Hírvilág

Selye János életművét bemutató kiállítás nyílt Pozsonyban

2017. MÁJUS 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Selye János életművét bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a világhírű magyar származású professzor születésének 110. évfordulója alkalmából a pozsonyi Comenius egyetem Orvostudományi Karának épületében. Az izgalom biológiája, Selye János és a stresszelmélet dimenziói című kiállítás anyagát a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum állította össze Magyarország pozsonyi nagykövetségének megbízásából, a tárlat a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával és a Comenius Egyetem közreműködésének köszönhetően valósulhatott meg. A tizenegynéhány angol nyelvű szövegmagyarázattal ellátott panelből álló tárlatot Szabó József, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Eliska Kubíková, a Comenius Egyetem Orvosi Karának dékán-helyettese nyitották meg. Szabó József megnyitó beszédében a felidézte Selye János életét és méltatta a stresszelmélet megalkotásával világhírűvé vált tudós munkásságát. Felidézte: a magyarságára is büszke tudós mintegy félévszázados munkásságával igen termékeny életművet hagyott hátra, s bár nem kapta meg a Nobel-díjat, amelyre tíz éven keresztül jelölték, a tudós stresszelmélete óriási lökést adott az orvostudománynak, és megállapításai mind a mai napig fontos szerepet játszanak. Megköszönve a Comenius Egyetem Orvosi Karának a kiállítás létrejöttében játszott szerepét, hangoztatta: a szlovák oktatási intézménnyel való együttműködésüknek már hagyománya van, hiszen a mostanit megelőzően Semmelweis Ignác életművét bemutató kiállítás volt az egyetem épületében. A díjmentesen megtekinthető kiállítás csütörtöktől két héten át látható a Comenius Egyetem Orvosi Karának pozsonyi épületében. A kiállítás magyar nyelvű szövegmagyarázattal ellátott változatát a júniusban kezdődő Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét keretében mutatják be Pozsonyban, ősszel pedig a tárlatanyag a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar tanszékén is látható lesz. Forrás: MTI MTI 2017. május 11., csütörtök 16:28

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

A Lényeg elérése

Herbert Aniko aka Haniko júniusi, a Rugógyár Galériában megrendezett pop up tárlata, a Hirundo arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Haniko fecskelánnyá szellemülve, öt nagyméretű képben és egy kilenc kisebb alkotásból álló ún. kísérő sorozatban, vegyes technikával dolgozta fel ezt a fontos témát.

Gondolat

Aki bújt, aki nem

Sokféle hatás érte Herbert Anikot, művésznevén Hanikot Rejtett kert című kiállításának megalkotásakor. Az inspiráció egy része könyv formájában ott hever a Zend installációként elnevezett asztalon, így például egy japán verses könyv, Borges angol nyelvű novelláskönyve a The Garden of Forking Paths. Mindezeken túl Radnóti Miklós Bori notesze, Szabó Magda Danaida és Abigél regényei, Kertész Ákos Makrája is fontos ihletforrás volt számára.

Hírvilág

A labdarúgás művészete - kiállítás a Millenáris Teátrumban

Június 12.-én egy tartalmában teljesen eredeti sporttárgyú kiállítás nyílt meg a Millenáris Teátrumban, fő vonalában Kozák Lajos fotóművész anyagából.

Gondolat

Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói – A 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítása

CZIGLÉNYI Boglárka

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2021. november 6. és december 4. között nyitva tartó kiállítása a képzőművészet és a művészképzés olyan szereplőire koncentrált, akikkel nem szokás foglalkozni, pedig évszázadok óta folyamatosan szem előtt vannak mind a művekben, mind a művészeti akadémiákon. A modellekről van szó. Az emberi test tanulmányozása Európában a reneszánsz óta alapja a képzőművészetnek, arról azonban kevés szó esik, hogy kik is azok, akik a „testüket adják” ehhez. A Bojtos Anikó és Albert Ádám kurátori vezetésével létrejött kiállítás a modelleket állította központba, és kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt vizsgálta a Képzőművészeti Egyetem 150 éves történetét.