hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Mától ajánlhatók a legjobb orvosok


Mától ajánlhatók a legjobb orvosok

| |
 

Az orvosi hivatás társadalmi megbecsülésének erősítése a legfőbb célja az Év Orvosa 2011 pályázatnak, amelyet idén ötödik alkalommal indítanak útjára a szervezők. A jubileumi alkalomból nem csak a civilek, hanem orvos szakértőkből álló zsűri is különdíjakkal jutalmazza a legnagyszerűbb emberi és szakmai teljesítményt nyújtó kollégákat. Mindez azon a szerdai sajtótájékoztatón derült ki, amelyen bejelentették a pályázat elindításának időpontját, amely a laikusok orvosajánlásával indul október 14-én, pénteken.

A gyógyulás nagyrészt az orvosba vetett hit szilárdságán múlik, így nagyon fontos, hogy helyreállítsák a fehérköpenyesek megtépázott tekintélyét, ez a díj is ezt szolgálja – nyitotta meg a jubileumi pályázatot dr. Markovich György, az Astellas Pharma ügyvezető igazgatója. Hozzátette, aki szerint a kezdeményezés igyekszik azzal is egyensúlyt teremteni, hogy az idén első alkalommal médiapályázatot is kiírnak annak érdekében, hogy jó példák is széles nyilvánosságot kapjanak, bemutatva az orvosok emberi áldozatkészségét és szakmai tudását.





Több mint ötszáz orvost jelöltek az elmúlt években a díjra, közülük tizenketten részesültek elismerésben. A civil szervezetek, a klinikák és kórházak vezetői, a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai és a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) tagegyesületei péntektől tehetnek javaslatot az idei pályázók személyére, akit 300.000 forintos díjjal is jutalmaznak. Dr. Ertl Tibor, a MOTESZ elnöke azonban azt hangsúlyozta, nem az anyagi, hanem a díjjal járó erkölcsi elismerés a fontos.

Éppen ezért idén 5 kategóriában 3-3 jelöltet egy, nagytekintélyű orvosokból álló zsűri is elbírál, hogy ne csupán a népszerűség, hanem a szakmai produktivitás is szerepet kapjon az elbírálásnál. A professzor azt is hozzátette, a döntés nyomán várhatóan nagyteljesítményű, aktív orvosok, köztük az alapellátásban dolgozók, valamint sebészek, belgyógyászok, és a diagnosztikai területen dolgozók lesznek a különdíjak nyertesei. Az ötödik kategóriába a rehabilitáció, hospice ellátás és a krónikus osztályok orvosai tartoznak.

A jelölés folyamata október 14-én indul, és december 11-ig tart, a laikusok november 30-ig tehetnek javaslatot a jelölt személyére. December közepén dönt a szakmai zsűri arról, kik azok, akik a február 5-ig tartó közönségszavazáson vehetnek részt, s kiválasztják azt a 15 orvost, akik a szakmai elismerésben részesülhetnek majd.

A Jubileumi Astellas-díj – Az Év Orvosa 2011 pályázat feltételeit, a jelölés folyamatának részletes ismertetése a www.astellasazorvosokert.hu oldalon érhetőek el.

eLitMed.hu, T.O.
2011-10-13


Kulcsszavak

Év Orvosa, Astellas-díj

Kapcsolódó anyagok

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Hogyan tekintenek a vidéki páciensek a gyógyszerészi szolgáltatásokra?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Pálinkás József a magyar-francia tudományos együttműködések fejlesztéséről tárgyalt Párizsban

Franciaország részéről megvan a támogatás Magyarország irányába, de a következő időben is jelentős munkát kell befektetni ahhoz, hogy a magyar kutatás-fejlesztés egésze és a szegedi ELI lézerközpont sikeres vállalkozás legyen - mondta csütörtökön az MTI-nek Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a francia tudományos élet képviselőivel Párizsban folytatott tárgyalásait követően.

Tovább


Megtalálták a szalamiszi csatában részt vevő görög hajóhad gyülekezési helyét

Görög régészek megtalálták azt a helyet Szalamisz szigeténél, ahol Kr.e. 480-ban a görög hajóhad gyülekezett a perzsák ellen vívott tengeri csatához.

Tovább


Idén is folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek

A 2016-os rekordmeleg után folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 2017-ben is a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi jelentése szerint.

Tovább


Széchenyi-díj - Szathmáry Eörs biológus

"Nagyon boldog vagyok, hogy a díjon keresztül a szakterület láthatóbbá válik Magyarországon is" - mondta el az MTI-nek a világ egyik legismertebb evolúcióbiológusaként számon tartott Szathmáry Eörs, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Academia Europaea tagja, akit szerdán Széchenyi-díjjal tüntettek ki a Parlamentben.

Tovább


Mától ajánlhatók a legjobb orvosok