Hatalmas veszteség érte a magyar orvostársadalmat. Életének 73. évében meghalt Szalka András dr., a Szent László Kórház nyugalmazott orvosigazgatója, osztályvezető főorvosa, a hazai infektológia kimagasló szaktekintélye. Több évtizeden keresztül fejtette ki áldozatos munkáját a fertőző betegségek elleni küzdelemben és a fertőző betegségek országos szintű ellátásában, gyógyításában. Orvosegyetemi tanulmányainak elvégzését követően 1966. október 1-től – megszakítás nélkül – a budapesti Szent László Kórházban dolgozott (belgyógyászat, infektológia szakvizsgát, háziorvosi licencvizsgát tett); innét ment nyugdíjba 2005. január 01-én. 1990-től a kórház egyik meghatározó vezetőjének számított. 1990–1994 között a kórház tudományos és oktatási igazgatóhelyettese, majd 1995. szeptember 1-től 9 éven át a Szent László Kórház orvosigazgatója volt nyugdíjba vonulásáig. Nyugállományba vonulását követően is aktív orvosi- és szakkonziliáriusi tevékenységet végzett több kórházban. Orvosi pályafutása során több száz tudományos előadással szerepelt Magyarországon és külföldön. Több mint 150 közleménye jelent meg, 10 szakkönyv, tankönyv és könyvrészlet szerzője, társszerzője, szerkesztője volt. Tagja volt az Infektológiai- és a Mikrobiológiai Szakmai Kollégiumoknak, és ezen kívül a Magyar Infektológiai Társaság és a Kemoterápiás Társaság vezetőségének. Hosszú éveken át szerkesztette az „Infektológia és Klinikai Mikrobiológia” tudományos folyóiratot. Két újságban (LAM és Praxis) szakmai tanácsadó feladatot is ellátott. Szerkesztőbizottsági tagja volt a „Klinikai Farmakoterápiás Szemle” című folyóiratnak. Munkája elismeréseként számos kitüntetést kapott. Ezek közül kiemelkedik a 2001-ben kapott „Budapestért” emlékérem és a Magyar Infektológiai Társaság Vezetősége által 2005-ben adományozott Gerlóczy Zsigmond Emlékérem. Rendkívül olvasott, tájékozott, naprakész volt az infektológia és a társtudományok számos területén. Mindig betegcentrikus volt, aki fáradhatatlanul harcolt a fertőző betegségek számának csökkentéséért, a prevenció kiterjesztéséért, az azzal kapcsolatos feladatok országszerte történő elfogadásáért. Elméleti ismereteit a gyakorlatban remekül alkalmazta, mindig megalapozottan, a legfrissebb szakmai ismeretek birtokában formált véleményt. Hihetetlen energiával mindent megtett a betegek mielőbbi gyógyulásáért. Iskolát teremtett, változatos, szakmai kihívást jelentő kórképeket diagnosztizálhattunk, kezelhettünk osztályán oltalmazó biztonságban. A betegeket és a kollégákat is partnernek tekintette. Ezeknek a kiváló tulajdonságoknak nagyon sok beteg köszönheti gyógyulását. Mindig nagy hangsúlyt fektetett önképzésére, arra, hogy a külföldi és hazai tanulmányútjain, kongresszusokon szerzett ismereteit továbbadja kollégáinak, a társszakmák képviselőinek, így többek között a sebészeknek, traumatológusoknak is. Úttörő munkát végzett azzal, hogy próbálta megismertetni, elismertetni a magyar orvos kollégákkal az infektológia lényegét és az infektológiai szemléletváltozás szükségességét. Főbb érdeklődési területe a szepszis, mely témáról sok előadást, referátumot, cikket és könyvet, illetve könyvfejezetet is írt. Munkatársaival együtt nagy szerepe van abban, hogy a szepszis a köztudatban elterjedt, hogy a családorvosok, sebészek is mind nagyobb számban ismerik fel a szepszist, a többszervi elégtelenséget. Ezáltal mind több beteg részesülhet korán adekvát kezelésben, ami a mortalitás és letalitás csökkenését eredményezheti. Sok energiát fordított az invazív pneumococcus-fertőzésekre, azok megelőzésére. Komoly munkát végzett a központi idegrendszeri betegségek, az opportunista fertőzések, a legionellosis, a salmonellosisok és egyéb zoonózisok, a leptospirosis, a neutropeniás betegek infekciói, az ismeretlen eredetű lázas betegségek, valamint az influenza okozta betegségek korai diagnosztikájával, terápiájával kapcsolatban. Kiemelten foglalkozott az antibiotikum-politikával, az infekciókontroll kérdéseivel is. Előadásaiban, tudományos értekezleteken, magánbeszélgetéseiben is gyakran hangsúlyozta a klinikai mikrobiológiával és a klinikai epidemiológiával mint társszakmákkal történő szoros együttműködés fontosságát. A trópusi fertőző betegségeket Kubában és Vietnamban tanulmányozta. Számos infektológus szakorvos és szakorvosjelölt fordult meg osztályán, és ismerkedett meg az infektológiai, belgyógyászati gondolkodással - sokat lehetett tanulni Tőle. Szerettünk osztályán dolgozni, osztályára járni, mert megértő, barátságos és segítőkész volt, kimeríthetetlen munkabírással. Magáénak tudhatta sokunk bizalmát, tiszteletét, szeretetét és megbecsülését. A gyilkos kór korán elragadta közülünk. A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság vezetősége, tagsága, kollégái, munkatársai, tanítványai, barátai, ismerősei megrendülten búcsúzunk Tőle.” Részletek Dr. Petrovicz Edina (Szent László Kórház) és Dr. Rókusz László (Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság) emlékezéséből: Forrás: infektologia.hu