TARTALOM

 VISSZA

 


Elemzik, hogy költséghatékony-e a szűrés


Elemzik, hogy költséghatékony-e a szűrés

| |
 

Meredeken emelkedik a tüdőrákos nők száma hazánkban. Szervezett szűrés nincs, ha valaki aggódna, tüdőszűrésre mehet, ott viszont csak a daganatos kórképek negyedére derül fény. Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben (OKTPI) kísérleti jelleggel lehetőség nyílik a rizikócsoportba, azaz az ötven év feletti dohányzók körébe tartozók szűrésére, annak a költséghatékonyság elemző kutatásnak a keretében, amely azt vizsgálja, hogy az alacsony dózisú CT-szűrés hogyan alkalmazható a tüdőrák kimutatására, így a daganatos elváltozás korai felismerésére. Minderről dr. Kovács Gábor, az intézet igazgatója beszélt a Rákellenes Világnap alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón szerdán, ahol Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, hazánkban széles körű összefogás történt a daganatos megbetegedések visszaszorítására, a költségvetésből ötmilliárd forintot szánnak erre.


A hatvan év alatti nők emlő-, méhnyak-, és tüdőrák okozta országos halálozási adatait veti össze a táblázat. A legtöbb daganattípus esetében stagnálás, csökkenés tapasztalható, míg a tüdőrák egyértelmű és meredek emelkedést mutat.



Számos szűrési modellprogram indult az elmúlt években Magyarországon, Zombor Gábor ezek között a védőnői méhnyakszűrést, és a három megyében, pilot jelleggel folyó vastagbélszűrést említette, amelyek uniós projektek keretében, uniós forrásból valósulnak meg. A rákos megbetegedések visszaszorításában a korai felismerés mellett kiemelkedő szerep jut a megelőzésnek, itt a nemdohányzók védelméről szóló törvényt említette a szakpolitikus, hozzátéve, hogy bár csökken a dohányzók száma, a megbetegedési statisztikák nem javulnak. Ezért mind további források bevonására is szükség lehet a méhnyak-, emlő és vastagbéldaganatok megelőzéséhez és kezeléséhez. Megemlítette a kötelezően választható, ingyenesen biztosított HPV oltást, amelyet tavaly óta kaphatnak a 12. életévüket betöltött lányok.


Tüdőszűrés helyett rákszűrés


Magyarország világelső a tüdődaganatos megbetegedések számában, 2013-ban 10500 új esetet jeleztek a Rákregiszterben – összegezte Kovács Gábor. Míg a férfiaknál csökken, a nők körében meredeken emelkedik a tüdőrákosok száma. A tendencia várhatóan a következő években is megmarad, egyrészt a korábbi évtizedek dohányzási szokásai, másrészt az akkor szinte teljesen hiányzó prevenciós tevékenység miatt. Hatékony dohányzás megelőzés ugyanis csak 2011 óta van hazánkban, ám ennek ellenére a statisztikák azt mutatják, hogy a fiatal és középkorú nők körében egyre többen cigarettáznak. Ezért a dohányzás leszoktató tevékenységre kell fókuszálni, az OKTPI koordinálja azt a leszokást segítő hálózatot, amelyben az ország 130 tüdőgondozója vesz részt, korszerű dohányzásleszokás támogatást nyújtva a pácienseknek. Kovács Gábor lapunknak azt is hozzátette, 58 járásban már most is elérhető Egészségfejlesztési Iroda (EFI) – amelyek számát százra bővítené az államtitkárság –, így közel a segítség a kistelepüléseken élőknek is.

Mindez a tüdőrák megelőzésben kevés, hiszen azok is a rizikócsoportba tartoznak, akik már 10-15 éve eldobták a cigarettát. A hatékony gyógyítás feltétele a korai felismerés, az OKTPI-ben tavaly indult kísérleti modellprogram – a melynek eredményei várhatóan három év múlva lesznek felhasználhatók – azt vizsgálja, milyen körben lehetne költséghatékonyan végezni szervezetten alacsony dózisú CT-szűrést. Mint azt Kovács Gábor az eLitMed.hu-nak elmondta, a tüdőgondozókból irányítják az intézetbe az ötven év feletti, dohányzási anamnézissel rendelkező pácienseket. A kísérleti modellprogramban arra keresik a választ, mely korosztályokat és rizikócsoportokat lehetne költséghatékonyan szűrni úgy, hogy a vizsgálat káros hatásait sem hagyják figyelmen kívül. A végső cél az lenne, hogy a központi szűrőállomásokat a rák diagnosztikájára alkalmas CT gépekkel is felszereljék, ahol a protokollokon alapuló tüdőrák szűrés lenne az elsődleges feladat. S bár a komputertomográfos vizsgálatok költségei magasak, a tüdőrák korai felfedezése és kezelése óriási életévnyereségekkel jár mind az egyén, mind a társadalom számára.

