Számos hazai, egészségügyi nyilvántartással, elemzéssel foglalkozó hivatal és hatóság szakértőinek közreműködésével készült átfogó értékelést a napokban hozták nyilvánosságra. Az elemzés címe a MÉRTÉK mozaikszó, amely a magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelésére utal, mégpedig a 2013-16 közötti periódusban fellelhető adatokra és tendenciákra támaszkodva. Számos országban már bevett gyakorlat és rutinszerűen készülnek ezek a jelentések, Magyarországon a mostani az első.

A jelentés, az Egészségügyi Világszervezet hasonló tárgyú elemzéseihez kiadott szempont rendszert vette alapul, és annak mentén igyekezett feltárni a hazai lakosság egészségügyi helyzetét és a rendszerben tapasztalható folyamatokat. A WHO által megadott támpontok alapján megvizsgálták többek között a magyar lakosság aktuális egészségi állapotát, mortalitási mutatóit, elemezték, hogy jelenleg mekkora anyagi terhet ró az egyénre, és általa a családokra is, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés. Továbbá, hogy a szolgáltatók tevékenysége mennyiben felel meg az állampolgárok által elvárt minőségnek, valamint a rendszer mekkora hatékonysággal képes felhasználni az állam által a központi költségvetésből számára kiutalt forrást, hosszú távon fenntartható-e a rendszer finanszírozása? A tényfeltáró elemzést az EMMI szakértői által megbízott, illetve felügyelt szakmai csoportok végezték, így a közölt eredmények semmiképpen nem tekinthetők túldimenzionáltnak, esetleg a felfedett problémákat eltúlzónak. Mármint ami a megállapításaik súlyosságát illeti.

Rövidebb élet – több betegség
A demográfiai folyamatokat elemző fejezet többek között megállapítja: a hazai népesség erre vonatkozó adatai már hosszú évek óta az uniós tagországok legrosszabbjai közé tartoznak. Magas a halandóság, folyamatos a társadalom elöregedése, kicsi a születésszám. Több mutatóval Európa leggyengébben teljesítő országai közé tartozunk, „bérelt helyünk” van Bulgária, Románia, Lettország és Litvánia mellett. A hazai lakosság nemcsak rövidebb életre számíthat, mint Nyugat-európai társai, de a többségnek azzal is kalkulálnia kell, hogy idős éveit betegséggel, inaktívan lesz kénytelen leélni. Magyarországon a 100 ezer lakosra jutó egészséges életévek száma 25,7 ezer év, ami még a visegrádi országok között is a legrosszabb eredménye. 2014-ben 10 ezer lakosra átlagosan 143,1 haláleset jutott, nemek szerint az arány a férfiaknál 185,2, a nőknél 115,3. Ezzel a halálozási rátával az uniós tagországok közül a nők a 26. a férfiak a 24-25. helyen állnak. A halálokok közül még ma is a leggyakoribb a keringési betegségek miatti halálozás (10 ezer lakosból 74-en haltak meg a vizsgált évben). A daganatos betegségek miatti halálozásban sem állunk sokkal jobban: 10 ezer lakosra 34,9 rákhalál jut. Ezekkel a statisztikákkal is az uniós országok sorának a legvégén kullogunk. Az elemzés számait böngészve a szakmán kívüli laikusnak is hamar feltűnhet, hogy valamilyen alapvető baj lehet az egész hazai rendszerrel, hiszen nemcsak a halandóság gyakoribb az európai átlagnál, de már csecsemőkorban megmutatkoznak a negatív különbségek. Annak ellenére, hogy lassan, de javul a csecsemőhalandósági statisztika, 2014-ben még mindig 4,6 újszülött halála jutott ezer élve szülésre. Igaz, ezzel már nem a legrosszabb uniós statisztikát produkáljuk, de a leggyengébben teljesítő hatok csoportjában azért benne vagyunk.

Rákban meghalnak fiatalon
A fenti szomorú adatsorból rögtön felvetődhet a kérdés: ha már csecsemőkorban hátránnyal indul a magyar lakosság, akkor az idős évek vajon milyen egészségi állapotban köszöntenek rá? Már, ha egyáltalán megélik a nyugdíjas kort. A statisztikák szerint 2014-ben a 65 év alattiak, vagyis a munka szempontjából még aktív korúnak számítók között, a leggyakoribb korai halálok volt a rák (38 százalék), és 28,8 százalék valamilyen keringési betegségbe halt bele. Mindkét nemnél a vastag- és végbélrák, illetve a légzőszervi betegségek a leggyakoribb halálokok. Ezen belül a nőknél a keringési betegségek, az emlő- és méhnyakrák, a férfiaknál a mentális- és viselkedési zavarok halálozási számai tendenciózusan romló értékeket mutatnak. Romló adatok jellemzik a hazai összhalálozás számait is, amelyek évről-évre jobban elmaradnak az uniós átlagtól. Különös tekintettel a légzőszervi betegségek, illetve a mentális problémák miatt bekövetkező halálozások számára.

Annak ellenére, hogy a különböző néven futó egészségügyi programok/tervek egyik folytonosan visszatérő célkitűzése a lakosság egészségügyi ellátása területi egyenlőtlenségeinek a mérséklése, majd megszüntetése volt, ezt nemhogy a mai napig nem sikerült teljesíteni, de néhol még a korábbinál is rosszabb állapotba került az ellátás. Sőt, a rendszer államosításának „vívmányaként” az iskolákhoz hasonló tendencia látszik kibontakozni: a gyengén teljesítő régiók, intézmények jól működőkhöz való felzárkózása helyett, fordított folyamatok indultak el. A korábban jobban működők lassan „felzárkóznak” a gyengékhez. Az ellátás minőségének mibenléte a lakosság adott térségben regisztrált halálozási adataihoz korrelál: a viszonylag jobb ellátórendszerrel rendelkező Közép-magyarországi régióban 10 lakosra 25 százalékkal kevesebb haláleset jut, mint Észak-Magyarországon. Az idő előtti, korai életévekben bekövetkezett haláleseteknél még megdöbbentőbbek a különbségek: a legjobb eredményeket produkáló Nyugat-Dunántúlhoz képest Észak-Magyarországon 90 százalékkal többen halnak meg, viszonylag fiatalon.

