásárolnak és táplálkoznak.

– A NETA valóban nagy siker volt?

– Az OECD-ben is gyakran volt szó róla, de nem mint az egészségügyi forrásteremtés – hiszen ez végső soron egy önkorlátozó folyamat –, hanem mint a lakosság élelmiszerfogyasztással kapcsolatos tudatosságának fontos eleme.

– Tavaly decemberben még OECD nagykövetként arról beszélt, hogy mi, magyarok az orvostudomány révén tudunk bekapcsolódni a globális tudásláncokba. Ez mit jelent?

– A világ rádöbbent arra, hogy a parttalan globalizáció, ahol szabadon áramlanak a termékek, a szolgáltatások és a tudás, nem az egyenlőtlenségek kiegyensúlyozását eredményezte, hanem az országok közötti gazdasági különbségek, a jóléti indexek a differenciálódásához vezetett. Mára kialakult a globális értékláncok rendszere, amelyekbe minden ország a saját lehetőségeivel tud beépülni, mi például a tudástőkével. Ha lehorgonyozzuk ezeket a tudásláncokat, a beépülés arányában a profit is itt marad nálunk.

– Már ha itthon tudjuk tartani a tudósainkat és az orvosainkat.

– A Magyar Tudományos Akadémiának van programja a fiatal tudósok hazahozatalára és megtartására, az orvos elvándorlás pedig nem csak magyar kérdés, hanem globális probléma. Az Európai Parlament egyre többször és egyre hangsúlyosabban veti fel, hogy az agyelszívást finanszírozni kell azokban az országokban, ahonnan a szakembereket elviszik, és valamilyen közös alapból legalább a képzés költségeit az uniónak állnia kell. A nálunk gazdagabb országok részben tőlünk fedezik az egészségügyi humánerőforrás igényüket, és egyetemeinken a hallgatók több mint fele külföldi. Magyarország ilyen értelemben nagyon nyitott, komoly tudástőkével rendelkezik, de így el is viszik a jól képzett orvosainkat.

– Hogyan tarthatnák meg őket?

– Változtatni kell a munkakörülményeken és az orvosok jogállásán. Ha a teljesítményük arányában fizetnék őket, a kiválóan teljesítők kimondottan sok pénzt kereshetnének és értelmetlenné válna a paraszolvencia. Az egész unióban a szellemi szabadfoglalkozás az alapvető jogállás, a biztosító pedig azt az orvost fizeti meg, aki hatékonyan és gyorsan talpra állítja a beteget. Nálunk ez hiányzik.

– A munkakörülmények az uniós forrásoknak köszönhetően sokat javultak.

– Felépítettük az új kórházakat, ezek fenntartása azonban többe is kerül, amivel nem kalkulálunk. Közben azokra, akik itthon gyógyítanak, sokszoros munka hárul. Ha körülnéz egy traumatológián: ki vannak facsarva az emberek. Apatikussá válnak, elhagyják a pályát, vagy ők is külföldre mennek. Ennek megakadályozása nem csak bérkérdés. Finanszírozás, jogállás, munkakörülmény kérdése.

– A szabad orvos- és intézményválasztás javíthat a helyzeten?

– Ki kell alakítani azt a tudatosságot, hogy a beteg a kórház és az orvos teljesítménye alapján válasszon, persze ehhez publikussá kellene tenni ezeket az adatokat. A rendelkezésre álló forrásból hosszú távon nem lehet biztosítani azt az ellátást, amit a lakosság elvár, hozzáteszem, ezt sehol a világon nem sikerül megoldani, hiszen az orvostudomány mindenütt a gazdasági megengedhetőségek előtt jár. Az egészségpolitika arról szól, hogy ezt az egyensúlytalanságot hogyan kezeljük. Magánforrásokra szükség van, hogy hogyan vonjuk be a finanszírozásba, azt intézményesen ki kell munkálni.

– Másként tekint négy év távollét után a magyar egészségügyre?

– Drámai változások nincsenek, tennivalónk azonban akad bőven, különösen azért, mert az orvost sokszor nem tekintjük az egészségügy főszereplőjének. Be kellene vonni őt az egészségügy gazdasági rendszerébe is, hogy mint közgazdasági szereplő célirányosan válasszon diagnosztikát és a terápiát. Ha az orvost kihagyjuk, és az egészségügyet más szemmel néző gazdasági menedzserek, közgazdászok és biztosok mellékszereplőként próbálják kezelni, akkor nem tudunk előrelépni. Az orvosoknak vissza kell adni a gyógyításban nekik járó meghatározó szerepet és társadalmi megbecsültséget. Ez a társadalom és a szakma közös felelőssége.

