hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Kényszernyugdíj: az orvosok mentességet várnak


Kényszernyugdíj: az orvosok mentességet várnak

| |
 

Riadalmat keltett a szakmákban a tavalyi év utolsó munkanapján kiadott, 1700/2012-es kormányrendelet, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) pedig – ahogyan kezdettől fogva – továbbra is az ágazat teljes mentességéért áll ki. Erről dr. Éger István, a MOK elnöke beszélt keddi sajtótájékoztatóján, ahol azt is elmondta, mivel az egészségügyi államtitkársággal folytatott egyeztetések nem hoztak eredményt, Orbán Viktor miniszterelnöknek és Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszternek is levélben jelezték: álláspontjuk szerint a felsőoktatás mellett az egészségügynek is mentességet kell kapnia a kényszernyugdíjazás alól – ahogyan arra korábban egyébként ígéretet is kaptak.

A kamarai tagok 10-11 százaléka, 3500 orvos válaszolt azokra az egyszerű, eldöntendő kérdésekre, amelyeket múlt héten csütörtökön on-line kérdőív formájában jutatott el a kollégákhoz a kamara. Az alap-, járó-, és fekvőbeteg-ellátásban dolgozók egyaránt részt vettek a felmérésben, a gyógyításban jellemző foglalkoztatási arányoknak megfelelően.

A válaszadók 41 százaléka maga is érintett, illetve három éven belül éri el az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ennek ellenére mindössze 33 százalékuk van tisztában azzal, hogy számára milyen adó-, nyugdíj-, és munkajogi, valamint anyagi következményekkel jár az új szabályozás. Mindössze 14 százalékuk vélekedett úgy, hogy a kormányhatározatban foglaltak nem rontják a gyógyítás helyzetét, 86 százalékuk szerint hátrányosan befolyásolja majd.

A válaszadók 59 százalékát személyében nem érintik a határozatban foglaltak, ellenben az összesítésből az derült ki, hogy közel felük tart tőle, hogy a migrációs szándék a kormányhatározat következtében növekedni fog. Ezt Éger István azért is tartotta kiemelkedő aránynak, mert az intézkedéssel többek között a fiatalabb munkavállalók helyzetbehozása volt a kormányzat nyilvánvaló szándéka. A fiatalabb generációk átérzik, mit jelent a nyugdíjkorú orvoskar elveszítése, a mester-tanítvány viszony megszakításából eredően a képzésben is nehézségeket okozhat a kényszernyugdíjazás – vélekedett az elnök.


Levél a vezetőknek


Hétfőn levelet kaptak az intézményvezetők fenntartójuktól, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettől (GYEMSZI), amelyben arról tájékoztatták őket, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság dolgozik a jövedelempótlást lehetővé tévő szabályozáson – számolt be Éger István, felhívva a figyelmet arra, hogy azoknak az orvosoknak, akik most vannak döntési kényszer elé állítva, már ismerniük kellene ezeket a szabályokat.

Múlt hét végén Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy napilap kérdésére válaszolva azt mondta, a kieső nyugdíjak összegét a Nyugdíjbiztosítási Alapból átcsoportosítják az OEP költségvetésébe, ahonnan aztán azt a kórházak megkapják, és senior ösztöndíj formájában fizetik ki továbbfoglalkoztatott nyugdíjas dolgozóiknak.

A lapunk által megkérdezett kórházvezető erre úgy reagált, amellett, hogy ehhez az adó és tb-törvényeket is módosítani kell, az átcsoportosítás óriási adminisztrációval jár minden szereplő számára, és mindez azért, hogy maradjon minden a régiben. A GYEMSZI levélből ítélve „a kocka el van vetve”, nincs más lehetséges út, csak a kérvényezés, így az intézményekben nekiálltak kitölteni a papírokat – annak ellenére, hogy sok kérdésre még nem, vagy csak ígéretek szintjén kaptak választ. Felhívta a figyelmet arra is, hogy amíg a kormányhatározat hatályban van, minden nap lehet újabb és újabb munkavállaló, akire vonatkozik a szabályozás, és akivel ugyanígy végig kell vinni a procedúrát.

