Hírvilág

Széchényi díjatt kapott Kásler Miklós

2018. MÁRCIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

Rendkívül megtisztelő a kitüntetés, hiszen Széchenyi Istvánról kapta a nevét, aki történelmünk folyamán talán a legtöbbet tette a magyarságért - mondta el az MTI-nek Kásler Miklós onkológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, akit Széchenyi-díjjal tüntettek ki a nemzeti ünnepen a Parlamentben.

A 68 éves professzor a nemzetközi és hazai onkológiai ellátás korszerűsítését a világ számos területére kiterjesztő rákellenes akciók és fejlesztési programok kidolgozása és széles körű megvalósítása mellett az onkológus, illetve sugárterapeuta szakorvosképzés fejlesztésével is szolgáló, nagy hatású tevékenysége elismeréseként kapta a díjat.

Eddigi munkásságának legfontosabb állomásait felidézve Kásler Miklós elmondta, elég sok irányú tevékenysége volt. "Mindenképpen megemlíteném a sebészi lézerek magyarországi bevezetését, valamint az azt megelőző tudományos munkát. Ugyancsak teljesen új megoldás volt a fej-nyaki tumorok műtéteinek kiterjesztése és az egyidejű rekonstrukciója nagy mellkasi bőr-izomlebenyekkel".

Ezt követően foglalkozott a fotodinamikus terápiával - a daganatok destrukcióját célzó fotokemoterápiás eljárás -, valamint a fej-nyaki tumorok kialakulásában szerepet játszó génekkel és egyéb hajlamosító tényezőkkel.

"Nagyon lényegesnek gondolom, hogy 1993-ban megírtam a Nemzeti Rákkontroll Programot, kialakítottuk az országos intézetben Európa legmagasabb kategóriájában akkreditált komprehenzív rákcentrumát, megírtuk az első tankönyveket, valamint az első irányelveket" - mondta Kásler Miklós, megjegyezve, hogy mindezek mellett még sok egyéb munkájára büszkén tekint vissza.

Jelenlegi és jövőbeli feladatairól szólva az Országos Onkológiai Intézet nemzetközi szerepének emelését hangsúlyozta. Elmondta: "érkezett egy felkérés, hogy mivel az Országos Onkológiai Intézet Európa keleti és középső részének egyetlen akkreditált komprehenzív rákcentruma, próbáljuk megszervezni a magyarországi után a közép-európai onkológiai hálózatot is".

Kásler Miklós szerint nagyon fontos - és nemzeti ügy is egyben -, hogy azok az államok, amelyekkel Magyarország kapcsolatba került a déli és a keleti nyitás révén, mind igénylik az onkológiai támogatást, segítséget.

"Jelenleg is fut a nemzeti onkogenomikai program, amelyben az intézet nagyon jelentős támogatás mellett nemzetközi színvonalú munkát végez" - mutatott rá az onkológus, aki a közelmúlt eredményeiből szemezgetve megemlítette még legújabb, Magyarország szerte jelentős visszhangot keltett munkájukat, amely során meghatározták az Árpád-ház férfitagjainak jellemző génszakaszát.


Forrás:MTI
MTI 2018. március 15., csütörtök 17:55

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Klinikum

Onkológiai ellátóhelyek eredményességi mutatói

Az onkológiai ellátóhelyek eredményességi mutatóinak közzétételét szorgalmazta a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke. Dr. Bodoky György...

PharmaPraxis

Az onkológiai gyógyszerész táguló szerepköre

A technológiai haladás felszabadította a gyógyszerészeket, akiknek ma már nem kell a gyógyszerkiadás biztonsági ellenőrzésére fókuszálniuk, és egyre több betegágy melletti feladatot is vállalhatnak, részt vehetnek akár az őssejttranszplantáció kivitelezésében vagy a farmakogenomikai eredmények értelmezésében is.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.