A Magyar Közlöny december 2-i számában megjelent az, a kormány által tavasz óta lebegtetett terv, amely a takarékosabb működtetésre való hivatkozással számos közintézményt megszüntet, illetve beolvaszt különböző minisztériumokba. Ennek a tervnek esett áldozatul (több más egészségügyi közintézménnyel együtt) az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is.

A döntéshozói akarat a jelenlegi tizenegy egészségügyi háttérintézmény közül csupán ötnek hagyta meg az önállóságát, a többi beolvasztásra, elsorvasztásra került. A jogszabály értelmében az OEP idén december 31-ével megszűnik létezni, helyette megalakul, mint új költségvetési szerv a Nemzeti Egészségbiztosítási Központ. Annak feladatköre, a jogelődje által végzettnek, csupán a töredéke lesz, csupán az egészségbiztosítási alap kezelésére, valamint a területi kirendeltségek integrálására terjed ki. A döntéshozók szándéka szerint ezek is csak átmeneti feladatok volnának, mert idővel a pénzbeli ellátások kifizetése a majdan „felturbósított” államkincstárhoz kerülnének át ugyanúgy, mint az összes többi kifizetés. A maradékszolgáltatásokat pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának égisze alatt végeznék. Mellesleg megjegyezve: az OEP-hez hasonló sorsra került az Országos Tisztifőorvosi Hivatal is, amely a jövőben szintén az EMMI-hez kerül.

Független szervezetből minisztériumi részleg

A társadalombiztosítás intézményét Magyarországon 1975-ben foglalta egységes elvek alapján működő szervezetté egy akkori minisztertanácsi rendelet. A jogszabály többek között alapelvként kezelte a társadalombiztosítást, mint állami feladatot, és ezzel összhangban kimondta: az állam kötelessége a dolgozó emberek és hozzátartozóik egészségéről való gondoskodás. Ennek értelmében a szabályok a teljes értékű társadalombiztosítási gondoskodást tűzték ki megvalósítandó célul, és kiadásait (eltekintve a munkavállalók, ma már csupán jelképesnek mondható minimális hozzájárulásától) teljes egészében az állami költségvetés fedezte. A társadalombiztosítás rendszerének átalakításában az újabb fordulópont 1989-ben következett be azzal, hogy költségvetését leválasztották az állami büdzséről és önállóan, (de hátterében állami garanciával) működő pénzalapot hoztak létre. Az akkori döntéshozók célja az volt, hogy az addig állampolgári jogon, mindenki számára elérhető egészségügyi szolgáltatásokat felváltsa a biztosítási jogviszony alapján történő ellátás. Ennek következtében csökkent a társadalombiztosítás államtól való pénzügyi függősége és nagyobb önállósággal végezhette a tevékenységét. Nyilvántartási és elszámolási rendje is alapjaiban megváltozott. Ezt követően a társadalombiztosítással az államháztartáson belül önálló pénzügyi alapként számoltak. Az 1990-es évek elején bekövetkező folyamatosan romló gazdasági helyzet szükségessé tette a tb-rendszer reformját is.

Első lépések a mostani végkifejlethez
Bár a lakossági igény egyre erősebb volt a korábbinál jobb minőségű, de továbbra is ingyenes egészségügyi ellátásra, a csökkenő reálbérek, a gyenge járulékfizetési morál és a gyógyító munkával járó kiadások folyamatos növekedése miatt az egészségügyi önkormányzat egyre kevesebb pénzzel gazdálkodhatott. Az 1998-as kormányváltás után az első Orbán-kormány által kiadott legkorábbi jogszabályok között szerepelt a tb-önkormányzatok feloszlatása. Mind a nyugdíjügyek, mind az egészségügy alapjai (és az azokban lévő tekintélyes ingatlan és egyéb vagyon) az állam kezébe került, a tulajdonosi jogokat a kormány gyakorolta. Az egészségbiztosítási központ, illetve az E-alap működtetését 2001-től az egészségügyi miniszter felügyelte és irányította, de a költségvetési források elosztásakor, illetve az ágazatot érintő más, nagyobb volumenű gazdasági eseményeknél a pénzügyminiszter is beleszólt a döntésekbe. Ekkor már a járulékokat is adó módjára szedték be, vagyis a költségvetésben megszűnt a korábban jól érzékelhető különbség a tb-járulékok és a személyi jövedelemadó mértéke között. (Pedig korábban ezek a számok magukért beszéltek: 1997-ben például 520 milliárd forint volt az éves szja bevétel, járulékokból pedig 1100 milliárd folyt be az államkasszába). A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a két bevétel összevonásával okafogyottá vált az a korábbi rendszer, amely a járulékokból beszedett pénzt kizárólag arra a célra (konkrétan az egészségügyre, nyugdíjra) fordíthatta, ahonnan az beérkezett az államkasszába. Összevonva az adókkal már egy parlamenti döntés bármely célra felhasználhatta a forrást. Ennek meg is lett az eredménye: reálértéken évről-évre kevesebb került a költségvetés egészségügyre fordítandó fejezetébe. A folyamatosan romló finanszírozást és az ezzel párhuzamosan megjelenő egyre modernebb, éppen ezért drágább eljárások, műszerek, gyógyszerek költségeit az ágazat költségvetése egyre nehezebben tolerálta.

