Újra híre van a sportkórháznak, a sportorvosi szakmának rangja, s kiépült egy új informatikai hálózati rendszer is, amire most már bármi ráépíthető. Dr. Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) nemrégiben újra kinevezett főigazgatója azt mondja, a legnagyobb teljesítmény mégis az volt, hogy egy magára hagyott közösséget sikerült összekovácsolni, egy szétdarabolásra szánt intézményt egységesíteni, ahol most minden szereplő tudja, hogy helye van a gyógyításban, az egészségmegőrzésben egyaránt. A Sportkórház fennállásának hatvan éves évfordulóját ünnepelték 2012 utolsó hónapjában, néhány nappal karácsony előtt. Soós Ágnes azonban nem a múlt hibáin kesereg, hanem kitartóan és energikusan dolgozik a sportorvoslásért, az Intézetért, ahogy ő fogalmaz, a maga módján ő is a mind jobb sportolói eredményekért, az aranyakért küzd. De nem csak azért. Szerinte ugyanis a sportorvoslás nem szokványgyógyítás, hanem a dietetikára, a pszichológiára, a tudatos életmódkövetésre alapuló modell, amely által az emberek egészségtudatossága növelhető a sportorvosi hálózaton keresztül. – A hatósági jogkörrel rendelkező sportorvos szűr, dietetikai, pszichológiai tanácsot ad, mozgáskultúrára oktat, azaz népegészségügyi feladatokat lát el – mondja a főigazgató. – Ha ehhez adott egy jó számítástechnikai háttér, a háromszázezer leigazolt sportolón keresztül bevonható a család, így már 3 milliós populáció érhető el, s ez egy apró lépés a tízmillió felé. A sportorvosi hálózatra ráépíthető az iskolaorvosi rendszer, amely megerősített iskolai védőnői hálózat mellett a teljes népegészségügyi programot felölelhetné. Nem titkolt célom, hogy mind több gyerekorvost vonjak be a sportorvoslásba, egy sportorvosi szemléletű gyerekgyógyász ugyanis sokkal könnyebben kerül közel az aktív sportot éppen elkezdő, hat éves kis tornászokhoz, úszókhoz, labdajátékokat választókhoz. – Néhány éve a sportorvosképzés még igencsak akadozott. – A Semmelweis Egyetem akkreditált gyakorlóhelye vagyunk, a sportorvostani, a mozgásszervi rehabilitációs és az ortopéd traumatológiai képzés és továbbképzés is nálunk folyik. Három évvel ezelőtt egy, tavalyelőtt kettő, tavaly hét vizsgázónk volt sportorvostanból, s már most 15 jelentkezőnk van a gyakorlati képzésre. –A kevés egészségügyi intézmény egyike volt 2011-ben a Sportkórház, aminek nem voltak lejárt határidejű adósságai. Sikerült ezt megőrizni? – Első kinevezésemkor a legfőbb célom az volt, hogy gazdaságilag nullán álljon az intézmény. Az OSEI továbbra is egyensúlyban van, az év végi kasszasöprésből 31,5 millió forint jutott nekünk. De sokkal fontosabb, hogy sikerült megteremteni a sportegészségügy és a sportorvoslás egységességét intézményi szinten. A szakági szakmai szövetségek félévente nálunk gyűlnek össze, a sportorvosoknak negyedévente, a keretorvosnak havonta tartunk értekezletet, szakmai továbbképzést. – Nemrégiben még az intézmény egyben tartásáért kellett harcolnia. – A sportoló nem egyszerű beteg. Az ő szeme előtt csak a teljesítmény és az aranyérem lebeg. Ha hozzánk bejön, kézen fogjuk, és végigvezetjük a teljes rendszeren, az ambulanciától a diagnosztikán keresztül a műtőig, majd következhet a rehabilitáció. Lehetetlen helyzeteket teremtett volna, ha különválasztják a fekvő- és járóbeteg-ellátó részlegeket, s városszerte kellett volna kóborolniuk a sportolóinknak. Huszonhárom szakmában háromszázezer esetet látunk el évente, az ortopédiai és sportsebészeten negyven, a mozgásszervi rehabilitációs osztályon hatvan ágyunk van. Aktív sportolóink mellett, az egykori atléták, versenyzők is nálunk keresik a gyógyulást. A rehabilitáció 98, a fekvőbeteg-ellátás 110, míg a járóbeteg-ellátás 120 százalékos kihasználtsággal működik. – A klasszikus gyógyító szerep mellett milyen feladatokat lát még el az OSEI? – Száznegyven sportorvos irányítása tartozik alánk az Országos Sportegészségügyi Hálózaton keresztül, ők százhat telephelyen látnak el 260 ezer amatőr és hivatásos sportolót, ehhez az állam 312 millió forintot biztosít. Szűken mérve ezer forint jut évente egy sportolóra. A Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat olimpikonjaink és paraolimpikonjaink emelt szintű ellátását végzi, erre 50 millió forint jut évente. A londoni Olimpiára debütált az OSEI Call Centere, amely már