hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Eltévedt utazók
Kortárs művészek és autizmussal élők közös kiállítása


Eltévedt utazók
Kortárs művészek és autizmussal élők közös kiállítása

| |
 

Tarr Hajnalka képzőművésszel, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) és a Mosoly Otthon Alapítvány összefogásából született Privát labirintusok című kiállítás kurátorával beszélgettünk az autizmussal élő emberekről. Magyarországon először mutatnak be olyan országos szintű válogatást, amely jórészt autizmussal élő alkotók műveiből áll. A Privát labirintusok olyan kiállítási szituáció, amely az egyenrangúakként felvonultatott képek révén kérdez és mutat be: a helyzetükből adódóan a társadalmi nyilvánosság perifériáján élő autisták munkáihoz a kortárs képzőművészet néhány meghatározó képviselőjének művei közül válogat.


– Az autista emberek elkötelezettje lettél. Kiállításokat szervezel, aukciókat, előadásokat tartasz, tárlatot vezetsz, a nyúli autista fiúnak, Marcinak egy turistabuszt szereztél, hogy megkötözhesse azt is, mint a játékait…Miért az autisták? Mit találtál bennük, ami mondjuk, belőled hiányzik? Vagy épp benned rezonál.

– Érzékeny kisgyerek voltam, sokat változott az életem, a családi hátterem, rengeteg helyen laktunk, minden gyorsan történt, s folyamatosan azt éreztem, hogy nem értem. A nem értés és az abból fakadó zavarodottság, félelem talán az egyik legalapvetőbb élménye az embernek. Amikor csalódottnak érzed magad, az valójából abból fakad, hogy nem érted az adott a helyzetet. Ha valóban, elemi szinten értenéd, azt, ahogy a dolgok hogyan vannak, akkor nem várnál tőlük valami egészen mást, mint amik és nem csalódnál, nem ijednél meg attól, amit látsz vagy történik veled. Az autizmussal élő emberek legtöbbje ezt éli át: elemi szinten nem értik maguk körül a világot.

– Az autizmussal élő emberek megítélése még mindig bizonytalan. Zseniknek vagy értelmi fogyatékosnak tekinthetjük őket?


– Az autizmus szociális, kommunikációs kognitív készségek minõségi fejlõdési zavara, amely az egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Ez lehet igen súlyos, járulékos fogyatékosságokkal halmozott sérülés, illetve többé-kevésbé kompenzált (ritkán jól kompenzált) állapot. Okai között, amelyek nem teljesen tisztázottak, elsõsorban genetikai és az idegrendszert károsító hatásokat, esetleg azok interakcióit feltételezik. A legújabb kutatások eredménye szerint kb. 30 százalékuk értelmi fogyatékosnak is tekinthető. A „zseniség” az úgynevezett idiot savant képességek 2 százalékukra jellemzők. Azt is szokták mondani, hogy nem több ez a százalék, mint a normál populációban.


(Kelemen Róbert alkotása)

Ezek azokat a kirívó képességeket jelentik, melyekben másoknál kiemelkedőbb módon teljesítenek. Számtalan olyan autizmussal élő ember van ugyanakkor, aki például segítségre szorul a mindennapi tevékenységekben, mint például mosakodás, öltözködés. Ám ha megkérdezed, hogy 1979. május 6-a milyen napra esett, akkor nem kizárt, hogy azt azonnal meg tudja mondani. Ezt a jeleséget úgynevezett intelligencia szigetekekkel magyarázzák. Hiányzik belőlük az a típusú intenzív, a külvilágot folyton értelmező, arra reflektáló jelenlét, mely minket lefoglal. Most veled beszélgetek, de tudom, hogy délután megyek tárlatot vezetni, egy tegnapi történet is forog bennem, be kell fizetni a számlát stb… Az a kapacitás, ami bennünk százfelé szóródik, náluk sok esetben egyfelé koncentrálódik, és ott erőteljesen megnyilvánul. Például mindent tud a vonatokról, vagy kivülről fújja a buszmenetrendet.

– Ez egyfajta állapot?

– Igen. Valószínűsíthető, hogy már magzati korban máshogy kezd el fejlődni az agy. Ez a fejlődési zavar az agynak számtalan területét érinti, és ezek összessége adja az autizmus állapotát, amely az illető személyiségét teljes mélységben áthatja. Az autizmussal élő ember agyának azon funkciói sérülnek, mellyek alapvetően abban segítenek minket, hogy a másodperc töredéke alatt, minden tudatos erőfeszítés nélkül felismerjük, hogy milyen helyzetben vagyunk. Ezek az érzékelés, a rendszerezés, a lényegkiemelés területei, a nonverbális kommunikáció értésének képességétől a beszédértésig minden. Márpedig egy olyan világban létezni, ami a közvetlen kommunikációra épül egy olyan ember számára, aki ezen a területen sérült, pokoli nehéz.

