hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Kusza betegutak, bizonytalan ügyelet


Kusza betegutak, bizonytalan ügyelet

| |
 

Az Oktatói Hálózat idén indította útjára a „Mi lesz veled, értelmiség?” című vitasorozatát, amely napjaink veszélyeztetett értelmiségi szakmáinak képviselői számára kínál lelhetőséget a véleménycserére, a közös kiútkeresésre. Eddig vitatkoztak már többek között a filozófusok, a közgazdászok, a történészek és a napokban az egészségügy szereplői is. Az Orvosvita 2016 beszélgetésen az egészségügyi közgazdásztól, a bioetikusig, a sebésztől a háziorvosig sok szakma művelői megszólaltak.

Az eszmecserén részt vett többek között Álmos Péter, Lénárd Rita, Sándor Judit, Kincses Gyula, Kovácsy Zsombor, Lovas András, Nagy Péter, Weltner János, Hegedüs Zsolt. A beszélgetés sarkalatos kérdései között szerepelt például az, hogy napjaink magyar egészségügyében mit jelent az egyén számára az orvosi hivatás gyakorlása, továbbá, hogyan változott meg az orvosi szerep az elmúlt fél évszázadban, miként kommunikálhat sikerrel, betegeivel az egészségügyi dolgozó, vagy milyen minőségű napjainkban a magyar orvosképzés? A pódiumbeszélgetés későbbi szakaszában pedig terítékre kerültek olyan, a szakma minden szereplőjét érdeklő kérdések, mint az, hogy miként értelmezhető az ágazat aktuális állapotában az egyes szereplők (állam, intézmény, orvos) egyéni és kollektív felelőssége? Hogyan szabadulhatnánk meg a hálapénz intézményétől? Milyen feladat hárul a szakmai érdekvédelmi szervezetekre és azt miként tudják teljesíteni?

Megváltozott a társadalmi elvárás

Bevezetéseként a résztvevők többsége abban megegyezett, hogy az orvosi hivatást más szakmákkal ellentétben általában nagyon fiatalon, akár már gyermekkorban kiválasztják maguknak későbbi művelőik, vagyis náluk az orvoslás, a gyógyítás, a másokon való segítés iránti vágy már nagyon korán megmutatkozik. Ennek ellenére, az egyetemi évek alatt szép számmal akadnak olyanok, akik látva a hivatás gyakorlati oldalát, abból kiábrándulnak, ám így is általában valamilyen segítő rokonszakmát (pl. pszichológus, gyógyszerész stb.) választanak maguknak.

A klasszikus orvos szerep és orvos-beteg kapcsolat egyre jobban feledésbe merül. Az egykori paternalista, tanácsokat osztó, apáskodó, a beteget inkább nagyra nőtt gyerekként kezelő orvos alakja már a múlté. A betegek többsége elvárja, hogy egyenrangú partnerként bánjon vele az egészségügyi személyzet és különösen az orvosa. Ebből számos konfliktus is keletkezhet. Többek között azért, mert a magyar orvosképzésben (az utóbbi 2-3 év kivételével) egyáltalán nem oktattak sem kommunikációt, sem azokat a magatartástudományi ismereteket, amelyek a leendő orvosokat eligazították volna a megváltozott körülmények kezelésének módszerei között.

Kincses Gyula szerint egykor az orvoslást a művésethez hasonlították, ma pedig egyre inkább valamely ipari tevékenységhez, szalagon való termelési munkához válik hasonlatossá. Nem csoda, hogy az erősen szakosodott gyógyítás napjainkban leginkább nem a teljes embert, hanem csupán egyes szerveit vizsgálja és gyógyítja, az orvosok (és a szakirodalom is) közül sokan pedig beteganyagot emlegetnek, amikor a gyógyítandó páciensről beszélnek. A jelenlegi magyar egészségügyi rendszerben súlyos anomáliák mutatkoznak. A gyógyító munkát szabályozó szakmai protokollok helyét egyre inkább átveszi az intézményekben a szokásjog. Ennek alapján végzik a mindennapos gyógyító tevékenységet. A jelenlegi központi finanszírozás a minőségi teljesítményre sem ösztönöz. Ehhez a megállapításához Ary Lajos közbevetése alaposan rátapintott a lényegre: az egészségügyi rendszerekben mindig a pillanatnyilag olcsónak tűnő lesz a végére a legdrágább. Ezt a finanszírozóknak is meg kellene érteniük. Emellett a rendszerben vannak olyan alapvetések is, amelyek közül némely még jelentős kiadásokat sem generálna, mégis jobb minőséget produkálhatna a gyógyítás, ám mindezek ellenére azokat figyelmen kívül hagyják. Ilyen például a kézhigiénés követelmények szigorú betartása és betartatása. Továbbá az amortizáció kérdése, amelyet, az ígéret szintjénél 26 év óta egyetlen egészségügyi kormányzat sem volt képes a gyakorlati bevezetés felé továbbvinni.