Megelőzhető lett volna a halál
Az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásainak minőségén kívül számos más, az egyén egészségi állapota szempontjából fontos tényező is szerepet játszik a végeredményben. Ilyenek az anyagi- és szociális helyzet, a társadalmi státusz, az iskolázottság, a lakókörnyezet minősége stb. A nyolc osztálynál kevesebbet, vagy éppen csak az alapiskolázottsággal rendelkező anyáknál már újszülöttjeik hátrányba kerülnek a diplomás nők csecsemőihez képest. Míg az előbbiek születéskor várható élettartama 65,3, illetve 77,2 életév (a fiúknál), 75,7, illetve 81,3 életév (a lányoknál).

Az elemzés elképesztő statisztikát tett közzé, amely az ellátórendszer működésének anomáliái miatt bekövetkezett, alapjában véve elkerülhető halálozások adatait közli. „Elkerülhető halálozásnak számítanak azok a betegségek és állapotok miatt bekövetkező halálesetek, amelyek optimális orvosi beavatkozások időben történő igénybevételével elkerülhetők lettek volna. Az indikátor értékét a megfelelő egészségügyi ellátás rendelkezésre állása és az egyén egészséggel kapcsolatos felelősségvállalás (időben vagy egyáltalán igénybe vette-e a szükséges ellátást) is befolyásolja. 2014-ben az összes halálozás 14 százaléka, azaz 17 677 haláleset lett volna elkerülhető hazánkban. A 65 év alatti lakosságra vonatkozóan az elkerülhető halálesetek száma 8 601 volt, amely az összes haláleset 27 százalékának felel meg.” – áll az elemzésben. Megjegyzendő, hogy 2011-hez képest valamelyest csökkent ezeknek a haláleseteknek a száma. Akkor 10 ezer főre 18,4 elkerülhető haláleset jutott, 2014-ben pedig 17,8. Az Eurostat statisztikája szerint az elkerülhető halálesetek számának tekintetében 2013-ban Magyarország a 28 tagország közül az ötödik legrosszabb eredményt produkálta. Megfelelő és időben megtett népegészségügyi beavatkozással 2014-ben az összes elhalálozásnak a 26 százaléka (32487 fő) megelőzhető lett volna, ami azt jelenti, hogy 10 főre vetítve 33 fő halála elkerülhető lett volna. A 65 év alatti korosztályoknál ez a statisztika még sötétebb képet fest. Az említett évben 17905 fő volt a viszonylag fiatalon elhalálozottak száma, akiknek az 57 százaléka megmenthető lett volna.

Sokaknak óriási teher a gyógyszerköltség
Régebben sokan azért betegedtek meg, súlyosbodott az állapotuk és közülük sokan meghaltak, mert hanyagságból, nemtörődömségből a problémájukkal csak későn, vagy egyáltalán nem mentek orvoshoz, a nekik felírt gyógyszereket alkalmanként, vagy egyáltalán nem szedték be, az orvos utasításait figyelmen kívül hagyták. Mindezek leginkább a tájékozatlanság, az iskolázatlanság számlájára volt írható. Napjainkra nem sokat változott ez a magatartás, ám az okok súlyosbodtak és helyenként általánossá váltak: a gyógyszert ki sem váltják, mert nincs miből, az orvos által kiírt vizsgálatokra vagy azért nem jutnak el, mert nincs miből kilométereket utazzanak, vagy, mert olyan hosszú a várólista, hogy mire sor kerülne a vizsgálatra, az állapotuk már tragikusan leromlott. Az elemzés szerint 2014-ben a háztartások átlagosan költéseik 5,5 százalékát fordították egészségügyi kiadásokra. Az alacsony bevételű háztartásoknál ez az összes kiadásuk 21,6 százalékát jelentette, ami óriási terhet rótt az érintettekre. Magyarországon az összes egészségügyi kiadás 28,3 százalékát a páciensek fizetik. Nyugat-Európában ez az arány maximum 15 százalék. A kiadások eloszlása régiónként változó. A legrosszabb a helyzet az Észak-Alföldön, ahol 28,9 százalék a kiadások aránya, a legjobb a Nyugat-Dunántúlon, ahol 16,9 százalék. Ehhez képest a betegség alatt elszámolt táppénz összege naponta: 2980-3687 forint között ingadozik.

Az elemzés által vizsgált időszak tendenciáit összehasonlítva megállapítható, hogy 2011-óta a helyzet nem sokat változott, de inkább romlott. „ A közvetlen egészségügyi kiadások százalékos aránya 2011 és 2014 között folyamatos emelkedést mutat. Hasonlóképpen nőtt azon háztartások aránya is, amelyek katasztrofális kiadásokat szenvedtek el. Az ártámogatási kiadásokhoz kapcsolódó betegszámok és az egy gyógyszerkiváltóra jutó állami támogatás 2011-2015 között ingadozott. A 10 ezer főre jutó betegszám 2015-ben a 2011-es betegszámot közelítette, az egy gyógyszerkiváltóra jutó állami támogatás 2015-ben a 2011-es érték 87 százaléka volt.”

Lóránth Ida
eLitMed.hu
2017.június 28.