több mint egy éve működik, a központi költségvetésből 81,4 millió forintot kaptunk erre a feladatra. Ennek keretében a 350 olimpikon és paraolimpikon az ország tíz egészségügyi intézményében, a nap 24 órájában kaphat segítséget probléma esetén. Működtetésére 2013-ban is rendelkezésre állnak a források. – A két éve felállított teljesítmény-élettani labor beváltott a hozzá fűzött reményeket? – Szakmailag, technikailag mindenféleképpen. Az orvosilag ellenőrzött körülmények között működő legális teljesítményfokozás és teljesítmény-diagnosztika mögött kardiológiai, és vérvételi helyiség is van, amely azonnal rendelkezésre áll, ha mégis baj történne. Nemrégiben kaptunk egy, az agy- és mozgáskoordináció mérésére alkalmas eszközt, amelyből mindössze négy van Európában. Azonban amire mindenképpen szükség lenne, az az egységes teljesítmény-élettani mérce meghatározása, hiszen a most működő laborok mindegyike különböző adatokkal dolgozik. – Az évek óta üresen álló új épületnek is sikertörténete lesz? – Három lehetőség bontakozik ki: vagy behintjük sóval a helyét, vagy elköltözik az egész Sportkórház, vagy befejezzük az építkezést. Szerintem csak a befejezés útján haladhatunk, összesen hétmilliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy az épület a megfelelő eszközparkkal együtt átadásra kerülhessen. Az új épület állagmegóvására egyetlen forintot sem tudunk költeni, még az őrzésre sem jut forrás. A 130 éve épült Hauszmann házak energetikai felújítására pályázati úton nyertünk pénzt, az új kórházszárny átadásával ezekben ideális helye lenne a Magyar Olimpiai Bizottságnak, egy európai sportorvosi és kutatóközpontnak, és a teljesítmény-élettani labor is ide költözhetne be. – Európai sportorvosi centrum? – Rengeteg elképzelésem van, mert itt csodákat lehetne tenni, mint például egy európai centrumot, oktatóközpontot, doppinglabort kiépíteni. A céljaim megvannak, a megvalósítás útján apró lépésenként dolgozom. Az elmúlt három évben az OSEI-ben egy olyan közösség alakult, amelyben a kollégák szívesen dolgoznak a háromszázezer hazai sportolóért. Mi ezzel járulunk hozzá a magyar aranyakhoz. Beszállnának a népegészségügybe Az OSEI által felügyelt Országos Sportorvosi Hálózat működését az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozza. Száznegyven, fő- és mellékállásban foglalkoztatott sportorvosa mintegy háromszázezer leigazolt – nem csak hivatásos – versenyző szűrővizsgálatát végzi el 18 éves kor alatt félévente, afölött évente, s kiadja részükre a versenyengedélyt. – Szeptember-októberben és február-márciusban élénkül meg a forgalom a sportorvosi rendelőkben, ez a versenyengedélyek kiadásának csúcsidőszaka – mondja dr. Schiszler Gábor az Országos Sportorvosi Hálózat igazgatója, hozzátéve, hogy természetesen évközben is vannak vizsgálatok. Bár orvosi beutaló nem kell, a bejelentkezés, az időpont egyeztetés viszont javasolható, különösen a kiemelt időszakokban, amikor két-három hétig is várni kényszerül az egyéni sportoló, a csapatok pedig még többet is. Kevés a sportorvos, a közalkalmazotti bértábla szerinti bérezés sem jelent motivációt a szakvizsga megszerzésére, a szakma elöregedett. Több, nyolcvan év feletti kolléga is tevékenykedik a Hálózatban, így Schiszler Gábor azt reméli, egyedi engedéllyel megtartják és megtarthatják majd a munkájukat. Most sehol nem maradnak ellátás nélkül a versenyzők, de ha a nyugdíjas sportorvosok nem kapnak engedélyt a további munkára, akkor lesznek ellátási gondok. – Van olyan terület, ahol kevéssé ellenőrizhető a sportorvos munkája, ez sajnos ott is megmutatkozik, hogy sportorvosi pecséthamisítás miatt számtalan rendőrségi feljelentés volt és van, sok esetben laikusok élnek vissza a pecséttel – sorolja a nehézségek közül elsőként a főorvos. – Akit esetleg eltiltunk a versenyzéstől, nehezen veszi tudomásul, hogy betegség miatt nem adunk engedélyt a további sportolásra, fűhöz-fához elszalad, hogy felülbíráltassa a döntésünket. A Szakmai Kollégium Sportegészségügy Tagozata által előírtaknak megfelelően most kiemelt feladatunk a hirtelen szívhalál megelőzése, az olyan betegségek kiszűrése, amelyek ennek alapját adják, így mindenképpen pozitív, hogy kevesebb a tragikus esemény. A Hálózat valamennyi orvosa szívesen kapcsolódna be a népegészségügyi programokba, hiszen