Hírvilág

Lesz erő az egységben?

2012. ÁPRILIS 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az egészségpolitikai vezetés sokat hangsúlyozott és elsődleges célja, hogy az intézmények egységes irányítás alá vételével, a struktúra átalakításával, s a központi közbeszerzések megindításával megtakarításokat érjen el. Míg az orvostechnikai eszközök közbeszerzése egyelőre bonyolultabb kérdésnek tűnik, a gyógyszerek terén már a nyáron kiírásra kerülhet az első egységes közbeszerzési eljárás. Mindez a Medical Tribune egészségügyi szaklap által szervezett Pharma Klub rendezvényen derült ki csütörtökön, ahol a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója, Török Krisztina azt is elmondta, a közbeszerzések egységesítésével megtakarított pénzt is az ágazati dolgozók bérére fordítják. Most még vízfejűek vagyunk, de az intézmények átvételével egyre újabb feladatokat kell ellátnia a GYEMSZI-nek, amelynek így még több, speciálisan képzett szakemberre van szüksége – mondta Török Krisztina. Jelezte, 2013. január 1-től valamennyi magyar kórház és járóbeteg-ellátó fenntartója az egészségügyi államtitkárság céljainak elérését segítő módszertani intézet lesz, így elengedhetetlen a szervezet fejlesztése, hiszen az elvégzendő feladatok érdekében komoly informatikai háttér épül, hat telephelyen, több mint 600 embert foglalkoztatnak. A Parlament hétfőn elfogadja, így május első napjától életbe léphet az önkormányzati fenntartású intézmények átadás-átvételét szabályozó törvény, amelyeknek a GYEMSZI lesz a tulajdonosa. Mint azt a főigazgató az átadással kapcsolatban elmondta, a megyei intézmények átvételi gyakorlatától eltérően a jövőben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem vesz részt a vagyonkezelési feladatokban, mind a fenntartói, mind a tulajdonosi jogokat a GYEMSZI gyakorolja. Bár az intézmények tartozásait átvállalják, azonban a kassza a Nemzetgazdasági Minisztériumnál marad, ám a főigazgató hangsúlyozta, minden megtakarításnak, ami a szerkezetátalakítással kinyerhető a büdzséből, az intézményeknél kell maradnia. A dolgozókat a jelenlegi jogállásuk szerint veszik át az intézményekkel együtt, ám az csak ősszel derülhet ki, hogy melyik az elvárásoknak leginkább megfelelő jogviszony, így az a későbbiekben akár változhat is. A munkáltatói jogokat azonban továbbra is az intézmények főigazgatói gyakorolják. A központi közbeszerzésekről szólva Török Krisztina elmondta, központilag és érdemes és kell beszerezni a földgázt, az áramot és a gyógyszereket, más beszerzések a térségeknél, megint mások az intézményeknél maradnak. A gyógyszergyártóknak a jövőben nem csupán a gyógyításban, hanem a megelőzésben is kiemelt szerep juthat, hiszen az új egészségügyi ellátórendszer a betegbiztonság mellett az egészségmegőrzésre is nagy hangsúlyt fektet. A legnagyobb árelőny elérése érdekében a gyógyszerek, orvostechnikai eszközök országos és térségi központi beszerzése a nemrégiben felállított Egészségügyi Szolgáltató Zrt. feladata lesz, míg a helyi közbeszerzéseket az intézmények folytathatják le – ezt már Drexler Donát, az állami tulajdonú gazdasági társaság vezérigazgatója mondta. A centralizált közbeszerzések lefolytatása mellett az értékesítési, ágazati informatikai, és a gyógyturizmus fejlesztéséért is a Zrt. felel. Egyelőre még folyamatban van a központi közbeszerzések szintjeinek meghatározása, meg kell vizsgálni, melyek azok a területek, ahol érdemes országos, térségi, vagy helyi közbeszerzéseket lebonyolítani. Senki sem tudja, mennyi pontosan az egyes