Az autizmussal élő emberek közöt vannak olyanok, akik kifejezetten érzékelnek olyan ingereket, amelyeket mi nem. Lehet, hogy nekünk egy csillogó tárgy szép, lehet hogy ő úgy érzi szinte fáj a látványa. Vagy egy számunkra elviselhető hangtól az az érzése, hogy szétrobban a feje. Egy ingerdömping közepében áll, amit az agy az ő esetében nem úgy szűr, mint ahogy kellene. Mások az ingerek tónusai, ráadásul ezeket nem tudja rendszerezni, megérteni, lefordítani.

– Hogyan lehet segíteni?

– Egy autizmussal élő ember számára nagy segítség, ha strukturáljuk azokat a folyamatokat, amelyeket ő nem tud végrehajtani, mert egyszerűen az ő fejében nem jön automatikusan „a következő lépés”. Vagy adott esetben nem feltétlen képes például arra, hogy olvassa az arcmimikát. Lehetséges, hogy azt látja, hogy mondjuk egy csík lett a szemedből, felfelé görbül a szád, de nem tudja, hogy mosolyogsz. Vagy megijed a fogak látványától. Ezért is fontos a korai diagnózis: hogy minél előbb tudjunk arról, hogy hogyan segíthetünk. A zavar összessége más dominanciájú, más fokon jelentkezik mindenkinél, nincs két egyforma autizmussal élő ember, ahogy nincs két egyforma ember sem.

Ha ezek a funkciók nem működnek, természetszerűleg tapasztalataik is mások lesznek, és folyamatos késésben élnek.

– A Privát labirintusok című kiállításban, milyen állapotú személyek vettek részt?

– Nem az úgynevezett zsenik vannak kiállítva, nem az az autista fiú, akit repülővel fölvittek Róma fölé, fél órát nézte a várost, majd apró részletességgel lerajzolta az egészet az utolsó ablakig– nem ettől izgalmas a kiállítás. Olyan alkotókat állítottam ki, akik markánsan képviselik és koherensen végigviszik saját világukat, melyet persze mélyen átmos az autizmus, de mindenki máshogy hagy erről nyomot. Van közülük olyan fiú, aki leérettségizett, és olyan is, aki nem beszél. De ez is csak egy dolog.. Ha megtalálod azt a csatornát, ahova be tudsz lépni, akkor megnyílnak. Ez nem nyilván nem a verbalitás talaja egy olyan ember esetében, aki pont a kommunikáció és a szociális interakciók területén sérült. De a rajzolás lehet ilyen kapu.

– Azt mondod, hogy a papír, a ceruza, az egy helyzet és az autistizmusal élő ember funkcionálisan megoldja a felkínálkozó helyzetet.

– Igen, mint minden esetben, van ilyen és olyan is. A mögöttes jelentéssel, a fogalmakkal, amelyek nem takarnak egy kézzelfogható tárgyat problémáik vannak. Így persze a „rajzolás” is tárgyiasodik: papír-ceruza-mozdulatsor háromszögú tevékenység. Felmerül, hogy mikor van egy rajznak vége? Sokan, mikor a papír végéhez érnek, megfordítják, és a másik oldalára is rajzolnak: a rajz „végét” egy kézzelfogható fizikai helyzethez kötik. Nem úgy érzi, hogy kész a rajz, hanem egyszerűen olyan koordinátákhoz köti, ahol érzékelhető, hogy vége. Amikor házat rajzol, akkor van vége, amikor lerajzolta azt a házat.



(Pados Zulejka alkotása)

És persze van, aki folyamatosan kommentálja rajzait, meséli, hogy mi történik a képen. Mivel az autizmus spektrumzavar, a rajzokon vagy a rajzolás tevékenységével kapcsolatban megnyilvánuló dolgok is különbözőek, nem beszélve arról a puszta tényről, hogy senki sem rajzol egyformán. A kiállítás szempontja az volt, hogy olyan embereket mutassak meg, akik erőteljesen képviselik saját rendszerüket.

– Ez olyan formanyelv, mint egy képzőművészé?

– Nem. Azért elementárisak ezek a munkák, mert nincs bennük megfelelés vagy elbizonytalanodás, összehasonlítgatás. Sokan nem tudják, hogy mi az, hogy kiállítás. Olyan is van, aki nem ismeri föl a képét a falon, hiszen az egy másik helyzet, üveg mögött egy keretben. Van, aki úgy rajzol, ahogy a tárgyakat rendezgeti maga körül. Rendszereket rajzol, mert a struktúra építés számára elemi igény. És ahogy újból meg újból bejárja ezt a struktúrát a ceruzával a papíron, a saját rendszere adta biztonságot, otthonosságot éli meg.