A vita résztvevői. Fotó: Béla B. Molnár

Ma ott tartunk, hogy uniós pályázati forrásból a kórházak, rendelőintézetek megvásárolnak mindenféle modern, 21. századi technikát produkáló berendezéseket, felszereléseket, aztán azokat egy fél év elteltével többségében már csak alkalomszerűen használják. Például a HBCs korlátok miatt, vagy azért, mert nincs miből kifizetniük a drága, energiaigényes gép generálta rezsiköltségeket, esetleg külföldre szerződött az egyetlen orvosuk, aki addig kezelte a berendezést. Pár év múlva pedig, amikor a garancia idő lejárta után esetleg meghibásodik a gép valamelyik alkatrésze, hosszú hónapokig leáll a működtetése, mert nincs miből kifizetniük a javíttatását.


Kusza betegutak, bizonytalan ügyelet

Weltner János megerősítette Kincses doktor megállapítását: a jelenlegi szakmai protokollok szerinte is elavultak és hiányosak. Oka, hogy a főhatóság, amelynek többek között ez is feladata volna, elhanyagolja ezt a területet. A rendszer további hibájaként említette, hogy a rendelkezésre álló források felhasználását és annak hatékonyságát senki sem ellenőrzi ugyanúgy, ahogyan az OEP tevékenysége felett sincs kontroll. A fekvőbeteg intézményekben kötelezően fenntartott sürgősségi ügyeleti rendszer mára elérte az 1960-as szintet: megfelelő létszámú szakorvos híján az ügyeletben olyan szakmák orvosai is kénytelenek részt venni, akik aligha tudnak hatékonyan beavatkozni egy sürgősségi eset ellátásába. Az ellátás káoszát és minőségének folyamatos romlását mutatják a kusza, szinte követhetetlen betegutak is.

A rendszer további rákfenéje a hálapénz intézménye is. Kovácsy Zsombor szerint az ágazat sanyarú helyzetéből a kiutat az évekkel ezelőtt javasolt több-biztosítós rendszer bevezetése jelenthette volna, de azt a politika lesöpörte az asztalról, holott jelenleg is (noha ezt senki nem meri kimondani) erre felé tart az egészségügy. Azzal a különbséggel, hogy a korábbi tervek egy világos, elszámoltatható rendszerben versenyhelyzetet teremtettek volna a szolgáltatók között, a betegek pedig egyértelműen láthatták volna, hogy mikor, kitől és milyen ellátást kaphatnak. A mostani rendszer pedig erősen arrafelé tendál, ami a társadalmat szegény és gazdag betegekre osztja. A szegényeknek marad a rossz minőségű, hosszú várólistás, olcsó megoldásokat kereső gyógyító rendszer, a gazdagok pedig 21. századi technikával, hatékony gyógyszerekkel, kényelmes körülmények között gyógyulhatnak. A jelenlegi rendszerből hiányzik a minőségmérés és eredményeinek a közzététele. Ma egyetlen beteg sincs tisztában azzal, hogy az őt kezelő kórházban az átlagosan elvárhoz képest mekkora a halandóság, hány orvosi műhiba történt és milyen a kórházi fertőzések aránya.

Lóránth Ida
eLitMed.hu
2016. november


Kulcsszavak

egészségpolitka, betegutak, Magyarország, vita

Kapcsolódó anyagok

A borítékok mindennemű csúsztatása

A fizikai aktivitás szerepe az onkológiában

Jól működött, ezért megszüntetik?

A nebivololhatás mélyebb elemzése

Fizikai aktivitás a metabolikus szindróma elsődleges megelőzéseként

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Praxisközösségek ereje

Kétszázezer ellátási esemény, nyolcvan százalékos átszűrtség, 12 százalékkal kevesebb szakorvoshoz küldött beteg — néhány szám az alapellátás-fejlesztési modellprogram eredményeiből. A négyéves ,,kísérlet” most zárult, de a kormány bejelentése szerint folytatódik.

Tovább


A borítékok mindennemű csúsztatása

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete az igazságügyi miniszterhez fordult, hogy a "borítékok mindennemű csúsztatását" is nevezzék törvénysértőnek —ne legyen mód munkaadói engedéllyel sem a felmentésre.

Tovább


Mostohagyerek az iskola-egészségügy

A Miniszterelnökség, bürokrácia csökkentésként elhíresült projektjének következő lépcsője, újabb négy egészségügyi alapintézmény, április elsejével történő átszervezése/beolvasztása lesz. Ezek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Epidemiológiai Központ.

Tovább


Korányi: folyamatos a fejlesztés

Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetnek meghatározó szerepe van a hazai tüdő- és légzőszervi betegek kezelésében és rehabilitációjában egyaránt. A tavaly év végén elnyert, több mint 250 millió forintos forrást az országos hatáskörű intézmény eszközfejlesztésre és modernizálásra használja fel.

Tovább