Egészségpolitika

Mesterséges kisagy teszi képessé a robotokat a tárgyak humanoid kezelésére

2012. JÚLIUS 26.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Granadai Egyetem kutatói egy mesterséges kisagyat (egy biológiailag inspirált adaptív mikro-áramkört) fejlesztettek ki, amely képes a robotkar mozgását emberi pontossággal irányítani. A mai napig, bár a robot-tervezőknek nagyon pontos mozgásokat sikerült elérniük, ezek azonban általában nagyon nagy sebességűek voltak, nagy erővel lettek végrehajtva, és jelentős energiafogyasztásúak voltak. Az ilyen sajátosságokkal rendelkező mechanizmusok nem alkalmazhatóak az emberrel kölcsönhatásba kerülő robotok esetében, ahol egy kisebb hiba is potenciálisan rendkívül veszélyes lehet. Ezt a kihívást megválaszolandó, a Granadai Egyetem kutatói kifejlesztettek egy új, az emberi kisagy működését modellező hardvaret, amely folyamatos korrekciókkal alkalmazkodik, megjegyzi a korrigált mozgás környezetéhez tartozó érzéki hatásokat, s ezenkívül rögzíti motoros parancsokat, hogy megjósolhassa a robotkar cselekvését illetve mozgását. Ez a kisagyi modell a robotkar rendkívüli mobilitását teszi lehetővé. Az új kisagyi modell fejlesztői egy olyan robot hoztak létre, amely elvégzi az agykéreg funkcióját azáltal, hogy automatikus tanulással mintegy kivonatolja a bemeneti szint információit. Továbbá kifejlesztettek két ellenőrző rendszert, amelyek lehetővé teszik a robotkar pontos és megbízható irányítását az objektum kezelése során. A kisagy és az automatikus ellenőrző rendszer közötti szinergia lehetővé teszi, hogy a robot alkalmazkodjon a változó feltételekhez, azaz a robot együtt tud működni az emberekkel. A biológiailag inspirált architektúra ebben a modellben ötvözi a próba-hibázással való képzési megközelítést a prediktív alkalmazkodó kontrollal. A modell tervezői Silvia Tolu, Jesús Garrido Eduardo és Ros Vidal, a University of Granada Department of Computer Architecture and Technology munkatársai, valamint a University of Almería kutatója, Richard Carrillo. Szemlézte: elitmed.hu, Kolin Péter Forrás: https://www.ehealthnews.eu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Egészségpolitika

Szakmai javaslat a Covid-19-járvány okozta tömeges megbetegedések és halálozások csökkentése érdekében hozandó intézkedésekre a negyedik hullámban

Tisztában vagyunk azzal, hogy a járvány elleni védekezésbe már mindenki belefáradt. Mégis, egészségügyi szakemberként tudjuk, hogy a Covid-19-járvány 4. hulláma során sem lesznek elkerülhetők a racionális korlátozó intézkedések. Hazánk jelenlegi átoltottsági szintjén a nyájimmunitás kialakulásával egyelőre nem számolhatunk, az ismét erősödő járvány a következő hónapokban több ezer áldozattal jár majd, elsősorban az oltatlanok között. Le kell számolnunk azzal a tévhittel is, hogy a beoltottság önmagában teljes biztonságot jelent! A hamis biztonságérzet az oltottak körében, a kiegészítő védelmi szabályok sutba dobása a járvány fellángolásának a melegágyát képezi az átoltottság mai szintje mellett.

Egészségpolitika

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) újabb 5 éves tervében összegyűjtötte az egész világot érintő egészségügyi veszélyeket. A lista az oltásokkal megelőzhető fertőzések elterjedésétől a gyógyszereknek ellenálló kórokozókon és a túlsúlyon át a környezetszennyezésig és a klímaváltozásig számos komoly és sürgős megoldásra váró problémát ölel fel. Ezzel közel egy időben, Amerikában több mint 26 ezer iskolásnak nem engedték meg az iskolakezdést, mert nem voltak beoltatva. Magyarországon a védőoltási rendszer szinte egyedülálló.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.