hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Magyaroknak rendelő, külföldieknek kórház


Magyaroknak rendelő, külföldieknek kórház

| |
 

A hazai fizetőképes keresletre, és az egyik nagy biztosítótársaság hazánkban előzmény nélküli egészségbiztosítási termékére építve fogadja a betegeket augusztustól a Duna Medical Center (DMC) 3000 négyzetméteres Szakrendelője és Egynapos Sebészeti Központja, amely a hét öt napján 12 órában tart nyitva. A járóbeteg-szakrendelőben 27, az egynapos sebészeten pedig nyolc szakmában biztosítanak ellátást, a hazai orvos szakmák kiválóságait felvonultatva. A központ eddig több mint kétmilliárd forintba került, ebből másfélmilliárd forintot a hazánkban egyedülálló műszerparkra, 800 milliót pedig a Duna parti irodaház négy emeletének átalakítására költöttek; a helyiségekre hét évre kötöttek bérleti szerződést – derült ki a DMC szerdai sajtóbejárásán.

Ambuláns és egynapos sebészeti ellátást egyaránt biztosítanak a DMC-ben, az utóbbihoz szükséges kórházi hátteret az Uzsoki utcai kórház szerződés alapján biztosítja – mondta lapunknak válaszolva a Szakrendelő és Egynapos Sebészeti Központ igazgatója, dr. Schiszler István, hozzátéve, az állami kórházban végzett ellátás költségeit a DMC állja, az intézmény egynapos sebészeti háttérszolgáltatásról eseti jelleggel számlát állít ki a magánszolgáltatónak. A szakember egyébként korábban a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet implementációs igazgatója volt, és a Dél-Közép-Magyarországi Térségi Egészségszervezési Igazgatóságot is vezette. Mint azt kérdésünkre kifejtette, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (ÁEEK) tanácsadóként még most is szerződésben áll, de ottani feladatai kizárólag az állami kórházfenntartó informatikai fejlesztéseire korlátozódnak.


Betartják a szabályokat, tágítják a határokat


A szakmai keretek és szabályok szigorú megtartása mellett, a legkiválóbb hazai szakemberekkel folyamatosan egyeztetve tágítanák az egynapos sebészeti ellátások körét az új magánszolgáltatónál – mondta az eLitMed.hu-nak dr. Sipos Péter műtővezető főorvos, aki a SE Kútvölgyi Klinikai Tömbjéből igazolt át a DMC-hez. Mindezt arra a felvetésünkre fejtette ki a sebész-gasztroenterológus, hogy itthon máig vannak szakmai viták arról, melyek azok a beavatkozások, amelyek az egynapos sebészet keretében végezhetőek. Bár a 2004-ben íródott „egynapos sebészet szabálykönyve” – az állami szolgáltatók a vonatkozó irányelvek mellett eszerint járnak el – meglehetősen jól körülhatárolja a társadalombiztosítás által kifizetett beavatkozások körét, a szakma szerint is érdemes azokat újraszabni.

A műszerezettségnek és a felkészült szakembereknek köszönhetően a DMC-ben „elmennek a végső határig”, ami az egynapos sebészetben jogilag engedélyezett és szakmailag biztonsággal elvégezhető, azt a protokolloknak megfelelően el is végzik. Példaként az epekő eltávolítást említette a főorvos, amely világszerte megoldható egynapos sebészeti ellátásban, azonban az itthoni szabálykönyvben nem szerepel. Mint fogalmazott, egyelőre erről a beavatkozásról folyik a diskurzus, a DMC-ben azonban el tudnák végezni a beavatkozást, a szakma végső rábólintását remélik.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a betegek hetven-nyolcvan százaléka alkalmas az elektív egynapos beavatkozásra, ennek eldöntésében a szakorvosi ajánlás mellett az aneszteziológiai vélemény meghatározó. A nemzetközi standardok szerinti kiválasztást DMC ambulanciája minden területen biztosítani tudja, ezzel minimálisra csökkenthetőek a kockázatok, a műtét utáni obszerváció pedig szükség esetén akár 24 órás is lehet. Kapacitásaikat tekintve havonta akár 300-400 egynapos sebészeti műtétet is el tudnak végezni, azonban a kezdeti időszakban nem számolnak „teljes üzemmel”. A posztoperatív ellátásban is saját erőforrásaikra támaszkodnak, Schiszler István úgy vélte, betegeik otthoni, műtét utáni ellátása sem hárul az alapellátásra, munkaidőben bármilyen felmerülő panaszt ellátnak, Sipos doktor pedig azt is elmondta, betegeiknek 24 órás telefonos ügyeletet nyújtanak.

Az egynapos sebészeti és az ambuláns ellátást első sorban a magyar betegeknek kínálják, azonban külföldieket is tudnak fogadni, akár különböző kiegészítő biztosításaik terhére, műtét esetén nekik külön megszervezik az itt-tartózkodást, és csak a biztonsági szabályokat betartva engedik haza – folytatja a műtővezető főorvos. Mindehhez az ambuláns központ vezetője azt is hozzátette, nem tartanak attól, hogy üzleti veszteséget okozna számukra, hogy az állami rendszerben éppen most mentesítették az egynapos beavatkozásokat a teljesítmény-volumen korlát alól, és ezzel párhuzamosan elindult a várólista-csökkentési program is. Mint fogalmazott, a DMC „nem az állami ellátóktól akarja átvenni a betegeket”, és nem is azokra építette üzletpolitikáját, akik a közfinanszírozott rendszerben jellemző hosszas várakozási időt szeretnék elkerülni. Ugyanakkor hozzátette azt is, nem csak a jómódú betegekre számítanak.


