TARTALOM

 VISSZA

 


Kusza betegutak, bizonytalan ügyelet


Kusza betegutak, bizonytalan ügyelet

| |
 

Az Oktatói Hálózat idén indította útjára a „Mi lesz veled, értelmiség?” című vitasorozatát, amely napjaink veszélyeztetett értelmiségi szakmáinak képviselői számára kínál lelhetőséget a véleménycserére, a közös kiútkeresésre. Eddig vitatkoztak már többek között a filozófusok, a közgazdászok, a történészek és a napokban az egészségügy szereplői is. Az Orvosvita 2016 beszélgetésen az egészségügyi közgazdásztól, a bioetikusig, a sebésztől a háziorvosig sok szakma művelői megszólaltak.

Az eszmecserén részt vett többek között Álmos Péter, Lénárd Rita, Sándor Judit, Kincses Gyula, Kovácsy Zsombor, Lovas András, Nagy Péter, Weltner János, Hegedüs Zsolt. A beszélgetés sarkalatos kérdései között szerepelt például az, hogy napjaink magyar egészségügyében mit jelent az egyén számára az orvosi hivatás gyakorlása, továbbá, hogyan változott meg az orvosi szerep az elmúlt fél évszázadban, miként kommunikálhat sikerrel, betegeivel az egészségügyi dolgozó, vagy milyen minőségű napjainkban a magyar orvosképzés? A pódiumbeszélgetés későbbi szakaszában pedig terítékre kerültek olyan, a szakma minden szereplőjét érdeklő kérdések, mint az, hogy miként értelmezhető az ágazat aktuális állapotában az egyes szereplők (állam, intézmény, orvos) egyéni és kollektív felelőssége? Hogyan szabadulhatnánk meg a hálapénz intézményétől? Milyen feladat hárul a szakmai érdekvédelmi szervezetekre és azt miként tudják teljesíteni?

Megváltozott a társadalmi elvárás

Bevezetéseként a résztvevők többsége abban megegyezett, hogy az orvosi hivatást más szakmákkal ellentétben általában nagyon fiatalon, akár már gyermekkorban kiválasztják maguknak későbbi művelőik, vagyis náluk az orvoslás, a gyógyítás, a másokon való segítés iránti vágy már nagyon korán megmutatkozik. Ennek ellenére, az egyetemi évek alatt szép számmal akadnak olyanok, akik látva a hivatás gyakorlati oldalát, abból kiábrándulnak, ám így is általában valamilyen segítő rokonszakmát (pl. pszichológus, gyógyszerész stb.) választanak maguknak.

A klasszikus orvos szerep és orvos-beteg kapcsolat egyre jobban feledésbe merül. Az egykori paternalista, tanácsokat osztó, apáskodó, a beteget inkább nagyra nőtt gyerekként kezelő orvos alakja már a múlté. A betegek többsége elvárja, hogy egyenrangú partnerként bánjon vele az egészségügyi személyzet és különösen az orvosa. Ebből számos konfliktus is keletkezhet. Többek között azért, mert a magyar orvosképzésben (az utóbbi 2-3 év kivételével) egyáltalán nem oktattak sem kommunikációt, sem azokat a magatartástudományi ismereteket, amelyek a leendő orvosokat eligazították volna a megváltozott körülmények kezelésének módszerei között.

Kincses Gyula szerint egykor az orvoslást a művésethez hasonlították, ma pedig egyre inkább valamely ipari tevékenységhez, szalagon való termelési munkához válik hasonlatossá. Nem csoda, hogy az erősen szakosodott gyógyítás napjainkban leginkább nem a teljes embert, hanem csupán egyes szerveit vizsgálja és gyógyítja, az orvosok (és a szakirodalom is) közül sokan pedig beteganyagot emlegetnek, amikor a gyógyítandó páciensről beszélnek. A jelenlegi magyar egészségügyi rendszerben súlyos anomáliák mutatkoznak. A gyógyító munkát szabályozó szakmai protokollok helyét egyre inkább átveszi az intézményekben a szokásjog. Ennek alapján végzik a mindennapos gyógyító tevékenységet. A jelenlegi központi finanszírozás a minőségi teljesítményre sem ösztönöz. Ehhez a megállapításához Ary Lajos közbevetése alaposan rátapintott a lényegre: az egészségügyi rendszerekben mindig a pillanatnyilag olcsónak tűnő lesz a végére a legdrágább. Ezt a finanszírozóknak is meg kellene érteniük. Emellett a rendszerben vannak olyan alapvetések is, amelyek közül némely még jelentős kiadásokat sem generálna, mégis jobb minőséget produkálhatna a gyógyítás, ám mindezek ellenére azokat figyelmen kívül hagyják. Ilyen például a kézhigiénés követelmények szigorú betartása és betartatása. Továbbá az amortizáció kérdése, amelyet, az ígéret szintjénél 26 év óta egyetlen egészségügyi kormányzat sem volt képes a gyakorlati bevezetés felé továbbvinni.