– Most, hogy a mutatók szerint javul az ország gazdasági helyzete, prioritássá válhat az egészségügy?

– Ma a politika számára a gazdasági prosperitás és annak fenntartása a fő cél,. A kilátások kecsegtetők, elindultak olyan folyamatok, amelyek megalapozhatják, hogy több jusson a humán erőforrás fejlesztésre és az egészségügyre is.

– Nem csupán politikai döntés kérdése, hogy elsőbbséget élvez-e az ágazat?

– Az is. A kormányzat szem előtt tartja az ágazatot, és most is vannak értékelendő törekvések. Felelősségünk van az egészséges, kiművelt humánerőforrásért, ez a prosperáló gazdaság alapja. Ebben az értelemben a népegészségügy abszolút prioritást kell, hogy élvezzen.

– Ha a tortából nem is számíthat nagyobb szeletre az ágazat, vannak még kiaknázható belső tartalékai?

– Az orvosszerep a belső tartalék. Ha bízunk benne, figyelünk rá, szabályozott mozgásteret biztosítunk neki, a kevés forrásból is hatékonyabbá tud válni az ellátás.

– Az alapellátást rendbe kell tenni, hogy mindenki a lakóhelyéhez legközelebb jusson megfelelő minőségű, definitív ellátáshoz. Ismerős a felvetés?

– Igen, miniszterségem idején ugyanezt mondtam.

– Most, tizenhárom évvel később megvalósulhat?

– A legégetőbb kérdés, hogy ott, ahol a tömeges ellátásnak kéne folynia, legyen elegendő munkaerő, felszerelés, és megfelelő körülmények. Háziorvosaink átlagos életkora egyre magasabb, kevesen is vannak, hiányzik az utánpótlás, a hátrányos helyzetű régiókban 3-4 településen helyettesítenek egyszerre. Ha felszerelés híján lehetőségük sincs arra, hogy mondjuk a laborvizsgálatot helyben végezzék, akkor beküldik a beteget a szakrendelőbe, onnan továbbutalják a kórházba, egyre drágább ellátási szintekre. Ez sem az egyes betegnek, sem a társadalomnak nem jó. A háziorvos szintjén van leginkább lehetőség a holisztikus megközelítésre, hiszen a családorvos saját szociokulturális közegében látja a beteget. Jelenlegi állapotában az alapellátás nem tudja csillapítani a kórházak terhelését. De ez már megint csak nem élelmiszerbiztonsági kérdés.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2014-09-15


Kulcsszavak

Mikola István. orvosválasztás,alapellátás, NETA, élelmiszerbiztonság

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

1.,   Matko Ida mondta   2014. Szeptember 28., Vasárnap 12:26:04
Kivételesen egyetértek Mikola Istvánnal, abban, hogy az orvosokban van a "tartalék".Itt a fővárosban kevésbé, de vidéken a legszínvonalasabb ellátást találhatja. Persze , ha keresi, bár négy év után senkit nem talál ott , ahol tudott.Találja ki miért?Másrészt azonban egyáltalán nem értek egyet. Ahhoz, hogy lássa milyen drámai változások vannak nem elég a szervilis felszínt meghívni egy kávéra.A gyógyfeudalizmus a legdurvább rabló kapitalista attitűddel lépett házasságra. Ja már nem szingli, az orvosok és a betegek a rendszerben páriák, de ez csak belülről látszik.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Szent-Györgyi Albert-emlékévet rendez a Szegedi Tudományegyetem

Jubileumi programokkal, köztük rangos természettudományi verseny megrendezésével emlékezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) arra, hogy egykori rektora, Szent-Györgyi Albert 80 éve vette át az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat.

Tovább


Litvániában követik el a legtöbb öngyilkosságot az Európai Unióban

A 100 ezer főre jutó 19 öngyilkossal Magyarország, Szlovénia és Lettország osztozik a második helyezésen, "dobogós" még Észtország 18 öngyilkossággal, negyedik helyen Belgium és Horvátország (17) áll.

Tovább


Akár kilenc évig is szoptatja kicsinyét az orangután

Akár kilenc évig is szoptatja kicsinyét az orangután, hosszabb ideig, mint bármely más főemlős - állapították meg a vadon élő emberszabásúak fogainak elemzéséből amerikai és ausztrál tudósok.

Tovább


Az egész ország gazdaságának lökést adhat a szegedi lézerközpont

Évtizedekre lökést adhat a város és az egész ország gazdaságának a szegedi lézerközpont, amelynek épületeit kedden adják át - jelentette ki Botka László hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen.

Tovább


Mikola István: Az orvos a belső tartalék