– Nem olvassák a kódokat.

– Egy autizmussal élő ember nem olvassa a kódokat, de állandóan azon van, hogy meglássa az összefüggéseket. Olvastam, hogy egy autizmussal élő lány könyvében (Gunilla Gerald, Egy valódi ember) hogy még a nővére volt az az ember a családban, akivel otthonosan érezte magát. És amikor a nővére elkezdett iskolába járni, ő csak azt látta, hogy a nővére eltűnik, a reggeli újság közben az asztal sarkára kerül, majd megjön a nővére. Egy nap nem volt az újság az asztal sarkán, és ő nagyon megijedt, mert azt hitte, ha nincs ott, a nővére nem fog megjönni.
Próbálja felfedezni, hogy melyik helyzet micsoda, és ahhoz kötni bizonyos tartalmakat, tárgyakat, de nem ismeri fel automatikusan, hogy az újság az asztal sarkán nem befolyásolja a nővére hazajöttének kérdését. Ez a típusú rendszerkeresés, építés, ami a rajzokban is látható, nagyon domináns. Ez egy „ösztönös struktúraépítés”, pedig az ösztönösség fogalmához mindent kapcsolhatunk, csak nem a konstruktív vagy a strukturált megnyilvánulásokat.

– Az európai művészetfogalmak szerint művészetnek tekinthető-e, amit csinálnak?

– A művészet fogalma az elmúlt ötven évben többet változott, mint az elmúlt kétezerben. Az a művészet, amit a külső szemlélő művészetnek tart, vagy az, amikor valaki létrehozza művészi szándékkal csinálja, vagy mindkettő? A művészetnek egyfajta tulajdonsága talán, hogy izgalmas kérdéseket vet föl, új szempontokat mutat, felülír valamit. Az autista rajzok esetében erről van szó. Ez egy diskurzus a két világ között. Nem arról szól a kiállítás, hogy a képzőművészek autisták volnának, az autizmussal élő emberek pedig képzőművészek. Két látszólag nagyon különböző világban papíron tevékenykedő emberek rajzai valamiért hasonlóak. És ez érdekes a képzőművészek szempontjából és az autizmus szempontjából is. Például az autizmussal élő emberek rajzait nézegetve elgondolkodunk azon, hogy miért van az, hogy egy művész miért is dönt úgy, hogy hónapokat fekszik egy papíron és grafitcsíkokat húzogat. Miért van az, hogy Tarr Hajnalka 1200 bárányt önt ki gipszből három hónap alatt vagy 700 ezer gémkapcsot fűz heteken keresztül? Én is szeretem a bejósolható, repetitív tevékenységeket. Szíjj Kamilla képzőművész fogalmazott úgy a számokat festő Adolf Opálka munkáit látva, hogy ez a „valahol levésről” szól. A te rendszered a te világod. Te írod fölül a szabályait. A külvilág nem így működik. A külvilág folyton változik anélkül, hogy erről megkérdezne téged. Úgyhogy az ember úgy dönt, hogy felállít egy kis privát rendszert, ami téged mindig hazavár.


Gyimesi Ágnes Andrea




Kapcsolódó anyagok

Kiállításajánló: A természet fogaskerekei

Hogyan tekintenek a vidéki páciensek a gyógyszerészi szolgáltatásokra?

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Tovább


A transzgenerációs tünetekről - interjú Olga Szuligával

Néha elég csak annyi, hogy megkérdezzük, hogy az ön szülei életében mi volt akkor, amikor olyan idősek voltak, mint amilyen idős volt ön, amikor a tünetei megjelentek. Persze a kliens nem mindig tud tünetekről. Életeseményekről, furcsaságokról, viselkedésről, ismétlődő eseményekről, főleg érzésekről érdemes kérdezni.

Tovább


Őrségváltás a LAM-nál

Prof.Dr.Kiss Istvánt és Dr.Kapócs Gábort főszerkesztőket kérdeztük a 25 éves Lege Artis Medicinae (LAM) folyóirat jövőjéről.

Tovább


A hitvilág és a fogyasztás – videointerjú Antal Z. Lászlóval

Antal Z. László akadémikust a SZVT-n tartott előadását követően az emberi hitvilág és a fogyasztási mintázatok összefüggéséről kérdeztük. A kutató meglátása szerint a fogyasztói társadalom az emberkép és a hitvilág, a halálon túli történésekről alkotott kép erőteljesen összefügg.

Tovább


Eltévedt utazók Kortárs művészek és autizmussal élők közös kiállítása