a csúcsszezonon kívül a nem leigazolt sportolóknak is tudnánk segíteni mozgásprogrammal, étkezési tanácsokkal. Edzés a léleknek A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) finanszírozza a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat (VKESZ) működését az OSEI-n belül, amely a válogatott kerettagok és a paralimpikonok szűrővizsgálatait végzi. A VKFSZ látja el a mintegy harminc sportágban dolgozó keretorvosok, sportpszichológusok, gyógytornászok és masszőrök szakmai felügyeletét, s biztosítja a sportorvosi ellátást az olimpiai központokban. A VKESZ költségvetéséből csupán három-négy sportpszichológus megbízására, a sportolók éves pszichológiai szűrésére és annak dokumentálására, a rendeléseken megjelenő kerettagok ellátására futja. A klubok egyre inkább belátják, versenyzőik sikere nem csak a test, hanem a lélek megerősítésében is rejlik, így sokan saját költségvetésükből igyekeznek kiszorítani versenyzőik sportpszichológusi ellátását is. A londoni Olimpián az első magyar aranyat megszerző Szilágyi Áron kiemelten mondott köszönetet a felkészülésében segítséget nyújtó Faludi Viktória sportpszichológusnak is, a bajnok úgy fogalmazott: „Nagyon sokat dolgoztunk a sportlélektanászokkal, ez a mentális felkészülés nagy mértékben befolyásolta az asszók kimenetelét”. – Áron kiállásával nagyobb publicitást kapott a szakma, és annak fontossága – mondja a vívókkal, tornászokkal és teniszezőkkel egyénileg foglalkozó Faludi Viktória, aki azt is hozzáteszi, az Egyesült Államokban a hatvanas évek óta felkapott tudományág a sportpszichológia, a hazai képzés dr. Lénárt Ágotának köszönhetően három éve indult el a Semmelweis Egyetemen. – Én még Spanyolországban sajátítottam el a pszichológiának ezt a speciális válfaját, amelynek célja a mentális tréning, a koncentráció javítása, és a felkészülés okozta szellemi megterhelés feldolgozását segítő, a hipnózishoz, relaxált állapothoz hasonlatos terápia. A mentális felkészítés, a teljesítménynövelés mellett – hiszen „minden fejben dől el” – a krízisben lévő sportoló segítése is a feladatom. Ezek a „kvázi edzések” a siker és a kudarc feldolgozását egyaránt segítik, ám szükségességét hazánkban egyelőre kevesen fedezték fel. – Nehéz volt betörni a területre, hiszen sokszor az edzők úgy érzik, hogy versenyzőik lelki támogatása az ő feladatuk. Ezért sokáig nem volt igény a segítségünkre, a szakmai tudásunkra, így egyelőre tapasztalati eredmények sem nagyon születtek, ráadásul az az egy-két szakember, aki ezzel foglalkozott korábban, igyekezett birtokba venni a területet. Az utóbbi időben azonban az edzői szemlélet is változni látszik, most már a tréner küldi pszichológushoz a sportolót, vagy a csapatát – mondja Faludi Viktória, kihangsúlyozva, hogy a közös munkához motivált partner kell, így „ami kötelező az pont elvágná a munkánkat”. – Ha az edző utasítja a sportolót arra, hogy keressen fel, soha nem lehet olyan jó eredményeket elérni, mintha a versenyző maga is szükségét érzi a lelki „edzésnek”, és önként választja a lehetőséget. A VKESZ-nél három-négy mentális felkészítő áll a válogatott sportolók rendelkezésére, őket ingyenesen látják el, Faludi Viktória szerint azonban jó lenne, ha intézményesen elérhetővé válna számukra a sportpszichológiai ellátás, hiszen a kluboknak most fizetniük kell a szolgáltatásért. Egyedi megoldás A magyar sportorvosi hálózatot 1942-ben hozták létre, hasonló rendszer, vagy a Sportkórházhoz fogható intézmény Németországban és Franciaországban működik. Dr. Kamuti Jenő, a MOB elnökségi tagja azt meséli, a legtöbb országban sportkutató intézetekben dolgoznak ki módszertant a sérülés-megelőzésre, rehabilitációra. Angliában például a sportolót ugyanúgy a háziorvos utalja el a szükséges vizsgálatokra, ahogyan más beteget is, a magánkórházi, vagy magánorvosi ellátást a sportklub fizetheti. A nagy, sikeres egyesületek, mint például a Chelsea, vagy az AC Milan kisebb rendelőt, kórházat működtet saját csapatának. Kamuti Jenő, aki évtizedeken át sebészként dolgozott a MÁV kórházban, azt is hozzáteszi, a sportoló szenzibilis ember, ám a Sportkórházba „családtagként” érkezik. Ez rányomja a bélyegét az orvos-beteg kapcsolatra is, ami nagymértékben hozzájárul a gyógyuláshoz. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2013-03-08