Mind Éger, mind pedig az intézményvezető kiemelte a GYEMSZ leveléből azt a lehetőséget, a menedzsment jelezheti, hogy bár a nyugdíjas munkavállalóját nem kívánja tovább foglalkoztatni, ám kérelmezik az általa betöltött státusz megtartását. Amellett, hogy a kormányhatározat kifejezetten elrendeli a nyugdíjazás miatt megüresedő státuszok megszüntetését, a kamara elnöke nonszensznek nevezte, hogy a kórházi struktúrába tartozó álláshelyek megtartását – például egy aktív osztályvezető-főorvosi státusz esetében – kérvényezni kelljen. Hozzátette azt is, a senior ösztöndíjakról a MOK-kal nem tárgyalt senki, semmiféle információt arról nem kaptak, így ők sem tudják pontosan, hogyan illeszkedik majd ez az új juttatási forma a rendszerbe.

A MOK továbbra is az ágazati mentességért száll síkra, ebben az on-line felmérésben résztvevő orvosok 90 százaléka támogatja a köztestületet – jelentette be Éger István.


Videóüzenetben kért együttműködést Beneda


Nem sokkal a kamarai sajtótájékoztatót követően a kormany.hu oldalra került fel az Egészségügyért Felelős Államtitkárság kabinetfőnökének videóüzenete, amelyben együttműködésre kérte a szakmai szervezeteket a mentességi kérelmek kitöltésében.

Az ágazatban minden munkavállalóra szükség van, fontos, hogy az egészségügy egyetlen dolgozót se veszítsen el – fogalmaz Beneda Attila, aki azt is elmondja, hétfőn kapták kézhez az egészségügyi szakmai és érdekképviseleti szervezetek azt a levelet, amelyben tájékoztatták őket a kormányhatározat végrehajtásáról, kérve, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az érintettek értesüljenek a tudnivalókról, és segítsék őket a teendőkben.

Hangsúlyozta azonban, a mentességi kérelmet minden érintettnek ki kell töltenie, ezeket központilag igyekeznek összegyűjteni és továbbítani a társminisztériumhoz.


Beneda Attila videóüzenete a szakmai szervezeteknek:



eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2013-01-22

Kulcsszavak

kényszernyugdíj, mentesség, migráció

Kapcsolódó anyagok

Újraközeledések a medicinához - Alexander Ferenc és Polányi Mihály pályájának kereszteződései

Középtávon kell változtatni a gyógyszerészképzésen

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Csökkent Magyarország innovációs teljesítménye

Magyarországnak 2010 és 2016 között 3,5 százalékponttal csökkent az innovációs teljesítménye az unió átlagához viszonyítva.Magyarország a 23. helyen áll, előtte Görögország és Szlovákia, utána pedig Lettország, Lengyelország, Horvátország, Bulgária és Románia található.

Tovább


Lehetséges, hogy egy 10. bolygó kering a Nap körül a Naprendszer Plutón túli részén

Bolygóméretű objektum keringhet a Nap körül a Naprendszer Plutón túli jeges régiójában: ez lehet a Naprendszer 10. bolygója.

Tovább


Példaértékű együttműködés keretében nyílt meg a Váci Greens Egészségközpont

Az Affidea Diagnosztika és a Főnix-Med június 22-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg új, közös magán egészségügyi klinikáját, a Váci Greens Egészségközpontot. A Budapest egyik legjobban fejlődő, a General Electricnek (GE) is otthont adó üzleti negyedében nyíló egészségközpont korszerű képalkotó diagnosztikai ellátással és orvosi szakrendelések nagy választékával várja a pácienseket. A klinika a GE dolgozói mellett a Váci úti vállalatok munkatársai, valamint a kerület és az agglomeráció lakosai számára is könnyedén megközelíthető, elhelyezkedése kedvező, azonban regionális referenciaközpontként küldetése ennél sokkal messzebbre mutat.

Tovább


Magyar Neuroimmunológiai Társaság IV. Kongresszusa - Absztrakt-felhívás

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Magyar Neuroimmunológiai Társaság a IV. Kongresszusát 2017. szeptember 28-30-án rendezi Visegrádon.

Tovább


Kényszernyugdíj: az orvosok mentességet várnak