A vita résztvevői. Fotó: Béla B. Molnár

Ma ott tartunk, hogy uniós pályázati forrásból a kórházak, rendelőintézetek megvásárolnak mindenféle modern, 21. századi technikát produkáló berendezéseket, felszereléseket, aztán azokat egy fél év elteltével többségében már csak alkalomszerűen használják. Például a HBCs korlátok miatt, vagy azért, mert nincs miből kifizetniük a drága, energiaigényes gép generálta rezsiköltségeket, esetleg külföldre szerződött az egyetlen orvosuk, aki addig kezelte a berendezést. Pár év múlva pedig, amikor a garancia idő lejárta után esetleg meghibásodik a gép valamelyik alkatrésze, hosszú hónapokig leáll a működtetése, mert nincs miből kifizetniük a javíttatását.


Kusza betegutak, bizonytalan ügyelet

Weltner János megerősítette Kincses doktor megállapítását: a jelenlegi szakmai protokollok szerinte is elavultak és hiányosak. Oka, hogy a főhatóság, amelynek többek között ez is feladata volna, elhanyagolja ezt a területet. A rendszer további hibájaként említette, hogy a rendelkezésre álló források felhasználását és annak hatékonyságát senki sem ellenőrzi ugyanúgy, ahogyan az OEP tevékenysége felett sincs kontroll. A fekvőbeteg intézményekben kötelezően fenntartott sürgősségi ügyeleti rendszer mára elérte az 1960-as szintet: megfelelő létszámú szakorvos híján az ügyeletben olyan szakmák orvosai is kénytelenek részt venni, akik aligha tudnak hatékonyan beavatkozni egy sürgősségi eset ellátásába. Az ellátás káoszát és minőségének folyamatos romlását mutatják a kusza, szinte követhetetlen betegutak is.

A rendszer további rákfenéje a hálapénz intézménye is. Kovácsy Zsombor szerint az ágazat sanyarú helyzetéből a kiutat az évekkel ezelőtt javasolt több-biztosítós rendszer bevezetése jelenthette volna, de azt a politika lesöpörte az asztalról, holott jelenleg is (noha ezt senki nem meri kimondani) erre felé tart az egészségügy. Azzal a különbséggel, hogy a korábbi tervek egy világos, elszámoltatható rendszerben versenyhelyzetet teremtettek volna a szolgáltatók között, a betegek pedig egyértelműen láthatták volna, hogy mikor, kitől és milyen ellátást kaphatnak. A mostani rendszer pedig erősen arrafelé tendál, ami a társadalmat szegény és gazdag betegekre osztja. A szegényeknek marad a rossz minőségű, hosszú várólistás, olcsó megoldásokat kereső gyógyító rendszer, a gazdagok pedig 21. századi technikával, hatékony gyógyszerekkel, kényelmes körülmények között gyógyulhatnak. A jelenlegi rendszerből hiányzik a minőségmérés és eredményeinek a közzététele. Ma egyetlen beteg sincs tisztában azzal, hogy az őt kezelő kórházban az átlagosan elvárhoz képest mekkora a halandóság, hány orvosi műhiba történt és milyen a kórházi fertőzések aránya.

Lóránth Ida
eLitMed.hu
2016. november


Kulcsszavak

egészségpolitka, betegutak, Magyarország, vita

Kapcsolódó anyagok

Tiazid vagy tiazidszerű diuretikumot adjunk-e a magas vérnyomásban szenvedő emberek kezelésekor? A magyarországi helyzet sajátosságai

Mi volt Donizetti baja: lues, kedélyzavar, vagy Barbaja?

Spanyol real world-vizsgálat pitvarfibrilláló betegeknél

Rivaroxaban alkalmazása akut ischaemiás stroke után: a RELAXED vizsgálat

A veseműködés hatása antikoagulánsok farmakokinetikájára, hatásosságára és biztonságosságára

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Tovább


Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Orvoshiány – talán az egészségügy egyre égetőbb és az egyik legnagyobb problémája. Külföld, illetve a magánszféra mind többeket csábít a megélhetés és persze a munkakörülmények miatt. Bérrendezésük folyamatosan napirenden van, érdemi változás azonban eleddig nem történt. A napokban nagyjából egy időben a Magyar Orvosi Kamara lépett fel határozottan a bérrendezés ügyében, illetve Lázár János beszélt arról, másfél és három millió forint lenne a reális bérezése a magyar orvosoknak.

Tovább


A betegadatok komplex kezelése az egészségügyi ellátás során a legnagyobb érték

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) egy olyan integrációs platform, melynek központi szolgáltatásai gyorsabbá és átláthatóbbá teszik az egészségügyi folyamatokat. A rendszer hatékony és azonnali adatcserét tesz lehetővé, melynek fontosabb céljai a betegadatok és dokumentációk cseréjének megvalósítása, illetve a különböző egészségügyi ellátók közti erőforrások (CT, MR, labor és egyéb diagnosztikák) használata.

Tovább


A szakdolgozói hiánynak az egészségük látja kárát

12 hónapból 13,5-et dolgoznak, táppénzre és orvoshoz szinte sohasem mennek. A nagyfokú stressz és a sokszor ember feletti munkaterhelés romboló hatását gyakorta káros szenvedéllyel próbálják orvosolni. A felmérések szerint a szakdolgozóktöbb mint 80 százalékakrónikus betegséggel küzd, sokan akár két-hárommal is.Kifejezetten nagy számban fordulnak elő az ízületi,a szív- és érrendszeri betegségek, a visszértágulat, a migrén, az alvászavarok, valamint a lelki és érzelmi problémák. Az egészségügyben dolgozók lelki és fizikális állapota ironikusmódon gyakorta rosszabb, mint az általuk ellátott betegeké.

Tovább