Megtakarítás aligha lesz
Az egészségügyben tapasztalható súlyosbodó problémák ellen minden kormány valamilyen ágazati reformtervvel állt elő, ám azok – eltekintve néhány kisebb, de a rendszer egészét nem, vagy csak alig érintő eredménytől - nem hoztak alapvető változásokat. E reformintézkedések közül a jelenlegi kormány állt elő az egyik legmeghökkentőbbel és eredményessége szempontjából a legtöbb kétséget kiváltóval: számos egyéb területen tevékenykedő állami intézménnyel együtt, hivatkozva a bürokráciacsökkentés kiemelt fontosságára, az OEP-et is átszervezi, ezzel önállóságát megszünteti.
A hírek szerint – feltehetően az eredetinél lényegesen kisebb létszámú munkatárssal – a minisztériumban intézik majd többek között az állam által finanszírozott ellátási csomagok összeállítását és annak meghatározását, hogy mely beavatkozásra mennyit szán a kormány, továbbá a gyógyszerbefogadásokat, a különböző ellátók ellenőrzését és az ágazati adatvagyon kezelését. Mindezt egy helyettes-államtitkár felügyelete alatt.
A rendszer átalakításával járó anomáliákra a témához értők már tavasszal, a tervek napvilágra kerülésekor figyelmeztettek. Kicses Gyula egykori szakállamtitkár elmondta például, hogy aggasztó lehet az új metódusban a pénzbeli ellátások kiutalásának a bonyolultabbá, ezáltal hosszadalmasabbá tétele. Még a jelenleginél is lassabb lehet például a méltányossági kérelmek elbírálása, ami a kérelmező betegeknél élet-halál kérdése. Oberfrank Ferenc, aki valamikor az OEP főigazgatói státuszát is betöltötte és nála aligha lehet a jelenlegi átszervezésben közreműködő olyan szakértő, aki közelebbről ismerné az egészségbiztosító működését, arra figyelmeztetett, hogy az átszervezés csak árthat a működtetésnek. Rámutatott arra is, hogy a magyar egészségbiztosító ma Európa egyik legolcsóbban működő rendszere, az E-alapból mindössze 0,4 százalék jut erre a célra (1998-ban még 3,5 százalék volt!), vagyis aligha lehet – károsodás nélkül – tovább faragni a költségekből. További aggodalomra adhat okot, hogy az alapcél – az olcsóbb működtetés - miatt a már eddig is folyamatosan zsugorodó szakember gárda - létszáma tovább csökken majd, ami az alapvető biztosítási feladatok ellátását teheti bizonytalanná. Előfordulhat például, hogy nem jut majd ember az ellátók tevékenységének a kontrolljára. Ami eddig sem volt zökkenőmentes, de a további létszámcsökkenés beláthatatlan következményekkel járhat. A felsoroltakon kívül az új rendszerben még számos buktató rejlik, amely egyrészt már előre látható, másrészt majd csak az új rendszer elindítása során merülhet fel és veszélyezteti a hazai egészségbiztosítás zökkenőmentes működtetését. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a tervek ismertetésekor a Magyar Nemzetnek így nyilatkozott: „Ha ezt a lépést megteszik, akkor innentől kezdve egyetlen tollvonással privatizálhatják az egészségügyet. A kamara korábbi nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy helyrehozhatatlan károkkal járna a megszüntetés”- vélekedett az elnök.

De miért?...
A terv kiötlői, illetve a kormány prominensei tavasz óta nem tudtak arra, a sajtó által számtalanszor feltett kérdésre értelmes, elfogadható választ adni, hogy miért kell szétverni egy nagyvonalakban jól és kiszámíthatóan működő rendszert? Lázár miniszter „bürokráciacsökkentő” magyarázatát nyilvánvalóan senki sem veheti komolyan. Legalábbis az nem, aki valamelyest rálát a rendszer működésére. A HVG kérdésére érkezett minisztériumi válasz sem segít a tisztánlátásban: „: „a kormány – számos szakmai szervezettel való konzultációt követően – az ország versenyképessége érdekében bürokráciacsökkentésre törekszik. A kormány célja, hogy a mindenki számára legmegfelelőbb megoldás valósuljon meg.” A válaszból az látszik, hogy az EMMI nem tudja, vagy nem akarja a közvélemény tudomására hozni az eredeti szándékot. Egy dolog ma már biztosnak látszik: attól, hogy egy eddig egységesen működő tevékenységet háromfelé osztanak és átneveznek egy hivatalt, még nem csökken a bürokrácia. Sőt. Az államnak/kormánynak viszont akár előnyei is származhatnak az OEP beszántásából, mert az eddig jól látható, önálló költségvetési tételként szereplő (jelenleg kb. kétezer milliárd forint) egészségbiztosítási bevételek/kiadások a továbbiakban szinte „láthatatlanná” válnak (sok bába közt elvész a gyerek alapon) és az sem lesz kontrollálható, hogy a jövőben mire és mennyit fordítanak, vagy nem fordítanak az egészségügyi kasszából. Összegezve: nagyon valószínű, hogy a politika a jövőben még jobban átszövi majd az ágazatot és annak kénye-kedve szerint kap, vagy nem kap majd forrást az egészségügyi ellátás.

Lóránth Ida
eLitMed.hu
2017