A tüdőszűrés rendszerének átalakítását évek óta szorgalmazza a szakma. Az országban mindössze 54 korszerű, digitális gépekkel felszerelt állomás van, az ernyőkép szűrők zömében 15-20, vagy akár negyven évesnél idősebb gépekkel dolgoznak. A gépek a kisebb daganatos elváltozások diagnosztizálására nem alkalmasak, mindössze a tüdődaganatos betegek 25 százalékát emelik ki a szűréseken.

A tüdőrák világszerte a leggyakoribb, legtöbb emberéletet követelő daganattípus, Magyarország pedig világelső a tüdőrák okozta halálozás tekintetében, annak ellenére, hogy a legfrissebb kutatások ismét alátámasztották, hogy a megbetegedések közel 90 százaléka összefüggésbe hozható a dohányzással, tehát a megelőzésben komoly szerepe van az életmódváltásnak, az egészségtudatos magatartásnak.



Öt perc a rák ellen


Bár a dohányzásról leszokók számának csökkenését első sorban a cigarettafogyasztás visszaeséséből számítják ki, ám a feketepiac torzíthatja ezeket az adatokat. Releváns eredményt a hazai dohányzási szokásokról az Európai lakossági egészségfelmérés (ELEF) idén megjelenő, legfrissebb adatai adhatnak majd. A sajtótájékoztatón Török Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója azt mondta, a serdülők körében két százalékkal nőtt a dohányzók aránya, és csupán hét százalékkal vannak kevesebben azok, akik csak alkalmanként gyújtanak rá. 7 százalékkal csökkent azok száma, akik csak alkalmanként gyújtanak rá. A rákos megbetegedések megelőzésére, az életmóddal összefüggő rizikófaktorokra szeretné ráirányítani az OEFI a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal közös pályázatával, a „Van 5 perced! A rák ellen” címmel. A 9-13. osztályos középiskolásoknak az öt perces videóval szüleiket, a környezetükben élőket kell ösztönözniük az egészségesebb életmódra, a dohányzásról való leszokásra, több mozgásra, a megfelelő táplálkozásra.

eLitMed.hu, Tarcza Orsolya
2015-02-04


Kulcsszavak

rákszűrés, tüdőrák, rákmegelőzés

Kapcsolódó anyagok

A tüdőrák immunterápiája az újabb eredmények tükrében

STOP CRC - A lakosság kolorektális rákszűrésen történő részvételét befolyásoló tényezők vizsgálata

Korányi: folyamatos a fejlesztés

A GABAB-receptor-encephalitisről négy eset kapcsán

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Szívbarát séták Veresegyházon

Négy év alatt több tucat ember életét menthették meg az „Út az Egészséghez” elnevezésű program eddigi túraösvényei, amelyeknek legújabb állomását Veresegyházon adták át.

Tovább


Bizonyítékot találtak a Wigner-kristály létezésére

Wigner Jenő egy nyolcvanéves jóslatát sikerült igazolniuk magyar és izraeli kutatóknak. A Nobel-díjas fizikus által megjósolt "Wigner-kristályt" (elektronok alkotta, különleges kvantumkristályt) egy szén nanocsőben figyelték meg.

Tovább


Tudomány és művészet a szentendrei MANK Galériában

A művészet eszközeivel hívja tudományos kalandozásra a közönséget a szentendrei MANK Galéria ArtScience címmel szerdán nyíló kiállítása.

Tovább


Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új szárnyát

A kórház jelenlegi befogadóképességét közel megkétszerező új épületet Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg. A fejlesztés finanszírozása jelentős részben kormányzati forrásból valósult meg, ami önkormányzati, rendi és magántámogatásokkal egészült ki. Ezzel átadásra került az Egészséges Budapestért Program fejlesztéséhez tartozó első új kórházépület.

Tovább


Elemzik, hogy költséghatékony-e a szűrés