Kevesebbért, de itthon


Előre meghatározott időbeosztással rendelnek az orvosok a DMC-ben, akiknek túlnyomó többségét közreműködői szerződéssel alkalmazzák, ellenben a szakdolgozókat főállásban foglalkoztatják – számolt be Schiszler István, aki a fizetésekről csupán annyit árult el, a bérek magasabbak, mint az állami intézményekben, azonban alacsonyabbak, mint külföldön, „de látjuk, hogy van az a pénz, amiért hazajönnek az orvosok”. A szolgáltató egyébként a hazai orvosszakma kiválóságait nyerte meg szakrendeléseire húzónévként.

A centrumban számos olyan készülék található, amely hazánkban egyedül itt érhető el. Ilyen például a teljes gerincet leképező direkt digitális röntgengép, vagy a direkt digitális mammográf, amely Európában is csak néhány helyen érhető el. Segítségével 29-41 százalékkal több emlőrák szűrhető ki, a tomoszintézises szeletképeknek köszönhetően azonnali, sztereotaxiás vákuumbiopsziára is lehetőség van. A páciensek állapotának folyamatos felügyeletének érdekében telemedicinás mobil betegfelügyelő rendszer áll rendelkezésre, amely a szabad mozgást sem gátolja.

A DMC-ben hasonló árakkal találkozhatunk, mint az azonos szakterületek más magánrendelésein, aki pedig előre gondoskodna arról, hogy itt vehesse igénybe az ellátást, a magyar piacon eddig előzmény nélküli egészségbiztosítást köthet. Minderről Juhos András, az Uniqa Biztosító Zrt. vezérigazgató helyettese beszélt, aki arról is beszámolt, az utolsó finomhangolásokat végzik az új terméken, amelynek köszönhetően elérhető ár-érték arányban vehetőek igénybe a centrum szolgáltatásai.

Mint azt a szerdai megnyitón Igor Inkovskyi, a DMC finanszírozója elmondta, a szkepticizmussal kellett leginkább megküzdeniük a beruházás idején, azonban a hazai orvosképzésnek köszönhetően olyan kiváló szakemberek érhetőek el Magyarországon, akik a világ bármely egészségügyi intézményében megállnák a helyüket, ezért is hozták hazánkba a beruházást. A befektetők egyébként nem rövidtávon, hanem hosszabb időintervallumban számítanak költségeik megtérülésére, az első időszak veszteséges működtetésére is felkészültek. Későbbi terveikkel kapcsolatban Schiszler István elmondta, az év végére, jövő év elejére elkészül a DMC kórháza is, amelyet már saját tulajdonú épületben rendeznek be, a szakmák széles spektrumát kínálva. Úgy vélte, ez nyit majd kapukat a gyógyturizmus, a külföldről érkező betegek előtt, akikre a szakrendelőben csak kis számban számítanak.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2015-07-22


Kulcsszavak

Duna Medical Center, egynapos sebészet, gyógyturizmus

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

1.,   Votisky Péter mondta   2015. Július 23., Csütörtök 16:34:24
Örömmel látnám a szakma - DCM szerinti - kiválóságainak neveit, úgy is mint "húzóneveket", már csak azért is, hogy potenciális betegként tudhassam, mire érdemes spórolnom.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Pálinkás József a magyar-francia tudományos együttműködések fejlesztéséről tárgyalt Párizsban

Franciaország részéről megvan a támogatás Magyarország irányába, de a következő időben is jelentős munkát kell befektetni ahhoz, hogy a magyar kutatás-fejlesztés egésze és a szegedi ELI lézerközpont sikeres vállalkozás legyen - mondta csütörtökön az MTI-nek Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a francia tudományos élet képviselőivel Párizsban folytatott tárgyalásait követően.

Tovább


Megtalálták a szalamiszi csatában részt vevő görög hajóhad gyülekezési helyét

Görög régészek megtalálták azt a helyet Szalamisz szigeténél, ahol Kr.e. 480-ban a görög hajóhad gyülekezett a perzsák ellen vívott tengeri csatához.

Tovább


Idén is folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek

A 2016-os rekordmeleg után folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 2017-ben is a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi jelentése szerint.

Tovább


Széchenyi-díj - Szathmáry Eörs biológus

"Nagyon boldog vagyok, hogy a díjon keresztül a szakterület láthatóbbá válik Magyarországon is" - mondta el az MTI-nek a világ egyik legismertebb evolúcióbiológusaként számon tartott Szathmáry Eörs, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europaea tagja, akit szerdán Széchenyi-díjjal tüntettek ki a Parlamentben.

Tovább


Magyaroknak rendelő, külföldieknek kórház