intézmények gyógyszerfelhasználása – mondta a konferencián Hankó Balázs, az Országos Gyógyszerterápiás Tanács (OGYTT) titkára, aki szerint az adatok folyamatos és részletes bekérése nyomán 1-2 héten belül választ kapnak arra, hogy mely kórházba, milyen gyógyszerből mekkora volumen került beszállításra 2011-ben. A nagy volumenű, a kórházakban nagy árkülönbözetben használt szerek közül választják ki azokat a hatóanyagokat, hatóanyag-csoportokat, amelyek az országos gyógyszer alaplistára felkerülnek. A gyógyszerfelhasználási adatok májusban az OGYTT elé kerülnek, s ha összeállt az országos alaplista, már a nyáron megtörténhet az első közbeszerzési kiírás, az első tender pedig december végén valósulhat meg. Egyelőre érvényben maradnak a március 28. előtt megindított közbeszerzések, ám amennyiben az intézmény számára előnyösebb, önként csatlakozhat az országos közbeszerzéshez. Ezt hátráltathatja a kórházak jelenlegi szerződéseinek sokszínsége: van közöttük fél-, egy-, tíz-, vagy akár több évre kötött is. Az alaplista évente bővülhet, a speciális szerek köre térségi és országos szinten határozható meg, a listán nem szereplő hatóanyagok intézményi, térségi beszerzése megengedet. Az éves felülvizsgálatok alkalmával szakmailag indokolatlan hatóanyagok lekerülnek, helyükbe újabbak léphetnek. Fontos az országos közbeszerzés, de illuzórikus, hogy ez mindenre megoldást kínál – folytatta Hankó Balázs. Míg a hatóanyaglistát az OGYTT határozza meg, addig az orvostechnikai eszközök körét a szakmai kollégium illetékes tagozatai, ám ez egyelőre sokkal bonyolultabb feladatnak tűnik, mint a gyógyszeralaplista. Bár az ezt szabályozó rendeletek csak ősszel lépnek életbe, így legalább marad elegendő idő a szakmai előkészítésre. Őrült beszéd, de van benne rendszer – ezzel a Shakespeare idézettel jellemezte a hazai gyógyszerelátási és finanszírozási helyzetet Beneda Attila, az Egészségügyért Felelős Államtitkár kabinetfőnöke, az OGYTT társelnöke, aki néhány mondatban a Tanács alakuló üléséről számolt be a jelenlévőknek. A grémium elnöke Cserháti Péter helyettes államtitkár, tagjait töbekk között a Szakmai Kollégium tagozati elnökei adják. Az OGYTT a közbeszerzések szakmai kérdéseivel foglalkozik, ám a Széll Kálmán Terv „ránehezedik” az ágazatra, a gazdasági megengedhetőség befolyásolhatja a döntéseket. Egymilliárd koronát takarítottak meg tavaly Norvégiában az ott működő gyógyszerbeszerzési együttműködésnek, a LIS-nek köszönhetően – számolt be a konferencián a Torfinn Aanes a szervezet adminisztratív igazgatója. A skandináv állam 80 kórháza 21 egészségügyi trösztbe tömörül, s valamennyi a LIS tagja. A trösztök évente 700 ezer euró tagdíjat fizetnek a szervezetnek, cserébe részt vehetnek a közbeszerzéseken, amelyek lebonyolításáért a LIS felel. A kórházi trösztöknek saját gyógyszerbizottsága és gyógyszerlistája van. A tendereken nem csak a gyártók vagy nagykereskedők által ajánlott árat veszik figyelembe – ez mintegy 40 százalékban döntő – hanem a funkcionális jellemzők is számítanak, de olyan csatolt szolgáltatások is, mint például a képzés. Ezzel biztosítják, a kisebb cégek a piacra lépését is. Hazánkban mind a gyógyszer-, mind pedig a közbeszerzés bonyolult eljárásnak számít, nálunk vannak az Unió legszigorúbb szabályai ezen a területen – derült ki Barna Orsolya jogász előadásából, aki a közbeszerzési törvény változásairól adott tájékoztatást a hallgatóságnak. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-04-20

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.