Hírvilág

Decemberben utalja az OEP a 27,5 milliárd forintot

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár december első felében utalja azt a 27,5 milliárd forintot az egészségügyi intézményeknek, amelynek felhasználásáról október 18-án döntött a Parlament.

Az összeg elosztásáról szóló előterjesztést november 24-én tárgyalja a kormány, a tervezet november 15-én felkerült a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapjára. Az azonnali forrásjuttatás az első lépést jelenti a kialakult torz, igazságtalan rendszer felszámolásában.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága, az érintett öt szakmai szervezet (Magyar Kórházszövetség, Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület, Egyetemi Klinikák Szövetsége, Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, Medicina 2000) és a minisztérium által meghívott szakértők közösen egyeztek meg azokban az elvekben, amelyek mentén az elosztás történik:

- A pénz 50 százalékát a lejelentett és elfogadott teljesítmény arányában az intézményi teljesítményvolumen korlát plusz maximum 10 százalékáig a ki nem fizetett többletteljesítés arányában kapják az egyes intézmények;
- A pénz 20 százalékát az intézmények közötti korábbi torz TVK elosztás korrekciójára használják fel;
- A pénz 20 százalékát a kiemelkedő mértékben eladósodott intézmények kapják;
- A forrás 10 százalékát az ellátáshoz való hozzáférés és az ellátás minőségének javítására használják fel.

A többletforrás elnyerésének feltétele, hogy az intézmények vállalják az adósságjelentési rendszerben és a struktúraátalakítási területi munkában való részvételt, valamint a súlyosan eladósodott intézmények konszolidációs terv készítését. Az OEP monitorozni fogja a várólisták alakulását.


Ugyanakkor a NEFMI már peren kívüli megállapodást kötött azzal a négy kórházzal – a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház, a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház, a Hajdu-Bihar Megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórháza, és a Keszthelyi Városi Kórház – amelyek esetében a Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy jogellenes volt az akkori szakminiszter eljárása. A kormány a megállapodás értelmében visszatérítési kötelezettség nélkül kiutalt részükre összesen 3050 millió forintot, ezért ők a fenti konszolidációs forrásból nem részesülnek – tájékoztat a NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

Forrás: NEFMI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Klinikum

Átoltottságot növelő stratégiák

Az Egyesült Államok 10 milliárd dollárral támogatta a Covid-19 elleni oltások fejlesztését, az USA állami szervei ezért is fontosnak tartják az átoltottság növelését. Tavaly novemberi adatok szerint az amerikai lakosság 40%-a nem akarta beoltatni magát, és az oltást nem akarók mindössze 46%-a mondta, hogy esetleg megfontolja a vakcinációt, ha majd több információ áll rendelkezésre. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy az oltásfelvételt promotáló kommunikációs szakmai csoportoknak hatalmas munkát kell elvégezniük: ahhoz, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, az átoltottságnak el kell érnie a 80%-ot.